Nyírségi Magyar Nép, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-09 / 207. szám
1948. szeptember hó 9. NY1B8ÄGI «AGYAR NÜP 3. oldal Szabolcsi Hét. Mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és kulturális kiállítás 1948. okt. 2-10-ig Kiállítási irada: Várai sgyehása tsz. 36. ______ Telefonszám: 431. Vörössipkások — néphadsereg Készül a Szabadságharcos Szövetség a honvédnapra Veress József, a megyei titkár zsebkendővel törli verejtékező .homlokát. — Sok a munka, de jól akarjuk megrendezni a honvédség nagy ünnepét. Száz évvel ezelőtt született meg a ■magyar honvédség. Ezekben a napokban indultak harcba a legendás vörössipkások. örök eszményképei maradnak ők a szabadságharcos szellemű magyar ifjaknak. Most ép úgy szükség van erre a szellemre, mint száz évvel ezelőtt. Büszkén ünnepelhetünk most, mert honvédségünk közvetlenül utó da az 1948-as dicsőséges katonáknak. Újra a nép fiai jönnek katonának, munkások, parasztok. Ostoros, antós fatarverseny Bőrmellényes motorosok ülnek a Szabä'dsägharcos Szövetség irodájában. Debrecenből jöttek, réi'ztvesznek a mo- tarverenyen. —"Nagyon szívesen látjuk a sporttáskát. Azt akarjuk, hogy mindenkit bevonjunk a sportba. Szép díjazások is lesznek, ezüst serleg, érmek. Nézze csak meg Biczák kirakatában! — Nem a dijakért, hanem önzetlenül versenyzünk mi, baj táré. — Legközelebb motorokat, gépeket veszünk a bevételből, így aztán minden sportolni akarónak rendelkezésére áll a megfelelő sporteszköz. . — Mi is lesz az útvonal? — Tokaj, Szerencs, Lilafü- red, Eger, Mátraháza Gyöngyös és vissza. — A keletmagyarországi motoros és autós futárverseny ről beszélgetünk — fordul felém magyarázóan Ihres József. — Bárki benevezhet a versenyre. Népi táncok, * népdalok Kecskovszki elvtárs lép he. Ö intézi a kultur ügyeket. Már pereg a szájáról a szó és kibontakozik az esti műsor képe. — Főleg népi táncokat és népdalokat fognak előadni. Kiválasztottuk már az énekes és táncos csoportokat. Az MNDSz, NÉKOSz, NyVKV, Kertészeti Középiskola szerepei. Persze fellépnek a város összes kulturcsoportja is. — Igazi népünnepéllyé akarjuk tenni .ezt a napot. — Katonadalokat, újakat, frisseket ballbat majd a közön ség. A partizánidulót a villanygyári dalárda énekli. — Reggel vidám zeneszó ébreszti a várost, örömmel kezdjük a napot. És az egész nap egy nagy örömünnep lesz. Hiszen szabad országban szabadságharcos szellemű nép adsereggel emlékezhetünk a negyvennyolcas honvédőinkre. Rámutat a honvédnapok p’akátjára. Vörössipkás, torna dolmányos katona veri a dobot és a háttérben a gyárakból, falvakból jönnek hosszú sorokban a munkások, parasztok, * értelmi- • ségi dolgozók, az uj honvédség zászlaja alá. Az evangélikus lelkészek elítélik az egyház reakciös vezetőit SPORT Nagyhalász sportja Nagyhalászban lelkes sportemberek Lippai Sándorral az élen jelentős lépést tettek a tö megsport kiépítésében. A községnek három .labdarugó csapata van, amely közül kettő a kerületi I. és II. osztályban szerepel. Mezítlábas csapata szintén van és az eredményesen működik is. A labdarúgáson kívül kosárlabdának és a röplabdának ;is sok híve van Nagyhalászban, augusztus 20- án, a kenyér ünnepén nagyszabású sportversenyt rendeztek atlétikai, sakk, -asztali tenisz, magas ugrás, távöl - ugrás, sulydobás és rúdugrás számokkal, ahol sok uj tehetség btukkant fel. Nyári Kupa mérkőzéseket indítottak meg a Nagyhalászi EPOSz SE kezdeményezésére, ennek győztese megérdemelten a nagyhalászi csapat lett. Az amúgy is keményen ■dolgozó paraszt fiatalok a ligáiig tudtak az edzéseken ia résztvenni, mégis keményen állották m eg a ihe.yüket a küzdelemben. Valamennyien meg is érdemlik azt az érmet, amit a vezetőség kitűzött a kupagyőztesnek. Nagyon örvendetes Nagyhalász sportjának szép fejlő- . dése, de reméljük nem ál nak meg, hanem haladnak tovább a megkezdett úton. A budapesti fasori evangélikus gimnáziumban értekezz letet tartottak az evangélikus egyházi élet vezető egyéniségei. Mihályfi Ernő miniszter hangoztatta, hogy az evangélikus egyház egyes vezetőinek magatartása károkat okozott az ‘egyháznak és az országnak. Több lelkész szólalt fel ezután az egyház antidemokratikus vezetői ellen. Szabó József jdüspök hangoztatta hogy az evangélikus egyházi élet vezetésében nincs jelen a nép. Kijelentette: A tisztulásnak meg kell indulnia. Az elfogadott határozati javaslat élesen elitéli az egyház jobboldali vezetőit és követeli, hogy ezek hagyják el helyüket. jj Magalakul a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága A belügyminiszter elrendelte, hogy a Magyar Államrend- őrség Államvédelmi Osztályából, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságból, a Budapesti Főkapitányság Utlevélosztályából és a MagyaiJ Államrendőrség határfolyam- és légirendészeti szerveiből uj középfokú rendőr- hatóság létesüljön. Ennek \ a szervnek a Magyar Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága lesz a neve. Az Államvédelmi Hatóság * vezetőjéül Péter Gábor rendőralta- i bornagyot jelölte ki a belügy- " miniszter. Befejeződlek a Ságvári emlékversenyek A Szabolcsmegyet SziT a negyedik. Most fejeződtek be Ság- ■ vári Endrének, a magyar ifjúság nagy harcosának emlékére kiirt versenyek. A díjkiosztó ünnepséget vasárnap este rendezték meg a sportcsarnokban, ahol étrekes sportbemutatók és beszédek után ki- / hirdették az összesített pontversenyek eredményeit. Az első az újpesti Szit. 2. Szolnoki Máv Szit. 3. Borsodmegyei Szit. 4. Szabolesmegyei Szit. Ifjúsági játékos toborzás. Felhívjuk az összes nyíregyházi munkás, tanonc ifjakat és diákokat, akik tehetséget éreznek magukban a labdarúgás iránt, ma délután 4 órakor jelenjének meg a búj tosi sporttelepen és !Tlótth Ernő ifjúsági intézőnél jelentkezzenek. , v Pénteken reggel 8 órakor indul a staféta a városháza elől Budapestre a 100 éves honvédség ünnepségeinek megnyitására. A stafétát Kis» Zoltán polgármester elvtáre üdvözli. — : Eltűnt egy nyirmadai asszony Ifj. Kuczmog Józsefné sz. Fodor Margit nyirmadai lakos hozzátartozói bejelentették a rendőrségen, hogy Kuczmogné még Szeptember elsején ismeretlen helyre utazott otthonról anélkül, hogy kijelentette volna magát a Naposcsibék a Kiállításon Az októberben megrendezendő kiállításon az Állami Baromfikeltető Központ két darab keltetőgéppel vesz részt és a kiállítás tartama alatt fogank a naposcsibék kikelni. Ezeket rögtön árusítják is. A naposcsibék ára egy forint 50 fillér, a dolgozó parasztság részére 20 százalék engedmény. A dolgozók és a földművesszövetkezetek részére igen fontos a keltetőgépek megismerése, merthiszen viszonylag már olcsó és működéséihez villamosáram nem szükséges, bármelyik falun és tanyán használhatják. ‘ községből. Az asszony felkutatására minden intézkedést megtettek. KIZÁRÁSOK a Magyar Dolgozók Pártjából v— ÍA kisajátításból eredő követelések bejelentése. K 24.151—1948. szám. A pénzügyminiszter ur 3350—1948. P. M. számú rendelete szerint a kisajátításból eredő egyes követeléseket a hivatalos: lapban közzétett mintának megfelelő hivatalos nyomtatvány felhasználásával kell megtenni. A bejelentésen az aláírás ,valódiságát a községi, elöljárósággal (polgármesterrel) igazoltatni kell- A szükséges nyomtatványok az érdekeltek követlenül a Magyar Állami Nyomdánál (Budapest I. Ka- pisztrán tér 1. sz.) díjtalanul szerezhetők be. Kiss Zoltán sk. polgármester. A Magyar Dolgozók Párt- | ja Végrehajtóbizottsága Rajka Ferenc közmunkaügyi felügyelőt pártszerütlen magatartásáért, az államosított iskolák tatarozás! munkálatainak hanyag és lelkiismeretlen vezetéséért, mellyel az MDP. tagjához nem méltó közhivatali ténykedése nyert bizonyítást, tagjainak sorából kizárta. A pártbizalmi jelentése alapján megállapítottuk, hogy többizben, amikor őt a pártbizalmi felkereste, letagadtat- ta magát. Ezzel a magatratá- sával akadályozta a párthizal mi eredményes munkáját és bebizonyította . megbízhatatlanságát és hűtlenségét. Gelberger Sándor lakatos-« mester nyilvánosan, hivatás Iában megtámadta pártunk egyik funkcionáriusát, őt il- luminált állapotban kompromittálta. Szembehelyezkedett; pártunk politikai irányvonal Iával, akadályozta pártaktíváink munkáját. Olyan egyénekkel tartott kapcsolatot,, akik a pártnak és a népi demokráciának ellenségei, ezzel a reakció szekértolójává lett.- A végrehajtóbizqttság a párt tagjai sorából kizárta. HIRDESSEN a Nyirs6(i Hínár NAgbao ASTORIA szálloda-étterem BUDAPEST Nívós - Komfortos - Olcsó Szövetei Lantos és Ftarcty cégtől Óri&Si választékban Tekintse meg raktárunkat és kirakatainkatl Takaréképület