Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-12 / 263. szám

1948 NOVEMBER 12, SZOMBAT NÉPLAP 8 Példaképeink Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak Megkezdődött a Szabadságharcos szakaszparancsnoki tanfolyam Egymásután érkeznek meg az CzemetoUH, vóMaíoktóI az if jú- muakáiiok. MeítUkö. ott díszeleg a ^ba/fcágharooe jelvéaiy. Most hagya&k abbéi & munkájutrat, jön­nek tanulni. Ma lesz az első elő­adás bi szPioEussperancftBoki tanfo­lyamán, Am előadó teremben hal­kan beszélgetve várják az e’sö elő­adás megnyitását. Lenin Sztálin és Rákosi elvtárs fcjve néz le as ifjú bajtársakra, íkllc a lenini- sztálini sztruKégia megc-urverésére jöttek, hogy majd méltó katonái legyenek Néphadseregünknek. Harminc bajtárs hallgatja fi­gyelmesen Igaz József elvtárs, a Szabadságharcos Szövetség me­gyei tikárának előadását. Baj tár. sak — mondja Igaz elvtárs — ti­teket váteeztottunk ld arra, hogy a többi bajtársakat majd oktassá­tok. Nehéz_ de szép feladat előtt álltok. Jó munkátokkal már bebi­zonyítottátok, hogy hű fial vagy­tok a dolgozók országának, szere­titek a Szovjetuniót és tanulná akartok & szovjet emberektől. Most jó harcosokká is kell válno­tok, hogy meg tudjátok védeni munkátok eredményét, meg tudja, tok védeni á békét. Tomboló tapsai fogadják «sava­it a tanfolyam haUgaf-ói. Látszik, megértették azt a feladatot, ami előtt állanak, ahogy megállják munkájukban a helyüket, úgy akarnak itt is helytállni. Ott látjuk a tanfolyam hallga­tók soraiban a Gyárépítő N. V. if­júmunkásait akik napi munkájuk utón vállalták, hogy minden este eljönnek, hogy tanuljanak. Ott ül az asztal mellett Borbély Gusz­táv vasbetonszerelő. Tovább akar. nak tanulni. A másik asztal mel­lett Csonka József bijtárs át­képzőé ül. Három hónap alatt lesz szakmunkás, most ezen a héten fog vizsgázni és itt is tanulni akar. A Magyar Dolgozók Párt ja vá­rosi szervezete nevében Héber Béla elvtárs üdvözölte a tanfolyam hallgatóit és rámutatott a szovjet ember hősiességére, a vörös parti­zánok dicsőségére, «.kiknek kö­szönhetjük, hogy most szabadon élhetünk és dolgozhattunk. Csala Mihály, rendőr alhad­nagy, a tanfolyam parancsnoka szólt a bajtársakhoz. Vegyünk példát — mondotta Csalt i Mihály — a szovjet emberektől és tanul­junk tőlük. GytHöljtik az ellensé­get, a kizsákmányolókat, akik új­bél még keservesebb iga alá akar­ják kényszeríteni a dolgozókat. Igyekezzünk miméi jobb emberré, minél jobb harcosává válni ha­zánknak a béke érdekében. Lebeg­jen szemünk előtt a béke hős har­cosainak Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársnak példája. A bajtársiak egy emberként fo­gadták meg, hogy tanulnak, hogy hü őrzői lesznek a békéneak. POZSONYI ZOLTÁN KŐVETŐI A TAGGYŰLÉS ELŐTT Tagjelölt felvétel a Gyárépítő Nemzeti Vállalatnál — Elvtársak, kezdődik a tag­gyűlés. Nem volt ez kiáltás, csak éppen iigyelmeztetés, hogy akik nem fog­lalták még el helyüket az üzemi ebédlő hosszú asztalai mellett, jöj­jenek be, ha párttagok vagy tagje­löltek. A sárgára festett faajtó mögött az üzem szine-java, élgárdája ta­nácskozik, az építő munka motor­jának, a pártszervezetnek működé­sét vizsgálják meg: mennyire töl­ti be hivatását, hol mutatkoznak hi­bák? Hány meg hány fiatal és idős épitőmunkás tekint vágyakozva er­re az ajtóral Milyen j3 volna azok közé tartozni, akik most odabenn tanácskoznak! Jó volna vezetni, irányítani a munkacsop- 'm', az üzemet, az egész országot* úgy, ahogy a Párt... Jó volna vörös­csillagos, aranykalászos nemzeti­színű jelvényt viselni, piros tagsági könyvet, tagjelölt igazolványt hor­dani, amely mindenütt tiszteletet, megbecsülést vált ki a dolgozókból. Nem elérhetetlen vágyálom. Ami odabenn, az ajtó mögött történik jelenleg, erre mutat. Úi pártmunka A titkár elvtárs hangja hallat­szik: — Mi, a Gyárépítö NV nyíregy­házi munkatelepének kommunistái büszkék vagyunk arra, hogy olyan szép sikereket értünk el már eddig is a helyi újság terjesztésében Fiatal pártszervezetünk népnevelői számára új pártmunkát jelentett ez. Viszont amint az eredmények mutatják: megfeleltünk a követel­ményeknek. A közel negyedezer új „Néplap”-előfizető azt jelenti, hogy jól dolgoztak a népnevelők. És meg fogják állani helyüket a jövőben is, mindig oti lesznek a pártonkívüli dolgozók segítségére, előreviszik üzemünkben a termelés, az építés ügyét. A népnevelők közé beosztjuk az új tagjelölteket, hadd sajátítsák el a pártmunkát, hadd tanuljanak, hadd lehessenek pár hónap múlva teljesértékű tagok. Jöiiön be Kállai fidám! Nem elérhetetlen vágyálom be­kerülni a Pártba, hiszen máris van­nak az üzemi szervezetnél új tag­jelöltek. Borbély Gusztáv elv- társ épp most kapta meg a piros­fedelű tagjelölt-igazolványt, épp most olvasták fel, hogy a megyei bizottság megerősítette a múlt tag­gyűlés határozatát. A titkár elv- társ kemény kézszoritása, a párt­tagság tapsa köszönti a Párt új katonáját, ő pedig — ha a megille- tődéstől lassan, akadozva is, de fo­gadalmat tesz: úgy iog dolgozni, «-nulni, hogy ha* hónai) múlva tag lehessen. Kállai Adám jöjjön be — hívják a kőműves brigádvezetöl. Most az ő tagjelöltségéről dönt a párttagság. — Beszélj az életedről — biztat­ják. És Kállai beszél. A keserves múltról, a kialakuló boldog jövőről. Tanitójáiól, Pozsonyi Zoltánról, aki a Szovjetunióban szerzett munka- módszereket itthon ismerteti a kő­művesekkel, aki. elindította Magyar- országon a sztahanovista mozgal­mat, aki lerombolta mindazt, atni elavult, újat hozott a szovjet hazá­ból, aki dalolva végzi el a norma szerinti munka tízszeresét. — Brigádunk sztahanovista ver­senyt kezd — mondja mosolyogva. — Jó tanítványai akarunk lenni Pozsonyi szakinak. Igaz, Széles szaktárs? Igaz, Imre szaktárs? Szilágyi szaktárs? Igaz. Kállai, Széles, Imre megérdemlik a tagjelöltségei. (Szi­lágyi elvtárs már párttag.) Fel is veszi őket a taggyűlés éppúgy, mint Molnár György átképzősf, Martinovszki Józsefet, a 100.000 torint megtakarítást elérő újítót. Példakép: az Ifjú Gáida Koppány András következik. Garamvölgyiné megkérdez valamit a fiatal vasbetonszerelőtől: — A taggyűlés az imént úgy ha­tározott, hogy a jelentkező előbb dolgozzék tömegszervezetben és ha látjuk, hogy ott rendes mozgal­mi munkát végez, ismét kérje tel vételét. Hát az elvtárs dolgozik-e temegszervezetben? Koppány András SZIT-jelvényé- re mutat: — Vezetőségi tag vagyok. Széttekint a teremben. Oljeg Kc­sevoj, Uljana Gromova, Ljuca Se- veova, Szergej Tyulenin: a krasz- nodoni hős komszomolisták képein akad meg a szeme. — Ilyen hősökké, önfeláldozókká akarunk válni, mint ők, akiket a le­nini Komszomol nevelt, akiket a nagy Bolsevik Párt irányított har­caikban. A taggyűlés határozott. A párt- szervezet sztahanovistákkal, újítók­kal, kiváló ifjúmunkásokkal erősö­dött. * Ne nézzétek, szaktársak odakinn olyan mereven a sárgára festett ajtót. Ne sértődjetek meg, ha nem enged be a rendezőgárdista. Fogjá­tok meg inkább keményebben a ka­lapácsot, a fűrészt. Dolgozzatok úgy, mint azok, akiket most fel­vettek. Ti is sorrakerülhettek! ELŐRE AZ ÚJ FELADATOK ELVÉGZÉSÉRE! Irta: VERES JÚLIA, MINSz megyei titkár A Vllágifjúsági Találkozó hatal­mas sikere megyénk ifjúsági moz­galma számára is erőt, lendületet adott. Legnagyobb és legszebb eredményünknek könyvelhetjük el azt, hogy a Szovjetúnió, Sztálin elvtárs és a hős lenini ifjúság iránti szeretetünk elmélyült, meg­szilárdult. Amerre elhaladt a kom- szcmolcok virágokkal díszített sze­relvénye, mindenütt túláradó lelke­sedéssel ünnepelték őket. És a lel­kesedés mintha viharszárnyakon járna, befutott minden szabolcsi községet, tanyát. Es ez a lelkesedés tettekbe öltött eleven valóságot. A Vulkán ifjúmunkásai 1381 fel­felajánlott órában 382 tűzhelyet ja­vítottak meg rohammunkával, dol­gozó parsztfiataljaink 82 arató bri­gádot szerveztek. A Világifjúsági Találkozó után azonban szabolcsi ifjúsági mozgalmunk nem tartotta meg tel­jes egészében ezeket a nagyszerű eredményeket és néhány hétig úgy látszott, mintha a pihenés korsza­ka jött volna el. A Tervkölcsön- jegyzés során sem végeztünk olyan munkát, amilyet Pártunk joggal el­várt tőlünk. Mindezt őszintén meg­állapítva kezdünk most hozzá új feladataink elvégzéséhez. Komoly feladatok vannak előttünk. Napról- napra nőnek és sokasodnak a fel­adatok, melyek a szocializmus épí­tésében Pártunk, az egész dolgozó nép előtt állanak. Ránk fiatalokra ugyancsak több és komolyabb munka vár, mint eddig. Ezeknek a feladatoknak a megoldásánál sok­kal szorosabban kell felzárkóznunk Pártunk és az ifjúság nagy barátja, a mi Rákosi elvtársunk mögé. A mi szervezeteink a hős lenini Komszomol példáját követik és most még fokozottabban fogják kö­vetni munkában, tanulásban, a bé­ke megvédelmezésében. Hogy valóban követni is tudjuk őket, feladatainknak eleget tudjunk tenni, első és legfontosabb tenni­valónk: az elméleti színvonal eme­lése. Csak ha kellőképpen fel va­gyunk fegyverezve az elmélettel, akkor láthatjuk meg azokat a ré­seket, amelyeken keresztül az el­lenség — akár kulák, akár a kleri­kális reakció képviselője — igyek­szik embereit sorainkba beküldeni. Az elmélet adja meg a tájkozódást gyakorlati munkánk végzése köz­ben. Elmélettel felvértezve láthat­juk meg szervezeteink hibáit és ja­víthatjuk ki ezeket a hibákat párttagjaink, tagjelöltjetak kap« csolódjanak be a pártszeml- náriumok hallgatásába. Haladékta­lanul indítsanak szervezeteink marxista-leninista köröket és azo­kat minél nagyobb számban láto­gassa tagságunk. Szervezzenek fia­taljaink rádiószemináriumokat. ~ Minden módot és eszközt meg kelj ragadni ahhoz, hogy fiataljaink I» maradéktalanul végrehajtsák Pár­tunk Politikai Bizottságának hatá­rozatát, az elméleti színvonal eme­lésről. Másik döntő feladatunk: fokozot­tabb mértékben bekapcsolódni a termelésbe. Ehhez hatalmas lendü­letet ad számunkra a Ganz Villa­mossági Gyár versenykihívása: ün­nepeljük meg méltóan Sztálin elv­társ 7Ö. születésnapját. Sztálin elv­társ születésnapjának megünnep­lése határtalan lelkesedést ébreszt szabolcsi ifjúmunkásainkban, dol­gozó fiataljainkban is. rjP irpák Mihály, a kisvárdai Vu’* ■*" kán-vasöntőde legjobb ifjú­munkás esztergályosa versenye« hivja Szabolcs valamennyi ifjú­munkását. Ifjúmunkásaink vitassák meg brigádértekezleteken Tirpák Mihály versenykihívását és köves­sék példájukat dolgozó parasztfia­taljaink, diákjaink, úttörőink is. Dolgozó parasztfiataljaink az őszi mélyszántás idejében való elvégzé­sével, a Micsurin-kertek létesítésé­vel, diákjaink, úttörőink kiváló ta­nulmányi eredmények elérésével ünnepelhetik legméltóbban Sztálin elvtárs 70. születésnapját. Munkánkban, feladataink megöl« dásában mindenkor segítségünkre siet Pártunk megyei sajtója, a „Nyírségi Néplap“ is. Mint ahogy eddig is támogatta ifjúsági mozgal­munkat, úgy a jövőben még ennél is nagyobb mértékben nyújt támo­gatást. A „Szabad Nép“ és ifjúsági lapjaink mellett minden szervezet asztalán ott kell lennie a „Nyírségi Néplap“-nak is. Minden egyes fia­tal saját munkáját könnyíti meg, ha rendszeresen olvassa a Magyar Dolgozók Pártja szabol esmegy el szócsövét. Feladataink megoldásában tart­suk szeműnk előtt Lenin elvtári szavait: „Az ifjúság legyen roham- csapat a munkák végzésében“. Hz olajház nyerte a nyirbogdányi üzemi vásderzíszlit A nyirbogdányi Ásványolajipari Nemzeti Vállalat pártszervezete és üzemi bizottsága vándorzászlót alapított, amelyet minden hónap­ban az az üzemrész nyer el, ame­lyik a legjobb eredményt érte el Elfogadjuk a tiszaszaikai traktoristák kihívását! Az újlehértói gépállomás íeiaánlása Sztálin e.vtárs születés napjai a Lapunk egyik legutóbbi szá­mában jelent meg a tiszaszai­kai gépállomás traktoristáinak versenyfelhívása, amelyben közlik, hogy munkafelajánlási versenyre hívják Szabolcs me­gye valamennyi gépállomásá­nak dolgozóit. „13 munkahétre előírt nor­mánkat 10 hét alatt fogjuk teljesíteni. Munkafelajánlási versenyünkkel fokozzuk mun­kánk termelékenységét, bele vesszük versenyünkbe, hogy a jó munka végzése mellett na­Válialjuk Az újfehértói gépállomás dolgozóinak levele érkezett be elsőnek. „Kedves elvtársak! Olvastuk újságunk hasáb­jain a tiszaszaikai elvtársak felhívását. Most örömmel vá­laszolunk: vállaljuk a ver­senyt! Elfogadjuk a tiszaszai­kai traktoristák kihívását! Ké­szültünk a nagy ünnepre mi ponta kötünk újabb és újabb szerződést dolgozó parasztok­kal a gépi munkák végzésére, résztveszünk a szövetkezetek erősítésében jó tagszerző mun­kával és eredményes tevé­kenységet fejtünk ki a párt­sajtó terjesztésében, ezzel Pár­tunk iránytmutató, tanító sza­vának minél szélesebb töme­gekhez való eljuttatásában. Versenyünk hozzon sikereket! Ünnepeljük így nagy Sztáli­nunk születésnanját!“—mond­ja a versenyfelhívás. a versenyt is: jó munkával. Versenymun­kánk elő fogja segíteni a ter­melékenység emelését, sikerre segíti a dolgozó parasztokat, akik a több knyérért munkál­kodnak. Ez lesz a legszebb ajándékunk Sztálin elvtárs születésnapjára! A tiszaszaikai elvtársak verseny pontjait mi is egytől-egyig megvalósítjuk. És még hozzáteszünk annyit, hoav vállaljuk az állomásunkon lé­vő valamennyi talajmunkát végző gép december tizedikére való kijavítását. Munkánkat vezérelni fogja az a tudat, hogy az ötéves tervet, népünk boldogulását segítjük előre. Az újfehértói gépállomás dolgozói.“ a szocialista munkaversenyben. A napokban értékelték ki az elmúlt hónap eredményét. A dicsőséges vörös üzemzászlót az oíajház nyer­te el, amely 146 százalékra telje­sítette tervét. Utána a torony kö­vetkezik 121 százalékkal, majd a a erőtelep 108 százalékkal. Nem ér- te el a százszázalékos teljesít­ményt a gőzkazánház, az aszfalt vacuum és paraffin üzemrész Ezeknek dolgozói megfogadták, hogy a következő hónapban Rá­kosi elvtárs tanításához híven részleteiben is teljesítik a tervet. A vándorzászlót ünnepélyes ke­retek között adták át a nyertes olajházi dolgozóknak. MeoStözefifeftéEs a 3 és félnapos kecsifortiuióf a nyíregyházi vasutasok Az őszi csúcsforgalom meg­indulásával megkezdődött a vasutasok harca is a kocsifor­duló leszorításáért, a szállítá­sok gyors és zavarnélküli le­bonyolításáért. A kitűzött cél a három és félnapos kocsifor­duló és ennek a célnak eléré­sére hirdették meg versenyü­ket vasutasaink. A versenybe bekapcsolódtak a nyíregyhá­ziak is és ők is mindent meg­tesznek a mozgalom sikere ér­dekében. Már közel járnak a három és félnapos kocsifordu­lóhoz, eredményük: 3.8, mind­annak ellenére, hogy az idei őszi forgalom sokszorosan túl­szárnyalja a tavalyi forgal­mat. A NÉPI.'Bee Ili » Itati

Next

/
Thumbnails
Contents