Nyírségi Magyar Nép, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-06 / 55. szám
S. oldal. NYÍRSÉGI magyar nép 1949. mmxkm 6, ymúmp „TARTÓS BÉKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT Amikor 1947. őszén megalakult Lengyelországban a Kommunista és a Munkáspártok Tájékoztató Irodája, a résztvevő testvérpártok azt Í8 elhatározták, hogy közös íajtóorgánumot fognak kiad- ai. A lap, amelynek címéül szt a kifejező jelszót választották, hogy Tartós békéért, aépi demokráciáért“ rövidesen meg is jelent. Első számát még csupán három nyelven nyomták, ma már a lap 10 nyelven készül és többsziz 2zres, csaknem milliós pél- lányszámban terjed el a. világ békeszerető népei között. Kereken egy éve, hogy a magyar dolgozók is saját ayelvükön olvashatják a Tájékoztató Iroda orgánumát. Egyedül a mi nyelvünkön 550.000 példányban jelenik meg a lap egy-egy száma. Ez nem csekélység, ha más magyar folyóiratok elterjedtségéhez mérjük és még sem elég, sőt nagyon is kevés, ha meggondoljuk, hogy a nemzetközi munkásmozgalom köz ponti orgánumáról, a kommunista pártok tízmilliós és a béketábor százmilliós táborának közös lapjáról van szó. Szükség van rá, hogy a magyar dolgozók és főképpen a kommunisták sokkal közelebb kerüljenek ehhez a laphoz. A Tájékoztató Iroda jelentőségét ma már nem kell különösebben méltatni a béketábor egyetlen öntudatos tagja előtt sem. Szerepe, mint ismeretes, mindenekelőtt abban ill, hosry a kommunista in- íemacionálé feloszlatását követő négy évi szünetelés után újból szervezeti kapcsolatot teremtett a legjelentősebb európai kommunista nártok kő* zött az ríj viszonyoknak megfelelően, új formában. Elég egv pillantásra összevetni az 1947-es és 49-es hely zetet. hogy tisztán lássunk. 1947. az amerikai imperialisták támadásának éve. Általában a világ néneire a világuralomra törő Egyesült Államoktól való félelem nyomja rá bélyegét: Ekkor alakul meg a Tájékoztató Iroda és rövidesen megfordul a szél- járás a nemzetközi politikában 1948. a béketábor sikereinek éve s 1949. még inkábo az lesz. E fordulat mögött nem utolsósorban a Tájékoztató Iroda működését kell látni. Kiegészítve és erősítve a béketábor élén álló Szovjetunió szilárd helytállását és küzdelmét: ebben áll az Troda történelmi és világpolitikai jelentősége. Mátyás elvtárs Pártunk megalakításának 30. évfordulóján — nagy segítségünkre van a Kommunista és a Munkáspártok Tájékoztató Irodájának létrejötte. Ez az Iroda nemcsak egyezteti és összhangba hozza a kommunisták működését, hanem kicseréli tapasztalataikat és a Szovjetunió Kommunista (Bolsevik) Pártjával az élen értékes útmutatásokkal is szolgál■ Miért kellett mindezt elmondani? Mert a ..Tartós Békéért Népi Demokráciáért“ jelentősége elválaszthatatlan a Tájékoztató Iroda szerepétől. Mi volt a különleges feladat? Ápolni, erősíteni a proletárinternacionalizmus szellemét, harcba szólítani a béketábor erőit a háborús gyuj- togatási kísérletek ellen a béke védelmében. Legfőképp ezért kell a magyar kommunistáknak még szorosabbá fűzni kapcsolataikat ezzel a lappal, de természetesen még sok minden egyébért is. Nincs még egy újság Magyarországon, amelynek cikkírói között olyan jelentős személyiségek volnának, mint a „Tartós Békéért Népi Demokráciáért“ Írói. A Szovjetuniótól Albániáig Kínától Délamerikáig, Spanyolországtól Görögországig feveti a békéért és a szocializmusért folyó harc minden ideológiai, politikai és szervezeti kérdését. Nincs még egy újság Magyarországon, amely nemzetközi súlyban és tekintélyben felvehetné a versenyt a Tájékoztató Iroda lapjával. A „Tartós Békéért, Népi Demokráciáért“ mindezeken felül újtipusu lap, amely tartalmában, megbízhatóságában, cikkeinek súlyában fölveszi a versenyt a nemzetközi munkásmozgalom bármely elméleti, vagy politikai folyóiratával, ugyanakkor azonban az eseményekkel is lépést tart. Felvetett problémái szorosan beágyazódnak a napi valóságba, megállapításai a mindennapi küzdelmek által felvetett kérdésekre adják meg a választ. Ilyen lapot érdemes olvasni, ilyen lapért érdemes áldozatot hozni. A magyar kommunisták és az ország dolgozói már nem egyszer megmutatták, hogy a mun- kásnemze-köziség szelleme eievenen él bennniik. Most itt a?, alkalom, hogy újra megmutassák. Pártunk kampáuvt indit a lap példányszámúnak^ megduplázására. Előre a Tó Politikai Akadémiáján tartott előadásában a Szovjetunió mezőgazdaságát ismertette. A szovjet mezőgazdaság fejlődésének története azt bizonyítja, hogy a szocialista gazdasági rendszer mezőgazdasági téren is felülmúlja a ’Kapitalista gazdasági rendszeri. Ennek b zonyítékát látjuk, ha végigtekintünk az orosz mező- gaadiaság fejlődésén. Az 1861-tes „jobbágyfelsza- fbadítás“ által a parat-zti-ág eddig használt földjeinek nagy- részét elvesztette, ernte! lőtt kétmilliárd aranyrubel imegvájifási terhet kellett viselnttet A következő jelentős idő* pont az orosz mezőgazdaság történetéiben az 1906- évi földreform volt, amelyet Sztopo- lin, a cári kormány népeíle- nes mintezter® hajtott végre. Ez a földreform nem a dolgozó parasztság érdekéit szolgálta, hanem me-gszüntette a földközössóget és a fculákok f ölőgyarapítását' mozdította elő. 1917-bfm Keren szkij fegyverrel fordult ezambei a föld- osztó parasztság tnegmozdüíá- raival. A .szocializmus, az október; forradalom hozott, csak dön- 'ő fordulatot, indította e] a dolgozó parasztságot a fölemelkedés utján. Az Oroszor- rzágt dolgozó parasztság ’Egyetértett a szövi etek kongresszusával és a föld néntu- lajdonlba vétele mellett fogMint egyik legutóbbi szárnyúkban megírtuk, állami ktozetosbe vették a Korona szállót és éttermet. A Korona vezetésével és átszervezésével Báray József elvtorsat hízták meg, aki a vendéglősipar egvik kitűnő szakembere. Ertesiiléseink szerint a Korona vállalatvezetőjének első tevékenysége az árak felülvizsgálata volt és az indokolatlanul magas tőkéshaszon levágásával egy csapásra sikerült olcsóbbá tenni az árakat. így a tegnapi naptól kezdve már leszállított árak hintek életbe a Koronában. A menü például százalékkal és kiszolgálási díjjal egviitt 6.15 forint, mig a tolcsvai bor li- rerje kiszolgálással és százalékkal együtt 7.38 forint. Az espresso feketét eddig 2 foA város képviselőtestülete pénteki ülésén foglalkozott Pártunk várospolitikai b:zo*t- ■ságámak javaslata alapján Nyíregyháza elavult, rosszemlékű, utcanév''in e<k megváltoztatásával. A részben elavult, vagy rosszemlékű, részben semmitmondó utcanevek megváltoztatása srilksó* gtosé vált- Számtalan hőre van a magyar szabadságmozgalomnak, a munkásmozgalomnak, akik valamennyiéin megérdemlik, hogy egy-egy j lalt állást- Ennek okait keres- j ve kifejtette Nagy Imre elv- tára, hogy a néptulajdónbavéti 1 melletti állásfoglalást a parasztság köréiben kiváltották az 1861-es „jobhágyfdsza- fbaditás* és a sztopolini földreform keserves tapasztalatai, az állásfoglalás mellett tsaíflt az is, hogy az oroszországi kapitalizmus késel fejlődése miatt a magántulajdonnak az orosz parasztság körében nem voltok oly mély' gyökerei, mint a nyugati országokban. A szovjet rendszer alatt a mezőgazdaság olyan hatalmas méretű fejlődésein meint át, amelyet ed dg nem ii-mert a történelem. A cári Oroszország négymillió faekével, csépi övén helyett cséipihadaró- val dolgoztatott és az áttogter- més egéts-z Európában a legkisebb voll A háborút követő esztendőkben sok nehézséggel kellett küzdeni, méefo 1937-ben már a termiül és túlhaladta a háborúé!őtti szintet, de a gabonatermés elmaradta föld felaprőzódása mfatt- A telrmelés fokozásának útja egy volt: áttérni a kisüzemi t?rmei- lésről a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra. „Mn.den más út visszafelé vezet a kapitalizmusba, harmadik út pedig nines“ — mondotta Sztálin elvtára. Sztálin elvtára rámutatott a szövetkezés önkéntességére, fontos jelíftPtő'éaére. A szocialista mezőgazdaság kiépítései, rintért itták az étterem vendégei. az árak revíziója után kiszolgálási díjjal és százalék« kai együtt 1.48 forint. Hasonlóképpen mélyen leszállítót« ták a, többi ítoláru árát Is. A kisfröccsöt 92, a nagyot pedig 170 fillérért adják. Ugv tudjuk hogy rövidesen bevezetik a Koronában a típus ebédet, mint ahogy azt a fővárosban és az ország nagyobb városaiban tették. — Most folvnak a megbeszélések a nyíregyházi üzemekkel éi hivatalokkal ebben az ügyben. Kitűnő. Ízletes és kielégítő mennvtoégü ebéd 8-50 forintba kerül majd. Rövidesen megkezdi a vállalatvezető a Korona éttermének átalakítását is, hogy még otthonosabbá tégy* a do’gozók számára. utca viselje nevüket és így 1» őrizze emléküket. A pénteki képvlíjélőtefiütet* ülésen egyelőre ceak néhány utcanév megváltoztatására keni tt sor. Igv a KA s f utcát Vasvári Pál utcára, a Deasewfify-ter'-t Szamuelly Tibor térre, Király" elek sző] őt. pusztát és megállót Dőzsmszö- IADózsr-nurzta ég miegálll,'!ra, a Svábbnkort Szabad- ág- * bokorra, Császárszállást pedig Esze Tamás szállására változtatták. miután a kizsákmányoló osk- tályoka): félretolták, átvezette a dolgozó parasztságot a kollektív, szocialista gazdálkodásra, így szocialista alapot adott a nemzetgazdaság legelmaradottabb ágának, a mezőgazdaságnak. A sztálini ötéves tervek lehetővé tették, hogy a Szovjetunió mezőgazdasága a világ legjobban gépesített me- zogazadságává váljék. A szoclal znius diadala a mezőgazdaságban dolgozó pa- ra ztság életszínvonalát addig noha nem látott in ein!ben emelte. Négy év alatt a kolhozparasztság fogyasztása •hús, cukor, zsír és más élelmiszereikből négysztereüire emelkedett. De a mezőgazdaság átalakulásával és a parasztság életszínvonalának doriJj javulása mellett megváltozott a Szovjetunió parasztsága in. „A mi szovjet parasztságunk teljesein új parasztság. Túlnyomó többségében kolhtozpa rasz tsá g, vagyis munkáját és tulajdonát nem egyéni: munkára, elmaradt technikára, hanem kollektív munkára és modern technikára alapozza.“ Amíg a Szovjetunió me-ző- gazdiasáva hatalmas mértékben fejlődött, addig Amerikában a mezőigazdasági lakosság hatalmas méretű el- nyomorodácával állunk saem. ben. Am,erika! irodalmi források kimutatásai szerint Amierika 30 millió mezőgazdasági lakósálból húszmillió életszínvonala nem éri el « létmin,imumot és a húszból tízmillió a szó szoros értelmében nyomodban él. Amíg s Szovjetunió parasztságának jellege, öntudata, életszínvonala fejlődött, addig Amerika dóid gyapot termő vidékein 1930—4Ó. között 300.00® far metrósa Iád vált föld‘elemié. A szovjet megzőgazdaság 1*. bebizonyította, hogy a szocializmus on?zága előrehaladottabb, mini a kapitalista országok. Vasárnapi sportműsor A bujtosi sporttelepen mm délután 8 óraikor Szabolcs— Miskolci!. Lokomotív NB II. bajnoki mérkőzés. Előtte fél 2-kor Hapoel—Szaboles II. barátságos. NyVSE — Miskolci MTH mérkőzés lesz Misokicon. A miskolci munkásegyesület ti bennmaradásért harcol. A kék pont döntő lehet számára. ASZTALI TENISZ. Hármas bajnoki asztalitenisz mérkőzés lesz ma reggel 3 órakor a Dohány beválté honrédutoai kitt termében. — Indul a Dohánybevált© két női és egy férfi caapata. TEKE. Ma reggel 9 órai kezdettel NB IL bajnoki mérközé* lesz « bethlenutcai tekepályán. A Szegedi YAOSz less s Szabóiéi ellenfele. Szeged a rangsor harmadik helyezettje. Komoly verseny előtt állnak tekézőink. KOSÁRLABDA. Debrecenben játszik ma a* Ny. Szabolcs kosárlabda essu pata bajnoki mérkőzést a D. Előre kosarasaival. Mindennek azután megvannak a maguk hazai vonatkozásai. ,,Á kommunista rimáiét és gyakorlat kiművelésében — mondta Rákosi jékoztató Iroda magyarnyelvű lan iának fokozott elterjesztéséért, előre a „Tartós Békéért. Néni Demokráciáért“ vnn 000-es oéldányszámáért! Visins7Sij a S/ovje'oüié aj liiiügyininiszlere Változások a Szovjetunió kormányában Az uj kereskedelemügyi miniszter Mensikom uraló külügyminiszterévé. A Szovjetunió Legfeisőbf 7 anécsának elnöksége felmeri Moszkva, március 5. A Tass jelenti : A Szovjetunió Legfelsribb Fanácsának elnöksége Mo'oto- zot, a Szovjetunió ~ miniszter- anácitonak bel' hites elnöké» 'elmentette a Szovj turaió kül- Igyminiszteri tisztétől és Vi- inszkijt nevezte ki a Szovjet ,f the Mikcjamt a Szovjetunió minisztertanácsának -helyettes elnökéi a Szovjetunió tülke- r sked Tm-i minisztori tisztjétől és helyébe Mensikovot nevezte-ki. A Szovjetunió mezőgazdaságáról tartó!! előadást Nagy Imre cihán az MDF Politikai akadémiáján Nagy Imre e'vtárs az MÜP A dolsrozr&é a „Korore“ Bevezetik az olcsó árakat — Jön a tipusebéd Megváltoztatták Nyíregyháza elavult utcaneveit