Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-12 / 238. szám
o 1950 OKTOBER 12 CSÜTÖRTÖK ' fl Kínai Méplföztársasái és a ütmei Bemoltraiikus Népköztársaság keráskeáelKu egyezményt írt alá az 1851. évre ! A Kínai Népköztársaság Központi népi kormányának kereskedelmi minisztériuma és a Német Demokratikus Köztársaság ideiglenes kormányának kereskedelmi küldöttsége barátságos és szívélyes tárgyalások uíác október 10-én kereskedelmi egyezményt irt alá az 11151. évre. Az egyezmény szerint a Kínai Népköztársaság különféle nyersanyagokat szállít a Német Demokratikus Köztársaságnak és cserébe ipari felszerelést és kész. gyártmányokat kap Egész Kína népe tiltakozik az újabb amerikai agresszió eilen Kina egész népe keményen tiltakozik az amerikai légi Káderei lerületséi'tő agressziói ellen. Dort Arthur vámhivatalának és a dairchi területnek dolgozói levelet intéztek Csu En-Laj külügyminiszterhez, amelyben kifejezik szilárd elhatározásukat, hogy támogatják a koreai népet az amerikai imperialisták kiűzésében a távolkelelröl és a világbékéért folytatott harcában, fctaoszí larlománybcli Gu-Taj lakossága Kína nemzeti ünnepén tiltakozó láviratott intézett .z E.VSz-hez. A táviratban kijelentik, hogy az amerikai imperialistákkal drágán fogják megfizettetni aljas, véres támadásukat. A Ilopei tartománybeh Csing-ying-buayaműveK munkássága tiltakozó táviratában hangoztatja hogy az amerikai agresszióra tettekkel fognak válaszolni. Egyre élesebb les* a mezőgazdasági dolgozók sztrájkbarca Olaszországban A mezőgazdasági dolgozók harca a kizsákmányoló földbirtokosok ellen egyre élesebb tormát ölt Észak-Olaszországbau. Milánó, Pavia, Vercollo, Novara és Piacenza tartományok mezőgazdasági dolgozóinak képviselői Milánóban értekezletet tartottak a földmunkásszövetség és a szakszervezeti szövetség képviselőivel együtt, melyen elhatározták hogy a fent említett tartományokban kiszélesítik a földmunkások és a rizsaratók sztrájkját és- a sztrájkot kiterjesztik az állattenyésztő munkásokra is. A sztrájkoló területeken továbbra is tanyákat- és csűröket gyújtanak fel, megsemmisítik u termést és tcrrorcselékedetekel hajtanak végre a sztrájkolok ellen. A mxiun-ég nyíltan támogatja ezeket a provokációkat és letartózta,ásókat hajt végre a sztrájkoló munkások közüli. AZ ÜZEMI MUNKÁSOK IS CSATLAKOZTAK Az északoiaszországi üzemi dolgozók is sztrájkkal harcolnak a béremelésért es tiltakoznak az ipari munkásokra vonatkozó elbocsátási rendelkezés elten. A sztrájk uapróí-napra nagyobb méreteket ült. Torino tartomány ipari üzemeinek dolgozói 21 órás szitáikkal fedezik ki rokonszenvüket a mezőgazdasági munkások iránt, akik immár két hete sztrájkolnak. Nova rá ban és Vercellibcn ősz- szeüt közős re került sor » sztrájkolok és a sztrájktörők között, akiket más tartományból rendeltek oda. Liguria tartományban kb. C0 ezer dolgozó tart üzemben több acél- és gépgyárat, melyeket a vállalkozók azért zártak be, hogy elnyomják a dolgozók önkéntes elbocsátása ellen irányuló tiltakozó mozgalmat. Lombardiában a mezőgazdasági és ipari szrájkolók iránt érzett, szolidaritásból több közszolgálati alkalmazott is szitáikba lépett. AMERIKAI KÖVETELÉSRE ISMÉT LEÉRTÉKELTÉK A SCHILLÍNGET A Die Presse című osztrák lap közlése szerint az osztrák kormány a schillingben egyetlen kereskedelmi árfolyamot állapított meg. A jövőben egy dollárért 21.36 schillinget kell fizetni. Az egyetlen kereskedelmi árfolyam bevezetése a schilling- ben az osztrák valuta értékének 43 százalékos csökkentését jelenti. A lap hangsúlyozza, hogy eddig Ausztriában a külföldről behozott fontosabb élelmiszereket olyan árfolyamon számolták el, amely szerint egy dohárért csak 14.40 schillinget kellett fizetni. Ennek az árfolyamnak módosítása a legfontosabb cikkek drágulását vonja maga után. A schilling újabb devalválása az amerikaiak parancsára történt, s a munkásság fokozott kizsákmányolását és életszínvonalának leszállítását szolgálja. LÜKTETŐ ÉLET Csodálatos változásokat hozott a nagyszerű sztálini korszak. Ila megnézzük a Szovjetunió térképét,' azt látjuk, hogy a térképet mindenhol köröcs- lcék, csillagocskák és különös szinti kockák tarkítják. Ércbányák, fakitermelő telepek, falusi vizierőmütolepek, rádió- központok, gépállomások, erdőövezetek ezek, olyan alkotások, melyeket a nép állama teremtett meg a semmiből. Lüktető munka, lüktető élet mindenhol. A Szovjetunió életében terv- szerűség nyilvánul meg minden téren. Kik irányítják, kik vezetik a szovjet dolgozók lázas alkotó munkáját? Maga a nép. A szovjet nép maga választja meg vezetőit, akik irányítják a körzetek, területek, falvak és városok munkáját. Ezt a hatalmas gazdasági és kulturális munkát a helyi tanácsok végzik. A tanácsok készítik el a helyi költségvetést, irányítják az alájuk rendelt közigazgatási szervek tevékeny, ségót, óvják az államrendet, ügyéinek a törvények és a dolgozók jogainak tiszteletbentar- tására. A küldöttek helyi tanácsának tevékenysége a nép akaratát, az állam érdekeit juttatja kifejezésre. Nézzük, hogyan szervezi meg a helyi szovjet a maga tevékenységét? A voronyezsi kerületben lévő Szemjono Alekszandrovka falu tanácsába 25 küldöttet választottak. A küldöttek közül 18 kolhozparaszt, 2 agronómus, 5 tanító. Ök a falu vezetői, akikre a nép rábízta a helyi tanács működésének irányítását. A falusi tanács minden hónapban ülést tart, melyen eldöntik a gazdasági és kulturális építés fontos, időszerű kérdéseit. A tanács első ülésén megválasztották a végrehajtóbizott- ságpt, mely elnökből, titkárból és 5 tagból áll. A falusi tanács elnökéül Szpicm kűdöttet választották meg, aki azelőtt traktorvezető volt, majd traktorműszerész lett. A mezőgazda- sági bizottság elnökéül Jurijev agronómust választották meg. A tanács második ülésén azt tárgyalták meg, hogy miként készülnek fel a tanács körzetébe eső kolhozok az őszi mun. kálatokra és ezzel kapcsolatban hogyan küzdenek a minél magasabb terméseredmény eléréséért. A falusi tanács elnöke és a mezőgazdasági bizottság minden kolhoznál tekintetbe vette a vetőmag mennyiségét és minőségét. Meggyőződtek a mezőgazdasági fe'szerelések és gépek javításának menetéről is. Tanácskozásra hívták össze azoknak a kolhozoknak a vezetőit, amelyek nagy terméseredményeket értek el, hogy módszereiket a tanácson keresztül is átadhassák a többi kolhozoknak. A tanácsküldöttek alaposan felkészültek a felmerülő kérdések tárgyalására és a tanács ülésén sorjában kifejtették nézeteiket, javaslatokat tettek, hogy mit kell tenni a kolhozokban az őszi munkálatok sikere érdekében. Az ülés után a küldöttek választóik elé terjesztették az ülésen közölt határozatokat. Megszervezték az őszi munkálatok elvégzésére a szocialista munka, versenyt, mely mindenkor a munkálatok határidőelőtti befejezésének biztosítéka volt. A falusi tanács ülése Szemjono Alekszandrovka dolgozóinak lelkes- helyeslése mellett dolgozta ki az ötéves terv megfelelő szakaszára eső tervet, melynek keretén belül új gazdasági és kulturális intézményekkel, gépekkel és üzemekkel fog gazdagodni a falu és a körzetéhez tartozó kolhozok. A falusi tanács vezeti a terv megvalósításának munkáját, szervezetten irányítja a nép kezdeményezését és alkotó erejét, mellyel a szovjet nép egyre növekvő jólétéért, a békéért, a boldog jövőért küzd. OL'vÁSD 1 TERJESZD JÉPLBP“, Van Búit aprítani a tejbe Milovan Gyilasznak, a Tito. klikk föpropagtundistájáuak. .4 jugoszláv nép nem mondhatja, el mayáról ugyanezt, mert előszűr is Jugoszláviában a dolgozók számára nincs lej, másodszor, ha volna is, nincs mit beleaprilani A „Borba“ legutóbb azt tanácsolta a ta. karmányhiánnyal küzködö parasztoknak, hogy táplálják a teheneket falevéllel, de ameny- nyi tejet a falevélen hízott lekenek adnak, az a hájas Titó. naji egyetlen reggelivé sem volna elegendő. Most azonban Milovan Gyi. löszről van szó, akinek a fele. sége, Mitra Mitrovics Gyilasz szintén miniszter. A miniszter, né és miniszternő pár hónap- pal ezelőtt azzal kellett nagy feltűnést Uclgrádban, hogy gyönyörű ékszereket vásárolt, melyek körülbelül annyiba ke. rültek, amennyi egy jugoszláv munkás tízhónapi fizetése. Bcrsze, ezen nem is kell na. gyón csodálkozni, mert egy. veszi kél miniszteri fizetésből még Tito birodalmában is ,,el lehet nyomorogni'“, másrészt Gyilasz táromélküli miniszter ugyan, de egyáltalán nem pénztárcauéIküii miniszter. A jugoszláv dolgozóknak azon fő a fejük, hogy hogyan osszák be a fizetésükéi, amelyből a feketepiacon másfél kiló zsírt vásárolhatnak s ebből ■még akkor sem lehelne meg. cím agg hónapon ál, ha a zsír egymagában pótolná a hiányzó kenyeret, húst és főzeléket, amiből ugyan fekete áron szinté:', lehetne egy-kél kilót venni, ha a fizetés nem ment volna már a másfélkiló zsírra. Milovan. cs Mitra azon. ban nem törik a fejüket ilyen, kicsinyes dolgokon. A Tilo- l/otula bizalmi emberei számára fenntartott üzletekből mindig beszerezhetik ,,sanyarúnyatc-lízfogásos lakomáik, hoz a szükséges hozzávalót. £s ha mégis kiapadna ez a for. rás, még mindig ott vám a ,,Borba“, iamelyben elég kacsa jelenik meg ahhoz, hogy a Gyilasz-farniUát ellássa szárnyassal. Mivel pedig a lcg~ kövérebb laicsákat éppen Gyi• írisz tálalja fel, a család önellátása b eladható időm belül biztosítva van. Így azután lelik a gyűrűkre is. Ebből azután érthető az is, hogy az amar lkaink miért tartják Jugoszláviát olyan kitűnő üzletnek. Mert lássuk csuk, hogy is áll a dolog. Amerikai üzletemberek élcszcr, boltot nyitnak Belgrádban. Ugyanezek az urak kölcsönt folyósítanak a Titokkormány. nak. Gyilasz ellopja a pénzt, felesége gyűrűt vásárol rajta, a pénz pedig visszakerül az amerikai üzletemberek zse. bébe. Es mircl Tildék mindig újabb és újabb kölcsönt hu. nyerálmk Amerikától, Mitra asszony újabb ékszereket vehet s az újabb pénz is vissza, kerül a Wall-Streetre. A kamatokat pedig GyUaszék bő. ségesen fizetik, szovjetellenes propagandával, háborús hisz. tcrli szításával, a jugoszláv föld természeti kincseinek amerikai kézre való játszásával. Boldogult dr. Góbbcls foroghat a sírjában, hogy neki ez a kitűnő geseft nem jutott az eszébe.-ÉTER. Szándékos amerikai légitámadások a koreai kórházak ellen Kemény harcokban súlyos veszteségeket okoz az amerikaiaknak a koreai néphadsereg; A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság u ép ha ti serege főparancsnokságának október 10-én kiadott jelentései arról számolnak be, hogy a néphadsereg egységei valamennyi arcvonalon kemény harcokat vívnak a számbeli iö- lényben levő támadó amerikai,csapatok ellen. A keleti partvidéken a 38. szélességi foktól északra támadó amerikai csapatoknak a néphadsereg egységei nagy veszteségeket okoztak. Az ebben a körzetben vívott csatákban az cl. Jenség mintegy háromszáz katonát és tisztet vesztett és nagymennyiségű hadianyagja elpusztult. * Az amerikai fegyveres agresz- szorok repülői tovább folytatják embertelen bombázásaikat Korea békés városai és falvai eUen, miközben ártatlan embereket, köztük csecsemőket, asszonyokat gyilkolnak meg. Az ellenséges repülők a külvárosi kis házakat sem kímélték. Gyujtóolajat öntöttek a szegényes liázakra és többszáz lakóhelyet tüztengejho borítottak. Az amerikai banditák a genfi egyezményben foglalt nemzetközt megállapodásokkal nem törődve, Phcnjanban és Vonszanban polgári kórházakat és gyógyintézeteket bombáztak, miközben sok brieget etpuszitottak vagy megsebesítettek. Előre megfontolt szándékkal hajtanak végre légitámadásokat az amerikaiak a kórházak ellen, amelyek pedig feltűnő vöröskereszttel vannak megjelölve. Az amerikai repülők augusztus 28-án felderítő repülést végeztek Pjungan tartomány déli részében egy tábori kórház felett. Jól láthatták a fehérruhás ápolónőket. Ugyanazon éjjel, kihasználva a holdfényes éjszakát, megjelentek és bombákat dobtak le. Három ápolónőt maguk alá temettek a a lángban álló kórház összeomló falai. Szeptember elején egy amerikai légitámadás Phmjah nyuga. ti részében több mint száz embert gyilkolt le. Egész családok bent égtek a romok között, nagyrészt nők, gyermekek és idős férfiak. Az amerikai repülők elpusztították a keresztény templomot, amelynek magas tornyán lévő keresztje feltűnően kiemelkedett a környező házak közül. Szén — a terven felül A makajevkai Leninrendes „Szovjetszk-Ugo]“-bánya dolgozói, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulójának tiszteletére indított szocialista munkaverseny kez- déményezői, kötelezettséget vállaltak, hogy az ünnep tiszteletére az előirányzott termelési terven felül 6500 tonna szenet termelnek. A makajevkai „Szófia“ és „Makajevka—Ugol“-bá- nyák szintén bekapcsolódtak a munkaversenybe és szeptember hónapban eddig több, mint másfélezer tonna szenet termeltek a tervelőirányzaton fe, lül.'