Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-12 / 238. szám

. 1930 .OKTpí^p, J«, ,£ S-y.51ß^SPK Szavazz a tanácsokra — az ötéves tervre, népünk virágzó féléiére szavazói! Vasárnapig lehet szállítási szerződést kölni burgonyára és kukoricára A hukorica-bcndasbau a kcmcesci, a burgouye-beadásban pedig a vásárolna menyi járás jár ax élen PART ES PARTEPITÜS Pártszervezeteink a tauáesválasztás sikeréért Az őszi szántás-vetés mellett jelentőségében és fontosságában alig kisebb feladat áll mo3t fal- vaink dolgozd parasztjai előtt. Ez prdig a kukorica- és burgo­nyabeadás teljesítése és a szállí­tási szerződéskötés eredményes befejezése. Falvaink dolgozó pa­rasztjai tudják, hogy burgonya és kukoricabeadási kötelezettségüket teljesíteni éppen olyan hazafias kötelesség, mint amilyen volt a kenyérgabonabeadás, amely:t me­gyénk dolgozó parasztsága telje­sített becsülettel. Kenyerünk van is bőségesen. De hogy üzemi mun­kásaink — azok, akik a gyárak­ban, városainkban a.faiu népének felemelkedésén is munkálkodnak — elegendő étburgonyához jussa­nak, az állami hizlaldákból kuko­ricán hízott sertések húsa és zsír­ja kerüljön a dolgozók asztalára, hogy az ipari burgonyából készült nyersanyag segítse textilgyártá­sunkat, és még több textilanyag kerüljön falura, az nem utolsó sorban falvaink dolgozó paraszt­jain is múlik. Nézzük meg hát, hogyan telje­sítik hazafias kötelességüket fal- vaink dolgozó parasztjai a bur- gonyabeadással. Azt látjuk, hogy a vásárosnaményi járás az egyet­len, amely 10 százalékon felül, 11.5 százalékban tett eleget bur­gonyabeadási kötelezettség-ének. Többi járásunk nem érte el a 10 százalékot, a tiszalöki járás meg például még az 1 százalékos telje, sítést sóm érte el. A kukorica beadásánál javult a helyzet — itt 56.42 százalékkal a kemecsei járás jár az élen — de ezen a területen is mindent meg kell tenni, hogy javuljanak az eredmények. DE KELD LEPLEZNI A FALUSI OSZTALYELLEN SÉGET Ujfehértón Aranyos István 32 holdas kulák nemrég szabadult ki a fogházból, ahol azért töltött két hónapot, mert a terménybeadás során zsizsikes gabonával akarta megfertőzni a dolgozó nép kenye­rét. Most, hogy kiszabadult, még elkeseredettebben akadályozza boldogulásunkat. Negyedvagonra való burgonyát rejtett el portáján a kukoricaszár alá, persze beadá­si kötelezettségét nem teljesítet­te és egyetlen szem magot sem ve­tett még el földjén. Ugyanígy tet­tek községbeü ku'.ákcimborái, Cö- römbei Lajos és Papp Ferenc zsí­rosparasztok is, akik burgonyá­jukat és.kukoricájukat inkább el­ásták, vagy két-háromszoros áron elfeketézték, nehogy azok a dol­gozó népet gazdagítsák. Egyhú- ron pendül velük a tengerivel fe­ketéző és burgonyatermését elrej­tő Kovács István nyírbátori ku­lák és Csaba József nyírmadai basaparaszt.' Ezek azonban nem elégszenek meg a krumpli, a ten­geri elrejtésével, elfeketézésável, az őszi- munkák szabotálásával. Hazugságaikkal igyekszenek dol­gozó parasztjainkat is befolyásol, ni, hogy azok se teljesítsék ku­korica és burgonyabeadási köte­lezettségüket. Népünk ellenségei, a falusi zsirosparasztok így állít­ják szembe a dolgozó kis- és kö­zépparasztokat önmagukkal, dol­gozó társaikkal. Ez — a kulákok támadása — az oka annak, hogy a vásárosnamé­nyi, a mátészalkai, a fehérgyar­mati és a baktalórántházi járások utolsó helyen kullognak a kukori. cabeadásban, hogy a nyírbátori, mátészalkai, (nyíregyházi, magy- kállói és tiszalöki járásokban alig pár mázsa burgonya gyűlt be. A feladat világos. Falusi párt­szervezeteinknek most, a válasz­tásikra, készülődve nem szabad el­feledkezniük a burgonya és kuko­rica begyűjtéséről. Mert a gyenge eredmények azt bizonyítják, hogy a falusi osztály ellenség ezen a frontszakaszoa támad a leg­jobban. Pártszervezet cinknek vezetniük kell a harcot a kulákok eben, fel­világosító munkával meg kell rna- gyarázniok a burgonya és kukori­ca begyűjtés jelentőségét, a dolgo­zó parasztokkal együtt kell lelep­lezni a szabotáló, rejtegető, dolgo­zó népünk bőréi’e spekuláló falusi zsírosparasztokat. így minden bi­zonnyal meg fog javulni a ter- ménybeadás üteme, mert dolgozó parasztjaink .számta­lanszor bebizonyították már azt, hogy sz rétik hazájukat és mindenkor készek dolgozni az egész nép felemelkedéséért. Porcsalma, Garbóié, Hermán, szeg, Tisztaberek és sok más köz- ségünk dolgozó parasztjai bebizo­nyították ezt, mert jól teljesítet­ték kukorica és burgonyabeadási kötelezettségüket. Azonban az a tény, hogy a 60.640 mázsás kuko. ricabeadási előirányzattal -szem­ben csak 15 ez:r 517 mázsa, bur­gonyánál pedig a 657.525 mázsá­val szemben mindössze 30.S8S má­zsa gyűlt be október 5-ig, azt bi­zonyítja, hogy nemcsak a beadás­ban hátul kullogó Magy, Kisar, Tíszakóród községek dolgozó pa­rajainak kell fokozni a termény­beadás ütemét, hanem megyénk valamennyi dolgozó parasztjá­nak ! SZÉLESEDIK A SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSKÖTÉSI MOZGALOM Falvainkban most terjedt el a hír, hogy a kukorica és burgonya szállítási szerződéskötési határide­jét október 15-ére hosszabbították meg. így még többen juthatnak a burgonya és kukorica feleslegeik­re kötött szállítási szerzőöéssek- kel prémiumhoz és takarmányjut­tatáshoz. Nemrégiben megírtuk, hogy a nyírbátori földmüvesszö- vetkezet szállítási szerződéskötési versenymozgalmat indított me­gyénkben. E szövetkezet dolgozói elhatározták, hogy mindegyikük I A nép állama egyre nagyobb lehetőséget nyújt a falusi dol­gozók számára a kulturális fel- emelkedéshez. Ennek a segít­ségnek egyik megnyilvánulása az a tény, hogy vasárnap 21 szaboles-szatmári községnek adnak át ünnepélyes keretek között rádiót. Ugyanakkor szá­mos községben avatnak kultúr­50—50 mázsa burgonyára köttet szállítási szerződést. Vállalásukat tettek is követték. Erdős J-nő tér- iTÍényfelvásárló például 180 má­zsára. Térjék Ferenc pedig 160 mázsára köttetett szerződést. Moz­galmukhoz a megye valamennyi íöldmüvesszövetkszete csatlako. zott és mindenütt születtek már szép eredmények a jó felvilágosító munka nyomán. Nagyecseden pél­dául Szabó Józsii burgcnyafelvá- sárló 100 mázsára köttetett szer­ződést. A nyírbátoriak most 50 mázsás mozgalmukat 200 mázsára széle­sítették ki és erre az új alapra helyezkedve ismét versenyre hív­ták a megye földmüvésszövetke- zeteit. Ilk község dolgozó parasztjai dícséretrcméltó kezdeményezésük­kel akarnak péklát mutatni me­gyénk falvainak. Elhatározták, hogy naponta 5 vagon burgonyát gyűjtenek be községükben. E moz­galom sikere érdekében, versenyre hívták ki Vaja község dolgozó pa­rasztjait. Amikor a vajaiak elfo­gadták az ilkiek felhívását, elha­tározták, hogy a községi taná­csok választásáig minden egyes nap hat vagon burgonyát fognak begyűjteni. „Azért tesszük ezt így — mondják a vajaiak — mert községünk főutcáján most épít Uüvesutat a í rv, nem so kára villanyt kapunk és mindegyikünk egyre jobban él. Ezért akarunk mi is min­den erőnkkel dolgozni tervünk valóra válásáért”. Bár a kukorica- és burgonya- szállítási szerződéskötés mozgal­ma egyre szélesedik, eredményei javulnak, még tovább Kell fokoz­ni a munkát ezen a vonalon is. Ki keil használni a még rendelke­zésre álló négy napot arra, hogy minél több dolgozó paraszt köt­hessen falvainkban szállítási szer­ződést és jusson ezen keresztül jelentős előnyökhöz, a szállítási szerződések teljesítésével is mi­nél több kukorica és burgonya gyűljön be dolgozó népünk raktá­otthont is ezen a napon. Vámos­atya, Barabás, Gyűrtelek. Pa­pos, Nagyhalász, Panyola, Nyír­vasvári Biri. Bököny, Szakoly, Kisvárda, Dombrád Tiszaka- nyár, a nyíregyházi villanyte­lep, Milota és Nyírgelse do’go- zói ezen a napon ünnepük kul- túrotthon-avatásukat . Egyre közelebb kerülünk ok­tóber 22-hez, a helyi tanácsok megválasztásának napjához. Vasárnaphoz egy hétre már az urnák elé áll népünk, hogy szavazatával elmondja: helyes­li öt és fél esztendő munkáját, népi demokráciánk sikereit sa­játjának tudja, helyesli az épí­tőmunkát, békepolitikánkat, he­lyesli célkitűzéseinket, az öt­éves tervet, a szocializmus fel­építését, a béke megvédését, szavazatát adja erre a program­ra, vállalja, hogy segít végre­hajtásában. Mindössze tíz nap van hátra. Ez alatt az idő alatt minden pártszervezetünknek derekas munkát keil végeznie, hogy megfelelően előkészítse a he­lyi .tanácsválasztást. A győze­lemnek megvan minden előfel­tétele. Népi demokráciánk olyan eredményeket mutat fel, amire nem volt példa a reak­ció Magyarországában. Öt év alatt többet építünk, többet adunk a dolgozó népnek mint Horthyék dicstelen huszonöt esztendejük alatt. Megvan a másik előfeltétel is. Pártszerve­zeteink olyan népnevelő gár­dákkal rendelkeznek, amelyek képesek megismertetni eredmé­nyeinket, képesek harcba hívni a további győzelmekért a dol­gozókat. , Nagyszerű csatákban edződ­tek meg az agitációs csoportok, a szovjet agitátorok példáján tanúinak, javítják állandóan munkamódszereiket. Legutóbb a Békekölcsön jegyzésénél mu­tatták meg, hogy számíthat rá­juk Pártunk, népi demokrá­ciánk. Érveik meggyőzőek vol­tak. Megmutatták dolgozó né­pünknek, hogy békénket, to­vábbi építőmunkánkat, életün­ket veszély fenyegeti, az impe­rialisták rablóháborút folytat­nak Koreában, s azt ki szeret­nék terjeszteni az egész világ­ra. Áldozathozatallá mozgósí­tottak az agitátorok. A népnevelő csoportok nagy többsége szervezetileg is meg­felel a követelményeknek. Tag­jai képzett agitátorok, pártta­gok és pártonkívü iek. A párt- szervezetek bátor kézzel osztot­ták ki a feladatokat azoknak a oártonkívülieknak azoknak a kis- és középparaszfoknak is, akik eddigi munkájukkal bebi­zonyították, hogy hűek a nép­hez, szeretik a Pártot és lelke­sen vállalják a munkát jobb jö­vendőnkért. Ezzel a módszerrel vitte győzelemre a kölcsön jegy­zést Tiszabercei, Tiszacsécse és még egy sor község pártszerve­zete. Egyes községeinkben ki­sebb volt a kö’csönjegyzés ered. menve. A hibák ismét a káder­politikában gyökereznek. A gyenge eredmények legelső oka a bizalmatlanság a pártonkívü- Hekkel, az egyszerű dolgozók­kal szemben. Helyes módszernek bizonyult a párícnkívüü dolgozók bevo­nása a munkába. Még fokozot­tabban helyesnek mondható ez a tanácsvá’asztá? agitációjánál. Népi demokráciánk eredménye' a pártonkívüüek eredményei is. A tanácsok a pártonkívüüek szervei is. Az ötéves terv jobb életét hoz pártiagnak és pár- tonkívüíinek cgyesránt. Ha szilárdan áUimk a béke front­ján, párt';got és phlonkívülii egyformán megóvunk az impe­rialisták gyilkos dühétől. Ezért kell bevonni a munkába a le­hető legtöbb pártonkívülit. Van­nak alkalmas dolgozók közöt­tük. Emlékezzünk a termény­beadásra. Amikor azt mondtuk dolgozó parasztságunknak, hogy a terménybeadás sikerre vite^a hazánkat, békénket erősíti, 15 ezer kis- és középparaszt telje­sítette 200 százalékon felül a gabonabeadást. — Ez a szám azt jelenti, hogy a falvak­ban ezrével vannak politikai­lag érett dolgozók, akiknek be­vonása a társadalmi munkába komoly segítséget jelent párt- szervezeteink számára. Nem­csak párttagjaink, ők is isme­rik a múltat, a kegyetlen kizsák­mányolást, követik Pártunk szavát, óit a hegyük,egy vonal­ban párttagjainkkal, hogy el­söprő győzelmet arassunk a ta­nácsválasztások napján. , A Békekölcsön-jegyzés alkal­mával új, értékes káderek ke­rültek felszínre, friss erők je­lentkeztek, akik részt kérnek a munkából. Pártszervezeteink feltétlenül karolják fel, segít­sék őket, hogy eredményesen dolgozhassanak továbbra is. Vonják be feltétlenül az agitá- cióba a leendő tanácstagokat is. Az így kibővült népnevelő gárdák tagjainak el kell jutniok minden szavazóhoz. Meg kell győzniük dolgozó népünket, új­ra és újra fel kell világosíta- niok politikánk helyességéről. Beszéljék meg velük a taná­csok jeleni őségét, hogy egysze­rűbb lesz az ügyintézés, meg­szűnnek az áldatlan állapotok azokon a helyeken, ahol nem volt községi közigazgatás, csak körjegyzőség; a dolgozó nép fogja intézni a község, a járás, a megye ügyéit, közvetlenül ellenőriz, javaslatokat tesz, ta­nácsokat ad. Ismertessék máris működő tanácsaink munkáját, mutassák be a múlt közigazga­tását. Beszéljék meg eredmé­nyeinket, feladatainkat, a béke megvédésének ügyét. A tanács- választás agitációját kössék ösz- sze áz időszerű munkákkal. Üzemekben az ötéves terv első esztendejének mielőbbi befeje­zésével, a terv túlteljesítésével. A fa'vakban mozgósítsanak az őszi betakarítás, a szánt ás-ve- tés elvégzésére, a kukorica- és burgonyaszállítási szerződések megkötésére. Használják fel a hét elején tartott népnevelő ér­tekezletek tapasztalatait azok alapján javítsanak tovább mun­kájukon. A KÍNAI FELSZABADÍTÓ NÉPHADSEREG GYŐZELMEI SZÁMOKBAN A kínai felszabadító néphad­sereg 1946 június 1 -tői 1950 július 1-ig aratott hatalmas győzelmeinek néhánv adata: Az ellenség vesztett 8,071.350 em­bert, ezek közül fogságbaesett 4,586.750. elesett vagy megse­besült 1,711110. megadta ma­gát 633.510, fellázadt és átállt a népi felszabadító hadsereg­hez 846.950. — 1668 magasran­gú Kuomintang-tiszt megadta magát, vagy fogságba került. Eltűnt 291.372. Hadizsákmány: 54.430 nehéz- és könnyűtűzér- Iségi fe’szerelés, 189 repülőgép, 1200 hadihajó és 622 tank. A Zupkó-aszlalosüzem dolgozói határidő előtt készilik eJ hét falusi kultúrotthon pulijait A nyíregyházi Zupkó-féle államosított asztalosüzem dol­gozói tegnap délelőtt lelkes munkafelajánlást tettek. Az üzem húsz dolgozója elvállalta azt, hogy szombaton délig 150 padot elkészítenek Dombrád, Tiszákérecseny, Máriapócs, Gyűrtelek, Beszterce, Nyírgelse és Nyírmada kultúrotthonai számára. Ezzel a felajánlással az üzem dolgozói lehetővé teszik, hogy vasárnap már kényelmesen felszerelt kultúrtermekben tartsák nagygyűlésüket a falvak dolgozói. Valamennyien becsülettel dolgoznak a felajánlás teljesítésén, mert így még szilárdabba és elszakíthatatlanabbá teszik a munkás-paraszt szövetségei s b^zzájárulnak a falu kultúréle lének fellendítéséhez. t: raiba. 21 község kap vasárnap rádiói Számos helyen hűi tárolt!] ont arainak megyénRhen

Next

/
Thumbnails
Contents