Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-08 / 259. szám
6 NÉPLAP Tipnri 8 KG0 3 HÍREK Megkezdődik a Szabadságharcos repülőkiképzés A Szabadságharcos Szövetség nyíregyházi szervezete rövidesen megkezdi sportrepülőkiképzési tanfolyamát. Az elméleti előadások már nyolcadikán' délután 5 órakor kezdetét veszik. Ezzel a Szövetség alkalmat akar nyújtani a dolgozóknak arra, hogy minél többen ismerkedjenek meg a technikai sportokkal, közöttük a repüléssel is. A repülőtanfolyam megkezdése igen nagy örömet és VARHATÖ IDŐJÁRÁS: Ma mérsékelt déli, délnyugati szél, a felhőzet keleten is felszakadozik,! eső csak néhány helyen lesz. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik.1 Holnap mérsékelt időnként élénk' déli, délkeleti később dók, . nyugati szél, erősen felhős idő,1 sokfelé eső. A hőmérséklet kissé csökken. Ügyeletes gyógyszertári szolgálat Nyíregyházán. Ügyeletes szolgálatot tart november 5-töl november 12-ig. Vaskereszt gyógyszertár, Szent István út. Csobajon a hároméves terv keretén belül több mint 25.000 forintot fordítottak a községháza és a jegyzői lakás helyreállítására és javítására. A hároméves terv keretében kezdték meg a községi szeszfőzde építését, aminek a munkálatai még folyamatban vannak. Rcpási Mátyás polgári lakos este munkájából ment haza. Kiss Bálint kereskedő háza előtt egy fedetlen gödörbe esett és eltörte a lábát. A nyomozás megállapította, hogy Kiss Bálint gondatlanul járt el, mikor a fedetlen gödröt jelzés nélkül hagyta. Gondatlanságból okozott testisértésért vonja felelősségre a törvényszék. Az ötéves tervben Kisvárdán többek között egy csűr megépítésére is sor kerül a közlegelőn. A község tulajdonában levő 26 hold termelvé- nyei adják teljes egészében a faj apaállatok és lovak takarmányát. Ennek a terménynek p,z egészséges megvédésére és tárolására szükséges a csűr. Többször volt már büntetve engedély-nélküli vágásért Kovács István hentes és mészáros. Most legutoljára 7 havi bSVtönre és 3 évi hivatal- és jogvesztésre ítélte a törvényszék, mert engedély nélkül vágott sertést és marhát. Kovács újból megkísérelte az engedély nélküli vágást, de a rendőrség lefülelte a nótárius feketevágót. Görbeháza kiesik az általános forgalomból. A Horthy- fasizmus idején’ nem volt egy egészséges kútja és a telefon bevezetésére sem fordítottak gondot. A hároméves terv a legkisebb községekre is gondot fordít. Görbeháza új jegyzői lakást kapott, új, mélyfúrású kutat és a telefont is bevezették a községbe. lelkesedést váltott ki a nyíregyházi fiatalok és f«tnö t dolgozók között is és ezért felhívja a Szabadságharcos Szövetség nyíregyházi szervezete azokat, akik még részt akarnak venni a kiképzésen, azok sürgősen jelentkezzenek a szövetség székhazában. Úgy a motoros mint a vitorlázó kiképzésre jelentkezhetnek a dolgozók. A tanfolyam díjtalan. Az úttörő pajtások az egész megyében nagy érdeklődéssel fordulnak a szövetkezeti gazdálkodás felé. Az encsencsi pajtások példáján felbuzdulva, most az ibrányi úttörők is termelőcsoportot alakítottak. Bigámia miatt mond ítéletet a nyíregyházi törvényszék Haranglábi Miklós felett. Haranglábé a felesége jelentette fel, aki az anyósa leveléből vett tudomást arról, hogy férje már egyszer megnősült. Tűz Görbeházán. Molnár László görbeházai földműves udvarán 50 mázsa széna és lucerna volt felhalmozva. A nagy kazalba rakott lucérna befülledt és öngyulladás következtében elégett. Tiszadadán felépült a kultúr- ház a hároméves terv keretében. A tiszadadai fiatalok nagy örömmel vesznek részt a kultúrmunkában, ami az új teremben még fokozottabb lendülettel folyik. TJj körorvosi lakás épült Bujon. A körorvosi lakás lehetővé tette, hogy a buji és a körzethez tartozó dolgozók’ is kellő orvosi kezelést kapjanak. A körorvosi lakás a hároméves terv keretében épült 34.000 forint költséggel.--------O---------Vasutas pártélet Ezen a héten a köve.kczö helye, ken tartunk vasutas aktíva-értekezleteket: KEDD: Nyházi pályái er,mar-ás 15.30, ifj. Czipa Mihály, Nagykál- ló 16 óra, P.llagi Gábor, Mándok 17 óra, Bíró László (Záhony), Nyírbátor 17 óra, Román Mihály (Mátészalka). SZERDA: Záhony 16 óra, Pánti Béla, Kemecsie 17 óra Seprényi Ferenc, Kisvárda 15 óra, , Dávid István, Tuzsér 16.30. Dr. Tihanyi Tibor, Nyírkárász 16 óra, Boda Imre. Pátroha 15 óra_ Osváth Miklós, Baktalórán'háza, 15 óra, Györgyös; Pál. *fS0üű liliiiszariiiaz November 3- tói 9-ir . tervszerű védelem és győzelméé sztálini stratégiája. Hinti fordulat 1049 MOV" n*an**sss s&rr -• *rr !ttx«r.w MiiugMw» cSp őrt Apróhirdet esek A GÖRBEHÁZAI í'ó.umüvc* szövetkezet szakképzett molnárt k-res. Je* lentkezni lehe e üó lC-ig. A je entkezö Írásban r.dja bi pályázatúr, 41—5 Uj csapaUiapitányoHat választanak a sportegyesületek A közelmúltban egyik NB I-es csapatunk, a Vasas a Szovjetunió- Ián járt és ott alkalma voit megismerkedni a szovjet labdarugó csupa oknak nemcsak a játékere- jével_ hanem szervezeti életével, az újtipusú szovjet sportszellemmel is. Nálunk is, másutt is vámnak csapatkapitányok. De hol vannak ezek a szovjet csapatkapitányoktól? A Szovjetunióban a csapatkapitány egyesületének köz- tiszteletben álló játékosa, akinek tanácsait úgy fogadják a játékosok, mint vezetőjük utasítását. Csapatának szellemi vezetője, irányítója, a csapatkapitány és munkája nyomán a sportbaxátságnak, a sporttársaságnak eddig ismeretlen formája alakul ki: a sportolók egymás iráníi tisztelete, még ha más egyesületbe valók is. November első két hetében új csapatkapitányokat választanak a szabolcsi sportegyesük,'.ek. Ezen a választáson már arra törekszenek csapataink, hogy újtipusú csapatkapitányok irányítsák egyesülő: tikét, híven követve a Szovjetunió példamutatását még demokratikussá, még inkább népi jellegűvé tegyék sportunkat. Kik lesznek a csapatkapitányok? Ez a kérdés él a bajnokságnál is erősebben, a labdarúgás híveiben. A személyekről a választáson döntenek a játékosok, azonban azt már is tudják, hogy a leg- fegyelmezettebb, példa,muatő, politikailag fejlett játékosok közül fognak választanig mert esik ilyen sportoló lehet egyúttal bizalmija csapatának, esek ilyen ember lehet felelős a csapatért, ismerheti fel a, csapat hiányosságait es küszöbölheti ki azokat. Az új esapatikapitányak, ha majd megkapják a kitüntetést jelentő karszalagot, viseljék büsz- kességgel és dolgozzanak még keményebben a népi sportért egyesületükben, a pályán, de a pályán kívül is. BÜTOROZOTT SZOBA, esetleg házaspárnak konyhahasználattal kiadó. Cím a kiadóban. 291 JÖÁLLAPOTBAN LÉVŐ fém szabógép eladó. Gara, Kassai-utca 215. Kulcsár Andrásné. 290 FÖZNITUDÓ bentlakó mindenest azonnalra felveszek. Árpád-utca 1. szám. 275—3 ÉLETTÁRSAT keres 48 éves szabómester, lehet más ipar is. Üzlet, esetleg gazdálkodás is, ahol az egzisztencia biztosítva van, mindenhez értek. Cím a kiadóban. 44 JÖÁLLAPOTBAN lévő női irha- bundát megvételre keresek. Széché- nyi-út 1. I. em. 3. ajtó. 260—2 NÉGYKEREKŰ lapos kézistráf- kocsi, konyhabútor sürgősen eladó. Vécsei-u. 4. 270—2 VÁROS központjában bútorozott szobát keresek. Címet az Üvegértékesítő NV-hoz kérem leadni. 271—2 JÓFEJŐS zsemlyeszínű tehén eladó. Olcsópázsit 23., Smidné. 274—2 43-AS TISZTICSIZMA eladó. — Bethlen-u. 9. szám. 272—2 BEKÖLTÖZHETŐ szoba, konyhás lakást azonnalra keresek. Költséget térítek. Címet a kiadóba kérem. 253—3 Győzőit az NyBSB, kikapott Az NB II. vasárnapi mérkőzései ismét nem múltak el meglepetések nélkül. Ki számított volna arra például, hogy a Perecesi Tárna, az egykori NB I-es csapat elveszti otthoni veretlenségét és legyőzője az idény elején súlyos vereségeket szenvedő MAVAG? Mem várt eredménnyel végződött a szálkái mérkőzés is. A MDTE — ha egy góllal is, de legyőzte a diósgyőrieket. A táblázat alsó részén tanyázó csapatok közül meglepő eredményt ért el a DSZMTE, győzött Kisvárdán. Az NyVSE-nek először sikerült győzn: a Salgótarjáni Vasas ellen .—• imponáló gólaránnyal. A többi mérkőzéseken több-kevésbbé várt eredmények születtek. Talán megemlítendő még az ózdiak újabb pontvesztesége. Az OVTI\ egyénként növelte előnyét, mert az utána következő csapatok kikaptak. Eredmények: Mátészalka—Diósgyőr 2:1 (1:0). Ózdi VTK—Miskolci MNVTE 2:2 (1:0), Miskolci Lokomotív—S. Tárna 2:1 (1:1), Kerámia—Hatvani VSE 4:2 (2:2), MÁVAQ—Perecesi Tárna 4:2 (1:1), Sátoraljaújhely—Kjstext 3:1 (3:1). Ny VSE—SALGÓTARJÁNI VASAS 4:1 (2:1) Eszményi labdarúgóidőben mintegy 1500 néző veszi körül a Beth- len-úti pályát, amikor Borosi dr. sípjelére az alábbi összeáltiLásban fut ki a két csapat: NyVSE: Rácz —Bodnár, Koskovics — Szjágyi, Szatke, Kékedi—Ujfaludi, Dénes, Varga, Pető, Kovács. — SVSE: Szabó—Hegyi, Boros — Válóczi, Sréter, Szojka—Nagy, Ruzsinszki, Kleibán, Rigó, Rudinszki. A mérkőzés elején az NyVSE veszi kezébe a játék irányítását. Veszélyes támadások gördülnek Szabó kapuja felé. Már a 6. percben kavarodás támad a salgótarjáni kapu előtt és Varga közelről a hálóba lő. A gól nagyobb lelket ad a hazai együttesnek. Még veszélyesebbek lesznek a támadásai. A salgótarjániak helyenként kísérleteznek veszélyes lefutásokkal, a hazai védelem azonban jól áll a lábán. Szilágyi keresztezéssel ment Rudinszki elől. A 15. percben hosszas salgótarjáni támadások után Dénes Vargát ugratja ki, a középcsatár jól húz kapura, a kifutó kapus a lábára vetődik, ő azonban rajta is keresztülmegy,, Válóczi kétségbeesetten rohan az üres kapuba tartó labdára, Vargának megfogják a lábát, mind a hárman a földön hemperegnek, Varga őrzi meg lélekjelenlétét, bár lökik, akadályozzák a lövésben, jól megcélzott iabdaja a hálóban köt ki. 2:0. Ezután heves' -iramban folyik a mérkőzés. A ■ 34. percben Káéiban levését Rácz kiejti és a beíutó Rigó a hálóba lő. A •—-«sodik félidőben tovább folva GOSL tatódnak az NyVSE támadásai. A 16. percben Dénes ível be szögletet, a labdát Szatke csukaíejessel küldi Szabó kapujába. 3:1. Választámadás után Ruzsinszki jó helyzetben főié lő. A 29. percben Kovács beadását Varga fejeli a hálóba és állítja be a végeredményt. 4:1. A 32. percben szép összjáték után Ujfaludi hatalmas lövését Szabó csak nehezen üti szögletre. A 40. percben játékvezető Szatkét tévesen kiállítja. Két perccel később Rudinszkit állítja ki a játékvezető túlszigorúan. DSZMTE—KÖSE 2:0 (0:0) Kisvárda, 1000 néző, vezette: Kun DSZMTE: Papp—Sós, Gere— Sarkadi, Elek,. Beluch—Takács, Tö- mösvári, Kiss, Stubinszki, Béres. — KÖSE: Zahorán—Kovács II.. Kiss—Dilién, Valu, Varga—Takács, Kovács 1., Leveleki, Böjti, DeákVáltakozó támadásokkal kezdődik az első félidő. Az első percekben érezhető debreceni nyomás után mind veszélyesebben támad a KÖSE, de csatárai gólképtelenek. A 25. percben nagy helyzet adódik a debreceni kapu előtt. Böjti nagyszerű labdát ad Leveiekmek, a középcsatár jól húz kapura, a kifutó Pappon átjátssza magát, öt méterről azonban ordító helyzetben az üres kapu mellé lő. Választámadás során -a 39. percben Tömösvári 16 méteres rúgása a felső lécről vágódik vissza. A második félidőben a 7. percben ismét Leveleki van jó helyzetben, azonban kivár és szerelik. A félidő végefelé a debreceniek kerekednek felül, jól rohamoznak' és a 36. percben Kiss öngólja révén megszerzik a vezetést. A szerencsétlen körülmények között született öngól letöri a hazaiakat és néhány perc múlva Stubinszki újabb gólt lö. Jól játszott: Tömösvári, Stubinszki, Béres és Gere, illetve Zahorán, Kovács II., Dihen és BöjtiAZ NB II. TÁBLÁZATA: OVIK 10 7 3 — 25: 6 17 Misk. L. 10 6 2 2 22: 8 14 DVTK 10 6 2 2 32:14 14 Kístcxt 10 6 1 3 17: 9 13 MMNVTE 10 5 3 2 23:20 13 Sát. TK 10 5 1 4 36:21 11 P. Tárna 10 5 1 4 24:18 11 NyVSE 10 3 4 3 18:14 10 S. Tárna 10 4 2 4 20:18 10 Kerámia 10 5 — 5 17:21 Ki MAVAG 10 3 2 5 12:26 8HVSE 10 2 2 6 16:26 6 MDTE 10 2 2 6 15:26 6 SVSE, 9 2 2 5 11.26 6 KÖSE • 10 1 3 6 12:34 5 DSZMTE 9 2 — 7 1-3:25 4 SÜRGŐSEN eladók két-, háromszobás családi házak, beköltözhetök is. Hauberger ingatlanközvetítő útján, Luther-ház B. I. 6. 209—4 TALAJMÜVELÉSHEZ gyűrűs vashengert keresünk, de nem traktorhoz valót, hanem igásfogathoz: Cím: Homokjavító Kísérleti Gazdaság, Nyíregyháza. Postafiók: 102. sz. 246—3 A nyíregyházi járásbíróság mini telekkönyvi hatóság 9091/1949. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat Schiffer Izidor sátoraljaújhelyi lakos végrehajtatónak í'd. Novák György (Hajnal Julianna férje végrehatjást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telek, könyvi hatóság a végrehatjási ár-» verést 3860 Ft tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Ti- szaberccl községben fekvő, s a ti- szaberceli 699 íz. tkvi hetében A. I. 1—3 sor 69, 70, 71 hrsz alatt felvett, összesen 233 □-öl területű belelekbeli ház, udvar és kér, id, Novák György (Hajnal Julianna férje) nevén álló fél rész illetőségre 2000 F:. kikiáltási árbain elrendelte. Az árverést 1949. évi december hó 15. napján délelőtt 11 órakor Tiszabercel községházánál fogják megtartani. A végrehatjást. szenvedő nevén álló illetősége a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási át IC százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi száz Tékára kell kiegészíteni. Nyíregyháza, 1949. évi szeptember hó 28. napján. Dr. yirágh László sk. járásbírő. NYÍRSÉGI néplap politjkai napi;ap Felelős tzerkesztö: VAJDA MARTON Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Szerkesztőség: Nyíregyháza, Vay Adáro-utca 5. sz- Telefon: 13—70. Kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. — Te efon: 30 -00 Debreceni Váro:í Nyomda lapüzeme Bs.jcsy-Zsílinszky-utca 1. Műszaki igazgató: Kováin Mit» maarnmmmmmmmmmmmmmmmmmm ———— ..— * I Kerékpár ; és motorgumik, alkatrészek legohsóbban \ :PALOIAl j műszaki UereikedőnéJ jj j Zrínyi iloiia-u. 8. sz. jj i>. SZTÁLIN I MÜVEI ELSŐ KÖTET 1901-1907 A napokban jelenik meg Sztálin 16 kötetben összegyűjtött művei SZIKRA magyarnyelvű kiadásának első i kötete; 464 oldal. Ára díszes vd- K I A D AS szonkötésben 15.— forint.