Nyírségi Magyar Nép, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-17 / 113. szám
így folyt le a szavazás Szabolcsban VI. ÉVFOLYAM. 113. SZÁM ARA 69 FILLER KEDD, 1949. MÁJUS 17. A belügyminisztérium hivatalos jelentése szerint jóval több mint 90% leszavazott A belügyminisztérium választási csoportja hivatalos jelentésében közli, hogy az egész ország területén a szavazás nagy lelkesedés közepette folyt le. A magyar nép •városokban és falvakban egy. a ránt ünnepi hangulatban járult az urnák elé. A beérkezett jelentések alapján megállapítható, hogy a választásra jogosultaknak jóval több, mint 90 százaléka leszava vazott. A szavazatok összeszámlálása országszerte gyors ütemben halad. Már az eddigi eredmények is bizonyítják, hogy az ország népe az ötéves tervre, a békére szavazott május 15-én. Az eddigi eredmények is arról tanúskodnak, hogy az ország minden városában, köz ségében és falujában a dolgozók egységesen állnak a Magyar Dől gőzök Pártja vezette Népfront mögött. Vidék! választókerületek Lapzártakor érkezett a belügy minisztérium választási csoportjától: Eddig összeszámláltak 2 millió 397.766 szavazatot. Ebből : Népfrontra szavazott 2,305-747, ellene szavazott 65.385, érvénytelen szavazat 26.633. Nagybudapest összesített eredményei: A Nagybudapesten működő 1.561 szavazókörből 1.498 adataival leszavazott 1.050.584, a Népfrontra szavazott 1.011.457, ellene szavazott 27.075, érvénytelen ■szavazat 12 052. B városok A vidéki választókerületek ez- ideig összesített eredményei így alakulnak: Veszprém megye 220 szavazó- körzetében leszavazott 99.293 szavazó. Ebből a Népfrontra 96.780, ■ellene 1.600 érvénytelen 913. Csanád 410 szavazókörzetében 254.187 szavazó közül 241.002 a Népfrontra, 8.778 ellene adta le szavazatát. Érvénytelen 4.407. Somogy vármegye 497 körzetében leszavazott 170.509 választó. A Népfront mellett 166.536, ellene 3.318 szavazott. Érvénytelen 655. Győr-Soproni választókerületben 289 szavazókörzetben 162.805 szavazó közül a Népfrontra 160-630, ellene 1.228 szavazott. Érvénytelen 947. dapesti tudósítói vasárnap Budapesten és a vidéki városokban, falvakban sorra látogatták a szavazó helyiségeket. 12 országból 22 újságíró volt szemtanúja a magyar nép ünnepi demonstrációjának. Schreiber, a német Hírszolgálati Iroda tudósítója így összegezte beszámolóit: A magyar nép félreérthetetlenül kifejezésre juttatta hogy tovább akar haladni a megkezdett úton. Valamennyien meggyőződhettünk arról, hogy a magyar nép a békés alkotó munkát jelentő ötéves tervet választja. A jövőbe vetett megrendíthetetlen hittel és bizalommal viseltetik vezetői iránt. Az egyik párisi lap budapesti munkatársa ezeket mondja: Meggyőződtem arról, hogy a választások teljes mértékben szabadok voltak és hogy a hatóságok mindenütt biztosítják a szavazás tö-1 kéletes titkosságát. Tegnap délután megszűnt a szesztilalom Tegnap adta ki hivatalos közleményét a belügyminisztérium, amely így hangzik : Az 1949 május 15-r.e kiírt or. zággyűlési választás az egész ország területén ünnepélyes örömben és minden rendzavarás nélkül folyt le. A magyar dolgozó nép fegyelmezettsége elev e lehetetlenné tett min. den rendbontó kísérletet. Ezen tényekre figyelemmel, ezúton is el rendelem, hogy minden községi elöl' júróság és az összes városok pol gármesterei a választás rendjének biztosítása érdekében elrendelt szesztilalmat a mai napon, 1949 má jus J6-án délután egy órakor szüntesse be. Kádár Jáne-s belúgymimsz tér. A lengyel Távirati Iroda jelenti, hogy az angol rendőrség durván behatolt a Báthory nevű lengyel hajóra és elrabolta Gerhard Eis- lert, az ismert német antifasisztát. Amikor a lengyel hajó kiiutott a newyorki kikötőből, útban Koppenhága felé lehorgonyzott egy angc-l kikötőben. Ekkor a fedélzetre érkeztek a Scottland Yard és az amerikai nagykövetség kiküldöttei és követelték a hajón tartózkodó Eisler kiadását. — A hajón lévő lengyel konzuli tisztviselő kijelentette, hogy Eisler jogos arra, hogy Lengyelországba utazzék és mivel Eisler, mint fasisztaellenes politikai menekült menedéket kért a lengyel hatóságoktól, tehát nem adható ki idegen állam hatóságainak. Ekkor az amerikai -nagykövetség kiküldött je durván fenyegetni kezdte a lengyel hatóságokat, majd a Scottland Yard négy fegyveres tisztje Eislert kezénél és lábánál fogva a hajó mellett álló csónakba dobta. A lengyel Távirati Iroda e hallatlanul durva és kihívó támadással kapcsolatban közli, hogy tudomása szerint Eislert ,,a kongresz- szus megsértése miatt” börtönbüntetésre ítélték és három esztendeje hiába kér kiutazási engedélyt az USA-ból. Nem engedték meg, hogy Németországba visszatérjen, mert kijelentette: Minden erejét latbaveti Németország nácít- lanítása érdekében. Külföldi újságírók a magyar választásokon A vidéki városok eddigi részeredményei: Szentesen 9.799 szavazatból 9-390 a Népfrontra, 305 pedig ellene szavazott. Érvénytelen szavazatok száma: 104. — Pécsett az eddigi eredmények szerint 56 646 szavazatból 54.427 a Népfrontra, ellene 1.423 szavazott, érvénytelen pedig 796. A választások alkalmával számos külföldi újságíró érkezett Budapestre, hogy részletes tudósításokban számoljon be a magyarországi választásokról. Ezek az újságírók valamint a külföldi lapok és hírszolgálati irodák állandó buÁ- londoni kikötőben sztrájkoló 'kanadai tengerészek tüntetést rendeztek a Cityben lévő kanadai ha jó ügynökségek irodái előtt. Nagy plakát óikat hordoztok, amelyeken a következő feliratok voltak. „A kanadai tengerészeik nem tűrik meg az amerikai gamgäz ter ez ak szervez etek uralmáé!“ „Még éhezte tós-sel sem kényszerűik a tengerészeket arra, hogy szervezkedési jogaikra 1 lemondjanak! ‘ ‘ Az angol szakszervezeti tanács, mintha tudomást sem szerzett volna a londoni kikötőben folyó sztiüj'kíró’l — mélyen hallgat. De a londoni munkásság .szereltettél és egészséges szolidaritással karolja fel a jogaikért harcoló kanadai matrózokat. Londonban „hólavina akció“ indult a kanadai sztrájkolok felsegi- tésére, amelyben résztvesznek hampton, Avonimuth és Liverpool munkásai. Egymással versenyeznek élelmiszerküldemények juttatásával. Á londoni munkúsnők pedig személyesen hordják a táplálékot a kanadai tengerészek szakszervezeti helyiségeibe. MeíhóÉsta püspök az Atlanti Egyezmény ellen Gr. Bromley, new-yorid me- thodista püspök egy egyházi konferencián nyilatkozott az Atlanti Egyezmény ellen. Figyelmeztette az Egyesült Államok kormányát, hogy milyen veszélyeket rejt magában az a politika, mely reakciós rendszerekkel való anti- kommunista- .szövetségek létrehozására és a Szovjetunió ellen irányuló katonai támpontok kiépítésére törekszik. Még Clay is kénytelen elismerni, hogy szovjet részről teljes mértékben és jóhiszeműen szüntették meg a berlini korlátozásokat Jugoszlávia végleg eladta magát az amerikai imperialistáknak A jugoszláv kormány amerikai vállalattal áll tárgyalásban, Jugoszlávia földgázának kiaknázását illetőleg. J. B. 0. Connor a clevelandi Dressen Industries vezérhelyettese, ez ügyben már Bel- grádhan tárgyal. Előzőleg a vállalat- Washingtonban :ár.gyalt Mile-nko Pilipoviccsa í, a washingtoni jugoszláv követség' tanácsosával. Három másik amerikai cég képviselete ‘tartózkodott Jugoszláviában az elmulit hét folyamján, mint a jugoszláv kormány vendé se. Egy berlini hírügynökség jelen, lése szerint Ciay tábornok május 13-i sajtóértekezletén Berlinben német és külföldi újságírók előtt kijelentette, bogy a szállítási korlátú őás megszüntetése mindkét fél jóakaratát mutatja. A Szovjetunió tárgyalóképessége bizonyítja. — mond- la Clay, — bogy egységes Németor zugért száll síkra. A továbbiakban elmondta, hogy aját személyében észszerűnek lein ja a Szovjetunió részvételét a Rurli, vidék nemzetközi ellenőrzésében. Dermott, az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke W ashing torsban kijelentette, hogy City májú* 3 3-án telefonbeszélgetést folytatott] Murthyval, az amerikai külügyminisztérium Németországgal és Ausz- tt iával foglalkozó ügyosztályának vezetőjével. A tábornok a beszélgetés során kijelentette, hogy a szov. jet hatóságok a korlátozást teljes egészében és jóhiszeműen szüntették meg. Dermott megerősítette azt a párisi közlést, hogy Aeheson, Bevin és Schuman május 21-én tanács kozni fognak. A Daily Worker diplomáciai szemleírója szerint a külügyminiszterek tanácsának küszöbön álló ülésén angol, amerikai és francia küldöttek Párisban ,.a szovjet küldöttség háta mögött előkészítő tárgyalásokat folytatnak. Szorul a gyűrű Sanghaj körül Níuikingből jelentik: Sang- hájban Lázasan folyik a belső védelmi állások kiépítése. A londoni rádió vasárnap késő éjszakai adása szerint a néphadsereg. egyre közeledik Sanghaj külvárosai felé és a tengerhez vezető utón elkeseredett harc folyik. A néphadsereg csapatai csupán néhány kilométernyire vannak Sanghaj ószáki kulcsától, a Wassung erődít®!, amely a tenger felől védi Sanghajt. Május 20-án hatalmas tiltakozó nagygyűlés Washingtonban az Utlanti Egyezmény ellen New-Yorkból jelentik: Szétküldték a meghívókat a m - jus 20-án és 21-én Washingtonban rendezendő nagygyűlésre, amely a* Atlanti Szerződés ellen fog tiltakozni. A meghívón szerepel többek közt Einstein professzor cs Thomas Mann aláírása is. Szövege a követ kező: „Négy esztendővel ezelőtt megteremtették az Egyesült Nemzete* Szervezetét, mint a tartós beke alapját. Ma az atombáb irú veszedelme fenyegeti az emberiséget. Nem akarjuk hinni, hogy az emberi értelmet más erő válthatja fel. Nem akarjuk az Egyesült Nemzetek egységes világát az Atlanti Szerzödé- két világával felcserélni. Számítunk rá, hogy az amerikaiak megérzik a mostani külpolitikai irány veszélyes voltát. Ezért felhívjuk önt, csatlakozzék a május 20-án és 21-í n Washingtonban rendezendő nagygyü1 PaliP7.tl Példátlan angolszász fasiszta gengsztertámadás llngoE rendőrök egy lengyel hajóról elrabolták Gerhard Eislert, az ismert német antifasisztát London munkássága szolidáris a sztrájkoló kanadai tengerészekkel