Nyírségi Magyar Nép, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-17 / 63. szám

VI. é/folyam, 63 nmém Rákosi Mátyás történelmi jelentőségű beszéde a Függetlenségi Népfront , az ötéves terv hatalmas beruházásairól Március 15-én tartotta Bu­dapesten, a Sportcsarnokban a Magyar Függetlenségi Nép­front Országos Tanácsa kon­gresszusát. Dobi István miniszterelnök megnyitó beszédében hangoz­hatta: Történelmi jelentőségű eseménynek vagyunk részesei. Az ország minden részéből összejöttünk, — a politikai pártoknak és tömegszerveze­te kne.k kiküldöttei —; hogy a nép akaratából megvalósítsuk végleges alakjában a Magyar Függetlenségi Népfrontot. Ez .a szervezet mintegy megteste­sítője lesz a dolgozó magyar nép törekvésének, politikai és erkölcsi egységének. Dobi István ezután előter­jesztette a kongresszus napi­rendjét. A miniszterelnök megnyitó szavai után a kongresszus résztvevőinek leírhatatlan lel­kesedése és ünneplése köze­pette lépett a mikrofonhoz Rákosi Mátyás elvtárs. Rákosi Mátyás elvtárs be­széde elején, mint a Függet­lenségi Népfront ideiglenes országos tanácsának elnöke beszámolt arról a munkáról, amelyet a tanács február else­jei ülése óta végzett, majd hangoztatta: A Függetlenségi Népfront megalakítását a ma­gyar dolgozó nép országszerte megértéssel és lelkesedéssel fogadta. Rákosi elvtárs a to­vábbiakban aláhúzta azokat az érdemeket, amelyeket a A demokrácia belpolitikai sikerei — folytatta Rákosi f Ívtárs — külpolitikai téren is meghozták a maguk gyümöl­csét. Barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményt kö­töttünk szomszédainkkal és megsegitőnkkel, a Nagy Szov­jetunióval, valamint a népi ■demokráciákkal. A magyar népi demokrácia éppen most fejezte be a meg­egyezés és megbékélés sok türelmet követelő müvét északi szomszédunkkal és ba­rátunkkal, a Csehszlovák köz­társasággal. Ennek a megér­tésnek és megbékülésnek ered­ményeképpen a közeljövőben a Csehszlovák Köztársasággal is megkötjük a barátsági és kölcsönös segélynyújtási szer­ződést. Ez a szerződés súlyos veresége azoknak a reakciós erőknek, amelyek esztendő­kön át igyekeztek éket verni a két egymásra utalt szomszéd ország közé és egy­ben nagy sikere az' egész demokratikus haladó frontnak. Magyar Függetlenségi Front a második világháború szörnyű vereségei és pusztításai után hazánk talp ráállítása és fel- emelkedése körül szerzett. Rátérünk a szocializ­mus építésére — Négy esztendővel ezelőtt országunk jelentékeny része iné" német nácik és aljas magyar csatlósaik kezén volt. A felszabadult részen pedig olyan mérvű volrti a pusztulás, hogy szinte emberfelettinek látszottak az újjáépítés fel­adatai. És ma, rövid négy esz­tendő elteltével lényegében 'ikerült a háboni szörnyű «ebeit begyógyítani. Újjáépí­tettük és a dolgozó nép ke­zébe adtuk államszervezetün­ket. Eltakarítottuk a romokat megindítottuk a nemzet egész­séges vérkeringését. Felszá­moltuk a középkori feudális nagybirtokokat és -a földet át­adtuk a dolgozó parasztság­nak. Létrehoztuk a demokra­tikus népköztársaságot ,meg- valósitottuk és továbbfejlesz­tettük a száz év előtti forra­dalom célkitűzéseit. A régi lépellenes rendszert egy sor ütközetben megvertük. A de­mokrácia vívmányainak bizto­sítására napirendre tűztük és jelentékeny mértékben végre is hajtottuk a kapitalista ki- szákmányolás korlátozását, a tőkés elemek felszámolását, végül rátértünk a szocializ­mus építésére. Összefoglalva: a Magyar Függetlenségi Népfront jó örökséget vesz át elődjétől. A felszabadulás óta eltelt idő alatt a magyar demokrácia, élén a munkásosztállyal, olyan szilárd alapot teremtett, hogy elbírja az előttünk álló min­den nehéz feladat terhét. Rákosi Mátyás elvtárs a to­vábbiakban a hároméves terv eddig elért, eredményeiről és az előkszités alatt á'ló ötéves terv perspektíváiról beszélt. Hároméves tervünk elvég­zése sokban biztosíték arra, — mondta —, hogy az előt­örik álló feladatok legna­gyobbikát, küszöbönálló öt­éves tervünket is meg tudjuk valósítani. A háromves tervet hét hó­nappal a kitűzött idő előtt, két év és öt hónap alatt be fogjuk fejezni. Az eredetileg hat és félmilliárd forintra tervezett tőkebefektetést jóval túl fogjuk haladni. Eddig már négymilliárd 64 millió forintot fektettünk be a terv végre­hajtása folyamán. Ez év feb­ruárjában a havi befektetés összesen elérte a 300 milliót. Az év végén 3.700 millió fo­rint újabb befektetésre kerül sor. Ezek a számok egyben megadják a feleletet azoknak; akik 1947-ben kételkedtek, vagy éppen gúnyolódtak, és túlzottnak, sőt fantasztikus­nak nevezték tervünket. Az események újra nemcsak azt mutatták meg, hogy a magy ar kommunisták csak olyan cé­lokat tűznek maguk elé, ame­lyek a magyar dolgozó nép érdekét szolgálják, de azt is, hogy terveink reálisak, meg­valósíthatók, hogy a tervnek előfeltételei adva vannak, vagy végrehajtásuk folyamán negteremtődnek. A munkásosztály vezetőszerepe A fel szabadulási óta eltelt vek eredményeire és kudar- aira visszatekintve a jelenlé­vők zúgó tapsa közben jelen- ette ki Rákosi elvtárs: a hála s köszönet szavával kell kd­ön kiemelnem a magyar munkásosztály elévülhetetlen érdemeit. A munkásosztály az elmúlt négy esztendő folya­mán minden alkalommal be­bizonyította, hogy megvan benne a politikai tudás, a szer­vezettség, a fegyelem, az ál- iozatkfezség és a hivatottság arra, hogy mint a magyar dol­gozó nép vezető osztálya meg tudjon felelni azoknak a fel­adatoknak, amelyeket a törté­nelem rárótt. A magyar dolgozó nép az simult esztendők során nap- rdl-napra meggyőződött arról, hogy a munkásosztály és párt­ba alkalmas, rátermett a veze­tésre, hogy nála jó kézben nyugszik az ország kormánya. A legnagyobb elismeréssel kell szólni — folytatta hatal­mas beszédét Rákosi Mátyás elvtárs — a magyar paraszt­ságról Is, különösen az úigaz- lákról, akik a felszabadulás itán rendkívül nehéz viszo­nyok közepette szorgalmukkal, kitartásukkal és szaktudásuk­kal helyre tudták állítani a na.gyár mezőgazdaságot és minden reakciós fondorlat és három év száraz esztendte je el­lenére elvégezték mindazokat i feladatokat, amelyek hazánk talpraállátása érdekében a mfr ző&azdaságra hárultak. Megemlékezett a továíbbiak- ’•an Rákosi elvtárs a dolgozó kisembereikről és a haladé ér­lnrségrő!. akik segítettek a gyors talpraállásban. A demokrácia jé munkájá­nak eredményeképpen egyke 'öbben helyeslik céljainkat és htunkat. A Balogh Párt és a Radikális Párt csatlakozása ennek egyik jele. Nyugodtan el lehet, monda­ni, hogy a magyar demokrácia minden használható ereje a Függetlenségi Népfronton be­lül van. Aki most kívül ma­rad, az ezzel a ténnyel maga jelenti ki, hogy nem akar résztvennl az országépítés ne­héz munkájában. Az előttünk: álló nagy célok — folytatta Rákosi Mátyás elvtárs — mint a Fügegtleiisé- gi Népfront nyilatkozata mondja, megkövetelik, hogy közös tevővel harcoljunk a ki­zsákmányoló osztályok és ma­radványai, a reakciósok törek­vései ellen. Közös erővel épít, -ük fel a magyar dolgozó nép új hazáját, az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat. Ebből a célból, ennek meg­valósításáért kellett megszer­vezni a Magyar Függetlenségi Népfrontot, a magyar mun­kásosztály, a dolgozó paraszt­ság, a népet szolgáló értelmi­ség, a dolgozó kisemberek harci és építő szövetségét, a !eg haladot ta bb, legcéltudato­sabb és legkövetkszetet-febb társadalmi osztály, a munkás- osztály vezetésével. Az ötéves terv A most kidolgozás alatt álló ötéves tervünk hivatva van a dolgozó nép színvonalát, kul­turális és szociális fejlődését olyan iramban fokozni, amely­re a múltban hiába kérésiünk példát A terv előzetes számai szerint öt év alatt 35 milliárd forintot fogunk befektetni. A legközelebbi öt esztendő folyamán hazánk gazdasági, kulturális és szociálpolitikai téren olyan színvona 1 emeike- désre törekszik, amelyhez ez­előtt évtizedek munká jára volt szükség, öt év alatt 60 száza­lékkal kívánjuk emelni a nemzeti jövedelmet. A nemzeti Jövedelem megfelelő részét természetesen a dolgozók életein vonal ának további emelésére fordítjuk. Az ipari munkásság száma legalább 300.000-rel fog nőni az öt év alatt. Ebből viszont az követ­kezik, hogy az ország mező- gazdasági lakosságának mun- kásifeleslege elhelyezést nyer. Az új nagy ipartelepek kö­rül új városok, vagy városré­szek fognak keletkezni. Dt esztendő alatt hazánk iparo­sodó mezőgazdasági országból fejlett mezőgazdasággal ren­delkező ipari országgá válik. Tízezrével kell építeni az új városi típusú munkáslakáso­kat, az egészségügy állami szervezetét ki kell építeni, új értelmiséget, legalább 8—10 ezetr mérnököt kell a munkás­osztály és a dolgozó paraszt­ság soraiból kinevelni. 10— 12.000 új tanárra lesz szükség, akiket elsősorban ugyancsak a dolgozó nép gyermekeiből kí­vánunk kinevelni. Fokozni fogjuk a falu villamosítását. Mástfélmillió falusi kap vil­lanyt- A modern mezőgazda- sági gépesítés megvalósítására 500-ra emeljük a gépállomá­sok számát. Az állami trakto­rok száma 21.000-re e mel ke dik és bevezetjük az arató- cséplőgépek használatát. A mezőgazdaság gépesítése 50 ezer új munkás beállítását kö- vetli meg. Rákosi Mátyás elvtárs be­széde további részében a kul­turált? és szociális beruhzá- sokról beszélt, majd hangoz­tatta: nincs hazánknak egyet­len faluja, egyetlen polgára, akit az ötéves terv és annak eredményei közvetlenül ne érintenének. Az ötéves terv megvalósítá­sának főösszetevői 'között n legfontosabb a demokrácia erőinek szorosabbra fogása és megfeszítése a Magyar Füg­getlenségi Népfrontban a magyar munkásosztály és Pár­tunk vezetése alatt. Ennek n tervnek még egy döntő előfej tétele van: a béke­A magyar nép békét akar és ebből a hékevágyból folyik, hogy elutasít mindent, ami egy újabb háború veszélyét idézné fel. A békéért folyó harcban sem vagyunk egyedül, mel­lettünk áll felszabadítónk, a hatalmas Szovjetunió, velünk vannak a népi demokráciák virágzó, független államai. A béke hívei világszerte táma­dásba mentek át — mondta a továbbiakban Rákosi Mátyás elvtárs — a háborús gyújto- gatókfcal szemben. A magyar dolgozó nép év­századok óta először rendel­kezhet gazdaságával, munka­erejével, kultúrájával és év­századok 6+a először fordul elő, hogy felemelekedését nem gátolják, hanem támogatják a szomszédok, elősegíti a nem­zetközi helyzet. Innen, a Magyar Független­ségi Népfront Országos Kon­gresszusáról mondunk újra köszönetét felszabadítónknak, a hatalmas Szovjetuniónak és bölcs vezérének, a magyarság nagy barátjának, Sztálinnak, akik annyi évszázad után vég­re leverték kezünkről a bilin­cset és megnyitották előttünk a szabadság, az újjászületés útját. A Magyar Függetlenségi Népfront tudatában van en­nek a történelmi lehetőségnek- A magyar dolgozó nép min­den fia egy emberként álljon zászlótok mögé és tömör so­rokban, megingathatatlanul kövessen bennünket a népi de- mokráia útján, újabb sikerek, újabb győzelmeik felé — fe­jeztébe hatalmas beszédét Rá­kosi Mátyás elvtárs, a kon- gresmis 2.000 küldöttjének le­írhatatlan, percekig tartó lel­kes él jenzése és tapsa köze­pette. Barátsági szerződés Csehszlovákiával vi. e/roivani, 01 szám 1949. március 17. Csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents