Nyírségi Magyar Nép, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-15 / 12. szám

Pálfy Ernő főispán felhívása IzabolcsvArmegye lelkészeihez vármegye lelkészei közül formátus, az evangélikus lágyszárúban a görögkato- s lelkészek is olyan nyi. ozattal keresik fel hivata­lt, amelyekben állást fog­ak demokratikus rendsze- c, államirágunk és népi nányu.nk mellett. Tudoaná- ra jutott, hogy rám. kát. észek és gör. kát. lelkészek il többen nem merik gya- )lni politikai jogaiknak n irányú megnyilvánulá- mert egyházi feletteseik rzliók alkalmazását lielye- kilátásba. Jkotmányunk szerint or- fos közérdekű kérdésben énö állárfoglalás az állam, jári jogok és politikai jo- gyakorlását jelenti; ebben házi hatóságoknak senkit, it egyházi személyt sincs ík megakadályozni. Ennek nyitására megemlítem még abs'vurg monarchia alatt, it az „apostoli királyság“ iá Mása ide j én hozott 1895: [II. tc.-et, amelynek 4. §-a hangzik: „Egyházi fenyí- nem alkalmazható i-enki n abból az okból, mivel az ő törvényben rendelt vala- v polgári kötelességét tel­tette, vagy törvényben t'j- valamely cselekvést nem véghez, vagy pedig mivel rény által engedett polgári it száladon gyakorolta.' int látható, törvény által edett polgári jogot szaba- gyakorolhat a törvény •int az az egyházi személy aki állást foglalt a magyar misággal, a magyar törvé- kke] szemben álló mind- ítyzmus ellen. De még vi- ísabbá teszi a kérdést anannak a törvénynek 15. amely a következőket tar- iazza: „Ha valamely lel. ?, vagy egyházközségi elől- < a miagyar állampolgársá- elveszti, vagy állam elleni, y olyan büntetendő cselek, ty miatt ítéltetett el, ami reségvágyból származik, a rrkölcraiségbe ütközik, vagy botrányt okozott a Vallás- Közoktatásügyi Miniszter leletére- hivatalától elmoz- n'dó. Ha valamely lelkész, y egyházközségi elöljáró, ál lám ellenes magatartást Isit,, amely hivatalában 5 további 'megmaradását az m érdekeire veszélyesnek teti fel, a Vallás- és Közok- «ügyi Minírazter annak hi­úétól való elmozdítását kö­pheti. Förvénytelennek és erkölcs- ennek kell bélyegezni te- , azt a követelést egyes »•házvezető személyek vé­ről, hogy a lelkészek ne ialjanak állást a magyar államiság és a rendszer mel­lett, bebizonyítva hűségüket. Hallgatásra kényszerűik a demokratikus lelkészi kart, amely elitéli Mindszenty Jó­zsefnek és társainak bűncse­lekményeit, amelyet nem is, mint egyházi fők követtek el, tehát nem egyházi természe­tűek, hanem politikai termé­szetű cselekmények vol­tak. A lelkészi kart a rájuk pkényszeritet-t hallgatással olyan helyzetbe hozzák, mint­ha ezek azonosítanák magu­kat Mindszenty József és tár­sainak bűncselekményeivel. A magyar köztársaság al­kotmánya az 1948. XLVHI. te.-ben védelmet nyújt a sza­bad vallásgyakorlási illető­en, de ugyanakkor védelmet nyújt azoknak a számára is, akik nem azonosítják magu­kat a felforgatókkal, mint Mindszenty József és társai, kik az ország törvényes rend­je, alkotmánya és rendszere ellen szervezkedtek... A magyar nép és demo­kratikus rendszere, a magyar állam és a magyar törvények meg fogják védeni mindazo­kat tehát, akik Mindszenty József és társaival szemben gyakorolják politikai jogukat és elítélik ezek nemzetellenes, hazaáruló politikáját. Demo­kratikus hazánkban csak demokratikus egyház lehet. és előbb-utóbb minden kérdés­ben meg fogunk egyezni az illetékes egyházi vezetőkkel. Éppen ezért nem származhat senkinek kára abból, és így egyetlen lelkésznek sem, ha demokratikus érzését követve elítéli a mindszentyzmus po­litikáját. Ellenkezően, mint demokratikus lelkésznek fel­tétlenül csak használhat az ilyen megnyilatkozás, mert megszünteti a válaszfalat ön­maga és a nép között és bizonyságot, tesz arról, hogy mint demokratikus gondol­kodású lelkész jó vezető le­het a demokratikus egyház­ban. A magyar néphez és a de­mokráciához hű lelkészek ne engedjenek tehát semmiféle reakciós befolyásnak, szaki­don és bátran nyilatkozzanak meg, ha ennek szükségei-ségét érzik. A magyar nép és a ma­gyar állam, a magyar alkot­mány meg fogja őket. vé­deni. Pálfy Ernő Szabói csvérmegye főispánja. Élesednek az ellentétek Anglia és Amerika között Washingtonból jelentik: A palesztínai üggyel kapcso­latos angol-amerikai diplomá­ciai csatározások csütörtökön délután tovább folytatódtak. Lovett helyettes államtit­kár utolsó sajtófogadásán az­zal vádolta Angliát, hogy nem értesítette az Egyesült Államokat közelkeleti csapat, mozdulatairól. Erre az angol külügyminisztérium csütörtök délután közölte, hogy a fel­derítést megelőzően december végén a washingtoni külügy­minisztériumban tanácskozá­sok folytak angol és ameri­kai hivatalos személyek kör zött, akik teljesen egyetér­tettek abban, hogy „izraeli csapatok egyiptomi betörésé­inek terjedelméről sürgős és pontos adatokra lenne szük­ség“. Az angol hatóságok ezért rendelték el a légi fel­derítést. Alig hangzott el az angol külügyminisztériumnak az USA-t vádoló mosakodása, amidőn csütörtökön éjszaka MncDermot, az USA küliigy­jlMao-Che-Tung: Nankingból jelentik: A népi haderő osztagai már Tiencsin déli külvárosát is támadják. Nankingban a Kuo­mintang közoktatásügyi mi­niszter utasította az egyete­meket és főiskolákat, hogy készüljenek fel a főváros el­hagyására, Mao-Che-Tung rádiónyilat­kozatában leszögezte: min­den béketárgyalás előfeltéte­le a Kuomintang kormány fel­tétel nélküli lemondása. A néphadsereg rádiója kö­zölte, hogy a Szucsau körül megsemmisült kormányhad- evők főparancsnokát háborús bűnösnek tekintik, minthogy csapatainak mérges gázok' használatára adott parancsot. Indonéz szabadság- harcosok sikerei Jáva és Szumátra szigetén Az indonéz titkos rádió je­lentése szerint indonéz egysé­gek Északszumátrában hatal­mas támadást indítottak a hol­landok ellen /.s több helyisé­get elfoglaltak. Jáva középső részén a r zabadságharcosok egy váró*: helyőrségét teljesen megsemmisítették. Semleges megfigyelők je­lentései szerint a szabadság­harcosok egész Indonéziában sikeres guerilla-harookat foly­tatnak a holland orvtámadók ellen. Az indonéz köztársaság szükségkormánya rádióSnyilat­minisztériumának szóvivője megcáfolta ezt az állítást. Az angol lalsőházban egyéb­ként erős szavakkal bírálták Bevin politikáját, Pritt és Platts-Mills képviselők sze­rint Bevin beavatkozást kí­sérel meg az Egyiptom és Izrael közötti viszályba. A New Croniohle washing­toni tudósítójának jelentése szerint az angol nagykövet csütörtökön este Bevin kíván­ságára felkereste Trumant, hogy enyhítse az angol ame­rikai feszültséget és Truman személyes támogatását nyerje meg ahhoz, hogy Amerika is gyakoroljon nyomást Izraelre !A tudósitó hozzáfűzi, hogy Truman számára nagyon ne­héz feladat lesz ez a politikai módosítás és nem is lehet egyhamar kielégítő biztosíté­kot várni erre vonatkozólag. Az angol és amerikai impe­rialista ellentét a közelkeleti olaj és hadászati támpontok körül leplezetlen nyíltsággal kirobbant. kozatában kijelentette, hogy Indonézia népe —• ha kell — éveken át is folytatja ellenállá. sát a hollandokkal szemben. A köztársasági csapatok a köz­lés szerint a „felperzselt föld“ taktikájához folyamodtak, úgy, A kormány tagjai tegnap reggel Dob'i István-miniszter- elnök elnökletével miniszter- tanácsot tartottak. A minisztertanács, a külügy­miniszter előterjesztésére jóvá­hagyta a magyar-román víz­ügyi műszaki bizottság hatá­rozatait. Ugyancsak a külügy­miniszter előterjesztésére hoz­zájárult, hogy Schöpflin Gyu­la rendkívüli követ és megha­talmazott minisztert a stockhol­mi magyar követség vezetésé­vel bízzák meg. A belügyminiszter elöter. jesztésére rendelettervezetet fogadtak el a községi jegyzők­kel Szemben gyakorolható rendbüntetés jogáról. A rende­let szerint a belügyminiszte­ren kívül a községi jegyzővel szemben rendbüntetést csak az illetékes főispán, alispán és járási főjegyző- szabhat ki. — Ugyancsak a belügyminiszter előterjesztésére járult hozzá a minisztertanács a községi ille­tőség megszüntetéséről szóló hogy a hollandok Szumátrába» nem találtak mást, mint ha­mut és kiégett romokat. Lemondott a török kormány Ankarából jelentették, hogy Szaka török miniszterelnök és kormánya tegnap reggel le­mondott. Hivatalos magyará­zatot nem adtak. Hírek sze­rint a kormány politikájának parlamenti ellenzése volt a lé­mondára oka. A lemondással kapcsolatban elnöki kiáltványt várnak. A válság egyébként csütörtökön robbant ki, amikor a parlament nem hagyta jóvá az új adótörvényeket, ame­lyekhez a kormány ragaszko­dott, A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága csütörtökön Thorez elnökleté­vel összeült. A Politikai Bi­zottság elhatározta, hogy meg­hagyja a Kommunista Párt nemzetgyűlési " csoiportjának megválai-ztott tagjait a nemzet­gyűlés tisztikarában, de tilta­kozik az alkományban lefek­tetett arányossági elv megsér­tése ellen. A Politikai Bizottság meg­tárgyalta az árak és bérek egyensúlyának kérdését és rá­mutatott arra, hogy a mun­kástömegek életvii-zonyainak állandói romlása a marshalli- zálás következménye. A Poli­tikai Bizottság leleplezte, hogy a kormány árcsökkentésről be­szél, ezzel takargatva az újabb drágulási hullámot, amelyért kizárólag a kormány felelős. törvénnyel kapcsolatos végre­hajtási rendelet kiadásához. Az igazságügyminiszter el* terjesztésére kimondta a mi­nisztertanács, hogy a bűnvádi eljárás során lefoglalt kül­földi fizetési eszközöket, vala. 1 mint aranyérmet' és tört ara­nyat a lefoglaló hatóság kö­teles a Magyar Nemzeti Banknak átadni. Amennyiben a bűnvádi eljárás során' a le­foglalt értékeket nem koboz­zák el, a Magyar Nemzeti Bank a jogosult részére visz- szaadja azokat. A pénzügyminiszter előter­jesztésére a szeszesitalfor­galmi illetékről, a földmive- lésügyi miniszter előterjeszté­sére a mezőgazdasági vasutak állami kezelésbevételéről, a jkefreskedelmügyi miniszter előterjesztésére pedig a föld- mivesszövetkezetek gazdasági tevékenységének szabályozá­sáról fogadtak el rendeletter­vezetet. A béketárgyalás elöleltátele a nankingi kormány lemondása Elfogadta a minisztertanács a községi illetőség megszüntetéséről szóló rendeletet VI. évfolyam, 12. szám. 1949. január SZOOllit Ára 60 illér

Next

/
Thumbnails
Contents