Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-28 / 252. szám

15.30 OKTOBER SZOMBAT 5 Mgr harcolnak a békéért a nagykállói járó* dolgosó paraszt iái; November 7-e elett befejezi]! a mélyszántást, beadják birpya es kekerica feleslegeiket, {emelési szerződést kötnek és béke- kerteket készítenek az Országos Bélekengresszus tiszteletére tik burgonya- és kukoricabeadási kö eleze'.tségüket is. Mérőszi Erzsébet, a ntgyká'.lói gápá loroás béfcebizottságáiMk tagja közölte, hogy a nagykállói trskío- risták úgy harcolnak a békéért: munkájukkal elősegítik, hogy kör­zetük dolgozó parasztjai november 5-re tejesen végezzenek a őszi mélyszántással. Sdrés László , békebizottsági tag javasolta, hogy a község közepén húzódó mintegy C0 öles kertet ne­vezzék el békekertnek és azt szé­pen hozzák retedbe az Országos Békekongresszus napjára. Hasonló javaslatot tett a nagy­kállói íöldmüvesszöve kezet béke- bizottságának elnöke, Fodor János is. A földmű vessző vetkezet dolgozói e határozták, hogy az üzletük előtt lévő kertet fogják elnevezni .béke- kertnek és a község egyik legszebb ksr.j évé varázsolják a békekon­gresszus napjára. Bejelentői é még Fodor János elvtárs, hogy a föld- müvesszöve kezet do gozó; úgy fog­nak munkálkodni a békekongresz- szus'g, hogy a község dolgozó pa­rasztjai termelési szerződéskötési előirányzatukat negyven százalék­kal tű teljesítsék. Bácz István dolgozó paraszt szólt még a nagykállói békab’zotísági ü ésen, aki elvállalta* hogy novem­ber 5-re befejezi a mélyszántást a földjén és tíz holdra kőt termelési szerződést. ba.:>kányi dolgozó paraszt be fogja fejezni november 7-re a mélyszán­tást; a burgonya, és kukoricabe- gyűjtést pedig száz százalékig el. végzik, ö maga a mélyszántásban versenyre hívta a község dolgozó parasztjait. _ _ _____ _____ Szabó Pál 13 holdas középparaszt, A batkámyi íaiutanács tagja szóit másodiknak. Elmondta, hogy neki ugyan 6 mázsa volt a burgonya- beadási kötelezettsége, de összes feleslegét, ami körülbelül 30 mázsá- nyi, be fogja adni és felhívta a bal- k ár/iakat, kövessék példáját. ..Ugyanokkor elfogadom Bihari Lász'ó dolgozó paraszttársam ver­senyfelhívását és magana is azon fogok munkálkodni, hogy a mély- szán'árt ne csak én, de a többi ía- lurobé’i dolgozó paraszt is befejezze november 7-re. Jakab Sándor, a balkányi gépál­lomás vezetője elmondta a békebi- zottság ülésén, hogy a gépállomás dolgozói lelkesen határozták el. hogy november 4 ig, az Országos Békekongresszus napjá'g he i ter­vüket 110 százalékos á taggal fog­ják teljesíteni, november 7-re pe­dig, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évEordu'ójáxa telje­sen befejezik őszi idény tervüket. Lska'os Zoltán, a bakányi á’lami gazdaság gytimálcrte melő brigád­jának egyik jő munkása beszélt ez­után: — 180 százalékos volt dolgozóink munkait', aga az elmúlt napokban. Most ml azt vállaljuk, hogy novem- bar 4-ig 230 százalékra emeljük a norma teljesí'és átlagát. Móric: Is ván, a ba kányi „Kos- su h“ terma" őcsoport dolgozói ne­vében elfogadta a nagyhalász! „Vö­rös csillag“ termelőszövetkezet ver- sfnyíe hívását és bejelentette, hogy a térmelőcsoport is befejezi novem­ber 7-re az őszi mélyszántást. IVagykálló a balkányiakhoz hasonló lekes ülésén határozta el, hogy még jobban meg fogják a munka végét, még inkább kiszélesítik a mé yszán- tás; és őszi terménybeadási ver­senyt. B. Kiss András a nagykállói „Vö­rös zászló“ tszcs tagja bejelentette, a bckcb'zottíág ülésén, hogy a cso­port tag!ai elfogadják a nagyhalá­szt Vörös csillag“ versen yfs'hivá- sát, de a vállalást megto dják még azzal, hogy ők nem november 7-re, hanem egy nappal hamarabb, no­vember 6-ra fejezik be az őszi mély­szántást. Madarász Ferenc do'gozó paraszt­társai nevében elfogadta a lövőpet- rtek versenyfelhívását és örömm :1 jelentette be, hogy a nagykállói.' k a lövőoeiriekkel szemben vállalták: november 7. helyett november 5-én fogják jelenteni a mélyszántás be- íejezését, s ugyanekkorra teljesí' a falusi békebizottság ülésén Sán­dor András, a geszterédí tszcs, tag­ja a csoport nevében elfogadta a nagyhalásznak versenylelhívátát és beje'en’etite, hogy nem november heted kére, hanem november ne­gyedikére, az országos békekon­gresszus napjára fogják befejezni az őszi mélyszántást. * Dán Imre geszterédí, nyiritanyai k sparaszt* békebizottsági tag bur­gonyabeadási versenyre hivta a fa méltó. lusi tanács valamennyi tagját és a község dolgozó parasztjait. Mindezek a lelkes fala,ián'ások a legékesszólóbb bizonyítékai annak. hogy a nagyirállói járás do gozó po­rosz jóiban ég a hazaszeretet láng­ja és mindent elköve nek, ha a ha» za bókéért vívott harcra szólítja ölte'. A ncgykálót járás bíkebi- zo faágainak munkája pé'dá3, a nagykállói járá: dolgozó paraszt­jának kezdeményezése követésre A csengeri járás tört a burgonya beadási rerseny élére Az őszi kalászosok elvetése és a helyi tanácsok megválasztá­sának nagy ünnepe után me­gyénk dolgozó parasztjai egy­más után keitek versenyre az őszi terménybegyüités sikeres befejezéséért. A néhány helyen mutatkozó elmaradás ellenére a terménybeadásról érkező újabb és újabb jelentések arról beszélnek, hogy meggyorsult az őszi terménybegyüjíís üteme, dolgozó parasztjaink be. csületíel igyekeznek teljesíteni hazafias kötelességüket az őszi takarmányok, a burgonya és a kukorica beadásánál. Komoly lendítőjo a terménybeadási ver­senymozgalomnak az Országos Békekongresszusra és a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 33. évfordulójára va’ó lel­kes készülődés. A terménybe­gy üj tés állandóan javuló ered­ményed azt bizonyítják, hogy fnlvamk dolgozó pa^rztjai nem passzív tömegek a békéért vívott harcban. Valahányszor burgonyával, vagy kukoricá­val megrakott szekérrel érkez­nek a terményátvevö helyek­hez. meg is mondják: ..orszá­gunkat, békéért harcoló né­pünket erősítjük a beadott ter­ményekkel“. A LFGFR7RFEBB JELENÍTSEK szerint a cssngeri járás dol­gozó parasztjai é'.retörlek az őszi terménybeadás versenyé­ben. A csengeri járás falvai bu rgonyab együjtési el ői ránv­zatukat „B“ vételi jegyre eddig 75 százalékban teljesítettél míg „C“ vételi jegyre felesle­Bafpiő parasztjaink adnak lendületet az Oszt inMvszánlbS versenyének A mélyszántás rersenytálílája Szabolcs-Szatmár dolgozó parasztjai! , .Megyénk falvaiban — mint az alábbi adatok is bizonyítják — elmaradtunk az őszi mélyszántás munzajaval. Dolgozo parasztjaink nagy igyekezettel végezték a vetést s mellette csak néhol fogtak hozzá a mélyszántáshoz. A munka 21.7 százalékos átlaga pár nap eredménye. Falvaikban most lelkes vállalá­sok születnek mindenütt az országos békekongresszusra és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harmincharmadik évfordulójára, a nagy Szovjetunió harmincharmadik születésnapjára. Vállalásaikban azt mondják dolgozó parasztjaik: november hetedikére mindenütt be akariuk fejezni az őszi mélyszántást a megyeben. Hogy vállalásukat jól, becsülettel teljesíthessék s hogy állják Rákosi eivtársnak adott szavu- kat (mert a vetés győzelmes befejeztét jelentő táviratukban is megígérték Rákosi elvtársnak, hogy idejeben végzik el a mélyszántást is), nagyobb lendületet kell adniok az őszi mélyszántás versenyének. Csatlakozzanak minél többen a lövöpetriek felhívásához, egyetlen község, egyetlen düló', egyetlen dolgozó paraszt se maradjon ki a versenyből. Vegyenek példát termelőszövetkezeteinktől, termelöcsoportjYnk- tol, amelyek a nagyhalászi Vörös Csillag versenyfelhívása óta alaposan megszervezett munkával már csaknem elvégezték a mélyszántási munkák felét, Kisar, Fehérgyarmat, Turistvándi és Timár tcrmelő- csoportjai pedig már teljesen be is fejezték a mélyszántást! JÁRÁSAINK VERSENYALLASA AZ ŐSZI MÉLYSZÁNTÁSBAN Termelőszövetkezetek Egyénileg dolgozó parasztok 1. Csengeri 84% 1. Fehérgyarmati- -35% 2. Fehérgyarmati 78 „ 2. Csengeri 35 „ 3. Mátészalkai 68 „ 3. Mátészalkai 32 „ 4. Kisvárdai 61 n 4. Vásárosnaményi 29 „ 5. Baktalórántházi 45 „ 5. Kisvárdai 25 „ 6. Nyírbátori 38 „ 6. Tiszalöki 21 „ 7. TiszalÖki 38 „ 7. Nyíregyházi 19 „ 8. Vásárosnaményi 31., 8. Nyírbátori 15 „ 9. Nyíregyházi 29 9. Baktalórántházi ll­10. Kemecsei 28 „ 10. Nagykállói lO,, 11. Nagykállói 14„ 11. Nyíregyháza v. 9„ 12. Nyíregyháza v. 10 „ 12. Kemecsei 7*. Megyei átlag GO Megyei átlag 21.7% Állami gazdaságaink dolgozói 9215 holdas előirányzatukból 3165 holdat szántottak fd eddig, átlag­eredményük az őszi mélyszántásban 35 százalék. DICSÉRŐTÁBLA Ide kerülnek a kisari, fehérgyarmati, turistvándi és timári termelő­csoportok, amelyeknek dolgozó parasztjai a legjobb munkát végezték, a legszebb példát mutatták az őszi mélyszántásnál. Dicséret illeti a fehérgyarmati járás, a csengeri és mátészalkai já rások dolgozó parasztjait is a mélyszántás jó végzéséért, azonban igye kezzenek a többi járással együtt azon, hogy a mélyszántás! munka mi előbbi befejeztével az egész ország dolgozóinak dicsérete illesse őket Szégyentábla Ezt a helyet érdemlik a kemecsei járás falvai, a városkörnyéki ta­nyák, de a nagykállói és baktai já­rások is, amelyek eddig még nem nagyon igyekeztek az őszi mély­szántással. Be kell hozniok a lema­radást, hiszen a megye minden egyes dolgozó parasztjával együtt ó'k is részt kérnek a békéért folyta­tott harcból. geik 13 százalékát szállították a földművesszövetkezeti raktá­rokba. Ebben a járásban a dol­gozó parasztok kukoricabeadási tervüket 40 százalékosan haj­tották végre eddig. Hermánszeg dolgozói jó példát mutattak a járás községeinek: burgonya­beadási tervüket 160 százaléko­san teljesítették már. Azonban példát kell mutatnia Hermán­szeg dolgozó parasztságának a feleslegek felajánlásánál is, mert a „C“ jegyes burgonya- beadásban legjobban vannak el­maradva községeink között. A KEMECSEI JÁRÁS túl van már a burgonya elő­irányzat teljesítésének felén, 55 százaléknál tartanak, a kuko- ricabegyüjtésben, pedig 38 szá­zalékos eredményt értek el. A járásban Sényő és Nyirbogdány dolgozó parasztjainak kell ja- vítniok a begyűjtés munkáién. Bár Sénvőn a burgonyabeadási tervet 45, a kukorica ütemter­vet pedig 28 százalékban telje­sítették. de a burgonyafel esies­nek eddig mindössze csak fél százalékát adták be. A sényői dolgozó parasztok erősítsék hazájukat, erősítsék a béke ha­talmas nemzetközi táborát az­zal. hogy ajánlják fel ..C“ vé­teli jegyre burgonyafeleslegei- ket. A KISVÄRDAI JÁRÁS burgonyabegyüjtési tervét 51 százalékban, kukoricánál pedig 33 százalékban teljesítette. A járás dolgozó parasztjai burgo- nyafeles’egeik 22 százalékát adták már be. Itt Ajak és Ko­moró dolgozó parasztjainak kell fokozniuk az őszi termény­beadás versenyét, mert igen­csak hátul kullognak a közsé­gek közt folyó vetélkedésben. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS területén ugyancsak 51 száza­lékban hajtották végre eddig a burgonyabeadási tervet, kuko. ricabegyüjtési előirányzatukat pedig 33 százalékban teljesítet­ték. Ebben a járásban is lendí­teni kell a feleslegek beadá­sán, mert burgonyából. például mindössze 6 százalék felesleget adtak be csak eddig. A járás jól versenyző községei me1 lett Fülpösdarócnak és Nyírparasz- nyának kell fokoznia a beadás munkáit, mert elmaradtak, be­gyűjtési eredményük még a tíz százalékot sem éri el. Kövessék az élenjáró járásbeli községek példáját. A baktai, nyíregyházi, nyír­bátori, nagykállói járásokban tovább kell javítaniuk az őszi terménybeadás versenyén. Ezekben a járásokban a dol­gozó parasztok vegyenek pél­dát Nagyhalász, Nagygéc, Cse- göld, Szamostatárfalva, Sza- mossályi, Hermánszeg, Gacsály, Császló, Zajta, Tisztaberek, Kishódos, Méhtelek, Milota, Ti- szacsécse Záhony, Győröcske, Nyírlövő, Turricse, Dögé és Berkesz községek do’gozó pa­rasztjaitól, akik kiváló ered­ményeket értek el úgy a bur­gonya, mint a kukoricabegyüj- tés xexssDxébeiL „ A béke. a szabadság, a szépülő elet drága kincse a nagykállói járás minden dolgozó parasz járult — ezt bzonyí lottók azok a tegnapé őtt esti és tegnap délelőtti telefonjaiént ések, amelyek a nagykállói járásból éfkez_ tek, amelyek hirt ad.ak arról, hogy a járás dolgozó parasztjai a mély- szán ás november 7. e'öfcíi befejezé­sével. burgonya- és kukoricafeles­legeik beadásával és termelési szer­ződések kötésével ünnepük a II. Or­szágos Békekongresszus napját. Harco'nak a békéért, gyarapítják és gazdagítják hazájukat, a béke sakmLliós nemzetközi táborát. A bitlkányí Jic 'ichizottság tagjainak tegnapelőtt! értekezletén elhangzott leLkSs munkavállalás oyan volt, mintha már is egy-egy hatrlmas pofon csattant volna el a háborús gyújtogató!: aljas ábráza­tán. B.’tori László 4 holdas kispa­raszti, a balkányi falusi tanács tag­ja szólt elsőnek. A balkányi dol­gozó parasztok nevében elfogadta a lövöpetriek versenyfelhívását és kijelentette* hogy minden egyes A biri héfcrJhijFotfcág ütésén fogad'ák el a község dolgozó parasztjai Lövőpetri versenyfelhí­vását és jelentették ba ünnepélye­sen. hogy november 7-re befejezik a mélyszántást, száz százalékig tel­jesítik őszi terménybeadási kötele­zettségüket is. D. Balogh János középparaszt, a biri- békebixottság tagja versenyre hívta a járás valamennyi középparaszt­ját, vállalva, hogy november 5-re elvégzi az őszi mélyszántást és tel­jesen beadja burgonya- és kukorica­feleslegét. Papp Miháty közípparaszt ott regtön elfogad'a D. Balogh Versen y- klhívását és e vállalta, hogy közép, paraszt társait maga is buzdítani fegia a nemes versengésre. Tóth György, a biri tszcs tagja bejelentette, hegy a termelőcsoport dolgozó parasztjai november 7-re, a Nagy Októberi Szociális a Forra­dalom 33. évfordu ójára befejezik íz őszi mélyszántást. Gs^-srierédeij

Next

/
Thumbnails
Contents