Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-19 / 269. szám

1*4# NOTÍMBBR n SZOMBAT NÉPLAP 3 A sajtókampány mérlege Nyírpilis község befejezte a mélyszántást pártszervezetek iránvtmutatá- sa, vezetése nélkül egyhelyben topog a munka, amit legtöbb­ször sikerrel hátráltat a ma­rasztaló hazug kulákagitáció. Encsencs november ötödikéig mindössze 7 százalékot szán­tott fel földjeiből, mert a fa­lusi pártszervezet nem állt a munka élére, népnevelői meg­elégedtek a vetési sikerekkel Ugyanezt bizonyítja az is, hogy Győröcske, Nyírbogát, Viss, Besenyőd. Nyírlugos, Kisvárda, Kenézlő, Fényes- litke és Nyírgyulaj hatvan, százaléknál is sokkal maga­sabb mélyszántási teljesítmé­nyeivel szemben ott áll Tor­nyospálca. Nyírtét, Gyulaháza, Pusztadobos, Érpatak. Székely, Szabolcsbáka, Dögé, Apagy, Nyíradony, Nyírkárász, Las­kod, Nyírlövő, Üjfehértó és Prügy községek alig pár szá­zalékos teljesítése. Az elmara­dás oka mindenütt megtalál­ható: a falusi pártszervezetek népnevelői elhagyták lany­hulni a felvilágosító munkát, eltompult az osztályharc, amelynek szívós vitelére nem fordítottak kellő gondot a pártszervezetek! Pedig támad a falusi osziáíyelíenség Falvaink dolgozó parasztjai már elértek a mélvszántási munka derekához és pár szá­zalékkal többet is teljesítettek már a mélyszántásból, a szán­tásra váró területek felénél. Az elmúlt héten mintegy nyolcvan milliméter csapadék hullott le a szitáló őszi esők­kel és ez még könnyebbé tette a munkát, mert a szomjas föld beitta mindenütt a nedvessé­get, porhanyóssá vált és vidá­man fordul az eke nyomán. A mélyszántási munka élén ánami gazdaságaink haladnak A kállósemjéni, rázompusz- (ai, alsósimai, kemecsei és geszterédi üzemegységek befe­jezték a mélyszántást. Rázom- pusztán Balázs István „Gőz- eke“-brigádja szerzett érdeme­ket a szántási norma 30 száza­lékos túlteljesítésével. A ke­mecsei üzemegységben, a nagy­halászi, a geszterédi üzem­egységben, az újfehértói gép­állomás traktoristái végeztek jó munkát. Az állami gazdaság valamennyi szabolcsi üzem­egysége a mai nappal a szán­tási munka végére ért! A nvitpilisi dolgozó parasztok mé.yszántási teljesítménye: 100 százalék Kétszázon felüli községünk közül Nyírpilis volt az első, amelynek dolgozó parasztjai elsőnek jelenthették: befejez­tük a mélyszántást! November 13-án, vasárnap reggel szép ünnepnapra virradt Nyírpilis. Egyetlen darabka föld sem maradt megmunkálatlan. A nyírpilisiek jelenthették elő­ször: teljesítettük azt. amit a Pártnak . ígértünk, teljesítet­tük azt, amely önmagunkkal szemben, dolgozó társainkkal szemben becsületbeli köteles­ségünk volt: a vetés idejében való elvégzése után. jóval a határidő előtt teljesítettük az őszi mélyszántást! A nyírpili­siek jól harcoltak a mélyszán­tás idejében való elvégzésével a talajnedvességért, amelyet gazdagon tartalékol majd a megmunkált föld. növesztve a tavaszi veteményeket. előse­gítve a jobb termést. Tízszeresére nevelte mély- száutási eredményét Encsencs község De a nyírpilisieknek van még eg.v sereg követője. Nyírpilis mögött ott jár,, mindössze négy százalék hijjával, Ömböl.y köz­ség, majd Piricse amelynek dolgozó parasztjai november 12-ig a mélyszántás 88 száza­lékát végezték el. Kemecse és Magy tizedszázaléknyi eltérés­sel a négyedik helyen követi az elsőket. Az ötödik helyre pedig Encsencs került. Az encsencsi dolgozó parasz­tok 71 százalékos mélyszán­tási eredménye mellett nem lehet egyszerűen elhaladni. Fényes bizonyíték ez, amely megmutatja, hogv a falusi Annál élesebben, minél fé­nyesebb győzelmet készül ki­vívni a dolgozó nép. Pedig most nem kevesebbre készül dolgozó parasztságunk, mint arra, hogy többet arasson a jó vetés után földjein és elő­segítse ötéves tervünk sikerre vitelét! A támadás egyik módja most is a marasztalás. Azt hangoz­tatják a zsírosparasztok, akár­csak Hudák Ferenc buji ku- lák, hogy nem lehet most mélyszántást végezni, rossz az idő, felázott a főid. Persze „példát“ maga mutatott a mélyszántás szabotálásával. A megye sok helyén pedig azt hangoztatják, nem kell addig szántani, amíg nem rendelkeznek a homok- és ár­területek mentesítéséről. Ilyes­mivel is érvelnek, holott a mentesítést már a legtöbb községben régen meghozták. A cél: minden igyekezettel, Nyíregyháza január 1-től bevezeti a közigazgatási szám- rendszert, s ennek eredménye- képen a városházán a kiadó- hivatalt megszüntetik. A közigazgatási számrend-' szer előnye, hogy minden ügy­osztályon kartotékrendszer sze­rint veszik kimutatásba az ügyiratokat és így az a leg­rövidebb időn belül az elő­adóhoz kerül. Az előadó a kiadóhivatal és az iktató ki­hagyásával adia le a végzést, illetve a határozatot. Eddig a beiktatott ügyirat csak a következő nap kerülhe- tet az előadó kezéhez és ha az előadó még aznap intézke­dett, akkor is csak a kiadón keresztül mehetett a kézbesí­tőhöz, vagy a postára. így az ügyek 3-4 alatt nyertek elinté­zést. A közigazgatási szám- rendszer alapján a benyújtott ügyirat még a benyújtás nap­ján elintézhető. Népi demo­kráciánk ezúton is a dolgozók hamis híreszteléssel akadályoz­ni a mélyszántás sikerét. Tomasovszki Mihály alsó­simai kuláknak sem volt más célja, amikor gazdaságát, fel­szereléseit megsemmisítette azzal, hogy gondozás nélkül hagyta azokat szanaszét, hagy­ta, hogy gazdasági épületei öszeomoljanak, gyümölcsfáit a rovarkártevők elpusztítsák, el­halt szőlője ontsa a rovarel­lenséget szomszédainak gyü­mölcsöse, szőlője felé. Az őszi munkákat nem végezteti föld­jén, de Fülöp Miklós, Marsi György és Pap Eszter munká­sainak bérét sem fizeti ki, meglopja őket „Hiszen vala­miből élni kell...“ Ezek ellen kell szívós har­cot vinniük a falusi pártszer­vezetek irányításával dolgozó parasztjainknak, ezeknek a marasztaló rémhíreit kell ta- lajtalanná tenniük jó felvilágo­sító munkával a népnevelők­nek. érdekében intézkedik. A városházi tisztviselők mun­kájára is nagy előny, hogy a benyújtás után az ügyirat azonnal az előadóhoz kerül és elintézés esetén továbbítása még aznap meg is történik. Nagy előnye a közigazgatási számrendszernek még az, hogy az ügyiratok a jövőben, az ügyek természetük szerint, szigorúan csoportosítva és ál­landó, együtt való kezelésbe kerülnek, megkönnyítve az előadó munkáját, mert az ügy minden előzményével együtt, bármikor kéznél van. Minden ügyosztálynál egy tisztviselő vezeti a kartoték­lapokat és gondoskodik az ügyirat előadó és ügyfél kö­zötti gyors útjáról. A közigaz­gatási számrendszer az egész országban egységes, egyöntetű kezelést biztosít s ez nagyon megkönnyíti az eddigi bonyo­lult aktagyártó, adminisztratív munkát. (K. S.) ,,A szovjet g*ijtó legszá- mosalbb csapatát a vidéki lapok alkotják. Ezek a Szovjetunió né­peinek nyelvein, az ország: vala­mennyi körzetében jeleimnek miéig... A vidéki sajtó közvetlen kapcso­latban áll egyes vidékek éleiével. A környező valóság, világos és érthető tényei és példái alapján hirdeti Lenin és Sztálin eszméit, megmagyarázza a Párt és a kor­mány határozatait, segít a dolgo­zóknak e határozatok megvalósí­tásában. .. Segítséget nyújt a pártszervezeteknek, a szovje. ha­zafiak, a gazdasági és kulturális építés területén bátor újítók ne­velésében. A kiváló sztahanovis­ták, a szocialista munka hőseinek neveit elsősorban, a vidéki lapo­kon keresztül ismerik meg. A vi­déki sajtó szerepe az, hogy kol­lektív propagandistaként, agitá­torként és szervezőként lépjen fel a tömegek kommunista nevelésé­ért, a gazdasági és kulturális épí­tés továbbfejlesztéséért folyó küz­delemben.'1 A fenti sorok pár napja jelen­tek meg a kommunista újság min­taképének, a Pravdának a hasáb­jain. A Szovjetunió a szocializmus építésének minden szakaszán fel. becsülhetetlea értékű támogatást ad a népi demokráciáknak azzal, hogy közreadja saját tapasztalata­it, munkamódszereit. Az újtipúsú újság kialakításában is a Szovjet­unió példája szerint jár el a ma­gyar népi demokrácia, amikor a tömegek felvilágosításának eszkö. zévé, a ,.szocialista épí és szer­számává“ változtatja a sajtót. Most, szinte egyidőben a vidéki sajtó oivasotiabbá tételére indított magyarországi mozgalommal a Pravda hívta fel a figyelmet a vi­déki' újságok fontosságára, felada­taira. Mit tettek a szabolcsi pártszer­vezetek annak érdekében, hogy a Párt és a kormány szava több dolgozóhoz jusson el, hogy az új­ság az eddiginél fokozott1 bb mér- lékhen töltse be a kollektív propa­gandista, agitátor és szervező szerepét, hogy támogassa a Pártot a tömegek nívelésében, a gazda­sági és kulturális építés 'tovább­fejlesztésében ? Amiint a számszerű eredmények mulatják, elérték, sőt túlhaladták pártszerv:zeteink a kitűzött célt: több, mint háromszorosára emel­ték az olvasók számát, újaágcl- vairásrn nevelik azokat a tömege­ket, amelyek eddig nem látták vi­lágos n ennek szükségét. A ,,Nyírségi Néplap“ olvasótá­borának növelésével kapcsolatos agitáció ismét megmutatta, hogy népnevelőink akkor végeznek érté­kes munkát, ha fslvilágcsítják, meggyőzik a dolgozókat. A nép­nevelők versenyszelleme megmu­tatkozott az első agitátor értekez­leten, egyes pártszervezeteink azonban csupán számszerüségre töreked ek, rossz irányban hatott a verseny helyenként a dolgozó néptől idegen elemeket próbáltak megnyerni a ,.Nyírségi Néplap" olvasásárva. Bürokratikuson akar. ták elintézni a sajtókampányt Nyírbogdánybasn: úgy gondolták, Vasárnap délelőtt 10 ór-i kez­dettel a nyíregyházi üzemi, tö­megszervezeti és egyéb kultúrfe- lelösök, valamint a kultúrcsopor- tok politikai felelősei összevont értekezletet tarának a Magyar Dolgozók Pártja. I. kerületi szék- házának nagytermében. A kutúr­hegy minden munkással megren- dieltetik a lapot és az ,.egyszerűség kedvéért“ fizetéséből vonják le az előfizetési díjat. Persze: az ilyen módszernek nincs köze »a bolsevik egitációhoz és kevés tényleges eredményre vezet. A személyes meggyőzés vök 6Z, ami előfizetésre indította a Gyár- építő Nemzeti Vállalat több, mint 200 építömunkágá-. A szokásos déli újságolvasás alkalmával is­mertették a népnevelők a lapot, -a sztahánov.mozgelomról írt cikke­ket és ennek alapján minden mun­kát meggyőződésére bízták, hogy elöfize -e. Hasonló módszerrel trt el jó eredményt a nyírbátori Bóni és a nyíregyházi Magasépítési Nemzeti Vállalat pártszervezete. A záhonyi fűrészüzemben szintén taggyűlésen beszélték meg >1 mun­kások az előfizetési:. És a falusi népnevelők: ez ér- pataki Zágon Mária, a kállósem­jéni Páll Gábor és Pável János, a nagykállói Kovács Józsefné ho­gyan értek el szép eredményt? Úgy, hogy a dolgozókat látogat­ták meg, elsősorban azokat akik eddig még nem olvastak újságol-. Nemcgak a sajtóról beszélgettek, hanem a politikai helyzetről, gaz. dasági teendőinkről is. A kallói népnevelők egyidőben szépen elő­készítették a Nagy Okt óberi For­radalom emlékünnepét is. így szaporodtak mapról-napra a kitöltött előfizetési ívek, így vit. ték el Pártunk megyei bizottságá­nak szócsővé: a népnevelők egyre több dolgozóhoz. Népnevelőink győzelme ered­ményt jelent a pártépítés munká­jában is. Jól dolgozó népnevelő csoportjaink még szervezetteb­bekké lettek: alkalmasuk nagyobb feladatok elvégzésére is, a jó agi- tációs módszerek elsajátításával és továbbhaladásával, további lé­péseket tettek a. bolsevik agitáció elsajátításában. Még egy pártépí­tési eredmény: a falusi pártszer­vezeteknél is kiépült a sajtófeleíös reszort ja, eddig ugyanis csak Nyíregyházán és »a nyírbátori já­rásban működtek a sajtói elelösök. Kovács Józsefnéhez hasonló, új jó kádereket nyertek, a pártonkl- vüliek munkájának megfigyelésé­vel pedig megkönnyítették mun­kájukat az új tagjelöltek felvéte lénél. Uj feladatot is kaptak a párt- szervezetek és ez az elért eredmé­nyek rögzítése. Amint a jegyző- tanfolyam hallgatói mondták a legutóbbi nyíregyházi népnevelő értekezleten: kővetkező felada­tunk az olvasókörök megszerve­zése, hegy ne vesszen kárba eddi­gi munkánk. Nem csak előfizető­ket, hanem olvasókat akarunk Pár-unk megyei lapja számára. Az új feladatok tudatában, a sajtóval kapcsolatos pártmunka rendszeressé tételével végeznek pártszervezeteink még jobb, még eredményesebb munkát. Nem fö­lösleges idöpazarlás ez, a párt. szervezetek saját munkájukat könnyítik meg vele, mert ez új­ságban kollektív agitátort, kollek­tív propagandistát és kollektív szervezőt kapnak. felelősök és politikai felelősök aa egyes kultúrcsopor-ok kérdéseit beszélik meg, valamint a téli idény munkatervét. A Városi Nép­művelési Végrehajtó Bizottság felhívja valamennyi kultúrfelelös és politikai felelős figyelme, a fel­tétlen megjelenésre. Január 1-íoi Nyíregyházán is bevezetik a közigazgatási számrendszert Nyíregyházi bultúríelelősök értekezlete 2 3 ear j ; Q7flVFTKF7FTI yflßYßYIII FST ----­az Iparosszékházban VLB 1ILLL I I fVftU 1 II 8 ULLlJ I műve* Szeretkezel és felvilágosító munkájukkal nem segítették előre a mély­szántást; így nyerhetett teret a marasztaló kulákmese is. De ahogyan a pártszervezet fel­ismerte hibáit, azokat kijaví­totta és a munka élére állt, egy hét alatt tízszeresére emelkedett a mélyszántási eredmény! Az elmaradás oka

Next

/
Thumbnails
Contents