Nyírségi Magyar Nép, 1948. december (5. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-23 / 296. szám

K&8. deCémbér 28, csÜtör íöíc • NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP S. oldal Dimitrov elvtárs beszámolója a Bolgár Munkás (Kommunista) Párt V. kongresszusán A-Bolgár Munkás (Komniu, aißta) Párt V. kongresszusán Dimitrov elvtárs, a Párt főtit­kára előterjesztette beszámoló­ját a Központi Bizottság mun­kájáról és a Párt feladatairól. Részletesen ismertette a Párt történetének időszakait, majd az 1944. szeptember 9-i felke­lés győzelméről szólva kiemel­te: Bulgáriának a német fa­siszta iga alól való felszaba­dításában a legnagyobb ér­dem a hős szovjet hadseregei és annak lángeszű vezérét Sztálin generalisszimuszt il­leti'. Megnyílt ’ a lehetősége an­nak — folytatta — hogy meg­valósítsuk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetet a népi demokrácia rendszerén keresztül azzal a felétellel, hogy ez a rendszer megszilár­dul és kifejlődik s hogy a Szovjetunióra és a többi népi demokratikus országra tá­maszkodik. A dolgozóikat vezeitő Kom­munista Pártok dlöntő felada­tait a következőkben foglalta össze Dimitrov elvtárs: A munkásosztály vezetőszerepé­nek megszilárdítáisa, a mun- kásosz ály és a dolgozó pa­rasztság szövetségének meg­szilárdítása a munkásosztály vezetése alatt, a népgazdaság társadalmi szektora fejlődésé­nek meggyorsítása, a kizsák- mányolók felszámolásához szükséges feltételek megte­remtése a mezőgazdaságban, a termelőszövetkezetek fejlesz­tése a parasztság alapvető tö­megei között. A nemzetközi helyzettel fog­lalkozva Dimitrov elvtárs ki­tért a Tito-csoport árulására és megállapította, hogy a dél­szlávok, köz'ilk a macedón nép egységének megteremté­sét a marxizmus-leninizmus nacionalista áruiéi, Tito é? tár. sai akadályozzák.- Bulgária belső helyzetének kérdésére visszatérve Di­mitrov az ország gazdasági és kulturális feladatait 17 pont­iban foglalta össze, amelyek közül a legjelentősebbek: Minden erőt és erőtartalé­kot mozgósítani az ötéves ál- .ami — népgazdasági — ten végrehajtására. A nehézipar és könnyűipar arányát az előbbi javára meg­javítani, a nehézipar minden ágát fejleszteni. A munkások, dolgozó pa­rasztok és a dolgozó értelmi­ség életszínvonalának emelése, a lakosság ellátásának megja­vítása. Fokozni, kiszélesíteni az ál­lami és szövetkezeti kereske­delmet, erős szervezetet létesí. te ni a mezőgazdasági felesle­gek felvásárlására, a város és falu közötti csereforgalom le­bonyolítására. Beszéde végén kiemelte Di­mitrov elvtárs: ahhoz, hogy a Párt helyes irányvonalát meg lehessen tartani, fokozni kell a párttagok elméleti tudását és meg .kell tisztítani a Pártot a nem oda való ellenséges, kar­rierista és sodródó elemek­től. I* Most a selejt- és önköltség- csökkentét legyen a hangsúly A vasutas-nagygyűlés határozata • • Tegnapelőtt mintegy hatszáz vasutas dolgozó vett részt az Iparosszékházban tartott vas­utas nagygyűlésen. Illés Jó­zsef fű'őházi lakatos határo­zati javaslatot olvasott fel a nagygyűlés előtt. A határozati javaslat megállapítja, hogy a négy és fél napos kocsifor­duló megvalósításáért folyta­tott munkában fordultak elő hibák. Nem fektet'ek eléggé súlyt a selejt csökkentésére és a;: önköltségcsökkentésre. „Most a selejt- és önköltség­csökkentésen legyen a hang­súly1 a négy és fél napos ko- csifordukí. megtartásával“ — így fogadta el nagy lelkese­déssel a nagygyűlés a határo. zati javaslatot, amely a balese­tek csökkentésével, az üzemi szakoktatás kérdésével és a brigádmozgalom kiszélesítésé­vel foglalkozott még. A szünidőben az Eposznak segítenek a diákszövetségi te gok A karácsonyi szünet alatt sem fognak téliemül ülni a Diákszövetség tagjai. Közös ér te kézi ete n e Ű íatároz tá k, hogy a vidéki ifjak falujuk­ban bekapcsolóidnak az ottani Eposz szervezet munkájába és segítenek a szervezeti élet fel­lendítésében, támaszt nyújta­nak az osztálybarc megvívá­sában, felvilágosító munká. jukkái küzdenek a klerikális reakció ellen, A városban maradó tagok A nyíregyházi állami tanító képző intézet gyakorló-általa, nos iskola úttörő csapata, a Vasvári Pál csapat „jótanula- ai“ kultűrünnepélyt rendezeti A kitűnő előadás bizonyította, hogy komoly, lelkes munkát végeztek a kis pajtások és ve zetőik eddig, ötvös László ve. hetesével 12 taggal alakult meg a csapat s ma már ötver. főre- szaporodott.. Csak azok lehetnek tagok, akik önként, meggyőződésből lépnek be. „Munkánkkal akarjuk ma guukravonni a figyelmet — mondták az ünnepélyen a kis úttörők — amit jc'itanulásban. laitnirmunkában és sportban juttatunk kifejezésre.'* Utána hitet tettek a demokrácia mel­lett, aminek öntudatos építői akarnak lenni. , Hogy ilyen szép eredménye­ket ért el a kéknyakkendősök Vasvári csapata, köszönhető el­sősorban annak, hogy az is­kola diákszlövetségi tagjai ne­velték őket. BaracsI Pál V. é. tan. növ. csapat titkár. hetenként háromszor találkoz­nak iskolájukban, ahol klub­napokon, szemináriumokon, tanulókörökön tovább folytat­ják megszakítás nélkül szerve­zeti életüket. Komoly sporto­lási lehetőségeket is biztosát a Diákszövetség. A Kertészeti Középiskola korcsolyapályáján mindenki díjtalanul korcso­lyázhat, ezenkívül a tornater­mekben rendszeres edzéseket tartanak a sportszakosztályok. öt diákszövetségi tag sitá borba megy a karácsonyi szü­net időtartama alatt. A pártfeliilvissgtílás új állomása (ks) A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának ismeretes határozata óta or­szágos érdeklődés nyilvánul megi a pártfelülvizsgálás iránt. Nem csökkent az érdeklődés a felső és közép káderek, a pártmunkások és pártbizalmi­ak felülvizsgálatának befe­jezésével. A felülvizsgálat most elérkezett a párttagság­hoz, a párttagok zöméhez. — A megyében száz és száz elv­társ készül arra, hogy bekap­csolódjék a nagy körültekir- tést, elméleti felkészültséget igénylő munkába, a párttagok tizezreinek felülvizsgálatába. Az eddigi s a mostani felül­vizsgálat között annyi a kü­lönbség, hogy nem kell a fe­lülvizsgáló bizottság elé kerü­lő elvtársaknak előzőleg kér­dőívet kitölteniük. Magának a. felülvizsgálatnak az eddigi gondossággal kell lefolynia, a bizottságnak a rendekezésre álló rövid idő alatt legtiizete- sebben meg kell vizsgálnia a párttagokat, múltjukat, jelen magtartásukat, a párt és a dolgozók állama iránti viszo­nyukat és. politikai felkészült­ségüket. A felülvizsgálat nehéz munkájában a bizottságok se­gítségére lesznek a pártbizal­miak, a tizes csoportvezetők, akik a legközvetlenebb kap­csolatot tartják fenn a cso­portjukba beosztott tiz elv­társsal, jól ismerik valameny- nvit és a bizottságoknak fe1- világositást tudnak adni ró­luk. Ezen felül természetesen] minden párttagnak nemcsak joga, hanem kötelessége is* hogy résztvegyen a Politikai Bizottság határozatának vég-j rehajtásában, segítse a felük vizsgálók munkáját, mert a felülvizsgáló bizottságok ceaki akkor fognak igazán eredmé-i nyes munkát végezni, ha azl egész párttagság segítségére; támaszkodhatnak. A határozat következetes végrehajtása során eltávolit- juk sorainkból az osztályidei gén, korrupt, erkölcstelent elemeket és ezzel megjavitjukj pártunk szociális összetételét; aktivizáljuk, fegyelemre, párti szerű munkára neveljük tag­jainkat. erősítjük és tovább­fejlesztjük a párton belüli de­mokráciát, pártunk erős fegy­verévé tesszük a kritikát és az önkritikát, javítjuk a párt­munka minőségét, erősítjük pártunk eszmei és szervezeti egységét, növeljük súlyát és tekintélyét a dolgozók előtt* ezen felül pedig uj, értékes kádereket fedezünk fel. Mind­erre például szolgál az eddigi felülvizsgálat, amelynek ta­pasztalatai tanulsággal szol­gálnak a további munkához. A tapasztalatokat leszűrik az uj bizottságok, tanulnak az eddigi hibákból és úgy végzik' el felelősségteljes munkáju­kat, hogy az ország vezető pártja csakugyan a dolgozók' élcsapata lesz. Szabolcsi dolgozó parasztok üdülnek a Galyatetőn „A dolgozók üdültetését állami segítséggel minél na­gyobb arányban kell megva­lósítani...“ — írja a Magyar Dolgozók Pártjának prog ramnvilatkozata. Népi demo­kráciánknak ez fontos szociál­politikai kérdése és kormány­zatunk mind inkább meg is 16000 forinttal jntalmmik a »Bika­vér senyben kitűnő vasalta dolgozókat A Magyar Államvasutak dolgozói köziig azok, akik a munkaversenyben és a négy és félnapos kocsiforduló meg­Az ünnepekre befejezik Záhony és Baktalóróntháza villamosítását Záhony villamosításánál a nyíregyházi villánytelep „Gyenge“ brigádja dolgozik. Fagyot, havat, hideget, min­den nehézséget leküzdve ver- sengve dolgoznak, hogy a vil­lamosítást az ünnepekre be­fejezzék. Karácsonyra Záhony­ban kígyóinak a fények! A baktalórántházi villamosí­tásnál dolgozók is idő előtt akarják befejezni a villamosí­tási munkát. Az oszlopok már be vannak állítva, a vezetéke­ket húzzák, a transzformátor­állomás építése is befejezéshez közeledik, A héten elkészül Baktalórántháza villamosítása Is. valósításáért folytatott munká­ban kitűntek, mintegy 400.000 forint jutalomban részesülnek. A juta lombé! egy-egy üzlet- vezetőségnek 60—70.000 fo­rint, Nyíregyházának kb. 10.000 forint jut. A vasutas dolgozók tegnap­előtt tartott üzemi értekezle­tükön értékelték ki öthónapos niuukaversenyüket. A forga­lom üzemi értekezleten nyolc vasutas dolgoz,ót javasoltak pénzjutalomra, hármat pedig kiváló munkás kitüntetésre. — Ugyancsak hasonló javaslatte- vés történt a fű'őházi és az osztálymérnökségi üzemi érte­kezleteken is. teremti a dolgozók üdülteté­sének lehetőségeit. A régi ki­váltságos osztályok luxusnya­ralóit a nép vette birtokába s már nyáron üzemeink, gyá­raink dolgozói pihenték ott ki a munka fáradalmait. Mpst a tél beáltával, az őszi munkálatok sikeres be fejezésével lehetőség nyilik arra, hogy dolgozó parasztsá­gunk szintén üdülhessen. — Elsősorban azok részesülnek ájllami üdültetésben, akik munkájukkal különösképpen bebizonyították, a népi de­mokráciához való hűségüket, így a kenyérgabona beszol­gál tatási verseny élenjáró gazdái. Január hónapban hat sza­bolcsi dolgozó paraszt utazik* fel Galyatetőre és Hévizre. Id, Lingvai János Laskod, Muzer József Tiszadob, özv. Tóth Györgyné Tomyospáica, ifj. Does Andrásné Ramocsa- háza, Karóczki József Nyír­bátor, Szabó Sándor Dögé. Ezenkívül oklevelet és 250 forint jutalmat kapnak. 200 forint jutalomban 14, 150 forint, jutalomban 20 dol­gozó paraszt részesül még Szabolcsban. Mezei vídnyullifirt minden mennyiségben vesz PAPP DERES N||y Íregyháza, L0u4]é her u. 6. A Diákszövetségi tagok leikes úttörőket nevelitek

Next

/
Thumbnails
Contents