Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-15 / 241. szám
A NÉP JELÖLTJEI Az utcasarkokon, a forgalmas tereken, a közhivatalokban falragaszok hirdetik, hogy egy hét múlva nagyjelentőségű esemény színhelye lesz az ország minden városa, faluia, tanyája. Az államhatalom helyi szerveit, a községi, városi, járási és megyei tanácsokat választjuk meg ezen a napon, hogy még formájában is felszámoljuk a közigazgatás burzsoá maradványait, hogy maradéktalanul teljesítsük Alkotmányunk sza* váit: minden hatalom a dolgozó népé. A tanácsokkal újat teremtünk. A nagy Szovjetunió példáján létrehozzuk a nép küldötteiből álló szerveket, amelyek hivatva lesznek minden helyi jelentőségű ügyben dön* teni. Ilyen szerv a múltban nem volt. A felszabadulás előtt volt ugyan képviselőtestület, de ennek jogkörét alaposan megnyirbálta a burzsoá kormányzat. Ebben a képviselőtestületben helye volt mindenkinek, akinek pénze volt, s kiszorultak belőle a dolgozók. Vagyon szerint oszto+ták ki a mandátumokat, s nem nehéz elképzelni, hogy ez a tény útját állta a községek, a városok fejlődésének. De a reakciós állam saját embereiben sem bízott meg száz százalékig. Még egy oldalról biztosította magát. Ha a képviselőtestületben akadt volna valaki, aki a lakosság érdekében valamilyen létesítményre javaslatot tett, mitsem ért vele. A képviselő- testület csak tervezet és a belügyminisztérium kinevezett tisztviselője, a főispán, a főjegyző, a főszolgabíró pedig ,,az állam érdekeinek szem előtt tartásával“ szépen keresztülhúzta volna ezeket a terveket. Nem volt hatalma ennek a képviselőtestületnek, sóhivatal volt, aminek, mint szükségtelennek, el kell tűnnie. Nem siratják meg sem az újfehértóiak akiket ez a közigazgatás kényszermunkára rendelt ki, sem a nagykállóiak, akik a „községatyák“ miatt hosszú ideig vasút nélkül maradtak, sem a nyíregyháziak, akiket a régi közigazgatás elütött az iparosodástól. A falragaszon megjelenő választási felhívás egy közeledő örömünnep bejelentése. A plakátokon felsorolt nevek, a tanácstagjelöltek névsora: népünk hatalmas győzelme. Kik ezek a jelöltek? Kik kérik október 22-én a magyar nép bizalmi szavazatát? Hús és vér a dolgozók húsából és véréből. A magyar dolgozó nép minden rétegének kénviselőit megtaláljuk a névsorban. A több, mint 17.000 tanácstagi elöltet nem lehet felsorolni. De ha ott látjuk Koczka János nyíregyházi sztahánovistát, aki az úi normával is 176 százalékot ért el. Jenei Györgyöt, aki fegyverrel a kezében óvta harminc évvel ezelőtt Oroszország dolgozóinak győz**« Szocialista Forradalmát, Biró János állványozó ifjúmunkást, Suszta Sándorné tszcs-tagot, Éliás Péter nyírbél- teki dolgozó parasztot, Kálmán Károlyné tiszaszalkai parasztasszonyt, dr. Moskovits Károly „kiváló munkás' orvost — ha ezeket ott látjuk, minden szavazó meggyőződhet róla, hogy a helyi tanács csakugyan a dolgozók szerve, munkások, tszcs-tagok, kis- és középparasztok, néphez hű értelmiségiek, dolgozó kisemberek alkotják, soraik közt megtaláltuk a dolgozó nőket, akik már bebizonyították, hogy minden poszton megállják a helyüket, az ifjakat, a jövő reménységeit, akik határtalan lelkesedéssel dolgoznak az ötéves terv megvalósításán. jobb jövőjük építésén. Ott vannak a jelöltek között a párttagok mellett a legjobb pártonkívüliek, akik bebizonyították, hogy hűek a népi demokráciához, a Párt célkitűzéseit magukénak vallják és harcolnak ezekért a célokért. Dolgoznak az üzemekben a termelékenység emeléséért, a falvakban a termelési csata győzelméért. Úgy, mint Ujfehértón Méhész István, Szt.ányi Miklós'-" né, Szőlősi János, Ferenczi Mihály kis- és középparasztok, akik példamutatóan yégzik az őszi szántás-vetést, vagy Tímáron Vinai János, Nagy M. Ferenc- né. ifj. Vattamány Dezső, Lán- czi Ferenc, akik már a búza vetésénél tartanak és október 18'ra ezt is befejezik, akik burgonyából és kukoricából minden feleslegükre szállítási szerződést kötöttek. Ez a lista munkások és parasztok, értelmiségiek és kisemberek, nők és fiatalok, párttagok és pártonkívüliek listája. Ez a lista a magyar dolgozó nép megszilárdult egységének listája, a munkásosztálynak az egész dolgozó néppel kötött szövetségének pecsétje. A tanácstagjelöltek listái azt mutatják, hogy jó munkát végeztek a Népfront-bizottságok, megfelelő embereket jelöltek, akikre szívesen adja szavazatát, akiket saját jelöltjének ismer el minden dolgozó. Vincze József, kemecsei levelezőnk ezeket írta egyik jelöltjükről, Novák Józsefről: „Élenjár mindenféle munká. ban, a gabonabeadásban, a krumni- és kukorieaszállítási szerződéskötésnél. Példánknak tekintjük és bizalommal adjuk rá szavazatunkat." Ugvan°zt mondhatják el a dolgozók Ti* szadobtól Tiszabecsig, Záhonytól Nyírgelséig & jelöltekről. Mindenki emelt fővel léphet vasárnap a szavazófülkébe és emelt fővel léphet ki onnan, mert szavazatával hozzá hasonló dolgozókat juttat mandátumhoz. akik méltón képviselik őket az államhatalom helyi szerveiben, a Párt vezetésével irányítják a harcot az ötéves terv végrehajtásáért, a béke megvédéséért. Legyen a tanácsválaszlás a népi demokrácia újabb elsöpri győzelme a belső és külső ellenség fölöl! — mondotta hátiár János elvtárs, as MDF salgótar jáni választási gyűlésén Kádár János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárhelyettese a Magyar Dolgozók Pártja salgótarjáni választási nagygyűlésén beszédet mondott: — A tanácsok megválasztásával lesz teljessé tulajdonképpen népi demokratikus államunk — kezdte beszédét Kádár elvtárs — és ezzel a lépéssel vonul be dolgozó népünk az államhatalom helyi szerveibe, hogy ott saját kezébe vegye saját ügyeinek intézését. Minden munkájából éló', becsületes embernek érdeke, hogy saját szavazatával, személyes közreműködésével résztvegyen október 22-én a tanácsok megalakításában. Maguknak a dolgozóknak kell biztosítani, hogy ezentúl necsak kormányunkban és központi kormányzati szerveinkben, hanem ä legkisebb falu helyi hatalmi szer. veiben is biztosítva tegyen a dolgozók érdekeinek megvédése a reakciós sakálokkal, a kapitalista kizsákmányolókkal, a spekulánsokkal, a megvert, de meg nem semmisült egész reakciós bandával, a szolgabírák, a csendőrök világát visszasíró kísértetek csür. héjével szemben. — A tanácsoknak mind a reakció elleni kemény és bátor harcában, mind az alkotó, a közjót előmozdítani hivatott építő munkájában mindenek előtt az fog szerepet játszani, hogy mennyire kapják meg munkájukhoz a legszélesebb rétegek közvetlen politikai támogatását. — Tanácsválasztásunk jelentőségét nagymértékben növeli, hogy dolgozóink a termelési munka javításával, gyorsításával ünnepélyes munkafelajánlással készülnek országszerte a választásra. ötéves tervünk első évének sikeres teljesítését és az egész ötéves terv megvalósítását jelentős mértékben elősegíti a tanácsválasztás napjára az ipari munkásság szám. tálán muhkafelajánlása éppen úgy, mint dolgozó parasztságunknak az az elhatározása, hogy október 22-ig befejezi az őszi vetés munkáját. A tanácsválasztás politikai sikerét készítette elő, ugyancsak ötéves tervünk megvalósítását segítette, Népköztársaságunkat erősítette a Békekölcsön több mint egymilliárd forin- tos jegyzése. — Az a körülmény, hogy már az idén július hónapban 15, ezerrel több fizikai munkavállalót kerestek munkára, mint amennyi jelentkezett, továbbá, hogy máris óriási hiány van és hatalmas kereslet mutatkozik népgazdaságunk részéről tudományos, technikai képzettséggel 1 rendelkező munkaerők után,, különös jsíentö- séggel bír az ifjúság biztos jövőjének megalapozása ‘ ckintetében. Pártunk, kormányunk, Népköz- társaságunk minden módon támogatja őket, hogy útjukat megkönnyítse. . • Kádár elvtárs ezután az ötéves terv hatalmas célkitűzéseiről szólott, majd ' a következőket mondotta : ,— Az ötéves terv teljesítésének legfőbb feltételei megvarrna! nálunk. Élenjáró, harcos, a munkásosztállyal, a dolgozó milliókkal összeforrott Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, élén Rákosi Mátyás elvtárssal, aki vezet bennünket ebben a harcban. Erős és egyre erősödik a munkásosztály politikai öntudata, áldozatkészsége, új szocialista hazafl- sága, teremtő és alkotó ereje. Erős és erősödik a két nagy dolgozó osztálynak, a munkásságnak és dolgozó parasztságnak a munkásosztály által vezetett szövetsége. Újabb és újabb csapásokat mérünk a nemzetközi imperialista körökkel szövetkezett hazai reakcióra. Ezek mind előrehaladásunk, ötéves tervünk, tanácsválasztásunk igen fontos, ,'iélkülöz- h etet len erőit alkotják. De egész előrehaladásunk, t jövendő sikereink forrása a szeretett Sztálin elvtársnnk vezette Szovjetunió és ezer formában megnyilvánuló segítsége, baráti, testvéri támogatása fiatal Népköztársaságunk és dolgozó népünk számára. — A ml összes jövőbeni terveinknek éltető eleme és szükséglete a béke. Ha nyugodtan dolgozhatunk, akkor nem túl hosszú idő alatt meg tudjuk mutatni az egész világnak, hogy a mi népünk melyet a Szovjetunió szabadított fel évszázados rabságából, mire képes. * — Most, miközben tanácsaink megválasztására készülünk, mindinkább fokozódik a harc a békéért. A Szovjetunió népeinek legjobbjai hétfőn fognak összeülni a haladó világ mindenünnen látható világítótornya, a dicsőséges Moszkva falai között. Ezen a kongresszuson a Szovjetunió dolgozóinak küldöttei nyilván ismét kifejezik erős és rendíthetetlen elhatározásukat a béke megvédésére. A Szovjetunión' kivül a békét óhajtja a hatalmas Kína, az amerikai tömeggyilkosok állati kegyetlenségei következtében szenvedő, de törhetetlenül harcoló, hős koreai nép és az összes népi demokráciák kormányai és né-, pei. — De a békét óhajtják Francfe- prszág, Olaszország, Németország és a föld minden országának dolgozói, száz és százmilliók, közöttük Anglia és az Egyesült Államok mindjobban eszmélő egyszerű dolgozó tömegei is. Ezt bizonyítja a stockholmi békefelhívá6t aláíró, több mint 500 millió ember kiállása a béke' nellett és a legvadabb elnyomás alatt sínylődő kapitalista és gyarmati országok dolgozóinak százféle tormában megnyilvánuló és mindjobban erősödő békeharca is. — Mostani tanácsválasztásunk különös nemzetközi fontosságát az adja meg, hogy ezen a választáson a magyar dolgozó népnek impozáns szavazással kell megmutatnia, hogy egységben, egyetértésben, tártunk útmutatásait követve kormányunk mögé áll, hogy megingathatatlanul a Szovjetunió vezette béketáborba tartozik és kész a békét minden erejével, minden módon megvédeni. — A béke védelmet jelenti terJ melésünk és ezzel nemzetgazdaság gunk, államunk általános erősítése mellett néphadseregünk fjjjleszfésau Néphadseregünk" ma az imperialisták, Tito, Rajk, Pálfi és a többi összeesküvő által szervezett áruié banda kiseprése után valóban izzig* vérig a magyar nép hadserege — A háború nem elkeruhetet’ett — folytatta Kádár elv társ,, de ar« ra szükség van, hogy a - Tru*’ manók fokozódó provokációjára as eigjj^rek százmilliói, a hatalmas 1 eJ győzhetetlen béketábor erői és kö-t zöttük mi, magyar dolgozók még harcosabban, még elszánt abban á!lv junk ki a béke megvédésének Ügy« mellett. Az imperialisták tervei kudarcra vannak ítélve és gyalázatos bukásukat és az emberiség megvetését nem kerülhetik el. — Mindezek a tények együttvéve adják meg tanácsválasztásaink je-1 lentőségét. Mindenki szavazzon, de! ez nem elég. Mindenki lépjen fel és cselekedjék annak érdekében, hogy, a választás a Népfront jegyében, aj} egész dolgozó nép egysége jegyéi ben, a munkások, parasztok, értele miségiek, kispolgárok, nők iljak, vallásos meggyőződésűek, pártái-' lásra való tekintet nélkül minden dolgozó egységes állás- foglalása legyen a tanácsok és j népünk igaz ügye mellett — Előre elvtársak, munkára ki-" bontott zászlóval, Rákosi elvtárs és Pártunk vezetésével a Népfront és a dolgozó nép összefogása jegyében egy új győzelemre, a tanácsválasztás napjára* — Minden becsületes dolgozó szavazatával is, de a választás előtti felvilágosító munkájával is járuljon hozzá, hogy a tanácsválasztás a magyar népi demokrácia újabb elsöprő győzelme legyen a bujkáló belső reakciós erők felett és méltó válasz legyen a nemzetközi imperialista háborús gyújtogatok elvetemült bandája felé — fejezte be beszédét Kádár János elvtárs. i Rendkívül súlyos az expedíción francia haderő helyzete Vietnámban A vietnámi francia expedi- ciós hadsereg helyzete egyre súlyosabbá válik Észak-Tonkin- ban. Thai Nguien feladása után az expediciós hadsereg kénytelen volt a kínai határhoz közel fekvő Thatkhe erődöt is feladni. A hadsereg roncsai most Nachem felé vonulnak vissza. A visszavonuló oszlopot szüntelenül támadják a vietnámi hadsereg mosRgó egységet SZMMIIÉI | ,-------------—o ______.____ 11» A MAI SZAMUNKBÓL