Nyírségi Magyar Nép, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-19 / 140. szám
VI. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR Üdvözöljük a SzövOSz megyei választmányi ülésének résztvevőit! VASÁRNAP, 1949. JUNIUS 19. Megerősítjük szövetkezeti mozgalmunkat Irta: Vajda György A fordulat éve szövetkezeti mozgalmunk terén is bekövetkezett,elérkezett tehát az ideje annak, hogy ezt a fordulatot értékeljük, hasznosítsuk és továbbfejlesszük, A szövetkezeti fúziók végrehajtásával tisztáztuk szövetkezeteink osztály-erőviszonyait, megszüntettük a zsírosparasztság befolyását és a vezetést a falvak becsületes dolgozóinak kezébe adtuk. A MOSzK, amely kapitalista elhajlásoktól fertőzött szövetkezeti szerv volt, megszűnt és helyét a Szövetkezetek Országos Szövetsége foglalta el. A SzÖVOSz kifejezője annak az új szellemnek és irányvonalnak, amely falusi szövetkezeti mozgalmunkat előbbre viszi azon az úton, amelyen népgazdaságunk minden szektora megindult a szocializmus felé. Ma reggel összeülnek a szabolcsi szövetkezetek választmányi tagjai és megvitatják szövetkezeti életünk napirenden lévő kérdéseit, értékelik az eddig végzett munkát, kiküszöbölik a hibákat és megszabják azt az utat, amelyen tovább fogunk haladni a magyar munkásosztály nagy pártja, a Magyar Dolgozók 'Pártja vezetésével és irányításával. Azok a feladatok, amelyeket ma magunk elé tűztünk, hatalmas lökést adnak falusi szövetkezeti mozgalmunk fejlődésének. Mik ezek a feladatok? A fúziók befejezése után létrejött, az előzőnél erősebb földművesszövetkezetnek első feladata a dolgozó parasztság tényleges tömegeinek egyesítése. Ezt a célt szolgálja a most folyó és szép eredményekkel járó tagteborzási kampány. Ebben a munkában egyre-másra tűnnek ki szövetkezeteink és szövetkezeti mozgalmunk leglelkesebb hívei. így többek közt a nyírgelsei szövetkezet, amely 34ről eddig 420-ra, a tisza- büdi, amely 167ről 85,0-re emelte a taglétszámot rövid három hét leforgása alatt. Vármegyénk leglelkesebb és legjobb tagtoborzója Markóczy András igazgatósági tag, aki egymaga 103 tagot szervezett be eddig. A tagtoborzási kampány befejeztével eddig soha nem látott dolgozó tömegek tömörülnek szövetkezeti mozgalmunkba, ami által eredményesebbé válik szövetkezeteink további feladatainak sikeres megvalósítása, többek közt a falusi osztályharc megvívásában ránk váró frontszakasz szilárd kézbentartása. Ezen a téren is vannak példát mutató szövetkezeteink. Baktalórántházi földművesszövetkezetünk példaképe az osztályharcos szövetkezetnek. — Szoros kapcsolatot tart fenn a Magyar Dolgozók Pártjával és éppen ezért helyesen tudja alkalmazni Pártunk falusi parasztpolitikáját. Baktalórántházán éles határvonalat tudtak szabni a középparasztok és zsírosparasztok között, itt nincs félreértés, nem éri a kuláknk szánt ütés középparasztságunkat. Döntő feladatunk mindezek mellett dolgozó parasztságunk szocialista útra való segítése. Föld-. művesszövetkezeteink eredményesen támogatják a táblás termelőszövetkezeti csoportokat, ugyanakkor pedig a tervgazdálkodás bevezetésében is jó munkát végeznek. A nyírkarászi szövetkezet jó munkájának eredményeképpen már ebben az évben 1796 katasz- trális holdra kötöttek termelési szerződést a dolgozók. Nyírlugo. son 1200 katasztrális holdon termelnek szerződésesen. De nemcsak gazdasági és szervezeti vonalon, hanem kulturális téren is komoly feladótok várnak földművesszövetkezeteinkre. Községeinkben sorra nyitják meg a szövetkezetek a könyvtárakat, olvasótermeket, kutúrházakat, rá’ dióköröket. Ezen a téren első helyen áll fényesütkei földművesszö- vetkezetünk. Mindezeknek a feladatoknak, te. hát: dolgozó parasztságunk tkth tömegei egyesítésének, a falusi ősz tályharc eredményes megvívásának * szocialista útra való segítésnek, r falu kulturális színvonalának cmelé sének munkája közben hajija végre szövetkezeti mozgalmunk a munkás osztály és dolgozó parasztság szó vétségé kiszélesítésének komoly éi nagyjelentőségű munkáját. Mindeze két a feladatokat természetesei csak úgy tudják sikerrel raegoldair szövetkezeteink, ha helyesen alkal mázzák Pártunk parasztpoHtikájá: és ugyanakkor egy percre sem la zul meg kapcsolatuk a munkésosz tály harcos és erős pártjával, a Ma gyár Dolgozók Pártjával. Eredményes munkánk melle h azonban hibáink kiküszöbölésére 1- gondot kell fordítanunk. Népi demo kráciánk építésének és az osztály harc mai szakaszán nyitott szemmel, oberen kell őrködnünk azon hogy sorainkba ne férkőzhessen a> oszíályellenség. Nem fordulhat ele mégegyszer az, ami Ujszentmargitán megtörtént, ahol Ardai Sándor, * kulákhérenc befurakodott a szövetkezet vezetésébe és kilenc vagon pétisót áztatott el és tett ha-znave hetetlenné a szövetkezet udvarán ahelyett, hogy kiadta volna vdolgozó parasztságunknak. Kemény, kimenet len ököllel kell lesújtani a szafcotá lókra, a szövetkezeti egység meg- bontóira, a falusi osztályharc demo- bilizálóira. Ezek az osztálycllenség aktív tagjai, vagy bérencei, akiket le kell leplezni és megél demeh helyre juttatni. Ki kell küszöbölni és ki kell irtanunk szövetkezeti mozgalmunkból a retiyheséget is, Sz' a szellemet, amely a könnyebb ellenállási felületet keresi és ezze: — ha akaratlanul is — az osztály ellenségnek tesz szívességet. Mai választmányi gyűlésünk rá mutat a hibákra, értékeli az eddigi eredményeket és megszabja a köve tendő útat, azt az útat, amelyen csakis Pártunk és annak bölcs ve zére, Rákosi Mátyás elvtárs vezetésével és irányításávad járhatunk eredményesen. Éppen ezért ma> konferenciánk egyik feladata az is hogy még jobban elmélyítse a mun. kásosztály és dolgozó parasztság leg- jobjainak élcsapatával szövetkezeteink kapcsolatát, kidomborítsa nagv Pártunk vezetőszerepét, uncly egye dűli biztosítéka jövőnk építése sikc rének. Aki békét akar. a Szovjetunió mellett a helye Az országos Békekonferencia levele Sztálinhoz Tegnap reggel 9 órakor az országos békekonferencia folytatta üléseit. Darvas József építésügyi miniszter tartotta meg referátumát. — Egy emberöltő alatt két szörnyű világháború pusztította az emberiséget és most alig négy esztendővel a második világháború után, újra ott tartunk, hogy a világ békeszerető népeinek egy újabb világháború kirobbantásá. nak megakadályozására kell erejüket felsorakoztatni. Az egyik vonalon — folytatta Darvas József — a Szovjetunió és a demokratikus országok politikája áll, amely a demokrácia megszilárdítására irányul, a másik oldalon pedig az Egyesült Államok és Anglia politikája, amely a demokrácia megfojtására irányul. Az amerikai imperializmus nyílt kártyákkal játszik. Boszorkánypereket vezet a kommunista vezetők ellen. Görögországban, Németországban, Japánban, Koreában és a világ egyéb részein nyíltan támogatja a reakciót, a nagykapitalistákat, a nagybirtokot, sőt a fasiszta elemeket is a demokrácia erőivel szemben. De a mai világhelyzetnek csak egyik jellemzője az imperialisták háborús készülődése. A másik jellemzője az imperialistaellenes béketábor .amelynek nagy ereje v&b- ban rejlik, hogy élén a legyőzhetetlen szocialista hatalom, a Szovjetunió áll. Akik a Szovjetunió gyengeségére spekulálnak, azok számára legyen intő példa az intervehdós seregek és Hitler csapatainak csúfos, katasztrofális veresége. Kétségtelen, hogy a béke védelmének legfőbb forrása a Szovjetunió. A Szovjetunió nem áll ügyedül a tartós béke biztosításáért folytatott küzdelemben, hanem köréje csoportosul a világ békeszerető népeinek egyre növekvő tábora. Nekünk magyaroknak békénk védelmében egyik főfeladatunk az, hogy erősítsük a Szovjetunió iránti szeretet és ragaszkodás érzését. Járjunk ezen az úton ingadozás nélkül’ a magyar munkás- osztály vezetésével, Rákosi Mátyás irányításával. Darvas József beszéde közben érkezett meg Szakasits Árpád1 elvtárs, köztársasági elnök, akit a konferencia résztvevői felállva, lelkesen éljeneztek. Ezután megkezdődött a vita, majd a küldöttek óriási lelkesedéssel, egyhangúlag fogadták el az országos békekongresszus határozati javaslatát, amely a következőképp hangzik: vannak, Hitler tanítványai ,az imperialista háborús gyújtogatók. Az ő harácsoló jólétük a dolgozók kizsákmányolásán épül. Nem becsüljük le az eEenség erejét, de a győzelem biztonságával indulunk a békéért vívott harcba. A béke tábora ma hatalmasabb, mint a béke ellenségeinek, a háborús gyújtógatók tábora. A világbéke megingathatatlan bástyája, a béketábor legnagyobb vezető ereje a szocialista Szovjetúnió. Győzelmünk leglőbb biztosítéka éppen az, hogy harcunkat a békéért a fasizmus legyőzője, a Szovjetunió, a nagy Sztálin vezeti. De nekünk is ki kell vennünk a részünket a békéért folyó küzdelemből. Munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek, asszonyok, leányok, fiatalok, harcoljatok a békéért az imperializmus ellen! A békekongresszuson megfogadtuk hogy Magyarországot a legyőzhetetlen béketábor még erősebb bástyájává építjük és elhatározzuk, hogy tántoríthatatlan hűséggel követjük a Szovjetuniót. Helytállunk a Szovjetunió által vezetett békefrontban a szövetséges népi demokráciák, a békéért küzdő százmilliók oldalán. Elhatároztuk, hogy ezt a kapcsolatot mégjobban megerősítjük mert minél szorosabb ez a barátság, annál biztosabb a békénk, annál inkább kifejezik országunk helyzetét népünk nagy vezetőjének, Rákosi Mátyásnak szavai: ,,Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján.” Éljen szövetségünk a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal! Éljen a békét akaró népek nemzetközi szolidaritása! Éljen a békefront! Éljen a Függetlenségi Népfrontban megerősödött demokratikus nemzeti egységünk és ennek megteremtője, a Magyar Dolgozók Pártja! Éljen a magyar nép nagy vezetője, népünk első védője, Rákosi Mátyás!” A békekonferencia küldöttei nagy ünneplés közben választották meg a ,Megvédjük a békét” mozgalom országos tanácsát. A kon- gresszus tanácskozásai ezzel bej fejeződtek. Az országos békekonferencia Sztálin generalisszimuszhoz az alábbi levelet küldte: Az országos békekonferencia levele Sztálinhoz „Sztálin generalisszimusz! Dolgozó népünk küldötteiként szabad hazánk fővárosában a békr nagy ügye védelmében gyültüiril össze. Első szavunk a dolgozók é? szabadságszerető népek hatalma? békétáborának bölcs vezetője, orszá gunk felszabadítója, ön, Sztálin éf. Önön keresztül a Szovjetúnió népe felé száll. A békéért küzdő dolgo zók köszönet©, hálája és szeretett árad a világ minden tájáról ön felé Velük együtt a magyar nép halája köszöneté és Hűsége a Szovjetunió és ön iránt, aki nagy és szabad népe élén szabadságot hozott a mi né pünknek is. Csak nyomort, szenvedést, elnvo matást ismert népünk egy évezre den át. A magyar munkás kizsák mányolt rab volt a gyárban, az or szágban, ma pedig ő a gazda a syár ban, az országban. A magyar nara?z nyomorgó jobbágy, a termés mór zsáinak alázatos szedegetője volt » földesurak földjén, ma pedig a do! gozó parasztságé a föld termése, :• munkásság vezetésével, a munkás sággal szövetségben mindenütt szav- van, ahol maga és nemzete sorsát intézik. A magyar értelmiség mé nemrégen urak lenézett szolgáj Béke-nagygyűlés A tanácskozások befejezése után volt, ma pedig elnyerte a neki járó megbecsülést! és elismerést. Szabadságunkat, békénket, a szocializmus építésének példaképét a Szovjetúnió népeitől, Öntől kaptuk és büszkék vagyunk rá, ho«;y népünk forrón szeretett vezetője, győzelmeink szervezője, Rákosi Mátyás az ön tanítványa. Utunk az az út, amelyen ön és a Szovjetúnió népei járnak. Mi, magyar munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek egész népünk nevében megfogadjuk, hogy szilárdan és megingathatatlanul állunk a Szovjetúnió vezette béketáborban. Megfogadjuk, hogy mint eddig, a jövőben is keményen és határoTOttan visszaverjük az imperialista háborús gyújtogatók és mindenfajta ügynökeik támadásait és provokációit. Megfogadjuk, hogy kérlelhetetlenül leszámolunk az álcázott belső ellenséggel. Megfogadjak, hogy becsületben és hűségben a jövőben is méltók leszünk felszabadítónk és gyá- molítónk. a szovjet nóp bizalmára, a nagv Sztálin barátságára és megbecsülésére. A magyar békekongresszus a felszabadított masevar nép forró üdvözletét küldi önnek, Sztálin generalisszimusz.44 a Kossuth-téren könnyűiparügyi .núiiszter a békeHatározati javaslat ,.Békénk, biztonságunk védelmére hívjuk a szocializmust építő, országot vezető munkásokat, a mindnyájunk kenyeréért dolgozó parasztokat, a tudás világosságát terjesztő értelmiségieket, asszonyokat és leányokat, a város és a falu fiataljait. A ti csatátokat, az élet csatáját kell megnyernünk. A békének minden hitványságra elszánt, el’állatiasodott ellenségei vette kezdetét Budapest dolgozói nak hatalmas, harcos tömeggyű'ése Nagybudapest népe dalolva é „Megvédjiik a békét“ jelszóval vo nult fel. A hatalmas tömeg szüate lenül éltette a világ dolgozóinat bölcs tanítóját, Sztálint és a ma gyár nép nagy vezérét, Rákosi Ma tyás elvtársat. Óriási lelkesedéstől kísérve ismertette Marosan György elvtár.konferencia határozatait. Már vége a nagygyűlésnek, de a beláthatatlan tömeg nem megy haza, hanem énekli az Intcrnaciona- lét, újra meg újra felhangzik a harcos jelszó: „Megvédjük a békét!“ Ebből a félreértetetlen állásfoglalásból megtanulhatta mindenki, hogy a magyar nép sziklaszilárd bástyát OÍ kot a békéért* folyó harcban.