Nyírségi Magyar Nép, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-06 / 181. szám

SZOMBAT, 1949. AUGUSZTUS 6. NYÍRSÉGI MAGYAR NBP 3. oldal Foglalkozzunk komolyan ^ az üzemi népneveléssel N épnev elő értekezlet a Villanytelepen velők majd meglátják: felvilágosító munkájuk, segítségnyújtásuk kihat a termelésre: brigádjaik, üzemeik a termelés legjobbjai közé fognak tartozni. Dicsőségükre válik a j kinevelt pártonkívüli munkások tömege és övék lesz a szocializ­must építő ország elismerése. Ahogy négyet üt az óra, össze, gyülekezik a népnevelő csoport a villanytelep kultúrházában. A két szomszédos üzem: a villanytelep ás a Tejért Nemzeti Vállalat nép- aevelői együtt tartják értekezletü. két. — A kommunista népnevelők di­cső feladata — mondta az előbb az értekezlet előadója __, hogy politikai nevelésben részesítek ke- vésbbé öntudatos szaktársaikat, öntudatukat a párttagok öntuda­tának színvonalára emeljék. Ezen túlmenően nem szabad elfeledkez- *i szakmai képzésükről sem. — A népnevelőknek elöl kell- járniok a hároméves terv sikeres befejezé­sét előmozdító munkákban, az újító, és brigádmozgalom kiszélesí­tésében, meg kell magyarázni a1 szaktársaknak a munkamódszerát- adásí mozgalom hatalmas politikai jelentőségét és azt, hogy az egyes munkások a nagyobb kere­set mellett a szocialista termelés kifejlesztését segítik elő. Javíthatatlan fecsegek Természetes volna, ha elsősor­ban az üzemi népnevelő munka kérdéseit beszélnék meg. A felszólalásokban azonban hát­térbe szorul az üzemi népnevelés kérdése. Az előadó szavaira K. J. D. F. elvtársak elmondják, hogy „politikai szempontból fejlődésben van az üzem”, tudatják a hallgató­sággal, hogy együtt járnak szóra­kozni moziba, színházba, csak épp az üzemi népnevelést nem említik. önkéntelenül is eszébejut az em- bernek Sztálin elvtárs cikke ,A szervezeti vezetés kérdéseiről.” Egy fecsegőről írta Sztálin elvtárs: >,Tavaly beszélgetésem volt egy ilyen elvtárssal, nagyon tiszteletre­méltó elvtárs az illető, de javítha­tatlan fecsegő, aki bármilyen ele­ven ügyet képes fecsegésbe fül. lasztani. A beszélgetés így folyt le: Én: Hogy állnak nálatok a ve­tési munkák? Ö- A vetési munkák, Sztálin «Ívtárs? Mobilizáltuk magunkat. Én.- Na és aztán? Ő: Élére állítottuk a kérdést. Én: Na és azután? Ő: Fordulat van nálunk, Sztálin «lvtárs, hamarosan meglesz a for­dulat. Én: Na mégis?... (5: Haladás jelei mutatkoznak. Én: Na de mégis, hogy állunk a vetéssel? Ő: A vetéssel, Sztálin elvtárs, «gyelőre még sehogysem állunk.” Sehogyaem állunk az üzemi népnevelés kérdésével. Ez lett volna az egyenes válasz. Az ugyan kitűnt a további beszél- getés során, hogy Gyöngyösi elv­társ, a Tejért gépkocsivezetője to­vábbadta munkamódszerét, amely, lyel önköltségcsökkentést ért elés meggyorsította a tejfuvarozást, az üzem belső életének problémáit azonban nem vitatják meg a nép­nevelők. Az is kitűnt, hogy csak néhány hete váltották le a villanytelep ha­nyagul dolgozó értelmiségi népne­velő felelősét és állítottak mun­kásembert a helyére. Hogyan tud­ta volna a régi felelős irányítani az üzemi népnevelők munkáját? Hiszen még a pártszervezet címé­re érkezett „Népnevelő” füzeteket sem osztotta ki a népnevelők kö zött! Komoly feladatok várnak az üzemek kommunista népnevelőire, komolyan kell tehát foglalkozniok pártmunkájukkal. — Nem könnyű, de elvégezhető. Csaik Gyenge Károly elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Megyebizottságának titkára felhívással fordult Szabolcs valamennyi párt- és DcFOSz-szerve- zetéhez, cséplőmunkásához, MNDSz asszonyához, ifjúmunkásához és pa­rasztijához, a földművesszövetkeze­tekhez, termelőcseportokhoz és a gépállomások dolgozóihoz. Felhívásá. ban hangoztatta Gyenge elvtárs, hogy az elmúlt esőzések miatt tíz­napos késedelmet szenvedett eddig me gyénk terménybegyüjtése. Ezt a ké­sedelmet tervgazdálkodásunk sikere, kenyérkészleteink, vetőmagunk biz. losítása érdekében haladéktalanul le kell morzsolni. Át kell csoportosítani erőinket, fokozni kell a munkát, hogy ne érezze meg vármegyénk me. zőgazdasága ezt a tíznapos késedéi- met. A termelési verseny gazdája a DéFOSz és ennek megfelelően a DéFOSz volt az első, amely a fel­hívásra válaszul megindította a ver. senyt. Az első versenykihívást a j dadai felső járás DéFOSz szervezete adta ki. A gávai DéFOSz versenyre r Uj feladatok, új módszerek a kádermunkában I hívta az egész dadai alsó járás DéFOSz szervezeteit: ki mozgósítja eredményesebben és mind széleseb ben a községek dolgozóit? A ver Fénypontok közt szerepel az is. bogy melyik szervezet végez eredmé nyesebb és szélesebbkörű felvilágo­sító munkát. Ugyanakkor a verseny kihívásban kötelezettséget vállalnak arra, hogy rendszeres és pontos je­lentést küldjenek a járás községei nek terménybegyüjtési versenyéről. Mint értesültünk, a többi járás DéFOSz szervezete is felfigyelt a versenykihívásra. A járási és köz ségi DéFOSz titkárságok felvették a kapcsolatot a pártszervezetek, az MNDSz és az ifjúsági szervezetek vezetőivel, összeegyeztetik munka- tervüket és hozzáfognak a tíznapos késedelem behozásához. Az élőké szülétek után ítélve, biztosra vehető, hogy sikerrel jár majd munkájuk. SZÁRAZ MELEG Várható időjárás ma estig! Mérsé­kelt szél, kisebb felhőátvonulások valószínűleg eső nélkül. A hőmér. séklet tovább emelkedik. Az élelmezési munkások meg- ünnepük a frissítésű kenyeret A sütödék polcain mindenütt ott párolog már a frissütésű, fehérbélű újkenyér, a népi demokrácia, a dől. gozó parasztság újabb győzelmének fényes bizonyítéka. Becsület dolga az, hogy a terménybegyüjtést minél jobban végrehajtsuk — mondják dolgozó parasztjaink és felvirágozott szekerekkel, dalolva, — mint egy győzelmi ünnepen — úgy hordják be a dolgozók raktáraiba a ter­ményt és a hatalmas lelkesedés nyo­mán megjelent a gyárak, városok dolgozóinak asztalán az olcsóbb és jobb kenyér. Ezt Nyíregyházán is megünneplik az élelmezési munkások és Szakszervezetük szombaton este bét órai kezdettel az összakszerve- zet Károlyi-téri székházában műso­ros ünnepséget rendez. Nácikat csempész Palesztinába egy titkos szervezet Kijj Károly elvtárs, a* MDP Or­szágos Káderosztályának vezetője ikket írt a Szabad Népben arról, hogy milyen eredményeket értünk el eddig, mik a hibák és mik a fel. adatok a kádermunka terén. Nem kétséges —• írja Kis» elvtárs -, hogy Pártunk káderpolitikája, amelyet az első perctől fogva követ­keztésen folytatott, helyesnek bizo nyúlt. Ennek a káderpolitikának ve. zérelve az volt, hogy a munkásokat, a dolgozók kipróbált fiait állítsuk a legfontosabb vezető helyekre az élet minden területén. Az egyetlen helyes út, ha továbbra is ezt a politikát követjük. A leleplezett trockista kémbanda súlyos károkat okozott kádermun kánkban, de a Párt szilárd egységé nek, jó politikájának acélfalán nem tudott rést ütni. Mégis kártékony fertőző eleinek voltak ezek a férgek kádermunkink területén is. Párt ellenes módszereiknek legcsekélyebb maradványát is ki kell irtani, munkásvezetést a tömegek előtt úgy akarták lejáratni, hogy nem hagytak időt a gondos káderválasztásra és fontos munkakörbe léptettek elő olyan munkáskádereket, akik még gyengék voltak a feladatok elvégzi sére. Ezen változtatnunk kell. Gondos válogatás után vigyük előre a mun­káskádereket, vizsgáljuk meg pob tikai színvonalukat, egyéni ráter­mettségüket, szaktudásukat és min­denekelőtt a Párthoz, osztályuk, hoz való hűségüket. Az elkövetkező öt évben népünk­nek mintegy 50.000 új vezetőre, ja. varészt munkásokra lesz szüksége Kiapadhatatlan tartalékaink vannak ezen a téren az üzemi munkások százezrein kívül is. Itt vannak re­ménységeink, az ifjúság tömegei, a dolgozó nők milliói, a vidéki üze mek munkásságának még csaknem érintetlen, hatalmas kádertartaléka. A nagyüzemi munkásság mellett itt vannak a dolgozó prasztságban rejlő és most kibontakozó óriási erők. Tervszerű kádermunkát kell foly. tatnunk, hogy kielégíthessük a szó cializmus építésének órási káder szükségletét. Le kell küzdenünk az egyes üzemekben mutatkozó ellen állást a munkáskáderek fontosabb munkakörbe való helyezése ellen, de véget kell vetni annak a gyakorlat nak is, hogy a termelés érdekeire való tekintet nélkül vigyenek el ká, dereket az üzemekből. Nem elég a kádereket felfedezni éj munkába állítani: törődni kell velük továbbra is, nevelni, segíteni kell őket munkájukban. Megteremt­jük a szervezeti feltételeit annak, hogy mindeu káderes csak annyi emberrel foglalkozzék, ahányat iga­zán alaposan meg tud ismerni és törődni tud velük. A káderekkel való egyéni foglalkozásnak kell helyrehozni azt a hibát is, amelyet a kémbanda romboló munkája az éberség terén okozott. Hatalmas fel. adatainkat csak úgy tudjuk megöl dani, ha a kádermunkát kiemeljük reszortjellegéből, az egész pártveze­tőség, valamennyi kommunista fel­adatává tesszük. De ugyanakkor a káderes egyénileg teljes mértékben és visszamenőleg is felelős azért, hogy kit javasolt a Párt, vagy az állam valamely vezető állásába! A káderekkel való egyéni foglal­kozásnak ki kell terjednie a kom­munisták magánéletének megisme. résére is. Különös gondot kell for­dítanunk elméleti színvonalúk eme. lésére. A Párt és az állam vezető szervei szociális összetételének megjavítá­sa, a munkáskáderek fokozottabb bevonása mellett ez kádermunkánk döntő feladata: emelni kádereink politikai és szakmai tudását. A marxizmus-leninizmus elsajátítása nél­kül senki sem juthat előre, senki sem képes megoldani feladatait. Le- hetnek ügyes szakemberek, akik ideig-órúig tartani tudják magukat e nélkül is, de ezekről előbh-utóbb kiderül, hogy csak ügyes emberek, de nem marxisták-leninisták. Pártunk megteremti a politikai képzés fel­tételet is: szaporítjuk párt- és szak. iskoláink számát, fokozottan ellen­őrizzük oktatásunk ideológiai tiszta­ságát és emeljük színvonalát. Fokozott gondot kell fordítanunk kádermunkánkban a pártonkívüli te. hetséges, becsületes, vezetőképes emberekre is. Támogatni fogjuk a pártonkívüli és más párthoz tartozó a nép ügyéhez hű szakértelmiséget, hogy képzettségének megfelelő he lyen alkothasson. Az előttünk álló nagy feladatok megoldásában megvan a siker min­den feltétele. Kádermunkánkban is követjük a győzhetetlen Bolsevik Párt példáját, Rákosi elvtárs tani. tását és Pártunk, népünk, a világ szabadságért és békéért harcoló né­pei ügyének javára sikerrel oldjuk meg feladatainkat a kádermunka terén. Az izmaelita rendőrhatósá • gok titkos szervezetet leplez­tek le. amely Ismert nácikat csempész Izraelbe, hogy eu­rópai büntetésüktől megsza­baduljanak. Többek között becsempésztek egy volt po­zsonyi konzulátusi tisztvise­lőt, aki föbűnös abban, hogy Szlovákiából 400.000 zsidót vittek a megsemmisítő tábo­rokba. Ezt a fasisztát a rend­őrség őrizetbe vette. A tit­kos szervezet egy nőt is be- csempésztetett, aki a Ge$ta- póvtal dolgozott együtt és számtalan zsidó legvilkolása- ért felelős. A nőt is letartóz­tatták. A haladószellemű nyugati lapok felvetik a kérdést: ki­nek érdeke a náci tömeggyil­kosok megmentése?. . . 70 ezer forint megtakarítás A minisztertanács határo­zatban mutatott rá építőipa­runk elmaradottságára és megjelölte azokat a feladato­kat, amelyeket építőiparunk­nak sürgősen meg keil olda­nia és ugyanakkor megjelöl­te azokat a módszereket is, amelyek segítségével ezek a feladatok sikeresen megold­hatók. A Párt és a miniszter- tanács útmutatása nyomán szerte az országban megin­dult az építőipar dolgozóinak hatalmas mozgalma, s már eddig is, jelentős eredménye­ket tudtak elérni. Uj lendü­letet kapott az újító és ész- szerűsítő mozgtalom is. A nyíregyházi nagy dohányfer­mentáló építkezéseinél is szá­mos újítást nyújtottak be az építkezés dolgozói. Semsei elvtárs, mérnök és Turcsányl elvtárs építőmunkás egy új kalodázási eljárást dolgoztak ki: a hulladék léckeretekkel oldották meg a problémát. Az építkezéseknél ezzel mint­egy hetvenezer forintot ta­karítanak meg. Csatornázzák, javítják a nyíregyházi utcákat ,,Vigyázz! Hídépítés!” — ,,Vi­gyázz! Útépítés!" — hirdetik a táblák a város több pontján. — A villanytelep melletti szükség-fahi- dat egy hídszélességgel oldalt he. lyezték, hogy a közlekedés ne szenvedjen fennakadást, a régi híd helyén pedig megkezdték az állandó, erős, nagy teherbíróké­pességű új közúti híd készítését. A Rákóczi úton végig felbontot­ták a kövezetét. A régi, rossz víz. vezetéki csöveket szedik ki és újakat szerelnek helyükbe. Az ut­cai locsolást ezután kiterjeszthetik a Rákóczi útra is. Hozzáfogtak a SzéchenyLút gya­logjárójának átépítéséhez és rend- behozásáihoz, az Árpád, és Mező­utca csatronázásához és salakozá­sához is. Rendbehozzák a Bessenyei.téri bérkocsistandot. A tér egy részét betonalapozással látják el és kis­kockakövekkel rakják ki. A hároméves terv utolsó eszten­dejében, utolsó öt hónapjában va­gyunk. A terv minden részletét teljesíti Nyíregyháza város, amikor 35.000 forintos költséggel hozzá­fogott e városrendezési munkák­hoz. Összevont szili! értekezlet Nyíregyházán A nyíregyházi iskolák szülői munkaközösségei közös összevont értekezletet tarta­nak vasárnap délután 5 óra­kor a négyes számú általá­nos iskolában. Ezen az érte­kezleten az újabban felmerült problémákat beszélik meg és a nyári szünidő alatti továb­bi munkára hoznak határo­zatokat. A megbeszélést vi­dám. barátkozó fagylaltdél- után követi, értekezlet után fagylalt várja a szülőket az ötös számú általános iskolá­ban. ___________ — Orvosi hír. Dr. Szilvássy Imre orvos rendelését Egyház utca 8. szám (Dr. Konthy-téle házban) megkezdte. ¥ei’seii,|ft indítóit « DÉFÜSss a tíznapos késedelem behozására ismerniük kell saját szakmájukat, az időszerű politikai kérdéseket, lelkesedéssel kell végezniük mun­kájukat, kézzelfogható tényekkel kell' rámutatniok a hibákra és a javítás módjaira. Fordulatnak kell bekövetkeznie, de valódi fordulatnak és a népne-

Next

/
Thumbnails
Contents