Nyírségi Magyar Nép, 1948. november (5. évfolyam, 253-276. szám)
1948-11-03 / 253. szám
e oldal nyírségi magyar nép 1948. november 3, szerda Megélénkült az élet a szabolcsi szakszervezetekben &. XVII. kongresszus óta. 4 A XVII. Szakszervezeti Kongresszus határozatában irányt mutat a magyar szervezett dolgozóknak az uj feladatok megoldásának munkájábanA kongresszus befejezése Vasárnap délelőtt 10 órakor gyűltek össze, "hogy meghallgassák. Gombos Aladár, a Szakszervezeti Tanács sza- bolcsmegyei titkárának beszámolóját. A kongresszus határozatának ismertetése után Tamás Jánosné dohányjövedéki munkásasszony kért szót a nagygyűlésen megjelent számos asszonytársa nevében — Én magam vallásos vagyok, eljárok a templomba is minden vasárnap — kezdte egyszerű szavakkal Tamá9 Jánosné. után az ország minden városában és üzemében ismertették a kongresszuson résztvett szakszervezeti funkcionáriusok a kongresszus határo-. zatát, megbeszélték a feladatok mikénti megoldását — De mégis kijelentem, hogy nem tűrjük tovább- Mindszenty prímás ur mesterkedéseit amelyekkel minden dolgozó ellen, a népi demokrácia ellen tör. Mindszenty nem az igét magyarázza, hanem az urakat • szeretné menteni, meg vigasztalni. De mi nem akarjuk! Elég volt az urakból, akik kiszipolyozzák a népet milliókat taszítanak nyomorba. És elegünk van Mindszenty prímásból is. Mi magunk vagyunk most az urak a portánkon és magunk akarjuk formálni az életünj két „urak“ és Mindszenty prímások nélkül! Majd Tamás Jánosné a nagygyűlés résztvevőinek általános tetszése közben határozati javaslatot terjesztett elő. A határozati javaslat kéri a magyar kormányt, vessen véget Mindszenty prímás uszító tevékenységének. A határozati javaslatot a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta. A Demecseri Ipartelepek dolgozói a szakszervezeti nagygyűlésen a határzati javaslat ismertetésének meghallgatása után megtárgyalták üzemük 1949. évi termelési tervét is. Tervük az, hogy 2.280 vagon burgonyát dolgozzanak fel 152 üzemnap alatt 325 munkással. Termelésük a tervek ! szerint 250 vagon keményitő ■ j és 70 vagon keményitötermék lesz, amelynek az összértéke 12,719.000 forint. Még alig néhány hete működik az ipartelep. Hathetes működésük után megállapítják a normát és így belekapUgyancsak szakszervezeti gyűlések voltak a megye minden üzemében, valamint Nyírbátorban Kisvárdán, Tfeza- lökön is. November 21-én megyei konferenciára ülnek össze Nyíregyházán Szabolcs szervezett dolgozóinak vezetői, a szakszervezeti funkcionáriusok, üb. elnökök, propagandisták és termelési felelősök. csolódnak a munkaversenybe- is Céljuk az, hogy a tervet minden lehetőséget kihasználva túlteljesítsék. A demecseri dolgozók beindították krumpli szörgyárukat is, hogy igy járuljanak hozzá annak a feladatnak. a teljesítéséhez: olcsó,, jó cukrot a dolgozóknak. A konferencián a Szakszervezeti Tanács kiküldöttje ismerteti a szakszervezetek XVII. kongresszusának dönt® jelentőségű határozatát. Majd a konferencia résztvevői megvitatják az eddig elért eredményeket, a tapasztalatokat hibákat és megbeszélik a munkát a kijelölt uj feladatok végrehajtásának, megoldásának módozatait. A nagykállói szervezett dolgozók Megyei funkcionárius-konferenciát rendez a szakszervezet Rongyosgárdisták a népbiróság előtt Drámai duosulevelel irt szerelméhez egy öngyilkos leány Pável Mária 22 éves szat- anárosekei leány szerelmi bánatában felakasztotta magát — jelentette a rendőrség. Az öngyilkoság ügyében lefolytatott nyomozás során megtalálták Pável Mária a feltűnően szép szatmárcsekei leány „Lacikához“ irt búcsúlevelét és a mátészalkai nemibeteg- gondozó intézet idézését. A leány drámai búcsúlevelében Írja szerelmének, hogy félreértette őt, ezért kell meghalnia. Majd befejezésül egy verset küld a hűtlen Lacinak, aki elhagyta. Az öngyilkos leány temetésére engedélyt adtak. Nem hallotta, hogy Jön a vonat — kettészelték a kerekek A mátészalkai rendőrség jelentette telefonon: Varga Lajos 86 éves mátészalkai lakost kettészelték a .Nyíregyháza felé haladó személyvonat kerekei. Szörnyethalt. Varga Lajos halála napjának reggelén kiment a szőlőbe dolgozgatni. A még jó1 erőben lévő (öregember süketnéma volt. Délben, sőt estére sem tért haza. Hozzátartozói rosszat sejtve keresésére indultak. Á szőlő közelében akadtak rá. A vasúti sineken feküdt, borzalmasan összeroncsolva. Az történhetett, hogy este a fiinek mentén tartott hazafelé, nem hallotta a közeledő vonat zaját és a kerekek valósággal kettészelték. A szerencsétlenség ügyében folyik a vizsgálat folyik. A budapesti népbiróság hétfőn délelőtt kezdte tárgyalni Draskóczi László budapesti: nagykereskedő és Fodor Lajos soroksári nagygazda, valamint 25 vádlottársuk bűnpe- rét. A • 1—10 rendű vádlottak tevékenysége még 1939. őszére nyúlik. A vádlottak Draskúczi és Fodor vezetésével összeköttetést, teremtettek még 1947-ben az Ausztriába menekült magyar fasisztákkal. A tárgyalás megnyílása után a tanácselnök felolvasta a vádiratot, amelyből kitűnt, bogy Draskóczi a szervezkedés közben két ^alkalommal kapcsolatot keresett az amerikai követtel. „Cselekedni kel"*— ■ írták leveleikben az amerikai követnek. — „Itt van a kellő pillanat, Követ Ur! TUzU’et- te! kérjük, tegye lehetővé, hogy négyen titokban kijuthassunk Mardin', külügyminiszter úr ezine elé, majd a megbeszélés után hasonló módon hazajuthassunk. — Szent meggyőződésem, hogy elgondolásunk helyes és ha megvaTegnap délelőtt telefonon jelentették az államügyétszség- mek, hogy Bariba Mihályné 28 éves nyíregyházi, Bocskai utca 45. szám alatti lakos a lakásán megmérgezte magát és meghalt. Az öngyilkosság zavart« és gyanús körülményei kiderítésére rendőri nyomozás indult, amelyből adatok még nem kerültek nyilvánosságra. Bartha MMiálynó a telefonjelentés szerint nikotinnal mérgezte meg magát. Ennek ellenére Lésül, döntő hatással lesz az. egész középeurópai kibontakozásra.“ A vádirat ismertetése után elsőnek Draökóczit hallgatta ki a népbíróSág. A tárgyalás tart. dr. Hartog vizsgálata szerint; nikotinra utaló tünetek nem látszottak a hullán. Bartha Mi- hálynéna'k, a Nyíregyházán jól ismert illatszertáros feleségének öngyilkossága élénk feltűnést keltett. Az öngyilkosság oka eddig ismeretien, az „ismerősök“ különféle találgatásokkal igyekeznek rájönni a titokra, amit & rendőrség nyomozása é* a ma délelőtt megtartandó ífoóneolás derít majd ki. 21 nyíregyházi tanyabokor végezte el eddig száz százalékig az őszi szánt ás-vetési munkát Csali ima a takai-itiiin Megmérgezte magát az illafszertáros Barta Mihály felesége A város illetékes ügyosztálya most készítette el eheti jelentését a tanyabirák és termelési felelősök adatszolgáltatásai alapján. A jelentések szerint az őszi szántás-vetési munkákat az alábbi tanyabok- Tok végezték el maradéktalanul: Markó, Antal, Kazár és Szeles, Róka bokrok. Felsősima I., Felsőpázsit I., Báji és Zöld János, Bundás| bokrok. Gyulatanya, Szekeres bokor, Alsó- sóskut-tanya, Puposhalom I.. I. Manda, III. Manda, Lóczi, Varga, Sipos, Cigány, és Teleki bokrok. A jelentés összeállítása során azt is kimutatták, hogy a fogatos szántás az eheti ütemterv szerint alig maradt el a megállapított területnagyságnál. Az őszi munkák során eddig 24.003 katasztrális holdat szántottak fel. A traktor- szántás eddigi nagysága 1776 katasztrális hold. Ä búza vetésterülete 8455 hold. A rozs vetésterülete eddig 11.708 ka- i tasztrális hold (az előirányzott 10.000 hold.) A lucerna vetés- I területe 240 katasztrális hold (az előirányzott 75 katasztrális hold.) Négy ujját levágta a körfűrész Mást „rabolt“ ki a kiszemelt áldozat helyett Kormos Bálint fehérgyarmati lakos elpanaszolta a rendőrségen, hogy előző esté három ismeretlen férfi hazafelé menet megtámadta. Az egyik fojtogatni kezdte, a másik kettő kiforgatta a zsebeit. — Fojtogató támadóját sikerült leráznia. Segítségért kiáltott, amire az útonállók elmenekültek. A nyomozás kiderítette, hogy a támadók Kása Miklós, Váradi Ferenc és Váradi Sándor fehérgyarmati lakosok voltak. Az útonállók kihallgatásuk során érdekes vallomást tettek. Váradi Ferenc elmondta, hogy ő volt az egész história kezdeményezője. Ugyanis Molnár Zsigmond fehérgyarmati lakos őt egy alkalommal megverte. Ezért elhatározták, hogy elveszik tőle a „vaskesztyűt“ és jó; megverik. Molnár is arra járt haza, mint Kormos Bálint. A három legény összetévesztette Molnárral á sötétben és a „kiszemelt áldozat“ helyett őt támadták meg. Az október hóban végzett egyhónapos pártistkolai ösz- szes hallgat«) számára köte- ző találkozó^ lesz ma délután fél 3 órakor a Vay Ádám u. 21. sz. alatti pártiskola helyiSulyos baleset történt a napokban a fehérgyarmati fűrésztelepen. A körfűrésznél dolgozó Kormány István fehérgyarmati lakos jobbkezének négy, ujját levágta a gép. Mint a vizsgálat kiderítette, a szerencsétlenül járt Kormány István munkaadója Palicz György nyíregyházi Bocskai utca 55. szám alatti asztalosmester nem alkalmazott védőberendezéseket,-sőt az OTI-ba sem jelentette be a munkavállalót. ségében. Ugyanaznap délután 3 órakor rendezik meg a mostani pártiskola hallgatóival a röplabdamérkőzést s ezen is lehetőleg minden elvtárs jelenjen meg. Palicz György kihallgatása során azzal védekezett hogy Kormányé volt a gég mint társ dolgozott vele, azért nen» jelentette be az OTI-ba. Palicz ellen a tanuk súlyos vallomást tettek. A vizsgálat befejeztével az eljárás msgindul Palicz György ellem Héf telitalálat a Totón Az 55. totófordul<ba beér- kezett 276.426 szelvény, vagy is 552.852 tip. Tizenkét találatot heten, 11 találatot 127- en, 10 találatot 1639-en értek el. 21.719, 1197, illetve 92 forintot nyertek. Az október havi vigaszdijra a szelvényeket legkésőbb november 7-ig kell eljuttatni a totóosztály*loz- ; -. nil.ALilJ Pártiskolások találkozása