Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-06 / 79. szám
1949. április 0, szerda NYÍRSÉG! MAGYAR NÉP 5. oldal. Ä szabolcsi nevelők megnyerik munkaversenyüket j Ezt mutatják a járási pedagógus napok Még talán a táblák, a faliképok is csodálkozva néztek le a falról, amikor a kemeosiei általános iskola cigyik termében reggel nyolc órakor nem apró 1 edénykék és leányok foglalták el a padokat, hanem komoly tanítók, tanítónők. így van ez már január óta, egész Szabolcsban. Havonta egyszer összegyűlnek egy-egy .tárás nietvelői, hogy megbeszélték az iskola, a tanítóé kérdéseit, képezzék magukat is, hogy minél eredményesebben tudják vezetni és nevelni a dolgozók Legdrágább kincseit, a gyermekeket. Lelkesen tették ezt eddig is a szabolcsi tanítók és tanárok, de a „Nevelj jobban*' mozgalom megindulása óta ez a lelkesedés megisokszorozóldlott. Az ütemtervről számolnak be a községek, falvak tantestületei. Munkájukat tervszerűen végzik, a három hónapos terven belül, minden tanító, minden iskola, minden körzet és járás kidolgozza hétről-hétre a megvalósítandó feladatokat. Most a sóstóihegyiek dicset, kedhetnek a legszebb eredményekkel. — Egy és fél hold gyümölcsösük van a gyermekeknek és e bbő 1 gye írnek -sző ve tikieae te t létesítünk, hogy már ilyen korban megismerkedjenek a kollektív gazdálkodás előnyeivel — mondja Tóth Illés sú!s- tőhegyi igazgató. — Csörgő Fe- renic kartárs márciusban 29 fizikai kísérleti oszközt készített a gyermekek segítségével. De van mondanivalója a többieknek is. Vasmegyei-ben 30 tagos tanulókör működik, Besztereeen nincs egyletien tanköteles gyermek sem, aki ne járna iskolába, a nyírtasi gyermekszövetkezet minden tagja egy-egv kerékpárt vehet évvégén munkája gyümölcséből. A szülői munka- közösségek mindenütt segítségére sietnek a tanítóknak. Detoecserben ivó és mosdófeltszerelést ajándékoztak a dolgozók gyermekeik iskolájának, Nyírturán 15 méteres kerítést építettek. — Sényőn 400 darab orgonabokrot ültettek el. A versenyjelentések után Erdei Imre, járási versenyfe- lelős kiértékeli a múlt hónapi munkát, ki-ki érdemei szerint megkapja a dicséretet vagy figyel tmeztetést. De azok sem búsulnak, akik ,,kikaptak“, mert rögtön azt is megbeszélik, hogy miképpen lehet a dolgon segíteni. Segítjük egymást Nagy lelkesedéssel fogadják el Bácskai János elvtárt?, tanfelügyelő javaslatát. — Elvállaljuk, hogy az erősebb tantestületek patronálni fogják a gyengébbeketSzünet van, de ezt az időt sem töltik a tanítók tétlenül. Orosz Feri előhúzza zsebéből a nótáskönyvet, lediktálja a szöveget, aztán felcsendül az ének. Először bátortalanul, halkan, később már szíwel- lélekkel harsogja mindenki: ,-Drága föld...“ Ezekután előadás következik, szeminárium, minta tanítás, úttörő bemutató és este, amikor végére ért a nap, mindenki új tervektől terhesen, új lendülettel tér haza. — A szabolcsi pedagógusok megnyerik a versenyt — Fontos üzeme Kisvárdának a jéggyár, amely a nyári hónapok folyamán müjéggel latjai el a kisvárdai és kör nyéki élelmiszeripart. A mü- jéggyártásban döntő változás áll be most az üzem villamo- sitásával. A jéggyárt modem n assza! állított be a kisvárdai rendőrkapitányságra, hogy egy ismeretlen fiatalember nyomozónak adva ki magát, elvette tőle a kerékpárját. A bejelentésre azonnal megindították a nyomozást és el is fogták az álnyomozót, Antal Néhány napja választották meg Szabolcsban az uj üzemi bizottságokat s azok máris összegyűltek, hogy megbeszéljék közös feladataikat, elkövetkezendő munkájukat. A szakszervezeti központ részéről Radios Márton és Szilágyi Sándor elvtársak tartottak [referátumot. Rámutattak az üzemi bizottságok megváltozott feladataira, arra, hogy ma a döntő feladat a szocimondják, amikor elbúcsúznak egymástól — Szabolcs nem lesz szégyenfoltja az országnak többé. vilknyberendezéssel szerelték fel és ez már lehetővé teszi a meleg idő beállít ával a jég- ellátás zavartalanságát. A villamosított jéggyárat május 1-én, a munka ünnepén avatják fel ünnepélyes külJáinos kisvárdai lakost. Antal János a temetőben keresett magának menedéket. Veszedelmes szélhámos került rendőrkézre Antal János személyében, a múltban ugyanis már voltak hasonló ügyei. alista munkaiverseny kiszélesítése. A hozzászólások után határozati javaslatot fogadtak el. Az egyikben elhatározták, hogy minden erőt mozgósítanak a szocialista mmikaversenyre, megindítják az ócskavas gyűjtést is. A másik határozati javaslatban Szabolcs üzemi munkár sainak nevében hitet tettek a béke megvédése mellett. Súlyos pénzbüntetések engedély nélküli fakitermelésért Százszámra vágták ki az ősz és tél folyamán az akácfákat földjükről Nyíregyháza kulákjai, kiirtottak csaknem minden fasort, szélvédő messy e fát, hogy ezzel is ártsanak gazdasági életünknek. Most egymás után került a kulákok ügye a nyíregyházi rendőrkapitányság büntetőbi- rö.ja elé, ahol súlyos pénzbüntetésekkel sújtják az engedély nélküli fakitermelőket. Nagy József puposhalmi 70 1000 szabolcsi férfire 1057 nő int A népszámlálás szabolcsme- gyei adataiból kitűnik, hogy vármegyénk lélekszáma az 1949-es évben 428.491 fő. A népszámlálás adatai közül mint érdekességet emeljük ki azt, hogy Szabolcsvárme- ben 1000 férfire 1057 nő jut. A férfiak és nők aráínyszámát tekintve a kisvárdai járásban tapasztaiható nagyobbb eltérés, ahol a nők lélekszáma a férfiakéhoz képest nagyobb az átlagosnál. holdas kulákot 5000, Debró- szki József 62 holdas kulákot 6000, L .Kovács István halmosbokori kulákot 2000, Cseh Mihályt 1500, Gulyás Józsefet 1500, Z. Kovács Pált pedig 1000 forintra büntették meg. Egy szamostatárfalvi kulák id. Jenei Gyula 76 holdas gazda most vágott ki nagymennyiségű fát egédély nélkül. öt a nyíregyházi törvényszék uzsorabirósáiga fogja felelősségre vonni. „Hz angol ifjúság sohasem harcol a Szovjetunió ellen A Komszomol kongresszus meleg ünnepléssel fogadta Bili Brooks-nak az angliai demokratikus ifjúság küldöttének felszólalását. Bili Brooks kijelentette, hogy Anglia ifjúsága sohasem fog harcolni az egész világ dolgozóinak hazája, a Szovjetunió ellen. A Komezomol kongresszus ötödik napján a küldöttek egyhangúan elfogadták a központi vezetőség beszámolóját. Május 1-én avatják Kisvárdán a villamosított jéggyárat sőségek között. Veszedelmes szélhámost tett ártalmatlanná a kisvárdai rendőrség Egy fiatal nő azzal a paAz uj Üzemi Bizottságok megyei értekezletet tartottak A felszabadulás negyedik évfordulóját ünnepelte Szabolcs dolgozó népe Vasárnap és hétfőn Szabolcs- vármegye* egész területén ünnepeltek a falvak dolgozói. — Földmunkások, sziegényparasz. tok, középparasztok, a Magyar Függetlené égi Front pártjai, a DéFOSz, a földmű- vesszövietkeeetek dolgozói egységesen, a dolgozóik szövetségének, a békéi akaratának jegyében ünnepelték a felszabadulás negyedik évfordulóját. olyan hatalmas tömeg Nagykállóban jött össze hétfőn, hogy nem fértek el az eredetileg tervezett kultúrteremben, hanem ehelyett a Szabadság-téren kellett megtartani az ünnepi nagygyűlést, amelyen dr. Papp Sándor méltatta az ünnep jelentőségét. Baktalórántháza dolgozó népét, több mint másfélezer ember képviselte. Sereghy József elv- társ beszédéiben ismertette a négy 'esztendő eredményeit, amelyeket a felszabadult dolgozó magyar nép ért. el. Délután térzene volt. Mándokon nagy tömeg hal] Itatta miéig Ribőczy Pál elvtárs ünnepi beszédét Az emlékünnep keretében jólsikerült kultúrműsort adtak telő a község kultúr gárdái. Kemecsén Tóth Sándor elvtárs mondott beszédet. Az iskolák kul- túrgárdái énekszámokkal, szavalatokkal emelték az évforduló ünneoének sikerét. több, mint kétezer ember ünnepélyre. - elvtárs, a Mavonult fel az Szabó Endre gyár Dolgozók Pártjának járási titkára nagy* tetszéssel fogadott beszédében emlékezett meg a diadalmas Vörös1 Hadsereg felszabadító harcairól. — Délután a MHK sportmozgalom ünnepélyes fogadalomtétele volt, majd egész délutánt betöltő, gazdag programú sport és kultúrműsort rendeztek. vasárnap tartották meg a fölszabadul ás évfordulójának emlékünnepét. Kovács Zoltán elvtárs, járási titkár mondott beszédet a kisvárdai ünnepségen. községben soha nem látott ünnepség volt ezaíkalommal. A község ezen a napon vendégül látta Székely, Nyírtét, Nyírtura, Laskod, Berk ősz doIgoz.it, akik feliratos táblák, zászlók alatt gyalogosan, kerékpárral, szekerekkel végeláthatatlan sorokban özönlöttek Ramocsaháza felé- Az ünnepély vezérszónoka Kovacsies Gyula elvtárs volt, aki nagy beszédben méltatta a Szovjeten M felszabadító szerepét. — Megállapította: dolgozó népünk élni tudott a visszakapott szabadsággal, amit azóta elért eredményeik igazolnak. községben Huri Lajos képviselő elvtárs mondott ünnepi beszédet az egybegyult dolgozók 'előtt. A Magyar Függetlenségi Népfront, részéről Gs: Balogh János (NPP) mondott mponvttó beszédet. közel félezer eniber vett részt az emlékünnepélyen, amelyen Antalfy János járási titkár elvtársi beszélt a dolgozókhoz. Nyiradcnyban Tiszáink Ramocsaházán Kisvárdán Százas csoportokat'szervez a Szabadságharcos Szövetség Egyre nő a népszerűsége falun, városon egyaránt a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek, a nép demokrácia harcos itömegszervezetének. Az ipari munkások után mind ai dolgozó parasztság, mind az if júság köreiben hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a szövetség iratot és taglétszámuk állandóan nő. A Szabadságharcos Szövetség nagy segítséget nyújt tagja inak a Munkára Harcra Kész sportmozgalom terén is, edzési lehetőséget biztosit a sportolóknak a, technikai sportokban. A Szabadságharcos Szövetség helyi szervezeteinél mindenütt százas csoportok alakulnak. Egy ilyen csoport három szakaszból, kilenc rajból áll. Ilyen szervezési formában végzi a jövőben a Szabadságharcos Szövetség elméleti és gyakorlati munkáját. Hőnap az MNDSz-ben A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ma délután 6 órai kezdettel rendezi meg a nőnapot a Széchenyi utcai székházban. A nőnapon, amelyen nem MNDSz-tagok is résztvehetnek, megbeszélik az időszerű politikai és gazdasági kérdésüket. Megnyílt az újjászervezett flgrárfuodmányi Egyetem Az Agrártudományi Egyetem hallgatói és tanárai lelkesen ünepelték a felszabadulás emlékünnepét és ez az ünnepség egyúttal az újjászervezett egyetem indulása is volt. A megnyitó (beszéd után Erdei Mihály, a Défosz alel- nöke szólalt fel. — A jövő mezőigazdasági szakembereinek fokozatosan rá kell vezetniük a magyar parasztságot a magasabbrendű mezőgazdálkodásra, a szövetkezeti gazdálkodásra é® a modern technika vívmányainak alkalmazásával be kell bizo- nyííaniok az egész dolgozó népnek, hogy ha a tudós és a fizikai munkás erejét összeadja, magasabb formájú társadalmi rend tud kialakulni. Letartóztattak egy feketéző,,- hentest A rendőrségen bizalmasan tudomásra hozták hogy Bakk András nyirlugosi hentes engedély nélkül borjut vágott. A nyomozók megtartották a házkutatást, de már csak a borjú bőrét találták meg. A húst Bakk Sándor elfeketézte. A nyirlugosi hentes ellen szigorú eljárás indult.