Nyírségi Magyar Nép, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-08 / 208. szám

•Csütörtök, 1949. szeptember 8. « y íRSEtii magyar näb 3. oldal Fejlesztjük, minőségileg Jobbá tesszük a népnevelő munkát äz I. kerület felhívása a nyíregyházi népnevelő csoportokhez Kikövezik, csator­názzák a ilob-uleát A hároméves várospolitikai terv a végrehajtásához közeledik. Egymás után oldotta meg Nyíregyháza az újjáépítés problémáit és az utolsó tervévben már olyan beruházásokra is gondolhatott, ame. lyek túlnőnek az újjáépítés keretein. Újat alkotott a város, ami­kor tető alá hozta a szép, tágas, előadásokra kiválóan alkalmas ,,József Attila” kultúrházat és újat alkot az útépítés terén is. Nemrég fejezték be a Bessenyei-téri kövezés! munkát (kis­kockaköve/ /átták el a tér északi részén lévő bérkocsiál/omást), de rögtön átálltak a Dob utca kövezésére. A Dob utcának csak a Kos­suth utcától a Holló utcáig terjedő szakaszán vo/t kövezett kocsi­út, most ezt meghosszabbítják az utca végéig, tehát a Kótaji út- cáig, A kövezéssel egyidőben csatornázzák is ezt az utcarészt és bekötik a Kótaji utcai főcsatornába. Népi játékok, népi táncok a tanévnyitó ünnepségeken A részletes műsort az alábbiak. Úgy telnek egymás után a szék. sorok a József Attila kultúrház- ban, mint egy nagyszabású, érdé. kés előadás előtt. Úgy is van, va­lahogy. Nem valami közömbös dol­gokról lesz szó. Lajtai Endre elv­társ, az MDP városi titkára tart előadást a nyíregyházi alapszerve­zetek népnevelő munkájáról. Sorban érkeznek a népnevelők az üzemekből, a kerületekből, a nem­zeti vállalatoktól. Jönnek a vá. lasztási felvilágosító munka hősei, a kitüntetett népnevelők, a kitün­tetett pártszervezetek pártmunká. sai. Megkezdett beszélgetést folytat néhány most belépő munkás. — A vasútállomáson hallottam a „borzalmas hírt”, hogy „már rég kitört a háború, csak titkolják és már Szolnokot lövik.” Kár, hogy nem Miskolcot mondott — felel­tem én, mert éppen Szolnokról jövök. Felcsattan a nevetés a csoport­ban. Aztán még azt is elmeséli, hogy nekiszaladtak az emberek az üzleteknek és felvásároltak né­hány mázsa cukrot. Kár, hogy nem néznek egy kicsit szét. Olyan nagy a cukortermésünk, amilyen nem volt még, amióta a nép a gazdája ennek az országnak. Biz­tosan lefékezték volna a vásárlás ütemét és pénzükből másnapra is Kagytak volna, hiszen nemcsak cu. 'korral él az ember. BoSsevils ntódszerrsL. Minden egyéni megbeszélés meg­szűnt, amikor Lajtai elvtárs beszé­débe kezdett. — Párttagjaink megszerették ezt a pártmunkát... A népnevelők arcán látszott a büszkeség: Igen, ez a mi párt. munkánk! — Tovább kell fejlesztenünk a népnevelést... Megmagyarázni mindenkinek: mit jelent társadal­mi rendszerünk, mit jelent, hogy a nép állama vagyunk. Bolsevik módszerekkel kell dolgoznunk, ahogy azt már kipróbáltuk a vá­lasztás előtt... A tapasztalatokat jól felhasználva újult erővel foly­tassuk a munkát, folytassuk győ­zelemsorozatunkat... Néhány jó módszerről, majd 1—2 hibáról számolnak be a nép­nevelők: melyik pártszervezet ak­tivizálta megfelelően, melyik ke- vésbbé megfelelően a tagságot a népnevelésre. Versenyre, népnevelők! Römer elvtárs, az I. kerület pro­pagandistája mondja: — Pártszervezetünk népnevelői versenyre hívják ki a többi párt- szervezetet a népnevelő munka okozására és minőségének meg- avítására. ■ Még le sem ül, a jegyzőtanfo- yam már bejelenti: Elfogadjuk a elhívást! Utána a többi! Mind a !9 pártszervezet elhatározta: egy_ (lássál versenyezve, egymás ta­pasztalatait felhasználva javítanak népnevelő munkán,.. Hogyan kíván javítani népne. elő csoportján az I. kerület? Kitűnik ez is a versenyfelhívás­ól. Olyan ez, akár egy üzem vagy gy vállalat versenykihívása. Mit sskarsifsk elvégezni? A népnevelő munkának úgyszól- án minden terére kiterjed az I. erületiek műnk a terve : „Megerősítjük a népnevelőcsopor- vt a munkáskáderek és a VTT-en ;ltünt ifjú elvtársak munkábaállí- ísával. Felelőssé tesszük az egyes népne­velőket utcájukért, háztömbjükért. Az elvtársitokból piaci agitátor csoportot szervezünk. A népnevelő munka politikai irá­nyítását kiemeljük reszortjeilegé- ből. A csoportértekezleteket párt­vezetőségi tag jelenlétében tartjuk. Gondoskodunk arról, hogy az ér­tekezleten minden népnevelő meg­jelenjen. A lazaságra felfigyelünk és gondoskodunk megszűnésükről. Az értekezleten a népnevelők átadják tapasztalataikat, ismertetik munkamódszerüket, hogy azokból mások is tanulhassanak. A felelő­lök értekezletén oldjuk meg a cső portok tapasztalatcseréjét. 5—6 népnevelőként egy-egy ellen­őrt állítunk ihe a legfejlettebb nép­nevelők közül. Hetenként konkrét jelentést ad­nak a népnevelők, amelyek tartal­Nincs egészen harminc üzemi és kerületi pártszervezete Nyíregyhá­zának, a Szabad Nép Baráti Körei­nek száma azonban augusztur hó­napban túlment a harmincon. Párt- szervezeteink tagjai és rajtuk kívül a pártonkívüliek közül is többen felismerték a közös újságolvasás, a sajtómegbeszélés nagy jelentőségét, azt, hogy nem elég megvásárolni, előfizetni egy újságot, hanem első­tímű könyv Micsurinról szól. A könyv kifejti, hogy még nem for. dúlt elő, hogy tudományos moz­galom ilyen széles népi jelleget öltsön. Ez csak a szocializmus ha zajában lehetséges, ahol a haladó tudományt a nép érdekeinek szol­gálatába állították. Milenuskin utal a Lenin Mezőgazdaságtudo. mányi Akadémia történelmi ülés. szakára, amelyen győzelmet ara­tott a micsurini biológia, csődbe juttatta a mendelizmus.morganiz. mus reakciós elméletét. A Bolse­vik Párt és a szovjet kormány fel. ismerte, hogy Micsurin munkája az állam és a nép érdekeit szol­gáló ügy, ezért a legnagyobb gon­doskodással vették körül. i Milenuskin Bnyvel meg Micsurin alakját. E szigorú és ridegnek tetsző tudóst, akinek minden percét elfoglalja munkája, lángoló hév fűtötte, hogy gazdaggá tegye hazáját, népét. Ábrándjai, ban gyönyörű szocialista városok merültek fel, mindenütt virág és a gyümölcsfák ezrei. Olyan élet ről álmodozott, amelyben minden ember asztala roskadozik a gyü­mölcstől a határban jól rnegmü­dött problémákat és talpraesett vá­laszokat. lartíihisk a népnevelők Gondoskodunk arról, hogy az őszi oktatási idényben minden népneve­lőnk legalább alapfokú szemiári- umot végezzen. Ezenkívül október 31-ig feldolgozzuk Kalinin elvtárs­nak az agitációról mondott beszé­deit. Népnevelőink kötelességüknek tartják a sajtó, elsősorban a Sza­bad Nép olvasását és terjesztését, a Népnevelő előfizetését. Minden népnevelő október 1-tő! havoként egyszer a hozzá beosztot­takkal csoportmegbeszélést (kisgyfl- iést) tart. A népnevelők mellé a gyakorlati pártmunká elsajátítására beosztjuk a fejletlenebb párttagokat és a tag­jelölteket. A verseny kiértékelésére felkér­jük a Párt Városi Végrehajtóbizott­ságának propaganda osztályát és népnevelő bizottságát.“ sorban fontos annak megismerése, tüzetes tanulmányozása. Megfelel hivatásának a Szabad Nép Baráti Köre minden pártszer­vezetünkben, de különösen jól mű­ködik az Állami Áruházaknál, a dohánygyárban, a III. és az I. ke­rületben. Az Állami Áruház és a Nemzeti Vállalatok 4, a Termény- forgalmi NV három helyen tart Szabad Nép baráti körét. veit szántóföldek táblái húzódnak és az udvarokat gazdag gyiimöl- csöskertek veszik körül. A „két agrobiológus" című feje­zet Burbank ismert amerikai nö- vénynemesítőt mutatja be, menny'- re különbözik a szovjet tudós sorsa a kapitalista ország tudósáé, tói. A tehetséges Burbank teljes magányosságban dolgozott a kal­márszellemű világban. Burbank nevét ma már csak a szakemberek ismerik, míg Micsurinnak számta. lan követője van, ügye az egész szovjet népé. Különösen a fiata. lók olvassák érdeklődéssel a köny. veket, amelyeket a természet- nagy átalakítójáról írtak és éppen napjainkban, amikor a szovjet nép a természet átalakításának sztá­lini tervén dolgozik. A mai napon ünnepük a szabol, esi és nyíregyházi szülők, gyerme­kek a tanév megkezdését. A köz­ségekben délután három órakor, Nyíregyházán iskolánként délután négy órakor, összevonva délután hat órakor. Különös jelentőséget ad \az ün­nepségnek az a tény, hogy a mun. kások és dolgozó parasztok gyer­mekei foglalják el a közép­iskolák padjait. — Éhez méltón ünnepelnek ma a nyíregyháziak. A tanévnyitás délelőtt 10 órakor ve. szí kezdetét, amikor is az ifjúság felvonulást rendez a Lenin.térről, a Malinovszkij szoborhoz, a szov. jet hősök emlékművéhez. Az ősz- szevont ünnepség délután hat óra­kor kezdődik a volt polgári fiú is­kola udvarán. Néhány nap óta légtomá-| szók tartózkodnak Nyíregy­házán és esténként nivós mu­tatványaikkal szórakoztatják a város közönségét. A Bes­senyei téren emelet magasan kifeszíttet köteten kötéltáncos számokat mutatnak be. A város illetékes ügyosztályától kapott értesüléseink szerint meg­alakult városunkban a „Nyíregy­házi Ingatlankezelő Községi Válla­lat“. A vállalat 4028/1949. számú és a 4140/1949. számú rendeletekben meghatározott közületi ingatlanokat Nagyon nehéz felismerni, hol kezdődik miszter Harriman és miszter Morgan hivatása és hol végződik a reakciós amerikai filo­zófus és szociológus professzorok „tudományos munkája” — írjacik. kében Bászkin professzor, a Líte. raturnája Gazetában, — Az USÁ.ban „a filozófusok” előkészítése az imperialista reak­ció szolgálatára még az iskola­padban kezdődik. A középiskolá­soknak fokozottan szugerálják, ban közöljük. 1. Köztársasági induló. (Máv. zenekar). 2. Szavalat. 3. A mező- gazdasági gimnázium népi tánc­csoportja. 4, Szavalat. 5. Az V. sz. általános iskola népi játékokat mutat be. 6. Orosz Ferenc elvtárs, tankerületi főigazgató beszéde. —■ 7. Úttörő zenekar játszik. 8. ÍV­SZ. általános iskola tánccsoportja. Középiskolai és úttörő énekkarok mozgalmi dalai. 10. Orosz népi táncok. 11. Szavalat. 12, III. sz. ál­talános iskola tánccsoportja. A műsor után közös táncot ren­deznek a diákok, a nevelőkkel és szülőkkel együtt az iskola udva­rán. A kötéltáncos csoport a nagy érdeklődésre való tekin­tettel meghosszabbította nyír­egyházi játékidejét és csütör­tökön este nagyszabású elő­adással kedveskedik a közön­ségnek. Ugyanekkor este 8 órakor tűzijátékot mutatnak be a Bessenyei téren. fogja kezelni. Az ingatlanok keze­lése mellett közületi lakóházak épít­tetése is ennek a vállalatnak a ha­táskörébe fog tartozni, A vállalat felett a belügyminisztérium gyako­rolja az ellenőrzést. hogy az „amerikai életmód” a kultúra legnagyobb foka. Azt ve­rik a diákok fejébe, hogy a világ más népei elmaradottak. Telmadge fajvédő Georgia iskoláiban a fa. siszta propaganda sezrvezésével tette híressé magát. Segítségével nyíltan terjesztik a jelszót: „Egy fehér amerikai polgár többet ér, mint száz néger”. A jövő .filozófusainak” és „szó. ciológusainak” egyetemein Har. rington professzor egy képzelet­beli katolikus világállam.eszmé. ről elmélkedik, melynek vezetői az amerikai bankárok. Másik nagy „népszerű” amerikai pedagógus, Kennedy professzor, nyíltan ülteti a diákok tudatába azt az elméle­tet, hogy elkerülhetetlenül vissza kell térni a középkori skolasztikus filozófiához és a legnagyobb te­kintélynek a középkor egyik ideo­lógusát, Aquinói Tamást kell elis-. merni. Uránia filmszínház Apolló filmszínház Szeptember 8—14 Szeptember 8—14 Móricz Zsigmond regénye Shakespeare világhírű filmen tragédiája filmen Uj magyar film! fi A fT1 Forró mezők HAMLbl mázzák az agitáció során felvető­74.000 forintos költséggel épfii újjá a Vasgyár-utcai hid Egyik legutóbbi számunkban megírtuk, hogy gyors ütemben folynak a Vasgyár.utcai híd építési munká/ataí. Akkori megállapítá­saink a ri/lanyte/ep melletti új íves hídra vonatkoztak, A Vasgyár­utcai híd építésének előkészületei jelenleg fo/ynak. A nem kevésbbé jelentős közúti híd tervezési munkáit befejezték és hamarosan hoz­zálátnak a kivitelezéshez. Az egy hajlású híd elkészítésére 74.C00 fo­rint költséget bocsátottak a város műszaki hivatalának rendelkezé­sére. Ebből az összegből a háború előttinél sokkal erősebb, tartó, sabb, teherbíróbb híd fog épülni. A hidat a Kotró- és Vízműépítési Nemzeti Vállalat készíti. ' ( Ifibb, saint 30 Szabad Nép Sarát) Kir mfiküdlk Nyíregyházán Ábrándból — ti ép i tömegmozgalom, I J megvalósitott áíránd“ | Me este tSzijáték lesz Nyíregyházán Megalakul! %!regyházón a „Nyíregyházi Ingatlan­kezelő Községi Vállalat" A „tudomány“ a Wall Street szolgálatában

Next

/
Thumbnails
Contents