Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-17 / 267. szám
NYÍRSÉGI ■ 1949 XI 17 CSÜTÖRTÖK VI. évi. 267 Ára 50 fillér A nyírbátori járás került az élre az őszi mélyszántásban 30.000 Szülő tanul a szabolcsi Szülők Iskoláján Ismerjék meg a dolgozók a tervet „A versenyben vállalt kötelezettségek, versenypontok alapját a terv, a norma alkotja. A szak- szervezeti szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy a dolgozók megismerhessék a munkájukra vonatkozó terveket és normákat” — Írja a többiek között határozatában a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége. Mintha ezeket a határozati szavakat húzná alá a Felsötiszai Sajt és Vajtermelö Nemzeti Vállalat nyíregyházi tejfeldolgozó üzemének esete és a nyíregyházi Vll- lanytelep példája. Az elsőnek említett üzemben jó darabig hírét sem lehetett hallani az egyéni munkafelajánlásoknak, hiába beszéltek róla sokat az üzemi értekezleteken, hiába értekeztek róla órák hosszat. Akadt egy-két vállalkozó, azonban ezek versenye is ellanyhult néhány hét múlva. Végre összeült az üzemi háromszög, alaposan kivitatta a Párt és Rákosi elvtárs útmutatásait és elhatározták, hogy a legrövidebb időn belül részeire bontják az üzemi tervet, a tervet elviszik egészen az egyes dolgozóig. Nem elégedtek meg azonban csupán a tervek felbontásával. Műhely- és brigádértekezleteket tartottak, amelyeken alaposan átvitathatták a dolgozók a rájuk eső tervrészletet, mindezeken felül a bizalmiak is magyarázták jelentőségét. S mi lett az eredmény? A következő értekezleten soha nem tapasztalt lelkesedéssel állottak fel egymásután a kislétszámú üzem dolgozói és egy értekezleten tizennégy egyéni munkafelajánlás történt, 14 dolgozó kötött egyéni versenyre szerződést. „ ... Vegyék figyelembe az üzem szűk keresztmetszetét” — világít rá a feladatokra a továbbiak során a határozat. Ezt a kérdést is helyesen oldották meg az üzem dolgozói. A tejüzem szűk keresztmetszete a minőség kérdése. Az egyéni munka- vállalók a jó felvilágosító munka eredményeképpen ezt a kérdést állították vállalásuk középpontjába s így az üzem dolgozói elérhették azt, hogy a zsírátlagot 0.1 százalékkal növelni tudják — ez havonta 70 ezer forintot jelent — valamint a 13 pontos vajminösé- get 15.5 pontra tudják javítnai. Másképpen áll a dolog a nyíregyházi Villanytelepen. Történtek ugyan egyéni munkavállalások, azonban ezek lendülete csökkent, sőt a meglévő mozgalom is ellaposodott. Vájjon miért? Az üzem dolgozói még most sem ismerik teljes egészében részletes terveiket, a terveket nem bontották fel a munkapadokig s nem ismerik, a dolgozók a normát sem. Minden bérfizetésnél megkapják a munkájukért járó pénzösszeget, hol kevesebbet, hol többet, azonban azt nem tudják, hogy ennél vagy annál az alkalomnál mért kapnak kevesebbet, vagy többet. Teljesítménybérben fizetik az üzem dolgozónak nagy részét, a dolgozók azonban nem ismerik a normát. „Tudományos” normájuk van, olyan „tudományos”, aminek szövevényeiben úgyszólván csak a bérelszámoló tud eligazodni. Nem lehet csodálkozni azon, ha az egyéni versenyvállalás nem halad a kellő lendülettel, sőt a régi egyéni versenyzők is lassan kimaradnak a mozgalomból. A feladat tehát: a határozat ezt a részét is maradéktalanul hajtsák végre üzemeink, a szakszervezeti szervek ismertessék meg a dolgozókkal a munkájukra vonatkozó terveket és normákat. így a lemaradt üzemek is felzárkózhatnak az élenjárók mellé s így válik majd az egyéni versenymozgalom hatalmas lendítőerővé a hároméves terv végrehajtásánál, az ötéves terv alapjainak lerakásánál Del-Xansu tartomány Kuomíntang-csapatai és pártvezetősége kérik a népi telszabaditó hadsereget, iiogy szállták meg a tartományt Dél-Kansu tartomány kuomintang csapatai, a kuomintang tartományi tanács és a pártvezetőség tagjai megszakították kapcsolatukat a kuomintanggal és kérték a kínai néphadsereget, — szállja meg a tartományt. Közép-Hunenban több mint 1300 kuomintang rendőr átállt a népi felszabadító hadsereghez. Dél-Iiorea területen élénk partizán tevékenység folyik A koreai központi hírügynökség közli, hogy a dél-koreai partizánok aktív harci tevékenységet folytatnak, megszakítják a rendőrség ösz- iz ekotő és közlekedési vonalait Rendőrségi osztagokat és a Liszin- man hadsereg egységeket morzsolnék fel és nagy zsákmányra ,esznek szert. Dél-korea több tartományában folyik az aktív partizántevé- kenvsé'C. Élesednek az amerikai ellentétek t Eles támadások Amerika japáni politikája ellen, az angol aisóházban Az angol dolgozó népben nagy felháborodást keltet,t Strachey köz- élelmezési miniszter karácsonyi „ajándéka”, amelyben bejelentette néhány élelmiszeradag javítását. Az angol alsóházban közölte, hogy 3 dekával több szalonnát és ehhez hasonló nagylelkű élelemjavitást engedélyez a jólelkű miniszter. Jellemző, hogy még a háború alatt is jelentősebben emelték a karácsonyi fejadagokat. Most ezenfelül a vaj, cukor és hús különadagok is elmaradnak. Az alsóházi vita további során élesen támadták az amerikaiak japáni politikáját. Paton képviselő, Halod Davis munkáspárti képviselő „önkényesnek" minősítették Mc. Arthur gazdasági politikáját. Davis kijelentette, hogy Anglia gazdasági érdekeit súlyosan veszélyeztetik az amerikai lépések. Hogy milyen a gyakorlatban az angol-amerikai „egyenjogúság”, arra jellemző Harvey konzervatív képviselő felszólalása. Harvey tanácsolta a kormánynak, emlékeztesse az amerikai kormányt és Mc. Arthur tábornokot, hogy Anglia „hozzájárult” a háború alatt a távolkeleti hadműveletekhez. Warbey munkáspárti képviselő Ígéretet követelt az angol kormánytól, hogy nem köt békeszerződést Japánnal Kína részvétele nélkül. Mayliev külügyi államtitkár egyszerűen nem válaszolt a képviselőnek. Silver- man munkáspárti képviselő felháborodottan kiáltotta Mayhevnek: Miért nem felel az államtitkár Warbey kérdésére? Mayhev azonban most sem volt hajlandó válaszolni. II Kínai Népköztársaság Kína egyetlen törvényes kormánya tiltakozását jelentette az ENSZ-nél a Kuomintang küldöttsége ellen Csu-En-Laj, a kínai népköztársaság kínai külügyminisztere kedden táviratot intézett Romulo tábornokhoz, az ENSZ közgyűlése elnökéhez és Trygve Liehez, az ENSZ főtitkárához. A Romulóhoz intézett távirat hangsúlyozza, hogy Mao-Ce-Tung, a központi népi kormány elnöke október 1-i kiáltványában hivatalosan közölte a világgal, hogy a kínai népköztársaság központi népi kormánya az egyetlen törvényes kormány, amely a kínai népköztársaság valamennyi népét képviseli. A reakciós Kuomintang kormány végleges vereséget szenvedett és nem hivatott tovább képviselni a kinai népet. A kínai népköztársaság központi népi kormányának nevében hivatalosan közli a távirat, hogy a kínai népköztársaság központi népi kormánya megtagadja a Csiang-King-Fu vezetése alatt álló küldöttség törvényességét, amely küldöttséget az úgynevezett: „kínai nemzeti kormány” küldte az ENSZ közgyűlésébe. A kínai népköztársaság központi népi kormányának az a véleménye, hogy ez a küldöttség nem képviselheti Kínát és nincs joga az ENSZ szervezetében a kínai nép nevében beszélni. A Trygve Liehez intézett távirat így hangzik: — Október 1-én formálisan megalakult a kínai népköztársaság központi népi kormánya. A megalakulás napján Mao-Ce-Tung elnök ünnepélyesen közölte a világgal: a kinai népköztársaság központi n£pi kormánya az egyetlen törvényes kormány, amely i kínai népköztársaság valamennyi népét képviseli. A kínai népköztársaság központi népi kormánya most alapjában véve felszabadította egész Kína területét és népét, elnyerte a nép lelkes támogatását az egész országban ugyanakkor, amikor a reakciós Kuomintang kormány szétszóródott, száműzetésben van és maradék erőit rövidesen felszámolják. Ez a reakciós korn.ány elvesztett minden de jure és de facto alapot arra, hogy képviselje a kínai népet. Az úgynevezett „kínai nacionalista kormány küldöttsége”, amely a kínai nép nevében vés* részt az ENSZ szervezetében és van jelen a közgyűlés mostani ülésszakán, ezért nem egyéb egy tucatnyi száműzött elem eszközénél és nincs semmi joga ahhoz, hogy a kínai népet képviselje. A kínai népköztársaság központi népi kormánya nevében határozottan kérem, hogy az ENSZ szervezete haladéktalanul fossza meg — az ENSZ alapokmányának szellemével és elveivel összhangban — a „kínai nacionalista kormány küldöttségét” minden jogától, hogy továbbra is képviselje az ENSZ- ben a kínai népet. Ez megfelel a kínai nép kívánságának. Peking, 1949 nov. 15. C s u-E n-L a j, a kínai népköztársaság központi népi kormányának külügyminisztere. Nyugat-Németország iparát kiszolgáltatták az amerikai tőkéseknek B nyugatnémet parlamentben a Kommunista Párt vezetője a Ruiir-szabályzat elutasítását követelte Adenauer a nyugatnémet állam kancellárja, miután kedden délelőtt a nyugati hatalmak főbiztosaitól az utolsó utasításokat megkapta, parlamenti nyilatkozata számára, a parlament ülésén beszélt a három nyugati külügyminiszter párisi értekezletével kapcsolatos kérdésekről. Kénytelen volt beismerni, hogy Nyugatnémet- országország iparát kiszolgáltatta az angol-amerikai és francia monopoltőkének. A párisi külügyminiszteri értekezlet céljaként jelölte meg Nvusatnémetország bevonását a nyugateurópai hatalmak tömbjébe, miáltal Nyugatnémetország a nyugati háborús uszítok korlátlan parancsai alá kerül. Reimann képviselő, a kommunista párt vezetője felszólalásában kijelentette, hogy a német nép egységes német köztársaságban a megbékiilést kívánja valamennyi néppel. Keményen birálta Adenauer politikáját. A nyugati külügyminiszterek párisi értekezletével kapcsolatban megállapította. hogy a Szovjetunió kormánya a német demokratikus köztársaságnak megadta teljes szuverénitását, a nyugatnémet különkormányaak ellenben semmiféle jogai sincsenek. Reimann a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a békét csak azzal lehel biztosítani, ha megfosztják hatalmától a német, a francia és .az _ngol- amerikai monopoltőkét. A Ruhr-vidéki szabályzatot, valamint a megszállási szabályzatot nem megreformálni kell, hanem határozottan el kel) utasítani. Nem a Ruhr-vidéki szabályzatot kell elismerni, hanem a müncheni szakszervezeti kongresszus követeléseit. A népi felszabadító hadsereg csapatai nov. 10-én felszabadították Santso szigetét, Makaótól 25 I km-nyire délnyugatra. A sziget valamikor japán légitámaszpont I volt.