Nyírségi Magyar Nép, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-25 / 169. szám
oldal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1948. JULIUS HÓ 25. A tiszalöki selyemtiernyóte nyésztők versenye erre az évre befejeződött. A kiértékelés szerint legszebb eredményt özv. Csáki Istvánná ért el aki egy doboz petéből 32 kiló góbét. tenyésztett ki. Szorosan utána következik Kérik Sándor, aki két doboz petéből ősz szesen 55 kiló gubót, ebből 48 kiló e'sőosztá'yű selyemgubó, szolgákatott be. Harmadik lett egy doboz petéből 22 kiló géb óval Polonkai Gábor, mögötte van két doboz peté bői 43 kilós eredménnyel1 Kajati László. Kitűnő eredményt ért el Spala István és Tóth István i> . A tiszalöki selyemhernyó tenyésztők növelve szaktudásukat, versenyre keltek, ki tud szebb, minél több eVőosz tályó selyemgóbót tenyészteni. — Versenyük eredménye ként még soha nem volt ilyen szép eredmény, mint az idén. Gond er1 munkájuk jobb ered menye a többi versenyző se- üyemliernyóteny észtő jobb eredményével együtt elősegíti országunk selyemiparát. 300 házhelyet osztottak ki az uj- gazdák közt a Gencsiek birtokán 33 kislakás építősét kezdte meg az OHESz a SzakcEyi-keitben Nyiradony határában, a Gencsiek volt uradalmában, a Szakolyi-kertben 300 házhelyet osztottak ki a nyiradony i ujgazdák között. Az Ohész — min értesültünk — már meg is kezdte a kiosztott házhelyeken 33 kislakás építését, és az építkezéseket az- őszre már be is, fejezik. A volt Károlyi Gyula-féle Aradvány pusztai telepen 45 kislakás építését tervezik, ugyancsak az OliÉSz keretében. Keresztül ment a lábán a teherautó a lábán keresztül ment az autó egyik kereke. Szentesi Istvánt lábtörésvel szállították be a nyíregyházi Erzsébet kórházba. Kihallgatása során azt állította, hogy a balesetért az autóvezető Földvári János a felelős, mert korábban indította el a kocsit. Szentesi István nyíregyházi Nádor utca 43. szám alatti lakos, teherautón szenet fuvarozott az orosi utón lévő építkezésekhez. Visszafelé jövet az üres teherautóról le akart szállni, rálépett az egyik gumikerékre, közben az autó elindult, Szentesi .eesett és Egy hete kezdték meg Nyír- adonyban a próbacsépléscket. A pröbacséplések eredménye . szép kilátásokra jogosítja fű a nyíradonyiakat, a jó időjárás és jó munkájuk eredményeképpen 7—8 mázsás átlagtermésük lesz gabonából. A kenyérgabona nedvessége miatt még nem kezdhették meg teljes ütemben a esépléseket, Múzsái ezredes hirhedt őrmesterét tartóztatta le a népügyészség Tibor Sándor 37 éves volt hivatásos őrmester, fábiánhá- zi lakos háborús és népellc- nes bűncselekményeit 1944ben az orosz hadműveleti területen követte el, mint MuKi akarták siklatni a fehérgyarmati vonatot A MÁV. nyíregyházi főnöksége feljelentést tett az ügyészségen, hogy ismeretlen tettesek Matola és Fehérgyarmat között 150 méteres szakaszon a síneket nagy kövekJó termést Ígérnek a nyiradonyi pröbacséplések Hároméves aszály után bőség úgy, hogy csak fogyóban lévő kenyerük pótlására csépeltek ki néhány métermázsa terményt. A jó időjárás kiszárítja a kereszteket és előreláthatólag a jövő hét elején kezdik meg teljes erőve. a csóp- léseket. Nyíradony’ban a kapások is várakozáson felüli termést ígérnek. /zövetkezeti szakembert kérnek az encsencsiek zsay ezredes pribékje. Számtalan kegyetlenkedést és kivégzést hajtott végre. Tibor Sándor ügyét) Muzsay ezredes bűnügyével együtt tárgyalja a népbiróság. kel rakták tele. Ki akarták siklatni a fehérgyarmati személyvonatot. A feljelentés ügyében széleskörű nyomozás indult meg, eredményre azonban még nemi vezeteti. . Hatalmas szeszfőzdéje van az encsencsi íöldmivesszövet- kezetnek. Korszerű gépei vannak és finomítója páratlan — az encsencsiek szerint -— egész Szabolcsban. Gépei kiíogastalan állapotban vannak, két hatalmas kazánjuk és Diesel motorjuk áll rendelkezésre. A felszabadulás óta mindmáig nem tudták üzein- belieiyezni ezt a nagyfontos- ságu mezőgazdasági üzemet, mert — mint mondják — nincs megfelelő szövetkezeti szakemberük. A szövtkezők minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy szövetkezetüket virágzóvá tegyék, azonban munkájukat nagyon megköny uyitené és szövetkezetüket fellendíteni, ha lenne szakemberük. Felhívjuk a szabolcsi föld- mü vessző vetkezetek központjának figyelmét az encsencsiek kívánságára. Ajánlatosnak tartanok, ha egy elkövetkező szövetkezeti tanfolyamra behívnák az encsencsi szövetkezet valamelyik vezető tagját, vagy szövetkezeti szakembert küldene a szövetkezethez. A mezőgazdasági szeszgyár megindításáról is ideje lenne gondoskodni, mert idei jó termésünk és az őszi kampány várható nagysága indokolttá teszi ezt. Nem zökkenünk már Nagykáiióíg: Javítják a vérmegye egyik legrosszabb útját Lovat gyilkolt, gépet evett a nagykáiiói ut. A háborús évek alatt tönkretett útat a háború utáni évek nehézségei közt nem tudták megjavítani. Autósok és kocsisok sóvárogva figyelték az útat, mikor jelennek meg a munkások, a hengerek, keverőgépek az úton, hogy végetvessenek a nagykáiiói ut valóságos poklának. Az utasok vágya végre beteljesedett: megjelentek a munkások és hozzáfogtak az út javításához. Már csak egész kis szakasza van a nagykáiiói útnak, amin ne- iiezKes a közlekedés, a többi szakaszon már simán gördül a szekér és a gépkocsi. Közei 200.ŰOO forintos költséggel javítják ki az útat és — mint az Ailamépitészeti Hivataltól értesültünk — szeptemberre el is készülnek a nagykáiiói út javítási munkáival. Árvíz, fagykár ellenére is szép eredményi értek el a nagyvarsanyiak A felsőszabolcsi Nagyvar- sány község határában a tavaszi árvíz folyamán elöntötte a Tisza a vetést. A viz visszahúzódása után fagykár jött. Két súlyos csapás érte igy a nagyvarsányi versenyző parasztokat. De nem hagyják magukat a nagyvarsányiak. Szűcs B. Bertalan gazdajegyzővel az élükön még keményebben, még nagyobb erőt kifejtve dolgoznak, nem akarnak lemaradni a versenyben. Szűcs B. Bertalan gazdajegyző, aki maga is újgazda, hét hold földön gazdálkodik a nagyvarsányi határban, amei- iciru hogy tanácsokat ad gaz- datársamak eiőljár á jopéidá- val. így sikerűit, hogy árviz- és íagysujtotta területeken mégis arattak,, lia nem is negyven keresztet egy holdon, de minden gazda húsz keresztet vágott le egy-egy holdján. Nem csiigedtek el, nem hagyták magukat, hanem kemény munkához fogtak és ime az eredmény: a nagy varsányi árviz és fagysujtotta határ is megteremte a jövőévi kenyeret! Autóbaleset a leveleki országúton Könnyen végzetessé válható autóbaleset érte csütörtökön délután 5 órakor a MOSzK CC. 391. rendszámú Olimpia 36-os tipusu gépkocsiját. Levelek-Magyra utaztak Rónaszéki Tibor, vármegyei szövetkezeti felügyelő, Bóka Lajos, terményforgalmi miniszteri biztos és Vadász Ferenc a MOSzK terményosztályának igazgatója. Apagy községnél — szerencsére 20 kilométeres sebességgel haladt a gépkocsi, amikor a kétméteres útszéli árokba futott. A baleset következtében Botos gépkocsivezető mellén és arcán, a gépkocsivezető mellett ülő Rónaszéki Tibor az arcán szenvedett zúzódásokat és karcolásokat. Bóka Lajos és Vadász Ferenc kisebbfoku agyrázkodsát szenvedtek, úgy, hogy amikor a felborult gépkocsiból kimásztak, első szavuk az volt: — Hány óra? Hol vagyunk? A baleset áldozatait a község orvosa részesítette elsősegélyben. A vizsgálat során megálla- pitották, hogy a gépkocsibalesetet a lengőcsapszeg törése okozta. A gépkocsivezető elvesztette uralmát a kormánykeréken és a kétméteres árok ban kötöttek ki. 500 forintot küldtek a bányaszerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak a nyíregyházi közalkalmazottak A Magyar Dolgozók Pártjának nyíregyházi közigazgatási szervezete a tatabányai Oroszlányi akna szerencsétlenül járt bányászai hozzátarto zóinak segítségére sietett. Városunk köztisztviselői szinte egységesen látták meg a segítés jelentőségét es anyagi erejükhöz mérten támogatásukkal járultak hozzá az MDF közigazgatási szervezetének akciójához. A városháza, erdőgondnokság, közellátási felügyelőség, vár- megyeháza, pénzügyőrség, pénzügyigazgatóság, valamint az igazságügyi alkalmazottak 505 forintot küldtek el a bánya üzemi bizottságának azzal, hagy az összeget fordítsák a szerencsétlenül járt bányászok hozzátartozóinak megsegítésére. , ' Leesett a szekérről — nyakát törte Balogh Gyula nyíregyházi, rozsréti lakos, julius 20-án, a kora reggeli órákban gabonával megrakott szekeréről leesett és nyakcsigolyatörést szenvedett. Beszállították a nyíregyházi Erzsébet kórházba ahol súlyos sérüléseibe belehalt. — FAMUNKÁSOK FIGYELMÉBE! Felhívom a fa- munkás csoport tagjait, hogy 28-án. szerdán délután hat órakor feltétlenül jelenjenek meg a Károlyi tér 7. szám alatti szakszervezeti székházban. Famunkás szakcsoport elnöke. Iziiizi Mmm Utolsó hét „Aranyihattyu“ Szügyi— Vincze nagysikerű énekes, táncos operettje vasárnap este fél 8 órakor kerül színre Takács Margit fel éptével. A Budapesti Pódium Kabaré vendégjátéka hétfőn este fél 8 órakor les'z a sziínlház- ban. Két órás kacagás Kom- lós Vilmos, Herczeg Jenő, Asc-her Oszkár, Boross Géza, Horkay Jo'án, Pongrácz Imre és Balogh Erzsi felúpté- vel. Az évad legmu atságosabb tréfái, magánszámai, jelenetei az ország legjobb kabaré színészeinek előadásában. Jegyek 3—16 forintig. Előkészületben: „Kezdhetjük előíró/1 operettújdonság. (Csak felnőtteknek!) Kazeinüzem indul a kisvárdal tejüzemben Az államosított Országos Magyar Tejértékesitő központ kisvárdai fiókja keretében augusztus 15-én kazeinüzem indul. A kisvárdaiak régi tervüket valósították meg 100 ezer forintos beruházással a kazeinüzem beindításában. Most már nem kell a tej melléktermékeit oly helyre szállítani, ahol ilyen üzemi van, hanem Kisvárdán is kivonhatják az értékes kazeint ezekből az anyagokból. Kiértékelték i tisESiöli ieigeiiüieísyoíeiyisgioü versenpi: 1. Csáki Istvánná 2. Kórik Sándor 3. Polonkai Gábor