Nyírségi Magyar Nép, 1948. június (5. évfolyam, 123-147. szám)
1948-06-17 / 137. szám
3. »idői NY1B8ÉGI M AGY AB NÉP 1948. június hó 17. Bundásbogár, fagykár ? Nem: Jön az új kenyér Megnövekedőd a termei», javul az ellátás az esők után Az elmúlt hetek kiadós, bőséges esőzései, majd az utánuk következő kedvező időjárás Szabolcs mezőgazdasági terméskilátásait is — mint az ország többi vármegyéjében — rendkívül megjavította. A késői fagyok elenyésző kártevését és a tavaszi szárazabb időjárás által okozott visszaesést helyrehozta, úgyhogy vármegyénk dolgozói is bizakodva tekinthetnek az elkövetkező hetek aratása elé. A piac A piacon kézzelfogható eredménye van már az esőnek. A tegnapi nagy felhozatal meghozta az első komolyabb áresést a nyíregyházi piacon. A szenteli és pestkörnyéki káposzta, ka- larábé, retek és ugor'ka mellett már megjelent a szabolcsi termésű áru is. A jó esők erős fejlődésnek indították a burgonyákat. Míg az elmúlt héten 2 és 2.50 forint között mozgott az óburgonva ára, tegnap már 1.20-ért újburgonyát lehetett vásárólni. így kénytelen 'volt az óburgo rya is 1.20-ra leimenni, azonban hiába, mert azt mondják a háziasszonyok: elég volt az ókrumpliból, végre zöldséges-új burgonyát főzünk. Az árak De nemcsak az ó- és új burgonyánál volt tapasztalható ez a kedvező áralakulás. Kelkáposztát 1.20, tököt 30—50 fillérért, hagymát 10—20 fillérért, borsót 1.20—1.40 forintért, cseresznyét 1.50—3.50-ért, meggyet 1.50—2 forintért lehetett már vásárolni. A felhoztál emelkedésével további áresés várható, több zöldfőzelék és gyümölcs kerül a dolgozók asztalára, mert a nyíregyházi piaci árak is normalizálódnak végre. A kenyér — Arra magukfelé iS jó esőik voltak, Somogyi bácsi! — Kívánni sem lehetett volna jobbat. Utána meg szép borongós idő jött. volt ideje feldolgozni a kalászosoknak, meg a kapásoknak a nedvességet. Lesz is olyan termés — el ne kiabáljam — hogy egyszerre kihúz bennünket a csávából. — Hát a bundásbogár! — Bundásbogár! Nálam például nem volt. Egyikmásik szomszéd említette ugyan, hogy volt a vetésében, de nem tett számottevő1 kárt. Sokszor volt miár kérem bundásbogár, mégse csaptak neki olyan ricsajt soha. mint most. Elsiratták már a kenyeret, elvitte a fagy, meg a bundásbogár. — Nem <itte .el sem a fagy, sem a bundásbogár, lesz kenyér a dolgozóknak. — Aratnak Péter-Pálkor! — Nemigen. A jó kiadós esők után beállt liűvöskés idők miatt néhány nappal kitolódik az aratás. De nem baj. Hadd bízzon csak a szeftnf annál több lesz a kenyér. Szép fejlettek a kalászok, zöldek még a gabonák, de Péter-Pál után néhány nappal már megkezdjük az aratást. Aztán jön az új kenyér. Még ebben az évben ISO községet villamosítanak Az alispánok és az MDP megyei titkárainak részvételével nagyjelentőségű értekezletet tartották a belügyminisztériumban. Megtárgyalták az ország elmaradt községeinek bekapcsolását az áramhálózatba. A múltban csak azokat a községeket villamosították amelyek jó üzleti kilátásokkal kecsegtettek — hangoztatta Gábor Endre, az Állami Villamosmüvek Rt. felszólalója, majd bejelentette, hogy még ebben az éven 150 községben meg tudják valósítani a villamosítást. Pikier Ferenc az AVIRT igazgatója elmondotta, hogy az idei villamosítási terv meg valósításához 28 millió forintra van szükség, ebből a Tervhivatal 17.5 millió forintot biztosít, a többit részben a vállalat, részben az érintett lakosság fedezi. Megkezdték Szabolcs öntözési tervének előkészítését Öntözés — korszerű gazdálkodás — jjbb élet Agrárigazgatási értekezletet tartottak tegnap a vármegyeházán. A Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozata a háromev es terv gyorsított végrehajása után egy új ötéves terv, valamint egy tízéves öntözési terv kidolgozását irányozna elő. Szabolcs vármegye nem dicsekedhet azzal, hogy a hároméves tervre túlontúl felkészülten indult volna. Ellenkezőleg. A megye és'a város terveit egészen hiányosan dolgozták ki. Idejekorán megnézni a le- lehetőségek adta kereteket — lehetőségek adta kereteket — ez volt a tegnapi agrárigazga tási értekezlet egyik feladata. A tegnapi értekezleten részvett Pálfy Tvnő, Szabolcs vármegye főispánja, és Hor- váh Aladár a tiszánuli ke- ‘ rületi agrárigazgatási főfelügyelő is. Resztvettek, az értekezleten a Szabolcs és Szat- már megyékhez tartozó ösz- szes földművelésügyi szakszer- vek^ mintegy negyven szerv. Intensiv takarmánytermelés — állattenyésztésünk fejlődése parancsolóan írja elő, hogy minden lehetőt megtegyünk, gazdáink ne legyenek kitéve az időjárás kénye-ke,elvének, viszontagságainak, hanem seMEGÉRTÉSSEL FOGADTA városunk közönsége a főispán felhívását Nemrégiben Pálfy Ernő, i Szabolcs vármegye főispánja, felhívással fordult városunk jóérzésü közönségéhez. A felhívásban kérte a főispán a némileg tehetős közönséget, hogy siessen azoknak a nagycsaládos anyáknak segítségére, akiknek családjától a háborús események elragadták a kenyérkeresőt. Mint Juhász Mihályiéi, — aki a segitőakciót irányítja és szervezi — értesültünk, a felhívás nem talált süket fülekre. Egymás után érkeznek a felajánlások a közönség részéről, hogy szívesen alkalmaznak egy-két személyt a háztartásban hosszabb-rövidebb időre. Az akció során a húsiparosok 23 személy fog- lalkazhatását tették lehetővé, de uírvanilven készséget mutatnak a sütőiparosok és vendéglátók is. Az akció további eredményeinek ismertetésére lapunkban még visszatérünk. Vass Béla gégényi szatócs a gégényi szegénypa- lasztoknak a hatósági textiljegyre csak úgy adott kartont, ha 29 forintos — falun nem igen használatos „novida’“ nevű textilanyagot is vásároltak mellé. — A vásárló parasztoknak Vastiidőt vásárolt a főváros A gyermekbénulás (parali- zis) gyógyításához elengedhetetlenül szükséges az úgynevezett vastüdöt, amelybe a lég zés elősegítése céljából fektetik a beteget. A főváros közgyűlése elhatározta, hogy a Szent László kórház részére vastüdőt rendel Angliából. A készülék gyártása befejezéshez közeledik és két hét múlva útnak is indítják. A környező országok közül Magyarország sz első, amely vastüdőt vásárol. Petróleummal feketézett egy nyíregyházi hentes. három hónapot kapott Bakosj Lajos nyíregyházi S hentes fekete utón petróleumot szerzett és azt Dombrá- don értékesítette. A fekte petróleumot Veress Géza, Ágoston Gézáné és Zambor András M4TEOSZ kocsikon szabad zöldséget szállítani kék továbbra is korlátozás nélkül szállíthatók. A korláAz Országos Közellátási Hivatal felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy MATEOSz-gépkocsikkal a zöldségfélék és zöldfőzelétozás az egyéb (magántulajdonban lévő) gépkocsikkal való szállításra vonatkozik. dombrádi lakosok segítségével 4 forintért adta tavább literenként. Bakosi Lajost az ottani rendőrség tettenérte. Ügyét, a napokban tárgyalta a. nyíregyházi uzsorabiróság egyes- bírája. Bakosi Lajos cselekményéért három hónapi fogházat kapott, a bíróság 500 forint vagyoni elégtétel fizetésére kötelezte és háromévi hivatal és jogvesztésre Ítélte. Bűntársai két heti fogházat és pénzbüntetést kaptak. szükségük volt a kartonra, így a szükségtelen árut is kénytelenek voltak megvenni. Va,ss Géza üzekneire pontot tett a rendőrség. Őrizetbe vette és bíróság elé került, ahol árukapcsolásért hath ónapi börtönre, 500 forint vagyoni elégtétel fizetésére, iparigazolványának megvonására, Gégényhől félévi kitiltásra, háromévi hivatal- és politikai jogvesztésre ítélték, valamint elrendelték az ítélet közhírré tételét. gíts magadon az Isten is megsegít -— magyar mondás szem előtt artásával mozdítsuk elő Szabolcs mielőbbi öntözését. A kormányzat részéről máris kilátásban a segítség. Polgár környékén 20.000 hold, a megyében mintegy 30.000 hold területen fognak öntözési min fatelepet létesíteni. Ezzel Szabolcs mezőgazdasága előtt megnyílnak a fejlődés lehetőségei. Véget vet az öntözés megvalósítása az indokolatlan és legtöbbször kényszerű állatvágásoknak, a szabolcsi áll atálomány pu sztujásának. A mesterségesen öntözött területeken lehetővé válik majd olyanmértékü takarmány termelés, amely Szabolcs szükségletét dúsan kielégíti majd és ezáltal állattenyésztésünk zavartalan menetét és nagyarányú fejlődését mozdítja elő. A tiszadobi és polgári gazdák nagyrésze felismerte az öntözés jelentőségét, előnyeit és örömmel várja annak megvalósítását. Vannak ugyan, akik a régimódit akarják még akkor is, ha az új bizonyosan jobbat nyújt, ezek azonban meggyőződnek majd az öntözéses gazdálkodás előnyeiről, ha szemükkel látják, hogy a jó, korszerűen gazdálkodó gazda földjén több és jobb terem. V. M. I Újabb 2 millió forint közmunkákra Az építés- és közmunkaügyi minisztérium nagyarányú közmunkákat végeztet az egész ország területén. Ezeknek a közmunkáknak kettős céljuk van: a hároméves terv gyors iitemü végrehajtása, s a munkanélküliek állandó foglalkoztatása a munkanélküliség kiküszöbölése céljából. A beruházásjellegü közműn kák keretében az árviz következtében megrongálódott és elpusztult lakóházak, gátak és vizműberendezések helyreállítási és újjáépítési munkálatai folynak, ugyanakkor azonban új gátak, töltések és más viziműberendezé- sek is épülnek az árvizveszélv elkerülésére. E munkák keretében útakat ^atútanak, erdősítenek, talajt javítanak. A Tervhivatal Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszter előterjesztésére legutóbb 2.000.000 -forintot fordítót beruházásps közmunkákra. A legnagyobb tételek az idei árvíztől legtöbbet szenvedett Szatmár megyére, valamint Bihar, Szabolcs, Békés, Csongrád, és Szolnok megyék re esnek. Wéríl kalapok divQtszinekben és . —— — mintákban Papp (talap 'és textlIOzletében, Luther-utca 6, Férfi kalapok szakszerű tisztítása és formálása ugyanott Félévi börtönre Ítéltek egy árukapcsoló szatócsot