Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-18 / 268. szám
a NÉPLAP 1049 NOVEMBER 18, PINTEK Visinszkij elvtárs beszéde az ENSz Politikai Bizottságában november 14-én az új háború megbélyegzéséről és a béke megszilárdítására irányuló egyezményről az it nagyhatalom között A Szovjetunió küldöttsége a ■covjet kormány utasítására szeptember 23-án a közgyűlés elé terjesztett egy javaslattervezetet az új háború előkészítésének elítéléséről és a béke megszilárdítására irányuló egyezményről az őt nagyhatalom között. Ezek a javaslatok röviden a következők: 1. ítéljék el az új háború előkészületeit, amelyeket több országban, különösen az USA-ban és Nagybritanniában folytatnak. 2. Tiltsák be az atomfegyvert. A közgyűlés nyilvánítsa megengedhetetlennek, hogy továbbra is halasszák, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete gyakorlati lépéseket tegyen az atomfegyver feltétlen eltiltására és az ennek megfelelő szigorú nemzetközi ellenőrzésre. 3. A közgyűlés fejezze ki azt a kívánságát, hogy az öt nagyhatalom, az USA, Nagybritannia, Kína, Franciaország és a Szovjelúnió, egyesítse erőfeszítéseit az új há- bcrú veszélyének elhárítására és kössenek egymással egyezményt a béke megszilárdítására. Ezek a javaslatok természetes Következménye annak a külpolitikának, amelyet a szovjet kormány' következetesen folytat a szovjet állam létrejötte óta. Ezután rámutatott arra, hogy a Szovjetunió az ENSZ első közgyűlése óta egész sor javaslatot tett a béke megszilárdítása érdekében. Ezeket a javaslatokat azonban elutasította a közgyűlés többsége, amely szófogadóan követi a Szovjetunió békés javaslatai ellen felszólaló USA-t és Angliát. — Az Egyesült Nemzetek Szervezetének angol-amerikai többsége mindeddig álhatatosan és rendszeresen plutasította mindazok t a javaslatokat, amelyek a háború előkészítése ellen és a béke megszilárdítására irányulnak. A Szovjetunió, amikor javaslatokat hoz az új háború veszélyének elhárítására és a. béke megszilárdítására, ismét felemeli szavát a békeszerető népek védelmében, azok ellen az országok ellen, amelyek támadó tömbök segítségével az USA és Nagybritannia vezetésével újabb embermészárlásra készülnek. A háborús bujtogatók arra törekednek, hogy meghiúsítsák a Szovjetunió javaslatát. A Szovjetunió javaslatai ellen csak a béke esküdt ellenipgei tiltakozhatnak Kétségtelen, hogy ilyen javasra- j tok ellen csak a béke esküdt ellenségei, a reakciós körök képviselői tiltakozhatnak, azoknak a reakciós köröknek képviselői, akik a háborút. és a háborús előkészületeket választották hivatásul és akik a háborúban a kapitalista klikknek és monopóliumok meggazdagodasának forrását látják. Ezt nyíltan bevallotta Sumner Slichter, a Harward egyetem tanára, az USA reakciós köreinek egyik képviselője, aki nem átailotta kijelenteni, a kereskedelmi, pénzügyi és gazdasági küldöttek kongresszusán, hogy „jo dolog a Szovjetunió elleni hidegháború' . Nem érdemelne figyelmet a Harward egyetem elborult agyú, sötét reakciósának e cinikus kijelentése, ha e kijelentés nem,,leplezné le a háborús uszítok aknamunkájának valódi indítékait. Ezek a tények sajnos, nem egyedülállók A háborús pszichózis még mind g észlelhető az USA-ban es némely más országban es ezt a pszichózist az említett országok reakciós köreinek provokációs munkája táplálja. Valóban ebből a táborból már hallatszik is tiltakozás és dühös bírálat a Szovjelúnió békés javaslataival kapcsolatban. Vájjon nem voltunk-e már szemtanúi a mostani ülésszakon szovjetellenes erők együttes rágalmazó támadásának rágalmak és rosszindulatú koholmányok tormájában a Kuomintang, 4 Títo-klikk és más küldöttségek részéről, amelyek élén az USA és Nagybritannia küldöttségei állottak? A szovjet javaslat elleni táma- iásra az angol-amerikai tömb már az ülésszak legelején megadta a jelt. Ez volt az értelme Bevm úr felszólalásának a _ közgyűlésen szeptember 26-án. Bevin úr a Szov- jetúnió külpolitikájának durva elferdítését engedte meg magának annak ellenére, hogy a Szovjetunió változatlanul arra törekedett, ma is arra törekszik, hogy fokozza az ENSZ befolyását és szerepét annak a szervezetnek szerepet, amely a béke megszilárdításának komoly eszköze. Bevin úr beszédét a Szovjelúnió külpolitikája elleni támadásoknak szentelte, ezzel akarván igazolni azokat — a béke ügyével kétségtelenül ellentétben álló intézkedéseket — mint amilyenek az Északatlanti Egyezmény, a brüsszeli egyezmény, Németország szétszakítása, a fegyverkezési verseny és az új háború előkészítése és arra törekedett, hogy mindezekért a Szovjetúniót és annak külpolitikáját tegye felelőssé. Bevin, noha ez nem is tartozik a közgyűlésre, a tényeket elferdítve, kísérletet tett arra, hogy a Szovjetunióra hárítsa a felelősséget — mint kifejezne magát —: a berlini válság létrejötte miatt. Ha azonban már beszélünk a „berlini .•álságról", akkor ki előtt nem ismeretes, hogy ez teljesen az Egyévit Államok 4s Naevbritannia kormányának müve voit. Durván hazudnak és rágalmaznak, azt állítva, mint ezt Bevin szeptember 26-án megengedte magának, hogy a szovjet kormány kész volt arra, hogy inkább megkockáztasson egy háborút, mint sem lemondjon arról, hogy Berlint ellenőrzése alatt tartsa. Bevinnek azért volt 4 szüksége ezekre a koholmányokra, hogy eleve megmérgezze a politikai légkört és elvonja a közvélemény figyelmét a Szovj'etúnió javaslatairól, hogy aláássa a bizalmat a béke és a nemzetközi együttműködés megszilárdítására irányuló javaslatokkal szemben, noha a szovjet kormány törekvései a béke és nemzetközi együttműködés megszilárdítására irányuló javaslatokkal szembe*. a béke é3 a nemzetközi együttműködés megszilárdítására irányulnak. Az angol-amerikai tömb képviselői részéről ezután elhangzott felszólalások egész sora bebizonyította, hogy megértették Bevin jeladását. A kanadai küldött kijelentette, ezek a javaslatok egyszerűen „propaganda” javaslatok. Ez régi dolog és egyáltalán nem meggyőző. A szovjet javaslatok nem jelentenek propagandát, mert az Egyesült Államokban, Angliában és szövetségeseik országában az eszeveszett fegyverkezési verseny tény, tény a katonai költségveté- felduzzasztása, ami még jobban aláássa a lakosság jólétét, még súlyosabb teherként nehezedik a lakosság vállalra. Nem propaganda, hanem tény az Egyesült Államokban szemünk láttára folyó szégyenletes vita az Egyesült Államok légi haderőinek és tengeri haderőinek képviselői között, még a legreakciósabb államok történelmében is példátlan vita arról, hogyan jobb megtámadni a béke- szerető országokat, mely a legjobb módszere az emberek millióinak megsemmisítésére, békés városok és egész államok elpusztítására. Az emberiség ellen új, a legnagyobb gaztett elkövetésére készülő maroknyi imperialista csoport, a barbár, szégyenletes „munkájának” leleplezését Pearson kanadai külügyminiszter úr és a hozzá hasonlók jónak tartják „propagandának” nevezni. Azonban nem propagandáról, hanem arról van szó, hogy összefogjuk minden becsületes ember erőfeszítését a világuralomra törekvők újabb gaztetteinek megakadályozására, hogy megállítsuk a háborús uszítóknak a békés országok ellen kinyutiott bűnös kezét. A béke a világ minden részében milliós tömegek zászlaja lett, vezércsillag mindazok számára, akiket azon elhatározás tölt el, hogy ne engedjenek meg egy új vérfürdőt, egy új esztelen háborús tűzvészt, a mely városok ezreinek és emberek millióinak porrá és hamuvá változtatásával fenyeget. Ezek a példák eléggé rávilágítanak arra, hogy a szovjet kormány javaslatai zavart keltettek abban a táborban, ahol új háborús terveket szőnek, hogy ez a tábor mindent elkövet, hogy meghiúsítsa a szovjet kormány javaslatait, amelynek szeptember 23-án terjesztett elő erre az ülésszakra. Ezek a javaslatok a béke programja. Ezért az új háborúra bujtogatók hadjáratot folytatnak ez ellen a program ellen, amelynek megvalósítása néhány ország és mindenekelőtt az amerikai Egyesült Államok és Nagybritannia kormánykörei háborús kalandorpolitikájának csődjét jelentené. A szovjet küldöttség javasolja, hogy Ítéljék el a több országban, de különösen az amerikai Egyesült Államokban és Nagybritanniában foyó új háborús készülődést. Visinszkij kimutatta az USA- ban tolyó háborús propagandát és ezzel szembeálította a népek mind Acheson és Bevin közgyűlési lei- szóialásaikban azt igyekeztek bizonyítani, hogy az ntlanu-paktum, vagy a brusszeli-paktum a nepek békéjét, es,, együttműködését szolgálja és nem követ semmíieie támadó célt. Vájjon nem érdeme,-e ügyeimet az a körülmény is, hogy ebben az Északatlanti szerződésűén csupán egy nagyhatalom nem vesz reszt, amely a Hitler-eilenes koalíció tagja volt: a Szovjetunió. Az az egy körülmény maga sem hagy kétségét a lelő!, hogy az Északat.anli szerződés a Szovjetunió ellen irányul, hogy az Északatlanti Szerződés támadó jellegű szerződés, bát- mi.y hamis védekezést hangoztató frázisok mögé bújának is szervezői és résztvevői. A népek előtt semmiféle iurfanggal nem sikerül elrejteni annak igazságát, hogy mit jelentenek az Egyesült Államok és Nagybritannia vezetésével tervezett katonai szövetségek. A háborús uszítok sietnek, mert tudják, hogy az idő ellenük dolgozik, hogy a béke és demokrácia erői gyorsabban nőnek, mint a reAcheson és Bevin beszéde,kben érintették az atomfegyver betiltásának kérdését. Most az Egyesült Államok és Nagybritannia álláspontja az atomkéraésnek a bizottságban történt megvitatása során teljesen világossá vált előttünk. Az atomfegyver betiltására vonatkozó kérdés megvitatásának elhúzása kétségtelenül az Egyesült Államok akciótervébe tartozott. Ennek igazolására Visinszkij a tények hal- mazatát sorolta fel. Az Egyesült Államok kormánya a közgyűlésen tett első lépésektől kezdve becsapta az ajtót az atomfegyver betiltásával és egy ilyen tilalom megvalósításának ellenőrzésével kapcsolatos megegyezés módozatainak kérdésé előtt. Mi, valamennyien emlékszünk, mennyire dicsőítette Bevin az atomenergia ellenőrzésének amerikai tervét, öt természetesen egyáltalán nem nyugtalanítja az a tény, hogy ez a terv az a,'ami szu- verénitas megszüntetésére épült fel. Azonban bárhogy is értékeljük A kanadai küldötteknek hűségesen kontrázott itt a Tito-klikk megbízottja, ö is propagandának igyekezett beállítani a Szovjetunió javaslatait és e javaslatok megvitatását jó alkalomként igyekezett felhasználni újabb rágalmazó támadásokra a Szovjetúniö ellen. jobban erősödő békemozgalrnát, majd így folytatta: a népeknek ebben a hatalmas békemozgalmában megbizható biztosíték rejlik a háború vereségére, a béke győzelmére. „A béke híveinek hatalmas mozgalma arról tanúskodik, hogy a népek olyan erőt képviselnek, amely képes az aggresszorok megfékezésére” — mondotta Malenkov, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából tartott beszámolójában. Most azonban már nemcsak propagandáról van szó. Gyakorlati intézkedésekről van szó, a háborúra készülődéssel kapcsolatban, katonai-stratégiai tervek kidolgozásáról, olyan intézkedésekről, amelyek a mellett szólnak, hogy a háborús veszély az általános Irází- sok és ieltevések területéről a gyakorlati dolgok és anyagilag megszervezett intézkedések területére ment át. Ebben a vonatkozásban fontos szerepet szánnak olyan intézkedéseknek, mint az Északatlanti Szövetség. akciós és az agresszió sötét erői. Johnson, az Egyesük Államok védelmi minisztere nemrégiben „azonnali cselekvésre” szólított tel és nyiitan kijelentette: „nem -mgedhetjük meg magunknak, hogy varjúnk néhány évig az európai termelés teljes helyreállításáig, ha várunk, újra kitesszük magunkat annak a kockázatnak, hogy túlke- veset csinálunk, mert túlkésőn csináljuk”. Ilyen légkörben az Egyesült Nemzetek Szervezetének sikeres munkájáról sem lehet szó. Ennek a helyzetnek véget kell vetnie mindenkinek, aki nemzetközi együttműködésre és a béke megszilárdítására törekszik. Nem lehet megengedni, hogy őrült, vágy félőrült emberek a tűzzel játszanak. Az a javaslat, amelyet a szovjet kormány által benyújtott határozattervezet első pontja fejt ki, elítéli az új háborúra készülődést és ezt a célt szolgálja. Ennek a javaslatnak az elfogadása óriási lépést jelentene előre az új háború ellen, a béke megszilárdításáért vívott küzdelemben. ezt az amerikai javaslatot a szu- verénitás szemszögéből nézve, egy dolog kétségtelen: az amerikai terv feltétlenül lemondási jelent a szuverénitásról. Az amerikai monopolisták könnyű szívvé, leszámolnak más országok állana füg- Az angol-amerikai tábor közös támadása az állami szuverenitás ellen korántsem magas, ,,humánus" indokokból, a béke és az emberiség iránti szeretetből fakad. Az ilyen támadás igazi indokai abban a törekvésben rejlenek, hogy szabaddá tegyék az utat az amerikai imperializmus előtt és eitávoiítsák útjából a világuralom megvalósítása előtt álló utolsó korlatokat és akadályokat. Az angol-amerikai tömb hadjárata más országok állami szuve- rénitása ellen egyenes összefüggésben áll olyan intézkedésekkel, mint az Északatlanti Szerződés, vagy a Marshall-terv, amelynek célja, hogy biztosítsák az országos feltétlen alárendelését az Egyesült Államok befolyásának. liven étvágy mellett hogy lehet beszélni az állami szuverénitás tiszteletben tartásáról? A Marshall-terv összeegyeztethetetlen az állami szuveré- nitással. Az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt ilymódon még mindig ott áll a feladat, hogy megtalálja az atomfegyver betiltása és az igazi nemzetközi ellenőrzés létrehozása kérdésének gyakorlati megoldását. A üfoyjet kormány javaslata A szovjet kormány felhívja a közgyűlést, mondja ki, hogy megengedhetetlen tovább ' alogatni azt, hogy az Egyesült Nemzetek gyakorlati intézkedéseket tegyenek az atomfegyver feltétlen betiltása és megfelelő szigorú ellenőrzés létrehozására. A szovjet küldöttség javaslatai, amelyeket ez év szeptember 23-án terjesztett a közgyűlés ele, felhívást tartalmaznak a közgyűléshez, fejezze ki óhaját arra vonatkozólag, hogy az Amerikai Egyesült Államok, Nagybritannia, Kína, Franciaország és a Szovjetunió, amelyek a tőfelelősséget viselik a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért, egyesítsék erőfeszítéseiket a béke és biztonság érdekében és kössenek egymás között szerződést a béke megszilárdítására vonatkozólag. Ez a javaslat természetes folyománya annak a külpolitikának, amelyet a szovjet kormány 32 éves fernái ása óta folytat. A szovjet kormány békepciitiká- ját megvalósítva, síkra szállott és síkra száll mindenfajta támadó szellemű katonai csoportosulás, katonai tömb és egyezmény szervezése ellen. A szovjet békepolitika magyarázza meg azt a támogatást is, amelyet a Szovjetunió változatlanul nyújt az Egyesült Nemzetek Szervezete megszilárdítása ügyének. A Szovjetunió számítsába veszi, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért az öt nagyhatalom — a biztonsági tanács öt állandó tagja — viseli a fele'ősséget. Javasolja a közgyűlésnek, hívja fel ezeket a nagyhatalmakat, hogy a cél érdekében egyesítsék erőfeszítéseiket és kössenek egy ,tr = között békemegszilárdító egyezményt. A szovjet küldöttség kifejezte meggyőződését, hogy ezek a javaslatok kellő támogatásra tatáinak a többi küldöttség részéről. A szovjet küldöttségnek meggyőződése, hogy e javaslatok elfogadása a béke megszilárdítását szolgálja. Az Egyesült Nemzetek Szerveeete a béke érdekeit hivatott szolgálni. Ellenfelek az US), Anglia és Franciaország között a német kereskedelmi ílo.ta nagysápénak kérdésében A londoni rádió jelentése szerint az angolok, franciák és amerikaiak újra a német hajóépítő iparról tárgyalnak. A tárgyalások augusztusban az angolok és franciák, valamint az amerikaiak közötti ellentétek miatt feneklettek meg. Amerika azt követeli, hogy Németországnak 50 új személyszállító gőzös építését engedélyezzék, míg a német versenytől félő angolok és franciák csak 12—12 hajó engedélyezésébe akarnak belemenni. Ugyanígy ellentétek merültek fel a német teherszállítóhajók száma és a német szcmély- szá’.lílóhajok sebességének felső határa megállapítása körül. Hír szerint az USA azt javasolta, hogy a jövőben a nyugatnémet kereskedelmi flotta bizonyos hajóit légelhárító ágyúkkal is lássák el. A NÉPLAP ki....» ,,i, rrtíXtuD, - ÍS A NÉPLAP _ . ASÖTAAOUAÍ ! Előre a NÉPLAP pélüá;. _..úr.»á ketszerezéséért i A háborús* uszítok sietnek meri tudják, hogy az idő ellenük doigoziu A Szovjet unió javaslata: ítéljék el az új háborús bűnösöket Az USA kormánya becsapta az ajtót az aiomellenórzeosel kapcsolatos kérdések előtt