Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-17 / 267. szám
1S49 NOVEMBER 17, CSÜTÖRTÖK NÉPLAP a A magyiak győzelmeinek biztositéka: a Párt! Az elsők között Tan Magy község a mélyszántásban sok pártonkívüli társuk jött a Pártba: népnevelők szeretnénk lenni, elvtársak ... Egyre többen vannak. Egyik este B. Tóth Péter, Tar Miklós és még tíz társa jelentkezett: Szeretnénk veletek dolgozni, elvtársak... Egyre többen gyülekeznek a harminc magyi kommunista köré. Együtt tanulnak velük, rádiószemináriumot hallgatnak és viszik el falujukbeli dolgozó paraszt társaikhoz a tanító szavait. * A Párt tanította a magyia- kat, hogy az ötéves terv megvalósításához. valamennyiük boldoguláshoz kell. hogy nagyobb eredménye legyen a termelő munkának. Örömmel váltják valóságra ezt a tanítást, szállnak szembe a kérési kulákok támadásaival és állnak maguk is egyre többen a kommunisták mögé, fejlettebbjeik velük tanítanak, nevelnek. így kétszereződött meg a mélyszántás idejére a magyi népnevelők száma és így szállhatott a hír szerte a megyében: az elsők között van Magy község a mélyszántásban. Elértük a kitűzött célt: Háreaszereséra emelkedett a „Nyírségi Néplap“ előfizetőinek száma Vasárnap, a sajtóterjesztési (company utolsó napján a vármegyénk népnevelői elérték, sőt túlhaladták a kitűzött célt, az előfizetők száménak megháromszorozását. Eredményes munkájuk annak köszönhető, hogy menetközben kijavították a felmerült hibákat, egymással ismertették jó tapasztalataikat és agitációs munkájukat összekötötték a város és falu dolgozóinak tennivalóival, a napi politika kérdéseivel. Eljuttatták a Nyírségi Néplapot azokhoz a dolgozókhoz, akik eddig még nem olvastak újságot. A sajtókampányban kiemelkeMegalakult a Kenyérgyár Községi Vállalat Uj, jobb minőségű kenyér jelent meg ezelőtt két nappal a Népboltokban, az élelmiszerüzletekben, a dolgozók asztalán: a Községi Kenyérgyár első készítményei. A volt Lakner és a Weisz- hausz üzletben indultak meg az első sütések. Szocialista iparunk fejlettségét mutatja az, hogy mig Weiszhausz és Lakner a kemencékben összesen csak 20—22 mázsa átlagot tudtak elérni, addig most az új kény ér üzem napi termelése eléri az 50 mázsát is és ezenkívül napi 7000 zsemlét és kiflit sütnek. A kenyérgyár dolgozói nem álltak meg ezeknél az eredmények nél. Céljuk az, hogy minél előbb, több és jobb kenyeret tudjanak sütni és csökkentsék a kenyér előállításánál felmerülő költségeket. A nagy kemencéket eddig drága koksszal kellett fűteni és a fűtésnél alkalmazott vaskosarak még így sem tudták egyenletesre fűteni a kemencét, nem tudták kihasználni teljesen kapacitását. A kenyérgyár dolgozói újítást vezettek be a kemence fűtésénél. A kosarak helyett rostélyt szereltek be, ami lehetővé tette, hogy az egész kemencét átfütsék, még hozzá olcsóbo szénnel. Ez az újítás naponta több kenyeret jelent és havonként tetemes összeget takarít meg. Tervbe vették a kenyérgyár dolgozói, hogy az eddig használatonkívüli két kemencét rövid Idő alatt rendbehozzák, hogy ezzel is több, jobb kenyeret tudjanak sütni. dő munkát végeztek a nyírbátori népnevelők, akik több, mint 800 új elötizetöt szereztek, de nem maradt le a 800 alatt Nyíregyháza sem, Kisvárdán 500-on felül van az új eíőiizetők száma, a nagykállói és nyirbogdá- nyi járásban 400, a dadai aisó es dadai felső járásban közel 400. Javítottak munkájukon a nyirbakta:, nyíregyházi, tiszai és ligetaljai járás népnevelői is és igyekeztek behozni a kezdeti lemaradást. A Nyírségi Néplapon keresztül mától háromszor annyi dolgozóhoz szól Pártunk Megyei Bizottsága, újabb ezrekkel ismerteti Pártunk politikáját, mutatja meg a jobb jövő felé vezető utat. Ünnepélyes keretek kSzctt fejeződik be a jegyzőianioiyatn Néhány hónappal ezelőtt vette kezdetét Nyíregyházán a közigazgatási tanfolyam, amelynek hallgatói sorában ott ültek azok a munkás és dolgozó parasztkáderek, akik ezentúl a közigazgatásban szolgálják majd a dolgozó nef ügyét. A tanfolyam ünnepélyes keretek között szombaton fejeződik be színes és értékes kultúrműsorral, melyet este hét órai kezdettel rendeznek a Magyar Dolgozók Pártja l. kerületi szervezetében. 10 mázsa papirt, és 155 kiló rongyot gyűjtött a Mezőgazdasági Gimnázium A közelmúltban rendezett országos papír- és rongygyüjtö mozgalom nyíregyházi eredményei közül az Állami Mezőgazdasági Szakgimnázium eredménye tűnik ki. Az egyes évfolyamok brigádokat szerveztek, és felosztva egymás közt a várost, versenyben dolgoztak. Meg is mutatkozott a jól szervezett munka eredménye, a gyűjtési idő három napja alatt 10 mázsa 90 kiló papírt é3 155 kiló rongyot gyűjtöttek össze. A legjobb brigád és páros eredményt. Palaticz Elek, Haraszti József, Csisztu Magdolna IH. évfolyambeli tanulóit érték el 350 kilóval, utánuk következnek Mester István, Demeter Miklós IV. éves tanulók 120 kilogrammal, majd Varga Gyula és Ko- konál György II. éves tanulók, akik 100 kilogramm papírt és rongyot gyűjtöttek. «V Brigád-akadémiák” a nyirbogdányi petroleumgyárban A szakmai tudás emelésére, a tapasztalatcsere-mozgalom fejlesztésére egészséges kezdeményezést valósítottak meg a Nyirbogdányi Ásványolajipari Nemzeti Vállalat dolgozói. A brigádok tagjai hetenként — egyszer-kétszer értekezletre jönnek össze. munkaidőn kívül és ezen az értekezleten a bri- gádvezeíők szakmai előadást tartanak, a héten felszínre került munkamódszereket, munkatapasztalatokat adják át brigádtársaiknak. Az üzem dolgozói, ezeket az értekezleteket „brigád-akadémiá“-nak nevezték el. A „brigád-akadémiák“, amelyek néhány hete működnek, nem kis mértékben járultak hozzá a munka termelékenységének emeléséhez. Az üzem dolgozóinak kezdeményezése követendő példakép a szabolcsi üzemek dolgozói előtt. — Minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy szakmai képzettségünket emeljük, átvegyük egymás tapasztalatait. ! Megalakult a Szabadságharcos Szövetség a Gyárépíti Nemzeti Vállalatnál Szombat este hac órakor gyűltek össze a Magasépítő Nemzeti Vállalat dolgozói, hogy megalakítsák az üzemi szabadságharcos csoportot. 120 dolgozó hallgatta Igaz József elvtárs, megyei titkár szavait a Szabadságharcos Szövetség feladatairól. — Uj erővel gyarapszik népi demokráciánk akkor, amikor itt is létrehozunk egy százas csoportot, tanulunk, dolgozunk, hogy meg- védhessük békénket, amely a boldog, biztos jövőt jelenti mindnyájunk számára. Százhúsz dolgozó fogadta meg, hogy minden eszközzel: munkával, ds ha kell, harccal is megvédik a békét. A vezetőség megválasztására került a sor, ahova a legjobb dolgozótársaikat jelölték Ezután a szövetség feladatait beszélték meg és elhatározták, hogy haladéktalanul hozzákezdenek a százas csoport kiképzéséhez. Fokozottan megismerkednek a Szabadságharcos Szövetség célkitűzéseivel és hozzáfognak a technika' sportok elsajátításához. Ezután Juhász elvtárs bejelentette, hogy egy teljesen új helyiséget kapott a csoport, ahol tanulási és foglalkozási idejüket tölthetik. Egyéni mun kávái tiltásban a kovácsműhely vezel Bogdányban Htepükezett a MtiUutás a<z ídessécffo’tfra Elénk pircs Mikulások és csizmák jelentek meg az Édességbolt Nem-1 zeti Vállalat kirakataiba.,, két nap-\ pal ezelőtt. A gyermekek csoportok-) ban állottak elő.te és nézegették,' tervezgették, kinek mit hoz a Mi-j kulás? Az idén már az államosított cu-í korgyárak lényegesen olcsóbb áron i készítették el a különböző nagyságúi Mikulást, cukorcsizmákat, a nagy- mennyiségű szaloncukrot. A szocialista nagykereskedelem pedig kizárja, h gy ingyenélő nagykereskedők drágí.sák az árakat. Idén ismét több gyermeket látó gat meg a Mikulás — falun is. Ezt mutatja az a sok és nagy megrendelés, amit a földművesszövetkezetek leadnak az Édességbol.ban. A Mikulás előtti vásár megötszörözte az Édességboltok és a földmű- vesszevetkezetek cukorkaforgalmát. A nyirbogdányi Asványolajipari N. V. dolgozói forró lelkesedéssel tették meg felajánlásukat Sztálin elvtárs .70. születésnapjának méltó megünneplésére és a műhelyrészek dolgozói egymásután lépnek egyéni versenybe. Az egyéni verseny- szerződések kötésében, az egyéni felajánlásokban az üzem kovács- műhelye vezet 14 felajánlással. Tanyi Tivadar 7, Karaffa András 9, Novák Sándor 5, Póczos Jnos 5, Szendrei István 7, Nagy Imre 7, Pékár András 10, Borbé.y Ferenc 10, Angyal Lajos 1U, Seres Lajos 15, Bende András 7, Bodnár János 9, Soltész János 8, Kom- lc-si Kálmán 5 százalékkal emeli teljesítményét december 21-ig. Az egyéni munkavállalasban a kovácsmúbely után a kőműves csoport és a töltőállomás, központi szivattyúház következik, de erősen felzárkózik az olajház is, mert nem akarja elveszteni a birtokában lévő üzemi vándorzászlót. Micsuriit-ltör a pedagógusok részéé A nyíregyházi nevelők határtalan nagy érdeklődéssel fordulnak a szovjet természettudomány és biológia eredményei felé s maguk is meg akarnak ismerkedni ezekkel az eredményekkel. A szocialista hazában a tudomány szabadsága hét- mérföides léptekkel lendítette előre a tudományos életet s a nevelők nem végezhetnének eredményes munkát, ha ezzel a hatalmas fejlődéssel nem ismerkedhetnének meg, ezt a hatalmas fejlődést nem tudnák megismertetni a gyermekekkel. Néhány napon belül megkezdi működését a nyíregyházi „Micsu- rin-kör”. Ezen a körön előadásokon, kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg pedagógusaink a természettudomány, a biológia problémáival. A kört dr. Pazonyi Béla szervezi és vezeti. SÄ72& Q7ÜVFTKF7FTE HARYfiYIÍI RT SÄSrtSt az ÍDarosszékházban bSJLIÍII §L^ IlLsLL 1 I ilrÉw 8 ti I ÖÍLÍLfI 1 mures Szövetkezet Egy hete, hogy örömmé adták tudtul a megyében , Magy község az elsők közöt végzi az őszi mélyszántást. A . munkát hatvanhét százalékig végezte el...! Hogyan született ez az eredmény? Málik József elv- Itárs, a párttitkár röviden [meg is válaszolja, amikor el- iújságolja: megszaporítottuk népnevelőink számát! — Mert elvtárs— veszi át a szót Nagy András, népnevelő felelős — változik az ember, ahogyan élete sorja változik. Meglátták a magyiak is, hogy más fajta élet van születőben, amikor a határban .szétosztottuk a földet, hetvenöt új házat építettünk rá, nem olyan volt már a sorsunk, mint azelőtt a cselédrobot. Gondolkodni kezdtek maguk is: cselekedni kell azért, hogy még jobb legyen. — Es ezt a gondolkodást váltottuk cselekedetre. ^ amikor népnevelőink tanították, nevelték a magyiakat, együtt beszélték meg, mit _ hogyan kell tenni, hogy még jobbá formáljuk az életünket... * Amikor az idei nagy május tizenödödike előtt — amire úgy készültek, mint egy hatalmas ünnepre — Nyírkércs- ről támadt á kulákellenség, a támadás sziklafalra talált. Do- hánypalántálás ideje volt akkor. A kulákok Kérésről azzal az ürüggyel küldték Magyra béx'enceiket, hogy dohánypalántát vásároljanak és közben rémhíreikkel agitáljanak, ássák alá a választási győzelmet. A magyiak a népnevelőkkel együtt szálltak szembe a hí- resztelőkkel és tizenötötdikén valamennyien a Párt zászlaja alá sorakoztak. Éppen ezért támadtak még erősebben a kérési basaparasztok. AZ araxásnál, a termény- begyűjtés idején, az ősz* szántás-vetéskor, a Tervkölpsön- jegyzésnél, most pedig a mélyszántásnál. Hogy mi volt a magyiak válasza? Ez volt a válasz: Baktára a magyiak küldték be .Isőnek a terményt a járásban ... mikor a tervkölcsönjégyzés határideje előtt két órával megtudták, hogy a madaiak előttük vannak pár százalékkal, még hatezer forintot jegyeztek és elsők lettek a. járásban ... öt nappal az idő előtt elvetették a rozsot, húszadikára a búzát is — géppel mindenütt, jó munkával, hogy jó vetés után gazdag aratás legyen ... most pedig első között vannak a mélyszántásban. * A Párt tanított, a Párt nevelt Magyon másfajta embereket. Nagy András, Hajdú István, Marsi István, Szmolka András népnevelők a Párt szavát vitték szét a házakba. És a szót igaz szeretettel fogadták meg a magyiak. Az igazságot, a biztos jövőt látták benne. Sitku Mihály 18 holdas középparaszt maga is odaállt a népnevelők közé. Málik Mihály DÉFOSZ titkár. Szarvas János szövetkezeti tag, Lu- biczki Elemér Eposz-fiatal és