Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)

1949-12-23 / 298. szám

PAV LENKO*:

M boldogság - a nép boldogsága

Sztáíin elvtárs beszélgetése Voropájevvcl

1944 tlMMféfl a Krím <gyiH németek ló dulta «árosába meg. érkezik Atekr-zcJ Voiopájov nyugállományú ve/.ei ezredes. A4 ezredes beteg, magányos. Az élet szamara már üolojez'Jdöit, „kiásott gondolatából, milit egy repülőgépbőlDe VOrsnajáv >e- vedett. A feldúlt vidékén meg. salaita boldogságát, a szovjet ember igazi boldogságát. Pavlenko „BOidogióg' olmú regénye azt mutatja meg, hogyan aUlíja a szovjet vaioság az élet középpontjába Voropajevei. A szovjet emberek számára a bői. dogság — a nép boldogsága.

Voropájev borsólgetedo Sztá- linoal a regény legszebb részlete.

... A ház mögé tértek, átlépték az őrség vonalát; kísérője megállt. Vele együtt Voropájev is. A kísérője zavartan rátekintett, szinte oldalra fordított tekintettel E pillanatban egy hang hallatszott, amelyet lehetetlen volt nem ismerni.

— Szíveskedjék idejönni, Voropájev elvtárs. ne szégyenkezzék!

Voropájev azonban nem móz- duit helyéről, lába nem engedelmeskedett.

Sztálint pillantotta meg. Világos zubbonyban és világos sapkában állott Sztálin egy örc-g kertésszel valami szőlőtőke mellett, amely gifbe- gőrbe kaccsaival a fal melletti ieerécsba kapaszkodott. Voro- pájevre tekintve, valamit mondott a kertésznek, ami szem- melláíhatöan mindkettőjüket komolyan érdeklte.

— Próbálja ki ezt az eljárást, ne féljen — mondta Sztálin — én magam vizsgáltam felül. Nem fogja becsapni ez az eljárás.

A kertész zavarba jött, de »1 is volt ragadtatva, mint valami gyermek. Sztálinra nézett és kitárta karját.

— Egy kissé félek a tudomány ellen cselekedni, Ioszif Visszarionovics. A cár idején specialistáink voltak, de azok is viszolyogtak az ilyentől.

— Lényegtelen, mitől tartózkodtak — vágott vissza Sztálin. - A cár idején az emberek is rosszul fejlődtek, úgyhogy nekünk nem szabad ezzel törődnünk. Merészebben kísérletezzenek! A szőlőre és a citromra nekünk nemcsak a ti vidéketeken van szükségünk.

— A kiima határvonalat von ’Xoszif Visszarionovics. Nézze, micsoda kényes írnom jószág, ho-.'á akarja a fagyos vidékre vinni! — mutatott rá kezével a szőlőtőkére.

— Ne féljenek! Szoktassák hozzá a rideg viszonyokhoz! Mi magával együtt délvidékiek vagyunk és mégsem érezzük magunkat rosszul északon

— fejezte be Sztálin és néhány lépési tett Voropájev felé.

— Jaj. istenem — dadogta a kertész.

— Amikor ostobaságokat csinál. a többiek előtt halad, amikor telelni kell érte, képtelenség helyéből kimozdítani

— mondta Sztálin és Voropájev rémülten vette észre, hogy feléje jön, félébe hVUjtja kezét és rámosolvog mindent befogadó mosolyával. — Elmondták nekem, hogy maga itt a kolhozokat rohamra vezeti. Igen érdekes, bár nem egészen helyes eljárás, az én véleményem szerint.

Sztálin üdvözölte Voropáje- vet és kezét el sem bocsátva, az asztalhoz és a fonott székekhez vezette, amelyek egyikén Molotov ült. időnként diplomáciai hivatalnokok lőttek, valamit jelentették súgva és Molotov halk hangon válaszolt.

*uá*7.Ia* • ..Boldoe-sáír“ c. regényből.

Keze tele volt iratokkal. Vállat vont és mosolyával kért bocsánatot elfoglaltságáért.

Sztálin valószínűtlenül nyugodt volt. ügy látszott, hogy a világ összes kérdései közül, most legjobban Voropájev sorsa érdekli és talán még a fehéreskékes ég, amely melegen lapult a tengerhez. Erre tekintett időnként, kedvesen összevonta szemét.

Voropájevnek úgy tűnt, hogy Sztálin nem öregedett, mióta 1941 november 7-én a szemlén látta, azonban élesen megváltozott más szempontból.

Arca, amelynek minden apró vonását ismerte, új jegyeket nyert, az ünnepélyesség jegyét és Voropájev megörült, mikor ezt észrevette.

Sztálin arcának feltétlenül meg kellett változnia, hiszen a nép mint egy tükörbe, tekintett belé és önmagát látta benne, az pedig megváltozott a nöxekvő fenség irányában.

Molotov segített leküzdeni az első percek zavarát és általános társalgás indult még.

— Nekem megemlítették magát és véleményem szerint, helyesen cselekedett — mondotta hirtelen Sztálin —, hogy vidéki tevékenységi kört választott. Sajnos, nálunk még sok ember van, aki többre becsüli, hogy hivatalnok legyen Moszkvában, semmint maga gazdája a vidéken.

Ránézett Molotovra, az elmosolyodott, mert pontosan tudta, kire vonatkoznak ezek a szavak.

— Vannak még ilyen emberek — folytatta Sztálin —, de rövidesen beíeliegzik nekik ... Közölje, mire van halaszthatatlanul szüksége, véleményé szerint. — Ne szégyenkezzék, beszéljen. — Sztálin kényelmesen elhelyezkedett karosszékében és a cigarettás dobozhoz nyúlt. Valamilyen okból nem volt nála a pipája.

— Emberek kellenek — felelt Voropájev. — Ez kell elsősorban: értelmes emberek, — Sztálin elvtárs.

Sztálin csendesen elnevette magát, rátekintett Molotovra, aki szintén mosolygott.

— Értelmes emberekre mindenütt szükség van — mondta Molotov.

— Értelmes embereket nevelni kell, ezredes elvtárs — mondta Sztálin gyorsan, szinte parancsolva. — A helyszínen kell kinevelni, nem várni, inig Moszkvából ide repülnek. Különben is: rendes emberek nemcsak Moszkvában teremnek.

— Itt is fejlődnek, természetesen, csak lassan, a szükséglet meg nagy, mindenütt üresség — felelte Voropájev. Erezte, hogy ebben a kérdésben nem nyeri el Sztálin támogatását.

— És hogyan él maga, nehezen? — kérdezte Sztálin. — Szúrósan nézte Voropájevet, mintha nemcsak azt akarná megtudni, amit már úgyis tud, hanem a válasz hangját is érezni szeretné.

— Nem könnyen.

— Jó, hogy így egyszerűen megmondta. Kérdi az ember: hogy éltek? Kiválóan élünk, mondják, aztán kitűnik, hogy valójában nem telik mindennap ebédre ... Igen, egyelőre soványan élünk, de mondja meg a kolhozparasztoknak, — hogy rövidesen minden megváltozik. megjavul. Az ország

ellátásának kérdését a párt olyan energiával fogja megoldani, mint annak idején megoldotta az iparosítás kérdését. Mi mindent megteszünk annak az érdekében, hogy az emberek életé megjavuljon. — Éljenek jobban, mint a háború előtt. Az emberekről szóljon: hovávalósiak, mit csinálnak?

Voropájev egy pillanatig elgondolkozott, kutatgatott, kivel is kezdje, dl Sztálin valószínűleg úgy vélte, hogy Voropájev a dolog megformulázájsával bíbelődik és elégedetle- jnül összeráncolta homlokát.

1 — Ne keressen semmiféle | udvarias formákat, eleven ké- í pékét adjon. Mi aztán megforgalmazzuk valahogy.

I Voropájev mesélni kezdett | azokról, akik hozzá közel állottak: Ognárnovról, Pauszov- ról, Cimbálról, Maria Bogdá- nováról és gyermekszanaíóriu- máról, Anna Sztupináról, a Podnyebeszkó-párról, Gorod- covról, mindenkiről, akivel együtt álmodtak a jövőről.

— Még azt mondja, hogy emberekre van szüksége! — mondta csodálkozva Molotov. Hiszen magának nevelőintézete van. Majd rövidesen magától fogunk kérni.

Sztálin hosszasan hallgatott, cigarettára gyújtott és füstölni kezdett.

— Ha olyanokat, mint ezek a Podnyebeszkóék — mondta csöndesen, szinte magában erővel telítünk, akkor majd jól haladunk előre... Vagy ez a kislány, ez a Sztupina; már csak a németekkel szembeni gyűlölete is föllendíti az életét. Természetesen ezt az erőt helyesen kell irányítani. Cim- bált meg óvja, ne bántsák. — Szükség van az ilyen nyugtalan öregekre, az ifjúság megbecsüli őket... Nos. ki van még?

Újból és újból kérdezősködött, majd elgondolkodott, — hirtelen önmagába vonult, — mintha a most hallottakat a régebben hallottakkal vetné egybe és meghatározná, hol az igazság, majd ismét felélénkült, — Örvendezett minden egyes új névnek...

Mikor Voropájevtől meghallotta mint vágyódik Gorodcev a gabona után, mint álmodik láthatárig nyúló búzamezőkről, felállt fel-alá járkált, töprengett.

Voropájev is felállt, nem tudta, kövesse-e Sztálint vagy az asztalnál maradjon állva, — de Molotov figyelmeztette:

Hét isi ísriiieiszüvettefi cssperi alakúit

Szabatosban

Termelőszövetkezeteink, a nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás fejlődésének történetében szép lapok lesznek azok, amelyek a kezdeti időkről, a megalakulások'-ól, az első sikerekről számolnak be. Az idei ősz heteiben szélesedett ki egyre jobban termelőszövetkezeti hálózatunk, termelőcsoportjaink száma alig harmincról több, mint nyolcvanra szaporodott.

Az érdeklődés a nagyüzemi gazdálkodás iránt azonban nem csökkent, hanem egyre erősödik. Egyetlen Szabad Föld Téli Este, egyetlen falusi pártnap íöldművesszövetkezeli gyűlés, DÉFOSZ gyűlés, vagy összejövetel sincs anélkül, hogy fel ne vetnék a társulás kérdését, ne beszélnének a már meglévő termelőcsoportok eredményeiről, ne mérlegelnék a termelőszövetkezet-alakítás lehetőségeit falvaikban.

Ez egyre növekvő érdeklődés bizonyítéka az a hét újabb termelőszövetkezeti csoport, amely most alakult meg megyénkben. Nagyhalászon a Petőfi és Dózsa-csoportok példáján harmadik csoport indult el most a felemlekedés útján, a tiszaháti „Vörös csilláé“ térFelhívás

Nyíregyháza polgármestere felhívja a város területén lakó, jelenleg állástalan okleveles mezőgazdákat és erdészeti oklevéllel rendelkezőket, hogy jelentkezzenek a városháza 31. számú szobájában. Jelentkezni lehet december 31-ig naponta 10-től 1-ig a- iárási gazdasági felügyelőnél.

— Üljön csak le. Ioszif Visa*

szarionovics szeret fel és alá- sétálva gondolkodni.

Az asztalhoz visszatérve, •**> Sztálin így szólt:

A gabona utáni vágyódás nagyon szép. A leglényegesebb után vágyódik ez az ember. De a szőlőre, fügére, almára szintén szükségünk van. Mondja meg ennek a Gorodcovnak, aki katonaember, ennélfogva megérti, hogy maguk itt a második vonalban állnak tartalékként. Amikor a gabonaharc eldőlt, magukra kerül a sör.

Felélénkült és visszaemlékezett a kertésszel folytatott beszélgetésre.

—• Itt van ez a kertész, —> negyvenöt éve dolgozik, mégis fél a tudománytól. — Ez llém megy, mondja. Puskin idejében Görögországból hozták Odesszába a paradicsomot, mint valami ritkaságot; mi meg tizenöt évvel ezelőtt Mut- manszkban kezdtünk paradicsomot termelni. Elhatároztuk, meg is lett. A szőlőt, citromot, fügét szintén fel kell szorítanunk északabbra. Azt mondták, nem nő a gyapot Kubán- ban. Ukrajnában. Mégis térem. A dolog lényege: akarni kéll. Így magyarázza meg neki — ismételte mégegyszer Sztálin. Hogy is mondta ez a Gorod- cov: gabonával álmodom?

— Igen. Azt mondta: „Álmomban gabonát takarítok be. Felébredek, váilam fáj a munkától és a szobámban gabona- szag terjeng.“

— Talán lehetséges volna az olyan embereket, mint ez a Gorodcov,, az alföldre áttelepíteni, búzatermelésre? — ajánlotta hirtelen Sztálin. Az orosz ember gabonatermelő. — Gondolkodjék felőle. Tárgyalja meg a vezetőséggel. Még kiről tudna beszélni?

Mélyen megindultan ettől a lelket tüzesitő beszélgetéstől, Voropájev köpenye zsebébe süllyesztette kezét ég onnan zsebkendőjével együtt kirántotta, majd a földre ejtette a reggeli hóvirágbokrétát.

A kísérő, aki közelükben állt, fölemelte a virágokat, — amelyeket Voropájev ismét zsebébe süllyesztett.

Sztálin kíváncsian szemlélte.

— Amennyire én tudom, a virágok nem a zsebbe valók — mondta meggyőződéssel. — Adja ide a virágokat. Mit is csináljunk velük? — Hozzátette ahhoz a nagy csokorhoz, amely az asztalon lévő széles és alacsony vázában állt. — Vagy talán' valakinek szánta?

Voropájev elmesélte, hogy a kis Tvorozsenkova arról ábrándozott, miként fogja ezeket a virágokat Sztálinnak ajándékozni és ez az álom most váratlanul beteljesedett.

Sztálin kutatni kezdett, mit is ajándékozhatna a Tvorozsenkova kislánynak, majd behívott valakit, és utasította. — hogy néhány süteményt csomagoljanak be egy szép kosárkába.

Alighogy behozták a kosárkát, Voropájev engedélyt kért. hogy mehessen.

— Derék ember, helyesen cselekedett — mondta búcsúzóul Sztálin. — Ne hallgasson azokra, akik korholni fogják. Hivatalnokunk így is túl sok van. Maga derék enabér!...

És egyenesen beletekintett Voropájev szemébe szinte arcával súrolta arcát, mintha a nap sugara simogatta volna meí.

«••a uMimni hl whfu

falu szocialista építésének útján.

A büdszentimhályi termelő- szövetkezet példáját követve Tiszabüdön is megalakult a „Petőfi“ csoport, Uj csoportokat létesítettek még Tiszalö- kön, Tornyospálca, Tiszanagy- falu és Komró községek dolgozó parasztjai.

melőszövetkezet dolgozó parasztjai.

Az ugyancsak most alakult piricsei termelőcsoport a „Vörös október“ nevet vette fel és viseli majd büszkén, szem előtt tartva azt: a Vörös Október, a Szocialista forradalomban született szocialista Szovjetunió segítségével, tapasztalataival haladnak ők is a járt úton, a

A Syaúafi főid Téli Estéken

a hallgatóság maga kéri, be- i szélien az előadó a nagyüzemi | gazdálkodásról, beszéljen a szovjet parasztokról, kolhozaikról, termelési módszereikről. Érpatak községben, ahol mintegy nyolcvanan vettek részt a legutóbbi Szabad Föld Téli Estén, előadás után arra kérték az előadót: segítsen abban, hogy meglátogathassanak egy, vagy két termelőszövetkezeti csoportot. Láthassák munkájukat, megismerkedhessenek módszereikkel, gazdaságuk fejlődésével. Kijelentették, gyümölcstermelő szövetkezeti csoportot szeretnének alakítani.

Egyre hatalmasabb lesz e mozgalom, amelynek sikerei, az egymás ulán alakuló termelőszövetkezeti csoportok

biztos alapjai lesznek az ötéves terv folyamán mezögazdasá- jgunk fejlődésének, elmaradottsága felszámolásának. De biztos alapjai lesznek dolgozó parasztjaink felemelkedésének, az egész nép gazdagodásának.