Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-29 / 253. szám

2 ■ »5» OKTOBER M, VASÁRNAP [A. szárazság' teljesen egyforma (volt Makón és Nagykikindán, Szegeden és Szabadkán, Baján és SEomborban, Pécsett és Eszéken. Jönnek dacára nálunk távolról lsem okozott olyan bajokat, mint Jugoszláviában, mert a mi meg­elégedett parasztságunk a népi demokrácia segítségével lelkesen, pontosan és idejében elvégezte mindazokat a mezőgazdasági munkálatokat, amelyek jórészben ki tudták védeni, vagy csökken­teni az aszály hatását. Egészen más a helyzet Jugo­szláviában, melynek kormánya imperialista zsoldosokból, kémek­ből és provokátorokból, a dol­gozó nép ellenségeiből áll. A Tito- banda már tavaly ősszel összeha. rácsolta a jugoszláv parasztoktól a jó vetőmagot, a mezőgazdasági munkák idején százezrével hur­colták el a párásítót az erdő- irtásra, vagy mint az Idén, az aratás kellős közepén a hadse­regbe. Ezek az elkeseredett jugo­szláv paraszton természetesen nem törték magukat a termelés­nél és még kevésbbé a termés­beadásnál. Ez az oka annak, hogy a százezrekre rúgó titoista jani­csár-had nyomása dacára, Jugoszlávia élelmezési hely­zete és egész gazdasági élei* az a ratás utáni hetekben már JsatasztráfAlisra fordult. Természetesen az elkeseredett ipari munkások sem dolgoznak úgy, mint nálunk. Fokozza a gazdasági zűrzavart, hogy Titóék a parasztoktól, az aszály dacára, az aratás után is erőszakkal el rekvi niUák a termés jelen­tős részét és azonnal impe­rialista gazdáik országába exportálták. Rendkívül tanulságos az a lát. vány, ami a jugoszláv válsággal kapcsolatban az imperialista or­szágokban mutatkozik. Ugyanaz az amerikai saj'-ó, amely kéjjel uszít a szocializmust építő orszá­gok ellen, amely napról napra vérgözös jelentéseket közöl a ko­reai néppel szemoen elkövetett kegyetlenségekről, most már nem kertel, hanem féltő aggódással ir arról a válságról, amelybe Tito és bandája került. Félreveri a harangokat é3 nyíltan követeli Titónak, mint az amerikai imperializmus szövetségesé­nek azonnali megsegítését. - Nagyon sokan vannak a jugo­szláv dolgozók között, akiket két évvel ezelőtt Titónak sikerült megtéveszteni azzal, hogy ö Is kommunista, aki csak „félreértés­ből került ellentétbe a felszaba­dító Szovjetunióval”. Az elmúlt két esztendő keserves tapasztala­tai ezeket a jóhiszemüeket is meggyőzhették arról, hogy nem holmi félreértésről volt itt szó, hogy Tito és cinkosai már akkor is, akár csak most, az imperialis­ták a'jas és alattomos ügynökei voltak. Ennek a felismerésnek megfelelően egyre erősödik a jugoszláv dolgozók ellenállása Tito ban­dájával szemben, szaporodnak a hírek az ipari munkások és parasztok szabotá­zsairól és egyre gyakrabban fegyveres ellenállásukról is. Mi a legnagyobb rokonszenvvel és megértéssel kísérjük ezt a har­cot, amelyet a jugoszláv dolgozó nép a.?? amerikai imperialisták szocialista mezbe öltözött aljas segédcsapatával folytat és szá­munkra nem kérdéses, hogy ez a harc előbb, vagy utóbb, de a jugoszláv népszabadság és a szocializmus híveinek győzelmével fog végződni. Mi közvetlenül déli határainkon láthatjuk, hogy a dolgozó nép életszínvonalának, milyen gyors süllyedésével, a népszabadság milyen gúzsbakötésével jár az, ha egy országot ez amerikai im­perialisták szolgálatába állíta­nak. annyit szenvedtek a német fasiz­mustól. A prágai értekezlet, melyen a Szovjetunió vezetésével a népi demokráciák és a Német Demokra­tikus Köztársaság külügyminiszte­rei vettek részt, élesen szembe- szállott Ny ugat-Németország újra- felfcgyverzcsének imperialista ter­vével. Az értekezlet liatározata nemcsak azt juttatta kifejezésre, hogy a Szovjetunió és a velő szö­vetséges kormányok éberen figye­lik a háborús gyújtogatok minden aknamunkáját, hanem azt is, hogy el vannak szánva gátat emelni A prágai értekezlet csak egy részlete annak a hatalmas harcnak, amely a Szovjetunió vezetésével a béke megvédéséért világszerte fo_ lyik. Minél nyíltabban törnek az ameri­kai imperialisták egy harmadik vi­lágháború kirobbantáíára, annál vi­lágosabban és láthatóbban emelke­dik ki a Szovjetuniónak, mint a vi­lágbéke őrének felbecsülhetetlen szerepe. A béke és haladás híve csak a köszönet és hála hangján emlékezhet meg arról a következe­tes és szívós harcról, melyet a Szovjetunió a béke érdekében az Egyesült Nemzetek Szövetségén belül az amerikai háborús gyuito- gatókkal szemben folytat. A ko­reai agresszió folyamán napról-nap- ra tapasztalhattuk, hogyan igyeke­zett a Szovjetunió, a felszabadított Kína és a népi demokráciák támo­gatásával az amerikaiak vérgözös terveivel szemben békés megoldást keresni, a békét biztosítani. Ez az ellentét a világ békéjét őrző Szovjetunió és a világ­uralomra törő vérgözös impe. rializmus között minden téren kiütközik. A magyar dolgozó nép béke­harcosai szintén jelen lesznek ezen a Világkongresszuson és he fognak számolni a magyaror­szági békemozgalom állásáról és eredményeiről. A jövő hété», november Vén ül össze a ma­gyar békekongresszus, mely megválasztja azokat a küldöt­teket, akik a Béke' Híveinek Vi­lágkongresszusán hazánk béke- harcosait fogjak képviselni. A magyar békemozgalom egy sor jó tetjesitmennyel léphet * világ közvéleménye elé. Sikerült egyhangúlag, egysége­sen a béke nagy ügye mellett felsorakoztatni a magyar dol­gozó népet. Ennek egyik meg­nyilvánulása volt az a lendület’ amellyel rövid néhány hét alatt a béke hét és negyedmillió híve fria alá a stockholmi békekon­ferencia határozatát. A ma­gyar dolgoz/» nép ingadozás nél­kül, helyesen foglalt állást a koreai agresszió kérdésébe» és a dolgozók milliói adakoztak .arra, hogy Korea dolgozó népét kórházzal és szeretetcsomagok- kai támogassuk. Ez a megnyil­vánulás egyben mutatja, hogy dolgozó népünkben elévaion és fetfrokészen él a proletár- nem zetköziség és szolidari­tás éltető tudata. A magyar dolgozó nép egyre világosabban látja a szocializmus építésének és a béka megvédésének összefüggését. Látja ezt nemcsak az ipari mun­kásság, de » dolgozó parasztság is. A terménybeadás során ezer, meg ezer földműves hangoz­tatta: Tudom, hogy a termény­beadással hazámat erősítem és a béke ügyét szolgálom.“ Az ipari munkásság termelési felajánlásainál ugyancsak sza­kadatlanul megismétlődött az az indokolás, hogy a löbhtermelés nemcsak a népi demokráciát, de a bé­ke ügyét is erősíti. Megmutatkozott dolgozó né­pünknek ez a beállítottsága a békekölcsön jegyzésénél is. Az a 2,750.000 magyar dolgozó, aki { minden támadó törekvéssel szemben. Ez az értekezlet egyben világo­san felvázolta az amerikai agresz- szióval szemben azt a békés épbö- programmot, amely lehetővé teszi egész Németország demokratikus alapon történő egyesítését és a bé­ke biztosítását. A nyolc külügyminiszter prágai nyilatkozata történelmi építő okmány a bé­ke védelmében. A magyar népi demokrácia kor­Miközben az Egyesült Államokban az új háborúra való készülődést, a dolgozók életszínvonalának csök­kentését állítják a középpontba, ad­dig a Szovjetunió most gyürkőzik neki, hogy dolgozó népe javára olyan hatalmas terveket valósítson még, melyek egész országrészeket változtatnak száraz sivatagokból vi­rágzó termőföldekké. A kommunizmusba való átme­net kolosszális tervei, melyeket a bölcs Sztálin ■ vezetésé­vel éppen ezekben a hetekben kezd A béketábor most új seregszem­lére készül. November közepére Shcffieldben összeül a Béke Hívei­nek II. Világkongresszusa, hogy számot vessen eddigi eredményei­vel s kidolgozza a béke megvédé­sére irányuló harc további teendőit. A stockholmi békehatározatot rövid félesztendő alatt 500 mil­lió ember írta alá. Ebben a számban benne vannak az imperialista országok békeharcosai­nak legjobbjai is, benne van 16 mil­lió olasz, 15 millió (randa, az olasz lelkesen, rövid napok alatt több. mint egymilliárd forintot jegy­zek, tisztában volt azzal, hogy tettével egyben a béke ügye mellett is kiáll és hogy világos számára ötéves tervünk sikeré­nek és a béke megvédésének el­választhat,itlan összefüggése. Végül, de nem utolsó sorban az e héten lezajlott tanácsválasz­tások mutatták, hogy a béke megvédésének kérdésében az egész magyar nép egységes. Soha a magyar dolgozók ilyen összekovácsol tan és lelkesen nem állottak ki egy eszme mellé, mint most ezeken a vá­lasztásokon. ahol a fő jelszó az volt: „Békét akarunk, Népfront­ra szavazunk!“. A tanácsválasztásokon meg­nyilvánuló népi egység demo­kráciánk igen jelentős győzel­me. Az a tudat, hogy a tanács­Attérek most hazánk gazda­sági helyzetének ismertetésére. Ma egy hete tettük közé népgaz­dasági tervünk teljesítésének 1950. III. negyedévi eredményeit. Ezeknek az eredményeknek a lényege az. hogy gyáriparunk termelésének felemelt tervét a a, harmadik negyedévben 106.9 százalékra túlteljesítettük. Ez a teljesítmény 36.1 százalékkal nagyobb, mint az elmúlt év hasonló időszakának eredmé­nye. Ez a szám magáért beszél és mutatja azt a hatalmas fejlő­dést. amely egy esztendő folyamán több, mint egyb armadával meg­tudta emelni gyáripari termelésünket. Fejlődésünknek másik muta­tója- hogy ebben a harmadik negyedévben a megvalósított »épgazdasági beruházások ősszege a muH év hasonló időszakának 208.5 százaléka volt. Ä Szovjetunió legjobb szak­embereinek elégné fel nem be­csülhető támogatásával kezdjük elsajátítani a szocialista terme­lési módokat, a munkaversenyt, a racionalizálás, az újítómozga­lom jó alkalmazását. Megtanuljuk lassanként a helyes kalkulációt, rátértünk a mánya helyesen cselekedett, ami­kor a maga récéről támogatta ezt a politikát, mely egyedül alkalmas arra, hogy az egész német nép rá­léphessen a békés demokratikus fej­lődés útjára és meggátolja azt, hogy Németország az amerikaiak gyar­matává váljék. A prágai értekezlet határozatai nagy segítséget jelentenek a né­met demokrácia, a német egység harcosainak és szerte a világon mindenkinek, aki az imperialista há­borús gyújtogatok kai szemben küzd. megvalósítani a Szovjetunió békés dolgozó népe, mindennél jobban szemléltetik az imperialista táborral szem­ben a két világ közti különb­séget. Gigászi méretű építés a dolgozó nép javára és felvirágozására a béketáborban, háborús uszítás, lá­zas fegyverkezés, dühödt támadá­sok a dolgozók szabadságjogai és életszínvonala ellen az imperialis­táknál, ez a helyzet képe. és francia nép felnőtt lakosságának zöme. A Béke Híveinek világmoz- gaima se egyik legnagyobb gátja az ameriaki imperial­isták világhódító terveinek. Ezért támogatják a Béke Hívei­nek Világkongresszusát minde­nütt a földkerekségen a. béke és haladás hívei, ezért készülnek lelkesedve és tettrekészen a II. Világkongresszusra szerte a vi­lágon. választások egyben szilárd ki­állás- tüntetés a béke mellett, különös lendületet, lelkesedést és elszántságot adott ennek a vá­lasztásnak. Azért mondom, hogy elszántságot, mert a lelkesedés mellett mindenki megérthette, hogy a magyar dolgozó nép nem­csak kívánja a békét, de el van tökélve arra hogy min­den eszközzel meg is védi. Ezért lesz a )>éke híveinek jő* vőheti magyarországi kongre-z- szusa újabb hatalmas demonstrá­ció népünk békevágya és békeaknrata mellett. Ez a kongresszus olyan küldői­teket fog választani, akik Ang­liában a dolgozó magyar nép lángoló békeakaratát megfelelő nyomatékkai képviselik. termelést scrkenlő darabbér- rendszer bevezetésére. Az ősszel végrehajtott normarendezés is azt célozta, hogy kiküszöböljük azokat a lazaságokat és fegyelme- zetle.-íségokel- amelyek gátolják a szocialista munka lendületét. Ezek a feladatok nem voltak könnyűek és nem egyszer ko­moly áldozatokat, erőfeszítése­ket és fegyelmet köveleltek az ipari munkások zömétől. Munkásosztályunk érettségé­nek és szocialista öntudatának legjobb bizonyítéka, hogy ezeket az intézkedéseket megértéssel, helyesléssel fogadta és gyorsa» végrehajtotta. Elsősorban érmék volt betud­ható, hogy ez év harmadik ne­gyedében a gyáriparban az ocrv főre eső termelés értéke 19.-4 százalékkal volt magasabb, min-j az 19/9-ps év hasonló időszaká­ban. Nemcsak ipari munkás sa­vunk öntudata és áldozatkész­sége nőit meg. de ugrásszerűen megnőtt az iparban foglalkozta­tott munkások és tisztviselők száma. Az iparban egy év alatt 00 ezerrel nőtt a foglalkoztatot­tak száma. Az építőiparban 97 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor. A marshallizált országok az USA jármában Tobfoé-Jcevésibbé hasonló jelen­séggel találkozunk mindazokban a» országaiéban, amelyeket Ame­rikának sikerült uszályába vonni. Mindenütt azt látjuk, hogy a fokozott hadikiadások miatt egyre csökken s> dolgozó nép •Meterin vonala és ugyanakkor növekszik a tőkéook profitja, így van ez az Egyesült Államok, jan Ls, ahol Trumantól lefelé, nlndenkl a dolgozó tömegeket Üvja fel takarékosságra és ön- ■negtartőztatásra. Ugyanakkor igrásszerüen nőnek a hadianyag- gyárosok és bankárok jövedel- nei és emelkedik a részvények 1 trfolyama a tőzsdén. Európa I marshallizált országaiban eleinte a náci Göring jelszavát kezdték prédikálni, kevesebb vajat, több ágyút. Minthogy ezekben az or­szágokban eddig sem sok vajat fogyasztottak, a jelszó most az: kevesebb kenyeret, több ágyéit. Természetes, hogy a dolgozó néptömegek, amelyeknek életszín­vonala sem volt magas, elkesere­detten védekeznek nemcsak a tő­kés kizsákmányolás fokozása, de a háborús uszítás ellen is. Válaszul erre ___ általános támadás indul _ me g_ nemcsak a dolgozók életszín- ^ vonala, de a poHtikal jogai és szabadsága ellen is. Ahol az egész ország egy borion A fasizálódási hullám elsősor- an Amerikából indul ki, ahol min­er» szabadságmozgalomra hisztlri- :us kitörésekkel válaszol a reakció. JyUgateurépában egyre szaporod­ik a brutális gyilkosságok, fegy- -eres támadások a dolgozó ncp leg- obbiai, az élen harcoló kommu- isták ellen. Hogy magában Ame- lkáb&n mi a helyzet, arra jellem­ei a nyugateurópai matrózok szak- zervezeti vezetőjének Harry Erid. »esnek kijelentésé. Harry Bridgrst ! koreai agresszió kezdetén _ min­ién törvényes alap nélkül börtön- le vetették. Mikor' a matrózok lyomására kieresztették, az új-ság- rók megkérdezték tőle, hogy érzi nagát szabadon, Bridges azt vi­aszolta : „Nem vagyok szabadon, z egész ország egy börtön ! A marshallizált országok _ M- fgyverzése az amerikai impenaks- ák világhódító terveinek érd_eké- ien nagy nehézségekbe ütközik.- »lem ezeknek az országoknak kor. nányai miatt, mert hisz ezek a :ormánvok már rég kapituláltak x amerikai imperialisták elölt, ha- icm a dolgozó r.ép ellenszenve és ■Hcnállása miatt. Különösen bonyo- ult az a kérdés, hogy hogyan tud- ák Nyugatnémetország népét ame. lkai imperialista ágyútöltelékké át- -áltoztatni. Az angol és francia iolgozók kezdenek rájönni arra, íogy Nyugatnémetországban azok vannak hatalmon, akik annak­idején Hitler szekerét tolták. Ezek a dolgozók nem felejteti ék el a véres elnyomást, azt a renge­teg szenvedést és megaláztatást, amit a német fasiszták hadseregei okoztak nekik. Azt is megértik, hogy a náci tábornokok vezette né­met hadsereg őket is fenye­geti. És emiatt hallani sem akarnak ar­ról, hogy az amerikai imperialisták most újra felfegyverezzék Hitler régi támogatóit. A nyugatnémet bábkormány, mely teljesen Amerika szolgálatában áll, természetesen szí­vesen adná oda Nyugatnémetország népét imperialista ágyútöltelé­kül. De még magában a német burzsoázián belül is nagy ezzel szemben az ellenállás. Emiatt mon­dót! le nemrégiben Heinemann, a nyugatnémet belügyminiszter és ezért tiltakoznak széles rétegek, köztük a nyugatnémet tuteránus egyház vezetői Nyugatnémetország felfegyverzése ellen. A prágai érfekezlct Az a terv, hogy Hitler tábor­nokainak vezetése alatt az ameri­kai imperialisták segédcsapatként új hadsereget szerveznek Nyugat­németországban, sorompóba állította azokat az országokat, melyek a fel­szabadító Szovjetunióval az élükön Köszönet és hála a Szovjetuniónak A béketábor új seregszemléje November 4-én ül össze a magyar hékekongresszus Gazdasági fejlődésünk

Next

/
Thumbnails
Contents