Nyírségi Magyar Nép, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-19 / 15. szám

1948. január 19, szerda 3. oLdal. nyírségi magyar nép, 3 hetes MNDSz iskola indult Tokajban A nőmozgalomnak mind több és több jólkópzett asz- szony társra van szüksége, akik úgy gyakorlatban, mint elméletben megállják helyü­ket. Ilyen káderek képzésére kezdődött a napokban Tokaj­ban egy háromhetes MNDSz- iskola. Az iskolának 130 sza­bolcsi hallgatója van, akik onnan kikerülve új asszony- Bzervezetekett fognak alakítani megyénkben. Szövetkezeti gazdálkodást akarnak folytatni a Homok-tanyai EPOSz ifjak Az öntudatos dolgozó pa­rasztinak a szovjet Komszo- mol példáját követve részt kér­nek abból a harcból, amely a dolgozó parasztok felemelke­déséért, a falusi kizsákmányo- lók visszaszorítására folyik és saját maguk által kezdeménye­zett szövetkezeti gazdálkodás­ba kezdenek. így cseleksze­nek a Homoktanyai Eposz szervezet fiataljai is. A volt ezerhoidas földbirtokos, Rá- bay Pál földjéből kapnak húsz holdat s ezt a szövetkezeti gazdálkodás legmagasabb for­mája alapján kívánják meg­művelni. Az őszi mezőgazdasági versenyben kitűnt községek A szaboilcsmegyei verseny- iroda véglegesen felterjeszted, le a vármegye azt a hat közsé­gét, amelyek az élen jártak az őszi kenyéréi-atában, A kiér­tékelést egy bizottság végezte és a következő eredményt ál. lapította meg: Szabolcs leg­jobb hat községe — Tiszaber- cel, Csobaj, Nyírbogdány, Vaja Jéke, Benk. Ugyancsak kiérté. kelték megyénk két legjobb szövetkezetét is és ezek: a pátrohai ős demeciseri földmí- vesszövetkezetek. Nagyszabású nőnapot rendez az BSDSz Nagyszabású nőnapot ren­dez a Magyar Nők Demokrati­kus Szövetsége ma délután fél hat órai kezdettel a szerve­zet székhazában. A nőnapon résztvesznek Nyíregyháza öiszets üzemeinek dolgozó asz- szonyai és a Szakszervezeti Szakmaközi Nőbizotíság tag. jaj is. A gyűlésen Valent Sán­dorod, az MNDSz megyei szervező titkára tart beszámo­lót legfontosabb belpolitikai kérdéseinkről. Elkészült a várospolitikai bizottság háromhonapos munkaterve A Magyar Dolgozok Pártjá­nak várospolitikai b'zottsága elkészítette nároro hónapos munkatervit, amely szorosan beilleszkedik városunk három­éves tervének utolsóévi rész. leiének végreimjtásába. A vá­rospolitikai bizottság rósziete- aen, összegszerűen kidolgozta azt a tervet, amelyet az év első három hónapjában végre fog hajtani. A város rendel­kezésére álló, több, mint 900 ezer forintos beruházási té­telből az első három hónap­ban 379.881 forintot használ­nák fel. ELVTÁRSJ] én őszintén megmondom... Hogyan látják a „Hangya“ olajütőben a norma kérdést Olyan a „ciglony“, mint egy nagy tölcsér. Csak a szá­jánál nem paradicsomos üveg van, hanem hatalmas katlan izzón éhes szája nyeli magá­ba a napraforgó mag héját. Szén helyett most ezzel fűtő­nek. Az adagoló ütemesen kattog, Nagy Bálint elvtárs a vízállást és a gőznyomást fi­gyeli, miközben beszélgetünk. A normáról, amelyről annyi szó esik mo-rar.ában. — Nem is csoda, hogy sok szó esik, elvtárs, hiszen aön­tő kérdés a norma kérdése. Meg is mondja a vélemé­nyét, ő, aki 14 esztendőd lehú­zott“ már le a szakmában. Pörkölőben, présnél, kazán­nál, mindenütt. # — Elvtárs, ón őszintén megmondom — ez a szava- járása — helyes, hogy meg­fogjuk a kérdésnek ezt a vé­gét. Tudja, amikor legutóbb Pesten- voltam egy szövőnő­vel beszélgettem útközben. Elmondotta, hogy kétszázöt­vennél is többet keres egy héten. Faggattam, aztán kidé rült, hogy laza a normájuk, könnyűszerrel 150—160 szá­zalékra teljesitik. Erre a szö­vőnőre meg ránk is vonatko­zott Rákosi elvtárs beszéde! Hogy felesszük a jövőnket, becsapjuk magunkat. Mert bi­zony a mi normánk is laza volt elvtárs! 200 mázsa 24 órára; mi meg könnyen tel­jesítettük túl, és olyan pénzt vettünk fel, amit meg sem érdemeltünk. ' Most 217 má­zsa a megállapítolt tudomá­nyos norma és 230 mázsát mutatnak 24 órára a munka­lapok. Ez bizonyította, hogy laza volt. a normánk, nem használtuk ki a gépeinket, nem szerveztük meg jól a munkánkat. — Hogy hogy fogadták üzemünk dolgozói az tij nor­mákat? Kevesen voltak, akik megjegyezték: mi hasz­nunk ebből, hiszen most nem lehet könnyen túlteljesíteni, kevesebb lesz a fizetés. Az­tán ők is belátták, hogy jobb. Hogy nemcsak a mára kell gondolni! Hogy nem keve­sebb a fizetés. Sőt! Termelési értékünk nagyobb. Olajunk ötven százalékát exportáljuk értékes nyersanyagért, valu­táért, ami csak országunkat gyarapítja, bennünket tesz gazdagabbá. — Tudja, nekem a felsza­badulás előtt változói volt az órabérem. Ha a mostanihoz viszonyítom, a mai bérem sok szórta többet ér. Akkor alig kaptunk érte valamit, ma mindenre telik, hó szón ol­csóbb, több, jobb minden. így mondja el1 a. véleményét őszintén Nagy elvtárs, aztán gőzt enged a fürdőnek, mert mindjárt két óra. Váltás és a délelőttieknek kell a meleg fürdő... A sajtóiéban most a Soltész Mihály brigád dolgozik. A/ prések körül félmeztelen mun­kások szorgoskodnak. A csi­gaprés alján lassan csurog az aranyszin olaj. Schmuczer Ist­ván elvtárs, a brigádvezető lassan jön le a vaslépcsőn a pörkölőbői. Kosárcsere van. Ilyenkor legnagyobb a sürgés forgás. Harc a másodpercek­ért — igy lehet- nevezni. — A kosárcserénél naponta egy órát meg lehet takaríta­ni, ha a másodperceket is'ki­használjuk. Ez pedig 15 má­zsával több nyersanyag fel­dolgozását jelenti — mond­ják. A délelőtti üzemszaknak vége. A fürdőkben még a normákról folyik a szó. Meg­vitatják a dolgot és már arról beszélnek a Hangya olajütő munkásai, hogy meg kellene nézni mégegyszer azt a nor­mát, hiszen a 217 helyett 230 mázsát is meg lehet csinálni... P. J. Nyíregyházán is befejeződött a népszámlálás Nyíregyházán a napokban fejezték be a népszáimlálók az összeirási munkát. Most folyik — mint értesültünk — az összeirási anyag átvétele a számlálóbiztosoktól. Eddig 85 számláló adta be a telje­sen. kész összeirási anyagot, .aminek a felülvizsgálatát már meg is kezdték. Az anyag felülvizsgálatának befejezése után február else­jéig az összesítéseket és a népszámlálási anyagot felkül­di a város illetékes ügyosz­tálya a Statisztikai Hivatal­nak, ott folytatják aztán a részletes és mindenre kiter­jedő feldolgozást. Egyébként — mint a hivatal közölte — azokat, akik utaz­tak és nem kerültek sehol összeírásra a városháza eme­let 31. számú szobájában írják össze. Az eddig össze nem Ír­tak tehát még mindig jelent­kezhetnek népszámlálási össze írásra. N@gnyiif gz MDP kéthetes szemináriumi eíoadóképző iskolája Hétfőn délelőtt nyílt meg Nyíregyházán, a Kossuth utca 36 .szám alatt a Magyar Dolgozók Pártjának kéthetes haladó szemináriumi előadó­képző iskolája. Az iskolára 20 szemináriumi előadót kül­dött a Párt, akik két hét múlva fokozottabb elméleti Uszított az iskolák államosítása ellen» hangoskodott a szövetkezeti fúziós közgyűlésen és nem szánt traktoréval a nyirtéti kulákbiró komája Dolgozó parasztok és parasztaaszenyok a nyirtéti szövetkezet élén F. hó 14.-én tartotta fúziós közgyűlését a nyírtéti földmű- vesszövetkezöt és Hangya.— Örüljek a nyírtétiek a két szö­vetkezet egyesülésének, mert ezzel egyetlen, de' erős általá­nos falusi szövetkezet alapjait vetették meg községükben. Megtisztították a Hangyát ré­gi vezetőségétől és becsületes dolgozó parasztokat és pa- rasztasszonyokat választottak az új szövetkezet éléfe. Nyírtéten is megmozdul­Mint mindenütt. iák a kulákok és megpróbálták a lehetetlent: megakadályoz­ni a két szövetkezet dolgozó' parasztságának egyesülését és ovábbra is fenntartani a ki­zsákmányol ék kezében és ve­zetésében lévő Hangyát. Per. sze nem nyíltan álTak ki, en­nél ők sokkal gyávábbak. Bé­renceiket- állították sorompó, ba, 'hadd védjék azok a kulák- érdekeket. így például Retrei Jánost, aki azonban hiába hangosko­dott a közgyűlésen, nem ért el eredményt,, mert jól ismerik viselt dolgait. Cséplőgép és traktortulajdonos, és neki volt a legnagyobb szája az iskolák államosítása ellen is. Bezzeg, amikor szántásra kerül a sor, mindig rossz a traktorja, min­dig szétszedve áll a színben. Amikor aztán a termés csép- léséről van szó, egyszerre jó a traktor és két könyékkel igyekszik minél több osztagot elcsépelni. De azon sincs sok áldás, mert őszre szebben zöldiéi a törek meg a szalma, mint a vetés. Biharinak, a ku- lákbírcnak a komája a csép- lős, tudták hát a közgyűlésen, honnan fúj a szél. !T”mIíür"*Í meg Neurer Jö­£ I zsfef> a kőműves. Micsoda szájat ta ott, amikor megválasztották az uj vezető­séget s abba egyetlen kulak vagy kulákbérenc nem került, hanem csupa becsületes kis. birtokos, meg középparaszt. Róla is mindjárt tudták, hogy Bihari uram füttyére táncol hiszen jól tudja azt mindenki honnan van a ház, meg a gyű mölosös... bórenoeik, új világ van kiatö kuliban Nyírtéten is. Erős lesz az új szövetkezet, erő­sebb, mint a régiek, amik közül a Hangyát éppen a ku­lákok vezették és. zsarolták. (K. L.) tudással kezdik meg munká­jukat,. Legnagyobb részük már elvégezte az egyhónapos pártiskolát. Hars elvtárs, az iskola ve­zetője kijelentette: — Az iskolának az a célja, hogy ideológiailag még fej­lettebb elvtársak végezzék a haladó szemináriumok ok­tatási munkáját. Emelni kí­vánjuk Pártunk tagjainak el­méleti színvonalát és ebben a munkában komoly fel­adatok várnak a kéthetes is­kolát végzett elvtársakra. Egyébként a kéthetes is­kola ünnepélyes megnyitása ra hétfőn este került sor. A műsoros megnyitó ünnepsé­gen megjelent Tenigli László elvtárs, az MB oktatási tit­kára. Megnyitó beszédet Hár Lajos elvtárs és Pálfy Ernő főispán elvtárs mondottak. Tavaszi ütemterv megbeszélése Márciusban kezdik meg a fürdő tatarozását Városunk gőz- és kádfürdő­ié viharvert. Vakolat, elilanya. goltság, rossz tető — ez jel­lemzi már hosszú évek óta a fürdő épületét. A Magyar Dolgozók Pártjá­nak javaslatára több, mint 20.000 forintot állítottak ,be vá­rosunk 1949. évi költségve té. sebe a városi fürdő külső tata­rozni munkálataira. Termé­szetesen ezen túlmenően a bel­ső berendezések helyreállítá­sára és pótlására is sor kerül még ebben az évben, az utolsó tervév első három hónapjában azonban csupán a külső mun­kákat végzfik el. Nyíregyháza dolgozói öröm­mel üdvözlik a fürdő épületé­nek rendbehozását, mert en­nek az elhanyagolt épületnek a rendbehozásával is emeljük a város városias külsejét. A tavaszi mezőgazdasági munkálatok zavartalan meg­kezdése érdekében már mos kezdetét veszi a tavaszi ütem­tervek kidolgozása. Vasáron y Szabolcs műiden gazdaság felügyelőije és gazdajegyzői értekezleten vett részt a vár- megyeházán, ahol ismertették előttük a megyei ütemterve! Ennek szellemében megálla­podtak a járási ütemtervek k: dolgozásában s most már csak nz egyes községekre vár a. feladat, hogy megkezdjék a mezőgazdasági munkálaté' tervéinek kidolgozását. Fizessen elő e Nyírségi Magyar Nép e

Next

/
Thumbnails
Contents