Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-18 / 268. szám

0 NÉPLAP 1949 NOVEMBER 18 PÉNTEK HÍREK Sztálin etvtárs születésnapjára EMELEM TELJESÍTMÉNYEMET, TANULOK „Olvastam a Nyírségi Nép­lapban a Ganz Villamossági Gyár versenyfelhívását és ugyancsak olvastam Tirpák Mihály, a kisvárdai Vulkán legjobb ifjúmunkás esztergá­lyosának felhívását: mi, ifjú­munkások is a szocialista munka megjavításával ünne­pelhetjük legméltóbban a mi szeretett Sztálin elvtársunk 70. születésnapját. Nagy örömmel és lelkese­déssel vállalom ezt a verseny- felhívást, hiszen ezen keresz­tül is megmutathatom szere­tetemet Sztálin elvtárs iránt. Vállalom, hogy eddigi 108 szá­zalékos teljesítményemet 120 százalékra emelem a munka­idő teljes kihasználásával. — Azon leszek, hogy velem dol­gozó társaimat is felemeljem erre a szintre. Az eddigi 1 százalékos selejtet 0.8 száza­lékra csökkentem. Tudásom fejlesztésére elvégzem az alap­fokú pártszemináriumot. Molnár Erzsébet élmunkás ifjúmunkás, Nyirbogdányi Ásványolaj­ipari N. V. VARHÁTO IDŐJÁRÁS. Mérsé­kelt keleti, délkeleti szél, felhős lelő, sok helyen eső, helyenként köd. A hőmérséklet nyugaton kis­sé emelkedik, keleten alig válto­zik. A Magyar Dolgozók Pártja sza- oolcsmegyei hathetes pártiskolá­jának hallgatói ma este 7 órai kezdettel tartják záróünnepélyu- ket a József Attila kultúrterem­ben. A zárőünnepélyen színre ke­rül 1905-^-1919 története versben és énekben, egyfelvonásos színda­rabban és népi táncokban. A Magyar Szabadságharcos Szövetség nyíregyházi csoportja felhívja tagjai figyelmét, hogy a tagság számbavétele megkezdő­dött. Minden nap lehet jelentkezni este 6 órától, vasárnap pedig egész nap a Szövetség székhházá- ban (Szabadság tér). Vasárnapig minden szabadságharcos jelenjék meg, különben elveszti tagságát. Nyíregyháza polgármestere fel­hívja a város lakóinak figyelmét arra, hogy november hó 22-én és 23-án a katonai lőtéren éles cél­lövészet lesz. A járókelők ezeken a napokon a lőtér környékén való közlekedéstől óvakodjanak. Kisüsti gyümölcspálinka lite­renként 24 Ft. Kis- és nagy tétel­ben kapható, Földmüvesszövetke- zet Nyirszöllős. A hivatásos zenészek szakszer­vezete értesíti az érdekelteket, hogy zenekart csak a szakszerve­zet kiutalásával lehet alkalmazni. Egyéni vállalások a zenészek ré­széről érvénytelenek. A háború folyamán eltűnt vagy hadifogságban ismeretlen helyen tartózkodó volt katonák és pol­gári személyek hozzátartozóinak figyelmét felhívja a polgármesteri hivatal, hogy november végéig még kérhetik hadigondozottá való nyilvánításukat. Az állam csak akkor tud gondoskodni róluk, ha hadigondozottá nyilvánításuk meg történt. Ügyeletes gyógyszertári szolgá­lat Nyíregyházán. Ügyeletes szol­gálatot tart november 12-től no­vember J.9-ig Hungária gyógyszer, tár, Lufher-utca. II. Rákóczi Fe­renc gyógyszertár, Rákóczi-utoa. Ismeretlen tettes hatolt be az elmúlt éjjel özv. Gál Mihályné új­fehértói lakos udvarára, ahonnan a becsukott baromfi ketrecből 4 bronzpulykát és 5 darab tyúkot vitt el. Feljelentésében elmondta Gál Mihályné, hallotta, hogy va­laki az udvaron jár, de nem mert kimenni, mivel egyedül tartózko­dott a házban. A hároméves tervben nagy gon­dot fordított az állam az utak karbantartására és javítására. Három év alatt megyénkben ösz- szesen 172.174 kilométer utat hen­gereltek, aminek költsége több millió forintot vett igénybe. ■ Kisvárda községben még az 1930-as években megkezdték egy korszerű, a sport minden ágának kiképzésére szolgáló sportpálya építését. A múlt horthysta község- vezetöi azonban nem sokat törőd­tek a terv megvalósításával. Most az ötéves terv alatt ez a majd 20 éve megkezdett sportpálya felépül egy modern uszodával. Az állam közel félmillió forintot költ a sta­dionra. A büdszentmihályi kulákok még a mai napig sem tettek eleget ter- ménybegyüjtési kótelezettcéjük- nek, amint az a községi operativ bizottság ellenőrzése során kide­rült. A község elöljárósága a kö­vetkező kulákok ellen tette meg a feljelentést: K. Bodor Andrásná 77 holdas kulák, 2929 kiló kukorica és 22.399 kilő kenyérgabona, Haj­dú Lajos 31 holdas kulák 672 kiló kukorica és 1019 kiló kenyérga­bona, ötvös Sándor 27 holdas ku­lák, 511 kiló kukorica és 5005 kg kenyérgabona és Róka Gábor 29 holdas kulák 326 kiló kukorica és 1009 kg kenyérgabona beadásának nem tettek eleget. Az eljárás a szaboltáló kulákok ellen megin­dult. Az idei must sokkal jobbminőségü, mint a tavalyi A szüreti munkák az egész or­szágba® mindenütt befejeződtek. Ezaa a héten már csak Tokaj- hegyalji egyes helyein foly- a szü­ret. Az új borkészletek pontos számbavétele most folyik. A jelen­tések szerint e szőlőkben holdan­ként átlag 930 liter mustot szüre­teltek. Megállapították, hogy az idei must minősége sokkal jobb a tavalyinál. Cukorfoka átlag 17— 22, de u must egyötödrésze 21 fok­nál magasabb cukorértékü, amire az utóbbi években nem volt példa. A golyóscsapágy — orosz találmány Leningrádban a kohászok értekezletén Cseburkov mosz­kvai mérnök előadása során rendkívül érdekes dokumen­tumra mutatott rá a technika történetéből. Általában azt állítják» hogy a golvóscsap­ágyakat legelőször Angliában és Németországban használták a múlt század végén. Csobur- kov mérnök bebizonyította, hogy a golyóscsapágyat elő­ször Oroszországban alkalmaz­ták már a XVIII. században. Sp őrt Fél kettőkor kezdődik Az egész világon nagy érdeklő­dés előzi meg a vasárnap sorra kerülő Magyar Népköztársaság— Svédország válogatott labdarugó­mérkőzést. Stockholmban a dub­lini győzelem után bizakodó han­gulat alakult ki, de azért komo­lyan felkészültek a budapesti mér­kőzésre, hiszen alig néhány hó­napja Stockholmban is kiharcol­ták a magyar fiuk a döntetlent. A magyar válogatottat arra inti Sebes kapitány, hogy ne bízzák el magukat: A svédek az Íreket az idén már másodszor győzték le. Ezek az eredmények azt bizonyít­ják, hogy nehéz mérkőzés lesz a vasárnapi. Szerdán délután Kispesten ed­zett a válogatott. A válogatott edzésen eldőlt a balszélsö kérdése (ez volt a válogatott csapat egyetlet vitás pontja). Egresi, Tóth, Virág és Hidegkúti kipró­bálása után Sebes Gusztáv elvtárs az utóbbi mellett döntött. A Ma­gyar Népköztársaság válogatott csapata ezek szerint vasárnap a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet Svédország csapatá­val: Henni — Rudas, Lóránt, Ba­logh IX. — Bozsik, Zakariás — Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Hi­degkúti. Tartalékok: Tóth, Rúzsa, Kispéter és Józsa. A válogatott edzésen egyébként jól mozgott a csapat és 11:2 arányban győzött a Kistext ellen. A gólokat Kocsis (3), Puskás (3), Deák (3), Budai és Bozsik, illetve Polgár és Szívós lőtték. MIT HOZ A TIZENKETTEDIK FORDULÖ ? Az őszi labdarvy lény vége felé járunk. Még négy vasárnap kinézünk a futballpályákra, utá­na azonban már csak a teremben űzhető sportokat figyelhetjük. Va­sárnap is érdemes lesz kimenni a mérkőzésekre. A labdarugó bal- nokság színvonala szinte hétröl- liétre emelkedik, élvezetes, érde­kes mérkőzésekre van kilátás va­sárnap is. NB Il-es mérkőzést sajnos, most sem láthatunk. Mind a NYVSE, mind a KÖSE ismét idegenben ját­szik, mégpedig a múlt vasárnapi­hoz hasonló komoly ellenfelekkel. P. TARNA-NYVSE Perecesen kis visszavágóra vár­ják a nyíregyházi csapatot. Tavasz - szal ugyanis pontot rabolt az NYVSE a perecesi oroszlánbar­langból, meg mutatta, hogy a kis­csapatot is komolyan kell vonni (akkor az NYVSE a kiesés ellen, Pereces pedig a bajnokságért küz­dött). Érzésünk szerint nem ismét­lődik meg a tavalyi eredmény, de ha megismétlődnék, az sem volna nagy meglepetés, hiszen a bányá­szok az utóbbi hetekben gyenge formát mutatnak. Az otthonjátszó P. Tárnának minden esetre több esélyt kell adnunk. KERÁMIA—KÖSE Sokkal nehezebb a helyzete a kisvárdai munkáscsapatnak. A Ke­rámia az NB 111. bajnokságának megnyerése után került csopor­tunkba és NB Il-es szereplését úgy kezdte, hogy megverte a ta­valyi NB J-es Kistextet. Azóta is sok szép eredményt ért el, amit mutat jó helyezése is. A KÖSE legutóbbi veresége folytán az utol­só helyre került. Ha a kiesési zó­nából ki akar kerülni, sokkal ko­molyabban kell venniök a bajnok­ságot. Egyetlen győzelemmel (még csak egyszer győztek) nem kerülik el a kiesést. Ilyen eredmé­nyek mellett semmi remény nincs a bennmaradáshoz. SZABOLCS—HAJDÚNÁNÁS Az NB III. éllovasa ismét jelen­tős lépéseket tehet bajnoksága fe­lé. Kilátás van arr,a hogy nem­csak pontja számát szaporítja, ha­nem előnyét is növeli, hiszen az Előrének Nyírbátorba kell utaznia. A Szabolcs góarányának további javítására készül, amire ismét jo­gosan számít, mert az újonc ná- nási csapatnak Nyíregyházára kell jönnie a mérkőzésre. AZ NB III. többi mérkőzése is jó játékot igér. Nagy harc lesz Berettyóújfaluban, ahonnan , Mándok akar pontokkal visszatérni. Nyírmada Dombrád le­győzésére gyűjti erejét. Záhony a veszélyes zóna elkerülése vegett Balkány pontjaira pályázik. Ko­moly mérkőzést igér a Nagykálló— Tiszalök és a Nyírbátor—Előre ta­lálkozó. A KERÜLETI BAJNOKSÁG I. osztályában a bajnokság meg- nyerésésre készülő üzemi csapat győzelmét ígéri a Demecser-Vajj találkozó. Amió a a Magasépítési NV átvette a nyíregyházi KAOSz csapatát, sorozatos győzelmeket arat. Most is komoly fegyvertény­re kéezül: a KÖSE II. legyőzésére. Nyírbogdány a z MDTE II-t, az NyVSE H Vásárosrr -mény H-t, Kemecse Gávát, Nagyhalász N'aigyecsedet, Tiszaberoeil Nyírbá­tor II-t, Gsenger pedig a Szabolcs II. csapatai, látja vendégül. A II. osztály kisvasúti csoport­jának. mérkőzései: Dombrád II— Ven csellő, Nagyhalász II—Kenéz­lő, Gáv,a II—Ibrány, Ny. Édosz— Királyteleik. Búj, Ujfehértó. Az alapfokú bajnokságban Bö- köny Nyíregyházán jácszik a vár- megyeháza eilen. Ifjúsági bajnokság: Mátészalka- Nyírbátor. SZIGORÜ ÍTÉLETEKET HOZOTT AZ ÉKLASZ FEGYELMI BIZOTTSÁGA Nemrég botrányos mérkőzés színhelye vök. a tuzséri labdarugó pálya. A helyi csapat a mátészal­kai postásokkal játszott — nem éppen sportszerű körülmények kö­zött. A játék úgy elfajul':, hogy két tuiZiéri labdarugó a játékveze­tő bántalmazására vetemedett. A játékvezető testi épsége, a já­ték sportszeürségének megőrzése érdekében az ÉKLASz fegyelmi bizottsága szigorú ítéletet hozott. Révész Bél’a és Ujb-ki Sándor Tu­zséri Eposz-játékosokat örökre el­tiltották a játéktól, a csapat pá­lyaválasz:ójogát pedig azonnali hatállyal felfüggesztették. A gávat botrány ügyében is Íté­letet hoztak. Deák József gávai játékost örökre eltiltották a játék, ól: Viktor Tibort, .a KÖSE futbal­listáját- négy hónapra tiltották el. A szigorú Ítéleteknek bizonyár: meglesz az eredménye, a játéko­sok — és a közönség — nem fog­ja zavarni sportszerűtlenségével ■a mérkőzéseket. IFJÚSÁGI EDZÖNAP NYÍREGYHÁZÁN Az MLSZ december első napjai­ban ifjúsági edzőnapokat rendez a vidéki városokban. Az ifjúsági edzőnapoknak az lesz a célja, hogy elsősorban a munkás- és paraszt­ifjúság sportolóinak soraiból edző­tehetségeket válasszanak ki. Nyíregyházán december 8- és 9-én tartják meg az edzőnapokat. Ebből az alkalomból Nyíregyházá­ra érkezik az MLSZ képviseletében Király Tivadar, a neves budapesti edző. Az ÉKLASZ erre a két nap­ra 35 ifjúsági labdarúgót hoz be Nyíregyházára. December 17-én emlékeznek meg Sztálin születésnapjáról sportolóink A nyíregyházi Játékosok Baráti Köre az Északkeletmagyarországi Labdarúgó Alszövetség elnökségé­vel karöltve nagyszabású műsoros ünnepséget tart Nyíregyházán de­cember 17-én. Ezen az ünnepségen ünnepük sportolóink a nagy Sztá­lin 70. születésnapját. Az évforduló méltó megünnep­lésére az aiszövetsép minden csa- Data felkészül. Epítőmunkás sportolok írják: Sportszerűségi versenyre hívjuk a megye egyesületeit Kedves Nyírségi. Néplap! A napokban értekezletet tartot­tunk mi, a Nyíregyházi Magasépí­tési N. V. sportolói és elhatároztuk, hogy a nagy szocialista Szovjei- únió bölcs vezérének cs a népek nagy barátjának, Sztálin elvűit s- nak születésnapja alkalmából sportszerűségi versenyre hivjuK Szabolcs megye minden sportegye­sületét. Célunk a sportszerűtlenség teljes kiküszöbölése, mert a sport­szerűtlenség nem méltó- 'a szocia­lizmust építő magyar dolgozókhoz. A verseny megbirálására a többi sportegyesületekkel bizottságot ho­zunk létre és a legsportszerübb egyesületek számára díjakat aján­lunk fel. Tóth Béla NB III. ALLÄSA: 1. NYSZDSE 11 10 1 — 45:10 21 2. D. Előre 11 7 2 2 56:20 16 3. Nagykálló 11 6 3 2 20.15 15 4. PYSK 11 6 1 4 20:17 IS 5. D. Lend. 10 4 3 3 29.28 11 6. Fgya.rm-.it 11 5 1 5 21.21 U 7. Mándok 11 4 3 4 21:22 11 8. Hnánás 11 5 — 6 20.16 10 9. Nyírbátor 11 4 2 5 18:16 10 10. D. Postán 11 4 2 5 24:23 10 11. Dombrád 11 5 — 6 18:31 10 12. Tiezamk 11 3 3 6 15:20 9 13-14. Dalkány 11 3 1 7 16:29 7 13-14. Nyirm. 11 2 3 6 16:29 7 15, Záhony 10 2 3 5 11:24 7 16. BDSE 11 2 2 7 10:19 6 Vasutas Párthírek Szombaton délután fél négy órakor Nyíregyházán a kisvasút szaksztrvezeci helyiségében alap­fokú szeminárium vezetői értekez­letet tart Vámosi György. Az alant felsorolt elvtársiak okvetlen jelenjenek meg: Déri Ferenc, Jutn. kai. Dezső, Tasi Miklós, Rozsnyói Illés, Perencik János, Török An. tál, Borra Károly, Ugrat András, Puskás Béla, Cs-épés Gusztáv, Szí. lágyl Ferenc, Benyánszki György és Gyurcsó Is ván. NYOLC ÜZEMI TÁNC- CSOPORT NYÍREGYHÁZÁN A nyíregyházi kultúrgárdák egymásutás alakítják meg népi tánccsoportjukat s ezek a tánccsoportok gondot fordíta­nak arra, hogy a szomszéd népek népi tánckultúrájával is megismerkedjenek, elsősor­ban az orosz népi táncokkal, amelyek hatalmas fejlődsen, virágzáson mentek keresztül a szovjet hatalom évei alatt. Je­lenleg nyolc tánccsoport mű­ködik Nyíregyházán s ezek között a legjobbak közé szá­mítanak az üzemi csoportok. -------o-------­ORSZÁGÉPITŐ ÖTÉVES TERVÜNK SORÄN óriási mértékben megnövekednelt feladataink a terv végrehajtásává: kapcsolatban s így az irányítást ellenőrzést, szervezést az országos tervhivatal nem képes egyedül el­látni. Ezért az ország több helyén tervhivatalt kirendeltségeket állíta­nak fel, amelyek területi, megyei viszonylatban, a helyi viszonyokat ismerve könnyebben tudják a terv végrehajtásával, beruházásaival kapcsolatos munkákat elvégezni. A tervkirendeltség felállítására rö videsen sor kerül Szabolcsban is. Apróhirdetések Pártzászló, házzászló, új ma­gyar címerek kés^jjpje: Pethö Debrecen, Szent Anna u. 10. HIDEG dauer a intett, elrontott ét- beteg hajak gyógy-azere (80 forint he­lyett £0 forint). Garanciával készíti budapesti hölgyfodrász csal; nálam, llajfeetés. dauerozae. eg zebb frizuráit készülnek Marika hölfodráeznát, %Len:o. tér. (Nagykorona-) 62 NVIRSKÍ t NÉPLAP pontjkai napi ap Felelős ízerkesno: vajda marton Fele.ős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Szerkesztőség: Nyíregyháza. Vay Adam-utca 5. »*• 'leleten: 13—to. . Kiadóhivatal: Bethlen utca l — Te-elon: 30—00 Debrecent Váró i Nyomda :apüzcir.o Bajcsy. Zsilinszky-ulca 1

Next

/
Thumbnails
Contents