Nyírségi Magyar Nép, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-12 / 210. szám
1948. szeptember hő 12. NYÍRSÉGI MAGYAR N»F 8. oldal VadászÉs közben agyonlőtték a hajtőt A nyirvasvári és környéki vadászok nagy hajtó vadászatot rendeztek a község határában. Nem sokkal szürkület előtt az egyik fegyver eldör- dvrlése után holtan esett össze Karcub Miklós, aki mint hajtó vett részt a vadászaton. A halálesetet telefonon bejelentették az államügyészségnek. Értesüléseink szerint a vizsgálóbiró és a törvényszéki orvosszakértők kiszállnak a helyszínre, hogy a holttestet felboncolják. Egybeh kivizsgálják az emberhalállal végződött vadászat körülmé- 'nyeit is. i 6000 forint rendkívüli segély szociális célokra A népjóléti minisztérium időnként rendkívüli segélyt utal ki a rendes küzsegélyen felül a válságos helyzetbe jutott dolgozók, számára. A sza- bolcsvármegyei szociális felügyelőség március óta 6 ezer forint segélyt utalt ki' a betegség vagy halálesett miatt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került szabolcsmegyei dolgozóknak. Befejeződött a nyíregyházi gye/me kék hajduszoboszlói nyaralása A szociális felügyelőség gyermeknyaraltatási akciója keretében 40 nyíregyházi gyermek üdült Hajdúszoboszlón. A gyermekek kipihenten, testsúlyban gyarapodva, barnára pirultan a napokban hazatértek. A szoboszlói vendéglátó, szülők nagy vendégszeretetet tanúsítottak, csomagokkal, élelemmel látták el a hazatérő nyaralókat. Ebből az akcióból az MNDSz asszonyai is kivették részüket A gyermekek- útiköltségének felét a város fedezte. Hazautazásukat a Kertészeti Középiskola igazgatója Biztosította az iskola kocsijával. La&ásfosztogatás Hegyi Ferencné Széchenyi- utca 17. szám alatti lakos lakásfosztogatás miatt tett panaszt a rendőrségen. Csütörtökön este átment a bérháznak egy másik lakásába s mikor visszatért, saját lakását kifosztva találta. A kivasalt ruhanemüek közül 800 forint értékű hiányzott. A lopással azt az ismeretlen férfit gyanúsítja, aki aznap este koldulás ürügyével járt a házban. A rendőrség megindította a nyomozást. ; | Elloptak a Kutat Nem mindennapi ügyben tett feljelentést a rendőrségen ifj. Papp Lajos Oros világostanyai lakos. Elmondta, hogy éjszakának idején leszereltek és ellopták a gyümölcsöeébő. a szivattyús kutat. Az éjszakai tolvajok kibontották a kerítést is, mert másképp nem tudták kivinni a kutat. Mmű laziáiiBiisra tüa pmi a Mii tfiaüsiíi iá Kitűnő csépiési eredmények bizonyítják az állomás jó munkáját Missziót tölt be Szabolcs gazdáinak a korszerű gazdálkodásra való áttérésében a nyíregyházi Kertészeti Közép iskola és a Homokkisérleti Állomás. Mig a Kertészeti Középiskola Szabolcs gazdaifjait neveli és oktatja a korszerű gazdálkodásra, addig a Ho- moKkisérieti Állomás a szabol esi homoki gazdálkodás módszereinek eredményét mutatja be gyakorlatban a gazdáknak. Az idei csépiési eredmény íenyesen igazolja a Ho- moRkisérleti Állomás jó munkáját és annak ered- ménnyességét. Ebben a gazdasági évben a gabonafélék vetésterülete összesen 39 katasztrális hold volt az Állomáson és a sze- mestermények csépiési eredménye ezen a területen, 443.13 q volt, tehát katasztrális holminként átlagosan 11.36 mázsa. 17.05 mázsás buzaátiag lagot eredményezett a Homokkisérleti Állomás telepén. ' Korszerű gazdálkodást Még jobban világossá válik a kuionoseg. ha a ieuti ered- menuyeKKtn szemben tigye- iernbe vesszük azt, bogy sza- boies varmegye 1948. évi átlagtermése katasztrális holdanként búzából 5, rozsból h.ö, árpából 5.5, zabból ugyan csuk o.o metennazsa volt. Ma ezt a megyei átlagtermést összehasonlítjuk a nyíregyházi Homokkiserleti Anomas átlagterméseivel, úgy vitán felüli, hogy a jobb terméshez, jobu kuzeilátasboz döntő részt x korszerű gazdálkodás utján jutüatunk el. Ezek az eredmények mind bizonyítják, hogy dolgozó parasztságunknak nagy gondot kell fordítania a -jó vetőmagra, a gondos ta- lajelőkészitésre. a szakszerű trágyázásra,. a helyes növény- ápolásra és a helyes vetésforgó rendszer alkalmazására. A legutóbb érkezett hadifoglyok névsora Tegnap mégerkezett az idei 37. hadifogolyvonat a Szovjetunióból. Ezzel a szerelvénnyel. 54 törzstiszt, 62 tiszt, 689 altiszt, 227 legénységi á'io-má- nyu, 25 polgári személy és 1 munkaszolgálatos tért haza. A hazaérkezett nyíregyház és szabolcsi hadifoglyok a kő vetkezők: , Bélavári József Nyíregyháza, Máté Dezső Nyíregyháza Strobl József Nyíregyháza, .Kovács Árpád Nyíregyháza Bencsi'k Mihály Nyíregyháza Böjti József Nyíregyháza Merkovezki András Nyíregyháza, Tóth József Nyíregyháza, Kurucz István Nyiregyhá za, Csernyik István Nyíregyháza, Bagoly Péter Nyíregyháza. Tamás Mihály Nyírbátor, Árva József Ujfehértó, Bujdosó Ferenc Ujfehértó, Iványi József Ujfehértó, .Mankó Miklós Ujfehértó, Frecska József Ujfehértó Be ke György * Balkány, Veréb József KLs- várda. Vaskó Ferenc Kisvárda Kovács Sándor Kisvárda. K>- c-zán Miklós Nyiradony, Oláh Dávid Tisza dob. Márföldi János Nagykádó, Máté ~ Antal Nagykáiló, Vajdics Ferenc Nyírpilis, Mihalkó István (Mellértó, Sebők József Ofe- hértó, Fodor Péter Levelek, Tolnai István Dombrád, Korpái József Kemeese. Kocsis Különlegességek a nyiregy* házi őszi kiállításon képző iskola gyümölcsöt, szol A búza vetésterülete 15 katasztrális hold volt, amelyről -összesen 173.94 q szemestermést csépeltek.^ Ez tehát a 40 százalékos fagykár ellenére is U.60 mázsás atiag. Az egyik táblán a búzát lóhere után vetették, szuperfoszfát műtrágyával trágyázták. Ezen a területen —‘ 4 kataszteri holdon — 08.23 q búza termett, ami 17.1)5 mázsás 'átlagtermésnek felel meg. 16,66 q rozs 4‘22-vel szemben A rozs vetésterülete 16 katasztrális hold volt. Ezen a területen összesen 159.34 q rozs termett. Az üzemi átlag (a trágyázatlan és trágyázott parcellák összesített átlaga 9.95 q szemestermés volt. Ezt a 16 holdas rozsvetésterületet 15 féle gazdálkodási rend szerrel kezelték. A régi sza belesi gazdálkodási rendszer szerint katasztrális holdan ként 4.22 q rozs termett. Ezzel szemben a korszerű gazdái kodás szerint kezelt zöld- és műtrágyázott föld 16.66 mázsa szem es terményt' adott. Annál is inkább figye lemre méltó ez az eredmény, mert futóhomokon, dombon érték el. A futóhomokon folytatott 15 télé gazdálkodási rendszer világosan mutatja, hogy csak a korszerű homoki gazdálkodás vezetheti boldogulás ra a homokos területeken dolgozó szabolcsi parasztságot. Misem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a homokdombon végzett 1948. évi kísérletek a régi és kevésbbé tökéletes szabolcsi gazdálkodással holdanként 4—6—8 mázsás . ^eredménnyel végződtek, mig a korszerű gazdálkodási rí ndszer szerint kezelt rozs 12^14—16 mázsás holdanként! átlaggal fizetett. A tavaszi árpa 16.15, a zab 11.40 mázsás holdanként! át* Számos újabb jelentkezés érkezett a kiállítás versenyirodájához. A Béni gyár pálinka, rum, likőr, málnaszörp különlegességeivel szerepel majd. Nemcsak kiállítani, hanem árusítani is fogják az italokat. A kisvárdai Vulkán vasöntöde és gépgyár takarék tűzhelyeit, kályháit mutatja be. A sóstóhegyi földmives- szövetkezet, a polgári gazdalőt, bort hoz a kiállításra, a nagyhalászi gazdaképző iskola pedig szőke mangalica sertéscsoportot hajt fel. i A földművelésügyi minisztérium uövényegészségügyi szolgálata a különböző kártevők elleni védekezést mutatja be, főképen a kolorádú bo- g'ár elleni védekezést. József Tiszabercel. Papik György Ny L/gyulaj, Spinkor Márton Napkor. Majoros Bé’a Ibrány, Kiss Mihály Ibrány, Szendrei Imre Nyírszőlős, Szondi József, Nv ír mod gyes Madaram István Nyirmedgyes Mezőgazdasági termelési verseny- kiállítás Nagy- kállóban Szeptember 19-én rendezik meg a délszabolcsi községek mezőgazdasági és ipari termelési versenybemutatójukat. A kiállításon tenyész- és haszon állatokat, mezőgazdasági, konyha- és virágkertészeti, szőllő- és gyümölcskertészeti termékeket, valamint kisipar i- és háziipari termékeket mutatnak he. Leégett egy kerülőhöz Dudik András nagykállói lakos kerülőháza» este hét óra tájban kigyulladt. A nádtető azonnal lángrakapott és leégett az egész épület Dudik Andrást 8000 forint károsodás érte. A tüzet valószínűleg a kéményből kipattant szikra idézte elő. Hlyen jugoszláviai vagyontárgyakat kel, bejelenteni ? A belügyminisztérium Szabolcs vármegye főispáni hivatal utján rendeletet küldött a járási tőjegyzöségekhez, városi polgármesteri hivatalhoz. A rendeletben a következőket rendelte el a belügyminiszter: A Jugoszláv Szövetséges Népköztársaság a békeszerződés 24. cikkének 3. pontjára hivatkozva többszázezer könyvre, okmányra és egyéb A Szabolcsi Héttel kapcsolatban október 2 és 10 napja közt megrendezzük vármegyénk 48-as centenáris kiállítását. Már eddig is nagyon szép kiállítási anyag gyűlt össze közületektől és magánosoktól. (Okiratok , képek, Kossuth bankók, stb.) Tisztelettel felhívjuk a vármegye közönségét, hogy a kiállításba mint kiállító, tőle telhetőleg kapcsolódjon be. Ezzel növelje annak sikerét. Állítson ki a szabadságharc idejéből • származó okiratot, naplót, képet, hadfelszerelési ós használati / tárgyra tart visszaszolgáltatási igényt. A körrendelet körülbelül 80 pontban sorolja fel a vagyontárgyakat. A rendelet kötelezővé* teszi a városi községi hatóságok számára, hogy ezeket a tárgyakat területükön kutassák fel és az eredményeket a legrövidebb időn belül közöljék Szabolcs vármegye főispáni hivatalával Kapcsolódjék be mindenki az októberi kiállításba tárgyakat. Egy-egy nagyobb címletű 50, 100 forintos bankót is szívesen vennénk át kiállításra. Mindent a kiállító neve megjelölésével állítunk ki s a kiállítás bezárásával vissza is adunk. A tárgyakat Nyíregyházán a Városházán az emelet 7 sz. szobában dr. Rácz Géza kulturtanácsnok- nál a 48-as centenáris kiállítás rendezőjénél kérjük le adni. Kiss Zoltán polgármester.