Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-14 / 240. szám
im OKTÓBER 14, SZOMBAT Tímár tanácsfiag-ieSöltiei példát mulatnak Dolgozó parasztjaink most szerte a megyében nagy mun. kában vannak. Egyre közeledik október 22-e, tanácsaink választásának napja és ekkorra a vállalást teljesíteni kell becsülettel, be kell fejezni az őszi vetést, sikeresen végezni az őszi terménybeadást. Falvaink dolgozó parasztjainak élén a munkában a helyi tanácsok jelöltjei járnak. Példaadóan dolgoznak. Tímár község tanácstagjelöltjei elhatározták, hogy az őszi vetést október 18-ára teljesen befejezik, A rozsot, az árpát már elvetették. Most végzik a búza vetését. Elhatározták valamennyien, hogy minden szem felesleges burgonyára és kukoricára szállítási szerződést kötnek és a Vállalt határidőre beszállítják a földművesszövetkezet raktárába. Versenyjelentés a nagykállól járásból A nagykállól járásban versenyben végzik dolgozó parasztjaink az őszi szántást-ve- tést, a betakarítást. Élükön a nagykálló „Vörös Zászló'* tszcs dolgozói járnak, akik a megyében az első között fejezték be fiz őszi vetést és pár hold hiányzik" csak a mélyszántás teljes befejezéséhez. Az egymással versenyző községek közül Kállósemjén dolgozó parasztjai tűntek ki, ők járnak a községek élén. Mögöttük a munkában Szakoly dolgozó parasztjai haladnak. A szakolyiak 8-án bizottságot küldtek Semjénbe, párosver- seny-társukhoz és ünnepélyesen megtartották a határszemlét. A bizottság elismerte, hogy jó munkát végeztek Szakoly, dolgozó parasztjai, ugyanakkor meghívták a semjénieket, látogassanak el hozzájuk. Ez a határjárás még nagyobb lendületet adott a két község párosversenyének és biztosítékot arra, hogy mind a két községben si" kérésén befejezik az őszi szántóföldi munkákat. HOGYAN JAVULT MEG BÖKÖNYBEN AZ ŐSZI MUNKA? Ä járás községei közt Bököny lemaradt az őszi vetésben. Az ellenség azt híresztelte, hogy túl kemény még a talaj a bö- könyi határban, nem lehet még vetni. Ezt a híresztelést elhitte a bökönyi dolgozó parasztok legtöbbje, nem gondoltak arra, hogy a kulákok félre akarják vezetni őket és akadá- lyezni akarják a munkák folyását. A járási tanács ismerte fd a do’got. A tanácstagok elmentek Bökönybe és megkérdezték az ottani dolgozó parasztoktól, tudják-e, hogy a kállósemjéni határban is ugyanolyan a föld, mint Bököny községben. A bökönyiek — mivel jól ismerik a semjéni határt — azt válaszolták,' hogy tényleg ugyanolyan a föld Kállósemiénben. Erre aztán azt tanácsolta nekik a járási tanács, hogy nézzék meg, milyen hát a kállósemjéniek vetése. A bökönyiek fel is ültek szekereikre és elmentek megnézni a kállósemjéniek vetését. Kállósemjén parasztjai, akik jelenleg jó munkájukért a járási tanács vándorzászlajának tulajdonosai, örömmel fogadták a bökönyieket és megmutatták nekik, községük határában milyen gyönyörűen zöldül már a vetés. A bökönyiek ekkor jöttek rá, hogy bizony őket félrevezették a kulákok. Örömmel köszönték meg a sem jeniek tanácsait. Azok ugyanis elmondják a bökönyieknék, hogyan készítették elő a talajt vetés alá a géná’lomás traktorai segítségével és hogyan sikerült, "ogy máris zöldül a vetés. A bökönyiek pedig hazamenve, azonnal munkához láttak. Azóta Bökönyben nagy lendülettel folyik az őszi szántás*vetés, ők is fel akarnak zárkózni Kállósemjén, a járás legjobb községe mögé. Amikor ez a hir elterjedt Geszteréden, Érpatakon és a járás többi községében, egyszerre mindenütt megjavult a munka, minden község magának akarja a tanács vándorzászlaját, minden község a legjobb őszi munka-eredmények, kel akarja megünnepelni a helyi tanácsok megválasztásának napját. II fehérgyarmati járás mind a 26 termelőszövetkezete bafejezte az őszi velést Nap, mint nap újabb győzelmi jelentések érkeznek a megye dolgozó parasztjaitól. Örömmé-, jelenük, hogy befejezték a betakarítást és a vetést, teljesítették ígéretüket, melyet néhány héttel ezelőtt tetteit. Soha még ilyen lelkesen nem dolgoztak dolgozó parasztjaink, mint mostanában, amikor a. tanácsválasztás napjára készülnek. Pártunk és Rákosi elvtárs, a haza iránti szeretet mind jobban kifejezésre jut megyénk doL, gőzé parasztságánál, amikor idejé t ben befejezi az őszi munkát, amikor becsülettel teljesíti a hazafias kötelességét a takarmány-gabona-, kukorica- és burgonyabeadást. Pártunk és szabad hazánk iránti szeretet nyilváinu’t meg a fehérgyarmati járás 28 termelőszövetkezeténél is, amikor a mai nappal bé- fejez'ék az őszi vetést. Becsülettel végezték munkájukat, tettekkel bizonyították be, hogy hűek a nép államához, hogy teljesítik ígéretüket. A járás termelőszövetkezeteinek példáját' követték az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok is. 2—3 napon belül ők Is teljes egészében befejezik a vetést és a betakarítást.. Az őszi árpa vetését már 114 százalékban teljesítették. A vetés befejezése után még nagyobb lendü eltel végzik az őszi mélyszántást is, hogy határidő előtt azt is teljesítsék. Ennek a járásnak dolgozó parasztjai akkor ünnepük meg méltán a tanácsválasztást, ha burgonya- és kukoricabeadásukat Is teljesítik. A munkában és a hazafias kötelesség te jesítésében élenjáró dolgozókat a megye, de az egész ország dolgozó népe szeretettel veszi körül és megjutalmazza őket, 1 erményrejtegető kulákot lepleztek le Ujfehértón Ujfehértó dolgozó parasztjai azt hozták a községi elöljáróság tudomására, hogy özv. Gömze Istvánná 42 holdas kulák különféle élelmiszereket rejteget, eltüntette árpáját, zsírját, csakhogy kibújhasson a beszolgáltatás alól. A hatóságok házkutatást tartottak a kulák portáján és nem várt ,.leletre“ bukkantak. A zsírbeadást “zSbotáló kulák kamarájában két nagy bűdön zsírt, 12 pár csizmát, az istállóban ■ szalma alá rejtve hS* rom szekeret, a padláson hat mázsái árpát, a kukoricagórében egy újabb bődön megromlott zsírt. 25 kiló sót találtak. Gömze Istvánná, mint a többi hazaáruló kulák, háború után vágyott, azt remélte, hogy úgy vissza, szerezheti régi hatalmát a dolgozók felett. Be is rendezkedett, de rajtavesztett. Néhány nap múlva a nép bírósága előtt felel tetteiért. A gégényi „ Ady “-term elő- sz’dvetkezet versenyfelhívása 4 tanácsrálasztái napjára befejezik az őszi veiéit és teljesítik burgouyabeadási köíelezctigé^ükeí Tanácsválasztás .., Ez a szó jár szájról szájra szerte az országban. Az ipari munkás szorosabban fogja kezébe a kalapácsot, gyorsabban üt vele, a dolgozó parasztok szorgalmasabban végzik a mezei munkát, boldogabban teszik földbe a jövő évi kenyérnekvalót, amióta elhangzott ez a szó: tanácsválasztás. Dolgozó népünk még inkább kezébe veszi saját sorsának irányítását. Tudják és érzik a tanácsválasztás jelentőségét dolgozó parasztjaink is, ezért végzik oly lelkesen munkájukat, ezért akarják a tanácsválasztást Fokozzuk tovább » takarafánygabona, a kukorica és burgonya beadásának ütemét Az őszi betakarítás verseny táblája Szabolos-Szatmár dolgozó parasztjai! Megyénk falvaiban a. kukorica betakarítása teljesen befejeződött és végéhez közeledik a krumpli felszed és is. Éppen ezért semmiféle akadálya sem lehet már annak, hogy rendben folyjék az őszi terménybegyüjtés. A terménybeadásban — mint alább azt a versenytábla is bizonyítja — javulás mutatkozik m egyénkben. A kukoricánál is és a burgonyánál is kétszeresére emelkedett a begyűjtési százalék október ötödikétől tizenegyedikéig bezárólag. De nem jelenti ez egyáltalán azt, hogy már csak a szomszédban van az t'-zi betakarítás befejezte. Nézzük meg: a takarmánygabona begyűjtési előirányzatát eddig mindössze 31.6 százalékban teljesítettük, kukoricánál 17.1, burgonyánál pedig mindössze 6 százalékos — igen gyengének mondható eredményünk van — s ezekkel nem dicsekedhetünk éppen az ország dolgozó népe előtt. Mert gondok nunk kell arra is, hogy egész népünk figyeli most a falut, hogyan dolgozik falusi népünk a jövőesz. tendei kenyérért és hogyan teljesíti hazafias kötelességét, a kenyérgabona után miként adja be a krumplit, kukoricát és a takarmánygabonákat. Fontos feladatok ezek falusi dolgozó népünk előtt, mert nagyban függ elvégzésüktől ötéves tervünk vívmányainak megvalósulta, országunk erősödése, s maguknak a dolgozó parasztjain Imák gyarapodása is. Éppen ezért fokozzuk tovább a takarmánygabona, a kukorica és burgonya beadásának ütemét. Ne ellenségeinkre, a kulákokra hallgassunk, akik a harmadik világháború pusztításait akaró imperialista tőkések szövetségesei. Hanem a Párt szavát figyeljük, amely eddig is jő útoií vezetett bennünket ős a boldogulás, a jómódú étet megvalósítására vezeti tovább előre dolgozó népünket. Járásaink versenyeredményei Takarmánygabona: Kukorica: Burgonya: 1. Csengén 55.4 % . 1. Kisvárdal 36.1 % 1. Klsvárdai 9.7 % 2. Kis vár dal 48.5 „ 2. Nyíregyházi 23.3 „ 2. Fehérgyarmati 9.6 ,»> 3. Fehérgyarmati 45.3 ., 3. Nyíregyháza v. 21.8 „ .3. Nyíregyháza v. 8.1 tt 4. Nyíregyháza v. 38.9 „ 4. Kemeesel 18.7 „ 4. Vásárosnaményi 6.6 tt 5. Nyírbátori 30.3 „ 5. Nagykálló! 16.7 „ 5. Nyíregyházi 6.4 fi 6. Baktat 28.5 „ 6. Mátészalkai 16.3 „ 6. Csengeri 6.2 „ 7. Mátészalkai 26.2 „ 7. Nyírbátori 15.7 „ 7. Mátészalkai 5.7 >» 8. TLszalökí 23,6 „ 8. Baktat 15.1 8. Kemeesel 5.3 »* 9. Vásárosnaményi 23 „ 9. Csengeri 12.3 „ 9. Nagykállól 4.8 tt 10. Kemeesel 22.8 „ 10. Tlszalökl 10.8 „ 1Ő. Nyírbátori 4.1 tt 11. Nyíregyházi 19.2 „ 11. Vásárosnaményi 6.8 „ 11. Baktat 3.2 tt 12. Nagykállól 17.1 „ 12. Fehérgyarmati 5.3 „ 12. Tlszalökl 2.8 tt Megyei átlag 31.8 % Megyei átlag ILI % Megyei átlag 6 % Községeink legjobbjai: Takarmánygabona: Kukorica: Burgonya: 1. Turrlcstí 330 % 1. Záhony 220 „ 1. Lövöpetri 41.7 tt 2. Nyírlugas 223.4 „ 2. Győröcske 161.5 ,, 2. Tímár 37.6 1> 3. Hermánszeg 220 „ 3. Hermánszeg 132 „ 3. Tunyogmatolcs 32.9 tt 4. Nemesbbrzova 202.5 „ 4. Tímár 127 „ 4. Botpalád 27. tt 5. Ttszacsécse 138.2 „ 5. Tlszacsécse 116 „ 5. Berkesz 20.8 tt Dícsérőtábta Megyénk dolgozó népének dicsérete Illeti Fehér László tiszaszalkai dolgozó parasztot, aki 400 százalékban tett eleget őszi beadási kötelezettségének, Gál Ferenc kántorján ősi dolgozó parasztot, aki 900 százalékosan teljesítette burgonya- badását, Sárai Mihály nábrádi kisparasztot és ifj. Jakab István pusztadobosi középparasztot, aki ugyancsak 428 százalékban teljesítette őszi terménybeadási kötelezettségét. Megyénk dolgozó parasztjai, kövessétek a példamutatókat ! ___ Sxégyem á(na Ide kerülnek fencsencs, Olcsva és Hagy községek, amelyek a takarmánygabonabeadásban leghátul kullognak, Garbolc, Méhtelek, Fülesd és Uszka községek, mert még egyáltalán nem adtak be egy szem kukoricát sem, holott bőséges termésük volt, Nyírkércs, Szamosbecs, TiszaJberek és Nagyar, amelyek aeftiml burgonyát nem adtak, még be, pedig szép termést szállítottak haza a krumpllföldekröl. Hozzátok be a lemaradást * a betakarítás és a vetés befejezésével ünnepelni. A szabad haza szerctete és megvédésének akarata soha erő. sebben és lángolóbban még nem izzott dolgozó népünk szívében, mint ezekben a napokban. Egymással nemes versenyre kelve végzik a mező- gazdasági munkát és tesznek eleget burgonya- és kukoricabeadási kötelezettségüknek. A béke és boldog életük megvédését tartották szem előtt a gégényi „Ady“ termelőszövetkezet tagjai is, amikor versenyre szólították a megye valamennyi termelőszövetkezetét, * I Már sötétedett, amikor a termelőszövetkezet tagjai gyüla. kezni kezdtek. Boldogok a csoporttagok. Az udvaron négy hatalmas szénakazal, az istállóban gyönyörű borjúk, lovak és csikók gyönyörködtetik a látcr gatókat. Csupa erőtől és gaz- dagságtól duzzad a csoport. 1200 mázsa terményből 740 mázsát, 800 mázsa burgonyából pedig 370 mázsát adtak a nép államának. Látta a csoport egyre magasabbra ívelő életét Lip. ták István középparaszt és még 27 társa, azért határozták el magukat a csoportba való belépésre. És ma már bo’dog, megelégedett tagjai a csoportnak. Csak néhány szót szólt a béke megvédéséről, a tanácsválasztás jelentőségéről Komonyi József, a csoport elnöke és Tóth István titkár, mégis a csoporttagok egyhangúan határoztak: Megteremtjük az előfeltételét, hogy csoportunk önálló szövetkezetté alakuljon. A brigádokat területhez kötjük. Az egyéni verseny kiszélesítésével a minőségi munka megjavítására vesszük az iránvt és a Szov- ietunió agrotechnikájának alkalmazásával a magasabb termésátlag elérését tűztük ki célul. Vállaljuk, hogy az őszi munkákat, a vetést és betakarítást október 20-ra befejezzük. Az összes burgonya és takarmány- gabonafeieslegünket a dolgozók államának a raktárába szállítjuk. I Ifjúsági munkacsapatunk tagjai a tanácsválasztás naoiára azon kívül, hogv 20 százalékkal emelik napi teljesítményük átlagát, kultúrműsorral is készülnek. Szabolcs-Szatmár termelőszövetkezetei! A gégényi termelő- szövetkezet példáját követve, felezzétek be ti is az őszi munkát, mutassatok pé’dát a burgonya- és kukoricabeadásban az egvénileg gazdálkodóknak, ünnepeljétek méltóképpen a ta. nácsválasztást! t