Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-22 / 92. szám
Riport az épiilö nyíregyházi dohányszáríiéról ÉVFOLYAM, 92. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR Uj földstíat kap károm tanyabokor PÉNTEK, 19491 ÁPRILIS 22. A béke erői határtalanok A párizsi békekoii^resszuson IVenni állandó néptanács felállítását javasolta A bókevilágértekezlet második ülésének előadója Pietro Menni, az olasz küldöttség elnöke volt, aki kijelentette, hogy „az olasz dolgozók mindent meg fognak tenni, és körömszakadtáig fognak harcolni azért, hogy Olaszország ne legyen az imperializmus repü- lőigépan \ láh a jő ja.'“ Wem pacifisták, liaíáro- . eott emberek vagyimk Nem vagyunk pacifisták kongresszusa — mondta Nenni. — Határozott emberek kongresz- •zusa vagyunk, akik megfogadták, hogy minden lei-zközzel harcolnak a béke megvédéséért. A továbbiakban Nenni kifejtette hogy nem arról van síró, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kell most választani, vagy akár az atombomba és a Vörös Hadsereg fegyverei közölt, hanem „a választás a bókepolitika és a háborús politika között áH fenn. A kollektív biztonság politikája és a fegyverkezési verseny csalóka biztonsága loözötk“ Az Atlanti Egyezményről szólva kijelentette Nenni, hogv arról van itt SZÓ, hogy Ohur- «hillék gyűlölik a Szovjetuniót és félnek a'tói, hogy a Szovjetunió és 3 népi demokráciák példáját követi a több* nép. Hogyan tudunk harcolni a* Atlanti Szövetség ellen — 'ette fel a kérdést Nenni. A legjobb fegyver az egység, a népek egysége a háborús uszítok ellen.. Egységre van szükség, hogy papírrongy- •gytá udjuk tenni az Atlanti ízt".vétségét, amely nem tud majd érvényesülni a népek akarata ellen. Minden népnek úgy kell fellépnie, hogy) kormánya kényszerüljön letérni aa Atlanti Egyezmény politikájáról. Nenni határozati javaslata Ezután Nenni a következő határozati javaslatot terjesztette a kongresszus elé: Alkossanak egy állandó népi tanácsot. Ez az állandó népi tanács válasz lenne az Atlanti Szövetség aláíróinak, mint ahogyan válasz az aláíróknak se a párizsi kongresszus is. p Atlanti Szövetség 9. civ’ előírja egy állandó * lenne, amely meghal ározná ceelekedeteiiiket a háborús veszéllyel szemben. Megvéde- né a népek, különösen a kis népek szuverénítását a fenyegető veszély ellen.“ Baráti kezet nyújtunk mind- azok felé — fejezte be beszédét Nenni — akik meg akarják akadályozni az új háború ki törését. De ez a nyújtott kéz zárt ököllé válik az Atlanti Szerződés kitervezőivel szemben és ha mégis elszánnák magukat arra hogy a nyugati népeket háborúba rántsák a nyugati népek válasza forradalom fesz. Robeson néger énekes az elnöki emelvényen jón helyet az elnöki emelvényen, iak> al kongresszusi delegátusok lelkes ünneplése közepette tett eleget a felszólításnak. Nenni beszédének befejezésekor érkezett meg a terembe Paul Robeeon a hírneves amerikai néger énekes. Az elnök felkérte Robésont hogy foglaiFarge volt francia miniszter felszólalása Ezután Yves Farge volt francia miniszter a Francia Szabadságharcosok Szövetsége képviselője szólalt fel. Kijelentette: a tőkések nem tudják megoldani gazdasági rendszerük problémáit. Tehetetlenségükben kétségbeesett lépésekre szánhatják el magukat. Tő lünk függ, hogy esélyeink, a béke erőinek esélyei Ivartalanok legyenek. A népek nélkül nem lehet háborút csinálni. — Farge ezután a francia kormány hazaáruló politikáját leplezte le. majd az európa: unióról szólva rámutatott, hogy unió egyik szószólója 1936-lban nyíltan Hitler hívének vallotta magát. A párizsi világkongresszus öt hét alatt nem kevesebb, mint 600 millió embert tömörített. Akik új háborúba akarják dönteni az emberiséget, emlékezzenek Hitler, Hőbbel?, Ribbentropp és Keltei sorsára. Elég erősek leszünk, hogy Zilliacus „Nem bábomban, a < megakadályozzuk a háborút, ha világszerte összefogunk, hogy visszaszorítsuk a nemzetközi szélhámosokat, uszítókat és hóhérokat. Teljesíteni tudjuk feladatainkat és pz már nyert csata. Biztosak vagyunk végső győzelmünkben :is, mert az erő a népek oldalán van — fejezte be beszédét Yves Farge volt miniszter. Ezután Paul Robeson amerikai néger éneke? felszólalására került sor, aki rövid, megrázó beszédet mondott néger embertársai nevében, akik számára' iái kapitalizmus* a rabszol gaság egyik újabb formáját jelenti. Beszéde után Robeson ünnepélyes fi gr elem közepette szabadságharcos dalokat énekelt, végezetül viláhírű dalát az „Old Man River“-! Robeson felszólalása után az értekezlet második ülését bezárják. Csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődőt az értekezlet harmadik ülése. civilizációban A békekongresszus csütörtöki ülését Nenni nyitotta meg. Felolvasta a prágai kongresszus üzenetét. „Hűek leszünk ahhoz a megbízatáshoz, amelyeket népeink adtak“ — mondja az üzenet. Ez ufóin Zilliacus angol munkáspárti képviselő szólalt fel. Bevezetőjében kiemelte, hogy a brit nép bé- tköalfcairata mindent elsöprő. „Nem hiszünk a háborúban, a civilizációban hiszünk! Nagybriiannia az amerikaiakkal szemben éppen olyan gyarmati heyzetben van, mint Malta a brit birodalomfaiszünk“ imperialisták feladata most nagyon nehéz. Nem igen sikerül nekik a fasizmus hitelét helyreállitani a világban. Kommun‘staellenes békét akarnak, viszont a kommunistaellenesség és a béke homlokegyenest ellenkező fogalmak. Zilliaous ezután élesen és gúnyosan támadta, Churchill! Hangoztatta,, hogy ,az Atlanti Egyezmény ellentétben áll az Egyesült Nemzetek alap- okmlálnyáva! Az Atlanti Egyezmény alapelve az, a Szovjetunió támadó hatalom és hogy erőszakot kell alkalmazni ellene. Ez hazug érv! Az angol és francia nép fdl-PTiri ez át9 kínai néphadsereg általános támadásba kezdett a lang Cs arcvonaion A Kuomintang kormány megkezdte Nanking kiürítését Nankingban csütörtökön délelőtt hivatalosan bejelentették, hogy a néphadsereg a csütörtökre virradó éjszaka átkelt a Jang Ce folyón Nankingtól 130 kilométerre délnyugatra. A néphadsereg általános támadásba kezdett a Jang Ce arcvonalon. A tá- madiíte egyik fővonala a Jang Ce északi partján lévő maradók Kuomintang hídfőállások ellen irányul. Harcok folynak Nankingtól 150 kilométerre és 50 kilométerre keletre. A néphadsereg támadja a Nankingtól nyugatra fekvő területeket, ahol a Jang Ce folyó különösen keskeny. Az ágyuk hangját Nankingban egész éjszaka hallották. A Kuomintang kormány elkezdte ,a város kiürítését ó* éjszakára kimenési tilalmat rendelt el a polgári lakosság számlára. A néphadsereg; támadása néhány órával azután indult meg, hogy a Kuomintang kormány elutasította a néphadsereg béke- feltételeinek legutolsó pontját. Kína ífelsjzjaibwdult terüle- leteinek minden részéből az önkéntesek tízezrei jelentkeznek, hogy résztvegyenek a felszabadító néphadsereg harcában. Mandzsúriában 20.000 volt Kuomintang katona jelentkezett és kérték, hogy sorozzák he őket a néphadseregbe. Szakszervezeti Világszövetség mindig számíthat a szovjet szakszervezetek támogatására A Szovjet Szakszervezeti Kongresszus szerda esti ülésén a Szakszervezeti Világ- szövetség nevében Louis Sa- illant, a Világszövetség főtitkára üdvözölte <a Kongresszusit. Az az üdvözlet, amelyet én tolmácsolok — mondta — az egész viliág dolgozóinak üdvözlete a szovjet dolgozók számára. Az egész világ dolgozói tudják, hogy a Szakszervezeti Világszövetség mindig számíthat a szovjet szakszervezetek támogatására. A béke hivpinek párizsi kongresszusával foglalkozva rámutatott arra, hogy a nemzetközi munkásosztály Párizsban összegyűlt képviselői kifejezésre juttiatjlák, hogy a világ dolgozói mindig hívek maradnak a béke ügyéhez és teljesítik ezzel kapcsolatos kötelességüket. Csehszlovák lapok Rákosi elvtárs nagy beszédéről Prága: A csehszlovák lapok vezető helyen és részletesen ismertetik Rákosi Mátyás angyalföldi beszédét. Kiemelik azt a kijelentését, hogy a magyar-csehszlovák szövetségi szerződés a két ország népeinek nagy győzelme, s ez a szerződés a haladást és a békét szolgálja. Clay amerikai főparancsnok majdnem háborút robbantott ki. Terve nem sikerült, mert a Szovjetunió szilárd magatartása elriasztotta a francia és angol kormányt — mondotta Zilliacus. A Forrestol-üggyel kapcsolatban az angol munkáspárti képviselő megjegyezte: « jellemző a washingtoni légkörre, hónapokig észre sem vették, hogy Forrestal őrült. A washingtoni kormány hi- ’ közleménye azt han-víY-tr ’PnWDCf.ol t I'llhníborus uszítás, a háborús hisztéria. — Felvetette a kérdést, vájjon a nyugati hatalmak fegyverkezési hadjárata ismét világháborúval végződik-e? — Nem — válaszolta. Mert a népek fel fognak lázadni a fegyverkezési politika ellen. A harc mindenütt áll az egyszerű emberek és a kiváltságos kisebbség között A'=héka, hogy el' ** if g f