Nyírségi Magyar Nép, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-09 / 57. szám
NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP IM®- március 9, »aei-da Ánház Apollo fihnszinház Hung ária filmszínház Márciu« 8-9 Március 9-11 . dllOPOtt A *esufa*>b angol Iliin j\|]]jfß| j] |g||]| határ Kalandos ^ImBdík V cseh filmművészet \ríi\zÚo\A t ^ legújabb alkoUsa »UKdClU Zenes »,g„léb SPORT Nyírbátor—Záhony 3:1. (0:1). Nyírbátor, vezette: G&szper. A Nyírbátori SzIT elbizako- ittan játszott, az első félöt végig fölén yeskedte és ak nágynehpzen tudott •őzni. Kezdés után mintegy lő rcig fölényben volt a helyi apai, de a helyzeteket ki- igyta. Ezután könnyelmüs- ►dni kezdett, a vendégcsapat ind jobban magára talált és 30. percben megszerezte a zetö gólt. Ekkor és x máso- k félidő elején a. záhonyi apat sokkal lelkesebben és rvszeriibben játszott. A hadak csatársorában nem volt ütő erő. Csak a második félidő kí- pén talált magára a Szil’ ekkor ismét fölén) be keilt. A 20. percben Hát őri tyenlitctf, majd Fékét - rúzsából megszerezte a rezest. A harmadik gól egy ka i előtti kavarodásból esett: :t is Bátori szerezte. Verejtékes győzelem veit. z Ny. SzIT a sírból mentet- meg a pontokat. Jók vélik: Kóródi, Fekete, Homok, ; Schmitzer, illetve Vass és zékely. (G. J.; őse—Fehérgyarmat 4:0 (3:0) A minden részében jobb kis írdai csapat megérdemel’' yőzelmet aratott a gyenge apót kifogó fehérgyarmatiak »lőtt. Az otthon játszó Köse tár az első félidőben bebiz- jsitotta győzelmét. Ezúttal a satársor tagjai is vissznyerték gólképességüket, s imbalmos 3, Kovács pedig 1 óllal terhelte meg az ellenfél apuját. D. Postás—Nyirniada. 7:2. i:l) A debreceni csapat meg- rdemelten győzött. Gollövök: ózsa (3) Tompa (2), Vincze s Simonyi, illetve Yarga és 'óth (11-esből) Jók: Szűcs IV. ládár, Sziics II. illetve Tóth s Kutszegi. Balkány—D. Vaosz (3:2). 2:0) A javuló Balkány szép ■yőzelmet aratott Debrecenien. Mindhárom gólt File II. mezőny legjobbja lőtte. Jók oltak még: Zádor, illetve rámos. Nagykálló—Pvse 2:0 (t:0). V nagykállóiak ezzel a győze- emímel — meg az óvás kö- etkeztében kapott két pontéi felzárkóztak az éllovasok aögé. Mindkét gólt Miskolci ötté. NYÍRSÉGI magyar neb POLITIKAI NAPILAP PeUlfit Kerkeuto: VAJDA MARTON Felelős kiadó: FARKAS PÁL Szerkesztőség Nyíregyháza. Vay Ádém-utca 5. Telefon 224. Kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Telefon S3, Dózsa kft. nyomda vállalat, Nyiregyhés® Vay Adám-utco 5. Telefon 223. Felelős vezetőt Bernáth LászfóDDSE—Mándok 4:1 (1:1). A beretityéujfalusi csapat második félidei szép játékával Mándokon is fölényes győzelmet harcolt ki. A hazaink gólját Magyar rúgta. Tiszátok—Kunmadaras 6:0 (4:0) A tiszalöki csatársor és a védelem is tartja jó formáját. Ennek köszönhető idegen pályán elért nagyarányú győzelmük. A gólszerzők Borbély (4) Losonczi és Mészáros voltak. Karcag- 2:1 (1:1) arányban verte meg az otthon játszó Dohánygy Postás 13 4 T 64:25 30 KÖSE 13 2 3 63:21 28 Nybátor 11 2 3 42:31 24 Karcag 11 1 6 44:27 23 Tiszaiök 10 2 6 63:31 22 BDSE 10 2 6 42:32 22 PVSE 8 4 6 34:25 20 Nkálló 9 4 6 25:26 20 Dohgy. 8 3 7 45:31 19 Balkány 7 3 8 39:45 17 Nyirmada 6 3 9 35:51 15 Vaosz 5 2 11 41:45 12 Fehérgy. 4 4 9 30:38 12 Mándok 5 2 11 36:56 12 Záhony 4 2 11 33:48 10 Kunmad. —- 18 8:118— Külön vonat megy vasárnap Mátészalkára. A Szabolcs sportegyesölet lehetővé teszi, hogy a nyíregyházi szurkolók tömegesen kisérjék el kedvenc csapatukat a szomszéd városba Mátészalkára. Aki számit Mátészalkára utazni, jelentkezzék a Racskó vendéglőben. A menettértijegy ára 12 forint. A vonat előreláthatólag déli 12 órakor indul és rögtön a mérkőzés után indul visszafelé Mátészalkáról. Nyírbátori Szabadság ___iilmszinbáz Március 9 — 10 Razzia A német filmgyártás legújabb _________a kotása_________ Előadások hétköznap 7, vasár- és ünnepnap 4—f>—8 érakor A tavaszi szántási munkálatokkal kapcsolatos bankhitel illetékmentessége Az 194.9. évi tavaszi szánté«! munkálatok biztosítására a Pénzügyminiszter ár 110.715 —1949. XI- a. P. M. sa. rendeletével, a föl dmívelémigyi miniszter úr 217.140—1949. L 1. számú rendeletében foglaltak alapján adott kölcsönök folyósításával- kapcsolatban kiállított kötelezvény, utalvány, valamint a kölcsönnel kapcsolatiban kiállított minden egyéb okirat illetékmentes. Kiss pogármesterVetítőgépet vásárol a nyirjákéi EPOSz Megjelent a PÁRTMUNKÁS március 10-<i száma 24 oldalon. Az új szám főbb cikkel foglalkoznak a Magyar Függetlenségi Népfront kongresszusának politikai jelentőségével, a Szervező Bizottság határozatával a fhajdumegyei pártbizottság munkájánál, a káder- niunkával, az alapszervezetek munkájával, az új üzemi bizottságokkal, a tavaszi vetés- kampánnyal kapcsolatos felvilágosító munkával, a munfca- vereennyel, a tanyavilág politikai nevelésével, az ország kulturális versenyével, a megyei tömegszerv-ezeti iskola- vezetők értekezletével. A Pártmunkás minden clk- kéten nélkülözhetetlen segítséget ad a pártmunkások munkájához. A Pártmunkás ‘előfizetési' dija negyedévre 3 forint, egy hónapra cr-oportos előfizetés ■esetén 1 forint. PartlisdvinyoK Megjcilfint mind a városi, mind a falusi NÉPNEVELŐ legújabb száma. Mindkét szám foglalkozik a Nemzetközi Nőnap jelentőségével, a béke- tábor erősödésével. Ezeken kívül a városi népnevelő az üb. választásokról, a faluid pedig a tavaszi mezőgazdasági munkákról, a Défoszról, a földművesszövetkezetről hoznak értékes anyagot. EGYÉB KIADVÁNYOK A Défosz kiadásában megjelent az ítélt a nép című fizet, képekkel, rajzokkal, eredeti okmányok képével. A 16 oldalas füzet ára 20 fillérA MOSzK kiadásában megjelent MI AZ A TERMELŐSZÖVETKEZETI CSOPORT? Minden faluban nagy az érdeklődé? a fermejősziStvetkezeti csoportok munkájáról. Ez a füzet eredeti fényképfelvételekkel kimerítő magyarázatot ad a dolgozó parasztoknak. — 30 oldal ára 50 fillér. A szabadam vei ődésü felügyelőség lehetővé fttie, hogy a vármegye községeiben rendszeres yetítetlképes -előadás-ókat tartsanak. Több ilyen előadás volt már Nyírjákón is és a dolgozó parasztok — különösen a parasztifjak — any- nyira megszeretek a haladószellemű, érdétoss etőadásoRádióműsor Kossuth rádiói 7.00: Hírek. 7.25: Zene. 7.45: Előadás. 8.00 Szórakoztató zene. 11.30 Szosztákovics müveiből. 12.00 Hírek. 12.15: Jazz. 13.00: Elbeszélés. 13.15: Hanglemezek. 14.00: Hírek magyarul és szerbül. 14.30: Szórakoztató muzsika. 15.00: Ifjúság hangja. 15.30: Előadás a stúdióban. 16.00: Ki,diniskola. 16.40: Termelési híradó. 17.00 Hírek. 17.10: Szovjet napok... 17.20: Bolgár költők miívei. 17.50: Hírek oroszul és szerbül. 18.15: Marxista-leninista negyedóra. 18.30: Századunk hangja. 19.00: Klavdija Sza- veljeva énekel. 19.30: Falurádió. 20.00: Hirék magyarul és németül. 20.35: A rádió- zenekar játszik. 21.20: Tánczene. 22.00: Hírek. 23.00: Szalonzene. 23.15: Orgonamű- sor. 24.00: Hírek. Petcfi-ráűió 7.00: Zene. 7.30: Könnyű zene- 8.00: Hírek. 8.15: Csajkovszkij műveiből. 9.00: Szalonzene. 9.50: Vörösfcetreezt- közlemények. 10.00: Hírek. — 10.10: Magyar nóták. 10.50: RádiiőfiskoLa. 14-30: Hegedű. 15.00: Orosz muzsika. 15.30: Könyvismertetés. 16.00: Az opera műhelyéiből- 17.00: Tánczenei 18.0(1: Sportiskola. 18.15: Vásárhelyi-kórus éneke]. 19.00: A rádió népiskolája- 19.30: Petőfi kora. 20.00: Sanszonok. 20.30:-A magyar ipar fellegvárai. 20.50: Orosz hanglemezlek. 21.00 : Hűtek- Sporh 21.35: „Gordon vár és családja.'“ 22.35: Szív küldi .. kát, hogy elhatározták: állandói vetítőgépet szereznek be maguknak. A szabadművelődési felügyelőségnek lezutá* már csak anyaggal fog kellert ellátni -a nyirjákóiakat. Minden dolgozó paraszt asztalán legyen ott a Szabad Föld! Az államra szállt lakóházakban Iává lakások kiürítése A Magyar Köztársaság kor- manyának 1950—1949. Korm. számú rendelete értelmében az e hőfokú lakásügyi hatóság köteles a földbirtokrenduzé hatcp-ág, illetőleg* az áttelepítési kormánybiztos megkeresésére elrendelni olyan laka* kiürítését, amely a földreform vagy a magyarországi német lakosság áttelepítése és vagyon jogainak korlátozása folytán az államra szállt lakóházban van, ha a lakást nem a földbirtokrendező hatóság, illetőleg az áttelepítési kormánybiztos rendelkezése alapján használják. A kiürítési'* az ezt elrendelő vég,határozatban harmincnapos határidőt kell szabni. A kiiüríbcinidő lakás használója (bérlője) részére a kiürítés elrendelésével egyidejűleg megfelelő más lakást kell kiutalni, ha a lakást használója foiérlőjü valamely közületinek, hatóságnak, vagy közhivatalnak juttatott lakása át-fugedéi-éért kapta. Az érdekeitek indokolt kérelmére a lakásügyi hatóság egy ízben halasztást adhat. A halasztás hosszabb időre1 n'im szólhat A hozott véghatározatok ellen jogorvoslatnak nincs hely?. Kiss pogármesterFizessen elő a Nyírségi Magyar Népre Apróhirdetések Óriási szenzáció a HIDEG DAUER ! Lehet, festett, molyos vagy elrontott haj, garanciával daueroz, és meggyógyítja — csak nálam — budapesti hajspecialista. Dauer 20 forinttól. Marika- hölgyfodrász, Lenin tér 1. Március 15-i szabadság ünnepre nemzeti színű zászlók és egyéb díszítő papírok Tanügyi Könyvesboltban, Széchenyi-u. 1- szám. 804—2 Minden új könyv olvasható havi 5.— forintért. Kölcsönkönyv tár, Károlyi tér 5. 713—2 Családi ház eladó, vétel esetén elfog-lál- ható. Liliom utca 70. ____________723—2 Uj állapotban lévő Olympia táska írógép eladó. Cim a kiadóban. 804—3 Alig használt női Singer varrógép eladó. Kígyó utca 1. 732-2 Elegánsan bútorozott kiilönbejáratu szoba azonnal kiadó. Kossuth utca 46. 737 Rádió kószOlíkek részletfizetésre. Kerékpár és motoralkatrészek PA LOT A Y mUstakl kereskedőnél Zrínyi Iloná n. 8 szám Államilag ellenőrzött fehér tény észkakasok eladók. Henzsel Mihály Felsősima 26. sz. __'__________726—2 Könnyű járgányt vennék. Cim a kiadóban. 726 Jókarban lévő nikkel szerkezetű hangszórós gramofon eladó. — Mutisz József Nyir- szőllős. 729 Egy kisebb cserép- kályha eladó. — Szarvas u. 33. 728-2 Mérleget és súlyokat javít és cserél Kulun- csiofi János mérleg- készitő, Nyíregyháza, Tompa Mihály utca 4 6 cm. vastag üreges válaszfaltégla eladó Ószőllő utca. 2. Hirdessen a Nyírségi Magyar Népben ’2-én, szombat este Hurka kolbász est Nagy István vendéglőjében BESZÍEREC Jó hangulat, cigányzene, Tánc. Vendégeket szívesen várunk NAGY ISTVÁN tulajdonos. Japáo cukrászda megszűnt Hálás köszönetemet fejezem ki a kedves vendégeimnek és jó barátaimnak a szives pártfegáoárt. Beke Sándor és neje Vegyél részt fogadáson típszelv é ny ára 3“30 forint Akarsz minden faluban sportpályát ? Akarod a magyar stadiont ? Akarod a tömegsportot? A célok érdekéken fogadj, nyerhetsz! űrszelvények kaphatók : trafikokban, osztáiysers- játék fftárusitókr.ál, postahivataloknál és az Ibusznál TOTO