Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1949-12-13 / 289. szám
Üi iskolában tanulnak a Jövő agronómusai Figyeljünk fel a 30-40 százalékokra! A nyíregyházi mezőgazdasági gimnázium új épületének hosszú folyosója népes lett, jókedvű diákfiúk és diáklányok csoportja önti el. A karszalagos osztályhetes kiüríti a termeket, féltő gonddal nyitja ki az ablakokat. A beáradó őszi napsütés fényesre zománcozza a termek vörös gumipadlóját. Első nap az új iskolában. Minden új, a tágas, hófehérfalú termek, a visszhangz<T“folyosó, az egyforma zöld ajtók. Az első osztály ajtajára három leány éppen most erősíti fel a táblát: „I. A”. Nem rendeztek fényes ünnepséget a tanárok és a diákok, amikor beköltöztek ma az új tantermekbe. Egyszerűen, de szívük legmélyéről ünnepeltek. Az ünneplés inkább másból állt. A falakra kifüggesztették Sztálin elvtárs és Rákosi elvtárs arcképét. Sztálin arcképe alá a következőket írta a III. B: „Sztálin nevével épül a világ”. Felrakják a versenyvállalásokat is, a tanulmányt verseny legjobbjainak neveit. A szünetben máskor az udvaron játszanak, vagy a következő óra anyagát veszik át — most pedig mintha minden osztály röp- gyülést tartana a folyosón. Az egyik csoportban Pénzes Jancsi negyedéves viszi a szót. — Negyvenen kezdtük meg a tanulást az elhagyott, elhanyagolt régi épületben. Sokszor még a reményünket is elvesztettük. Ha hazamentünk a faluba, a kulákok csúfolódtak velünk: Talán urak akartok lenni? Nem ízlik már a kapálás? — így gúnyolódtak, de a szüléink bíztatással küldtek vissza bennünket: Ne hagyjátok magatokat. Látjátok, a Párt segít bennünket és ez a Párt rólatok sem fog megfeledkezni. Hát nem is feledkezett el — mutat az új, ragyogó falakra Jancsi. Uj kísérleti eszközök Az elsőévesek is erről beszélnek, népes csoportot alkotnak s egyszercsak nagy éljenzéssel fut a tanári szoba felől Csikós Irén, Ratmár Gizi és Szabó Jóska. — Megjöttek a kísérleti eszkö- ■ök! Végigszalad a kiáltás a folyosón s erre a hírre valamennyi diák a hírhozók köré csoportosul. Azok egyszuszra fújják el, hogy Tiborc tanár elvtárs megérkezett Budapestről, 10.000 forint értékben kísérleti eszközöket hozott magával s ebből négyezer forint értékű jut a biológiai kísérletekre. Ennél nagyobb öröm aligha érhette volna a diákokat. Régen tanulnak már a szovjet biológusok hatalmas eredményeiről, azonban hogy ezeket alaposan megértsék és elsajátítsák, ahhoz nem elegendő a könyv. Most aztán valóban hozzáláthatnak a tanuláshoz. Hozzá is kell látni becsületesen. Hiszen az ötéves tervben többezer szakemberre vár gyönyürü munka a szövetkezetekben és kik fogják ez a munkát elvégezni, ha nem az Iskolák padjaiból kikerült munkás- és parasztagronómusok ? Municaversenyben készül a laboratórium Nemsokára készen lesz az iskola új laboratóriuma is. Donbor- vári Jancsi (ő a Diákszövetség iskolai titkára) és társai naponta felkeresik a munkásokat. Különösen a negyedévesek türelmetlenek, mert szeretnének még az érettségi előtt bepillantani a mikroszkóp lencséjébe, a sejttan titkaiba. Lipcsei elvtársat keresik fel Kerékpár és motorgumik, t alkatrészek etiol csobban P4L01AI műszaki kereskedőnél •'ririvi llonu-u. 8. m. mindennap, a Magasépítési NV SZIT-titkárát. — Hány nap még elvtárs? Lipcsei nem a napokat mondja, hanem előhúzza zubbonya zsebéből a brigádnaplót. — 145 százalék! Jancsi maga is munkás volt, mielőtt beült a padba s ezért az elégedett hümmögés után nem marad néma. — Mikor lesz 150 ? — ez az első kérdése. Lipcsei nevet és a vállára csap. — Tavasszal már vidáman használhtajátok a laboratóriumot. Domborvári megnyugodva búcsúzik, rohan az osztályba, mert sürgetően kolompol a csengő. Fellapozzák a jegyzeteket, Lipcsei elvtárs pedig új téglát illeszt a zsinór mellé. Szakmai továbbképző tanfolyami)! indít a nyíregyházi Jogaszszuvetség A Magyar Jog ászsző vétség nyíregyházi csoportja december 14-től szakmai továbbképző előadássorozatot indít városunkban. A t'anfolyamot szerdán este 7 órakor nyitja meg ünmepélyea keretek közt dr. Szeszáik Gyula elvtárs, a Megyei Bíróság új elnöke. Ezután hangzik el az első előadás, amelyet dr. Szilágyi Gyula torta Magyar Népköztársaság Alkotmányáról. A további előadások be fogják mutatni-a magyar igazságszolgáltatás fejlődését, a magyar jog aktuális kérdéseit. Az előadások színhelye a Megyei Bíróság sízékházának II. emeleti 1O0. számú tárgyalóterme. Az előadások mellett tanulóköröket szervezett a Jogászszövetség, hogy a hallgatók alaposabban dolgozhassák fel a mindaniiyiuk számára dö n t őfon t osságú tananyagot. Nyfrmihálydi vezet a tejóegyüitésa versenyben Verseny indult meg Szabolcs községeiben annak eldöntésére, hogy melyik falu vagy község teljesíti legjobban tejbegyüj- tési kötelezettségét. A verseny eredményei bizonyítják, hogy Szabolcs dolgozó parasztjai ezzel is tanúbizonyságát adják a munkáosztályhoz való ragaszkodásuknak. Lelkesen és becsülettel küldik el a város dolgozói számára, a traktorokat, ruhákat gyártó munkások számára a tejet. A tejbegyüjtési versenyben az első helyen Nyírmihálydi áll 476 százalékos teljesítéssel. Érpatak 405 százalékot teljesített és ezzel a második helyre került. A harmadik Sényő 322, a negyedik pedig Nyírgelse 280 százalékkal. Az utolsó helyen Baktaló- rántháza áll. de a rosszak közé tartozik még Kótaj, Vaja, -------o-------A KUZNYECI DOLGOZÓK MUNKASIKEREI A kuznyeci cipőgyár műhelyeiben nagy lendülettel folyó szocialista munkaverseny során egyre újabb nevekkel ismerkedünk meg. A termelésben elért kiváló eredményeivel különösen kitűnt Pribilova felsőrészkészítőnő, továbbá Pavlova és Labuzova munkásnők. A kiváló minőség brigádja elnevezést a gyár 14 ifjúsági brigádja nyerte el. —E brigádok tagjai megtakarított nyersanyagból 15 ezer pár lábbelit gyártottak. (Komszomolszkáia Právda.)-------o-----kMa délután kultúraktiva-értekezlet Nyíregyházán Nyíregyháza kultúraktivái ma délután hat órai kezdettel értekezletet tartanak a Magyar Dolgozók Pártja I. kerületi székházában. Az értekezleten nemcsupán az eddigi eredményeket értékelik ki, hanem összeállítják és megbeszélik az 1950-es év, az ötéves terv első esztendejének nyíregyházi kultúrtervét. A nagyfontosságú értekezleten megjelennek a szervezetek, j üzemek kuiíúrfelelősei, a nép- — * művelési szervek küldöttei is. Nyíradony és Balkány is. Ezekben a községekben a kulák- agitáció akadályozza a tejbe- gyüjtés zavartalanságát, azonban dolgozó parasztságunk ezeken a helyeken is egyre inkább felismeri a helyes utat s a tejbegyüjtéssel is bebizonyítja hűségét a munkásosztály mellett. Egyre szebb eredményeket érnek el a nyíregyházi Magas- építési NV dolgozói. Rákosi elvtárs útmutatása, a Megyei Pártbizottság kritikája és hatalmas mértékben a sztálini munkafelajánlási mozgalom kimagasló eredményeknek és általános emelkedésnek volt a szillőanyja. Ma már a dolgozók legnagyobb része megközelítette a 200 százalékos teljesítményt és számosán vannak olyanok, akik a 300 és 500 százalék között mozognak. Ennél az üzemnél érte el Vlsnylk elv- társ kimagasló sztahánovtsta eredményét, az 1300 százalékot és Cseszlák elvtárs egy újítás alkalmazásával a közel 3000 százalékot! Annál feltűnőbb dolog az, hogy a jól teljesítő dolgozók és brigádok mellett Igen rossz, átlagon aluli teljesítményeket is találni a bérelszámolók kimutatásain. A malacnevelők építésénél a Szilágyi-brigád 238 százalékot ért el s ugyanazon a munkahelyen a Bukics- brlgád 71 százalékot. De találni 30—40 százalékoi eredményeket, teljesítményeket. Ezekre a teljesítményekre fel kell figyelni és az üzemi pártszerveztnek, az üzemi bizottságnak sürgősen utána kell néznie. A feladat nemcsupán az, hogy egyes helyeken kiváló eredmények szülessenek, hanem az, hogy a munkaverseny kiszélesítésével, a Sztahánov-mozgalom kiterjesztésével minden egyes dolgozót magával ragadjon a lelkesedés jobb eredmények elérésére. Fel kell világosítani a dolgozókat a szocialista verseny lényegéről. Meg kell magyarázni Sztálin elvtárs tanítását az élenjáróknak: „A sz verseny elve: elvtárai segítség az elmaradottaknak az élenjárók részéről, hogy ezzel általános emelkedést érjünk eL” Meg kell magyarázni az elmaradottaknak: „A szocialista verseny azt mondja: egyesek rosszul dolgoznak, mások jól, megint mások még jobban — érd utói a legjobbakat és érj el általános emelkedést." De ezek a jelenségek az éberségre Is figyelmeztetnek! Rákosi elvtárs Így figyelmeztet bennünket: „Ne csak a politika terén legyen éber a kommunista, hanem a termelés frontján Is. Értse meg, hogy a hanyag, rossz munka, a sok selejt, az anyagpocsékolás, a géptörés, a rossz minőség, a normalazítás, bércsalás, OTT-csaiás, nemcsak gazdaságilag árt demokráciánknak, a dolgozó népnek, hanem politikai jelentősége Is van. Mindez politikai akció Is, amelyre ugyanúgy fel kell figyelni s ugyanúgy ki kell vizsgálni, mint a suttogó propagandát, a szabotázst, vagy a kémkedést.” A Magasépítési Nemzeti Vál lalat már egyszer saját kárán tanulta meg, hogy a termelékenység csökkenése mögött az ellenség keze működött, figyeljen fel tehát most is ezekre a jelenségekre. Kiszélesíteni és általánossá tenni a szocalista munkaversenyt, a Sztahánov-mozgalmat, éberen figyelni a termelés frontján Is — ez a feladat, hogy részleteiben is befejezze hároméves tervét az üzem és a sztálini munkafelajánlási mozgalom erőforrásaiból táplálkozva teljes lendülettel kezdje meg az ötéves terv teljesítését. Öt járásunk befejezte az őszi mélyszántást Az eredmény vasárnapig: 91*1 százalék Három nap van. mindössze a mélyszántás befejezésének határidejéig. Dolgozó, parasztjaink eddigi munkáját értékelve biztosnak vehetjük, hogy megyénk haiiáridőre befejezi a mélyszántást négy község: Polgár, Tiszagyüláháza, Görbeháza és Újtikos kivételével. Ezek a községek nem jutottak még el vasárnapig a munka feléig sem. Polgár és Tiszagyulu- háza például a mélyszántás 34 százalékát végezte el mindössze. E négy község hátráltatja a dadai alsó járást is, holott mellettük a járás több községe már régen be. fejezte a mélyszántást — és rontja a megye többi 131 községének jó eredményeit Is. A négy község elmaradásának oka, nagyrészt az, hogy a tiszamenti földjeik elká- tyusodtak az őszi esőkkel és egy időre lehetetlenné tették a munkát. De az elmaradás oka elsősorban az, hogy az őszi esők beállta előtt sem fogtak a négy község dolgozó parasztjai a mélyszántáshoz, mert sokan a marasztaló és ráérős hangulatot teremtő kulákhí- resztelésekre hallgattak. Maguk is belátják most, hogy már elvégezték volna a munkát, hia. az esőzések előtt nekilátnak. A nyírbátori, nyíregyházi, tiszai, nyirbaktai és kisvárdai járások befejezték a munkát A legutóbbi kiértékelés megállapította, hogy december tizenegyedikéig 216.667 holdon végezték el dolgozó parasztjaink az őszi mélyszántást. Ez a terület az előirányzott 239.160 hold 91»9 százaléka. A mélyszántást munkát régebben befejező nyírbátori, nyíregyházai, tiszai, és nyirbaktai járás mellett a kisvárdai járás is felszántotta földjeit. Megyénk többi öt járása közül a legjobban áll mélyszán- r tásban a dadai felső járás, amely mára felszántja az előirányzott területe hátralevő 1.6 százalékát. Mögötte jár ugyancsak jó eredményekkel a nyírbog, dányl járás, amely holnapig befejezi a munkát. A nagykállól és ligetaljai járások 88.5, illetve 84.8 százalékban végezték* el a mélyszántást. E járásokban van szükség arra, hogy a hátralévő három nép alatt még lendületesebben menjen a mélyszántás munkája, hogy a falusi pártszervezetek és népnevelőik a mélyszántás sikeres befejezésével győzelemre vezessék falvaik dolgozó parasztjait. A dadai alsó járás 75.5 százalékos Főiskolások segítsége a kolhozparasztoknak A novocserkaszi mérnökhallgatók nagy segítséget nyújtanak a Don-vidék kolhozpa-, rasztjainak a természet átalakítása nagy sztálini tervének megvalósításában. A főiskola növendékei gyakran felkeresik a kolhozokat, előadásokat tartanak talajjavítási kérdésekről, az erdőültetési módszerekről, a fák és bokrok gondozásáról.— Kidolgozták a kolhozok vízgyűjtő medencéinek és mesterséges tavainak tervrajzait. A rosztovi területen a főiskolai hallgatók vezetésével 1000 holdon telepítettek erdőt ebben az évben. íKomsznmolszkáia Právda.) teljesítést ért el, holott községeink nagyrésze 100 százalékig teljesítette már a mélyszántást és e. régen utolsók között kullogó Büd- szantmihály is 90 százalékos. A járást Polgár, Tiszagyulaíháza, Görbeháza és Újtikos vetik vissza az utolsó helyre. E községekben is megvan a lehetőség arra, hogy pótolják az elmaradás nagyrészét. Vasárnapra száz községünk szántott fel Vasárnapra száz községünk szántott fel, huszonkét községünk pedig legkésőbb ma estig elvégzi a mélyszántás munkáját: Báj, Szakoly, Bököny, Gégény, Csobaj, Demecser, Keme-cse, Ti- szaeszlár, Prügy, Oros, Székely, Napkor, Tiszatiardos, Nagykálló, Elpata, Taktakeénz, Berkesz, Búj, Rakamaz, Büdszentmihály és Nyírtét 90 és 100 százalék között teljesítettek vasárnapig. Hét községünknek 86, két községünknek pedig 80 az átlaga. Mindezeket fi- gyelembevéve biztos, hogy 131 községünk csütörtökig befejezi a munkái, ha tovább fokozzák a jó mun- kalendületet, ha míndon dolgozó paraszt tisztán látja, hogy a mélyszántás elvégzése magával, társaival szemben becsületbeli ügye, hogy jó munkájával több termést alapoz, az ötéves terv sikereit segíti elő. Még fokozottabban van erre szükség Polgáron, Tisza gyulaházán, Görbeházán és Ujtiko. son, ahol saját hibájukból kinyújtották a mélyszántás befejeznének Idejét. A négy község dolgozó parasztjainak legalább a hét végére be kell fejeznie a mélyszántást. Akkor elmondhatják, hogy ha. megkésve is egy kicsit, de becsülettel teljesítették kötelességüket. Nemcsak magukkal, de Tm zárukkal szemben is. •>