Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-17 / 240. szám
A szakszervezeti munka kongresszusa A magyar szakszervezetek XVII. kongresszusát, rendezik meg Budapesten, ahol napokon keresztül fogják tárgyalni a szakszervezetek időszerű kérdéseit és bátran elmondhatjuk, hogy az egész ország feszült figyelemmel függeszti szemét erre a kongresszusra sőt egész Európa munkássága is a budapesti kongresszus felé tekint és a kongresszus állásfoglalásától várja, hogy irányt szabjon a szakszervezeti mozgalom számára gazdasági és politikai kérdésekben. A küldöttek százai jönnek össze a parlament épületében és több ország képviselteti magát ezen a kongresszuson. A kongresszus határkő a magyar szakszervezeti mozgalom életében, de határkő az európai szakszervezeti munkásmozgalom életében is. A kongresszus feladata, hogy összekösse és elmélyítse az (európai munkásmozgalom kapcsolatait, elmélyítse a szolidaritást azokban az országokban ’ küzdő munkásokkal, ahol elszánt küzdelmet folytatnak a 'hazai reakció és a nemzetközi imperializmus elnyomásával szemben ,az országon belül még szorosabb egységgé kell kovácsolni a szakszervezeti munkásság hatalmas táborit, meg kell tisztítani a lappangó jobboldali íz oc iáidé rn okratiz- mus szellemétől és eltávolítani a soraik közül a belopakodott osztályidegen elemeket. A magyar szakszervezet mozgalmának le kell szűrni a tanulságot az 50 esztendős küzdelmes munkájából és ki kell építenie a maga éberségét, hogy határozott harcos szervezet legyen és minden opportunizmussal szemben fel tudja venni a küzdelmet. Meg kell valósítania a lenini elveket, ami szerint a munkás osztály gazdasági harcát nem szabad elválasztani a szocializmus politikai harcától, hogy a politikai és gazdasági harc egységes munkálásán Jkeresztül. javítsuk a munkás- osztály gazdasági helyzetét, de emellett biztosítva legyen a fejlődés a szocializmus felé és ugyanakkor le kell számolni azzal a felfogással, ami az életszínvonal emelésében látja egyedül a munkásmozgalom célját és összetéveszti ezt a szocializmusért folytatott harccal. Rá kell nevelnie a szákszervezetnek a munkásosztályt, hogy elsődlegesnek tekintse a fejlő dés biztosítását.,# szocializmus célkitűzését és rá kell nevelnie a munkásosztályt arra, hogy még a pillanatnyi élet- szinvonalemelkedés rovására is ezt az elsődleges célt a szocializmus építését kövesse. Ez a szakszervezeti kongresszus tanúságot tesz arról, hogy a magyar munkásság élenjáró osztálya a népi demokráciának és vezeti a harcot, amelyet a magyar nép vív a hazai és’ nemzetközi reakció ellen. Bizonyságot szolgáltat arról, hogy a fejlődés bázisa, a haladás alapja a munkásosztály,' amely azonban hatalmi helyzetét megosztja szövetségeseivel a dolgozó parasztsággal. Más ez a kongresszus, mint minden más eddigi kongresszus volt, mert a magyar ipari munkásság nem kizsákmányolt bérmunkás többé, hanem a hatalom birtokosa, az ország politikai és gazdasági hatalmának birtokosa és osztály öntudatos, , milliós tömege tudja, az országot magának a népnek építi és nem engedi magát Jetériteni erről az útról a kapitalista ügynököknek, akik a verseny ellen, a munkabérek ellen próbálják megnyerni. A magyar munkás- osztály milliós tömege tudja azt, hogy helyzete gyökeresen megváltozott, hogy az ország már nem a tőkéseké, hanem az övé és jólétét, életszínvonalát 'a többtermelésen keresztül a szocialista munkaversenyen keresztül tudja csak biztosítani. Tudja, hogy mindenki annyit ér, amennyit munkájával használ a szocializmus építésénél. Ezért tekint fel büszkén és hálával a munkásujitókra, és élmun- kásokra, akik a munka harcában bizonyítják be öntudatukat és áldozatkészségűket. Úgy ül össze ez a kongresz- szus/mint egy diadal-ünnep, a felszámolt negyedávszázados fasizmus és eben for radalmi reakció kiküszöbölésének diadala, ugyanakkor megemlőkez- zik a negyedév-százada? harcról, amelyben küzdött a Horthy-fasizmus munkáselnyo mó és népelnyomó terrorja, soviniszta demagógiája és fasiszta ideológiája eben De megemlékezhet ez a kong re ;z- szus arról • a?1, hogy kiküszöbölte a szakszervezeti mozgalomból. a tőkésosztáiy ügynökeit is, akik sokszor szocialista jelszavakkal próbáltak zűrzavart kelteni és ellentéteket támasztani a munkásosztály szakszervezeti mozgalmában. Kiküszöbölték a jobboiűaa Az MDP Központi Vezetősége Szervezési Bizottságának felhívása valamennyi pártszervezethez, párttaghoz 1. A Szervező Bizottság fel hívja azokat a párttagokat, akik a tagkönyvcsere és október 15. között iakhely- vagy munkahelyváltoztatás miatt más pártszervezetbe mentek át, de uj szervezetük hoz eddig még . nem igazoltatták át magukat, haladéktalanul jelentkezzenek (az üzemi dolgozók az üzemi, a többi tagok a lakhelyüknél lévő) pártszervezet vezetőségénél és kérjék nyilvántartásba vételüket és átigazolásukat. 2. A Szervező Bizottság felhívja azokat a párttagokat akik a tagkönyvcsere alkalmával a tagösszeíróívet kitöltötték és mint tagok a régi tagkönyvvel rendszeresen fizették tagdijukat, de uj tagsági könyvüket a mai napig nem kapták még kézhez, ugyan csak haladéktalanul jelentkezzenek a pártszervezetek vezetőségénél és kérjék Össze Írásukat. 3. A Szervező Bizottság utasítja a pártszervezetek vezetőségeit, hogy a másik pártszervezettől átjelentkező és pártszervezetükhöz tartozó tagokat gondos leellenőrzés (tagságikönyv megmutatása, a változások megin- doklása) után vegyék nyilvántartásba és a havi jelentésben jelentsék be a központi nyilvántartási osztálynak. Akiknek az összeírölap kitöltése után még nem cserélték ki tagkönyvüket, Írják össze haladéktalanul s jelentsék a megyei bizottságnak és a központi nyilvántartási alosztálynak. A Szervező Bizottság nyomatékosan figyelmezteti a szervezetek vezetőségeit, hogy semmiféle pótösszeirást csinálni nem szabad, csakis azokat a tagokat jelentsék, akiket a kommunista vagy szociáldemokrata tagok ösz- szeirása alkalmával a központ már nyilvántartásba vett. 1948. október 16. Az MDP KV Szervező Bizottsága Újból fellángoltak a harcok Palesztinában Felgöngyölítették a kisvárdai feketéző hentesek frontját Visinszkij megingathatatlan álláspontja nagy zavart keltett a nyugatiak, de a velük eg.v- húron pendülő többi országok között is. A francia sajtó egyhangúan állapítja meg, bogy a ■ Biztonsági Tanácsnak a berlini kérdéssel foglalkozó pénteki ülésén megkíséreli manőver meghiúsult, v A politikai bizottság úgy határozott — jelentik Párisbó), — hogy a palesztinéi kérdés megvitatását az időpont megjelölése nélkül későbbre halasztják. Az amerikaiak örülnek ennek a javaslatnak, mert az egész palesztínai kérdést a választások utánra szeretnék halasztani. Ugyanekkor Palesztinából a harcok újbóli fellángolásáról szociáldemokratákat, akik együttműködtek negyed évszázadon keresztül a Horthy fasizmussal és a felszabadulás után is az összeesküvő reakcióval működtek együtt, hogy kézre játsszák az országot a nemzetközi imperial izmusnak. A Szakszervezeti Tanács 50 éves fennállását ünnepli ezen a kongresszuson é- a Peyerék- től és Széligékíőii megtisztított Szakszervezeti Tanács egészen más politikát jelent a magyar munkásmozgalomban, mint amilyet a Peyer Károly által irányított Szakszervezeti Tanács jelentett. A Szakszervezeti Tanács a i magyar népi demokrácia egyik legnagyobb erőssége és ott. van a baloldali blokk pártjai mellett, hogy ezekkel együtt építse az országot. A Szakszervezeti Tanács ott lesz az új Függetlenségi Frontban is, ott. képviseli a munkásosztály gazdasági érdekeit. A Szakszervezeti Tanács vezetésével, a magyar szakszervezeti mozgalom egyik élenjáró mozgalma Európának. Halla'ja hangját az imperializmus terrorjával szemben, ott, ahol szakszervezeti vezetőket, vagy munkás- mozgalmi vezetőket érint a tejeknél és pecsenyesütőknél r- tartottak razziát és valameny- nyinél találtak feketén vágott marhát, sertést és juhot. Az ügyben széleskörű nyomozást tartott a rendőrség. Az ügyben számos letartóztatás várható. Köd Felhőátvonulások, helyenként köd, kisebb esők. A hömérséklet nem változik lényegesen. reakció terrorja, vagy ott, . i:pl a nemzetközi imperializmus részéről durva támadás éri a munkásosztály jogait. Iránymutató a magyar szak- szervezetek mozgalma Európában és ezért tekint a népi demokrácia országának munkásosztálya melleit amelyek büszkén néznek a magyar szakszervezeti mozgalom felé, az elnyomott európai országok munkássága várakozással és vágyakozással, mert tudják, hogy a szabad Európa, szabad munkásmozgalma őket is erősíti. Pálfy Ernő. Nagyszabású húsfeketézést leplezett le Kisvárdán a nyíregyházi rendőrség. Pénteken a korareggeli órákban nagyszabású razziát rendeztek a henteseknél, amely során 1607 kg. húst, zsírszalonnát koboztak el. Szilágyi Lajos, B. Balogh Sándor, Szilágyi Ferenc, Friedmann. Mór, Bodrog János, Klicsu Imre, özv. Fáczán Jó- zsafné, Klicsu Ferencné, Hartmann József, Márta Béla, Szilágyi Pál, Márta Miklós henf > ^i^TMagyar Nép ’ Ara C0 Hitei 0 a -ij_i V. évfolyam, 240. szám. f M 0_ulUUl. 1948. október 17, ViSfrlMP Éljen a szabad szakszervezetek XVII. kongresszusa . folynak. A zsidók az egyipto- * miak támaszpontjait támadják. érkeznek jelentések. Palesztina déli részén heves harcok