Magyar Nép - Nyírségi Magyar Nép, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-02 / 76. szám

t948. április luó 2. MAGYAR NÉP 3. oldal Ha áll a rögtönitólő bíróság elé a tiszanagyíalusí szerelmi gyilkosság tettese Annakidején nagy port vert fel az egész megyé­ben ,az a borzalmas sze­relmi gyilkosság, amely Tiszanagyfalu község­ben' történt nemrégiben. Ifjú Mátyás Ferenc 20 éves cipésztanonc félté­kenységből baltával agyonverte 38 éves ked- ve-ét, Borsos Istvánnét. .majd a pénzét is elra­bolta. A gyilkost letartóztat­ták és ,az igazságügymi­nisztérium döntése sze­rint rögtönítélő bíróság elé kerül. A nyíregyházi törvényszék rögtönítélő tanácsa ma délelőtt ül össze, hogy ítélkezzék Mátyás Ferenc felett. MEGVALÓSUL a nyíregyházi szövetkezeti középiskola Dr. Jóesik Lajos szö­vetkéz t.ügyi államtitkár kétnapi nyíregyházi tar­tózkodása alatt mgbeszé- lésket folytatott ,a megye vezetőivel a pártok, vala­mint a szövetkezetek vezetőivel. Dr. Jócsik ki­jelentette, hogy a sza­Bánjunk előzékenyen & bidirokkantakkal A hadirokkantak sze­mélyes megjelenése szük­sége esetén a hatóságok előtt kérelmeiket a hiva­talos idő a latit soronkívül terjeszthetik elő. így intézkedik az 1933. évi VII. te., melyet köz- nyelven, mint rokkanttör­vényt emlegetnek. Bár a közhivataloknak, a hatóságoknak a köte­lessége a törvények és rendeletek betartása, pon­tosan ilyen kötelessége a törvénynek betartása is. Pld. az idézett törvény- cikk is ilyen. Nemi ártana erre az altiszteket is kioktatni, akik nem egyszer erélyes szavakkal utasítják el a soronkívüliséget kérő ha­A szakszervezetek a szabolcsi maakaTersenyckért A szabolcsi parasztok, ipari munkások, üzemek és szövetkezetek egymás után jelentkeznek arra a hatalmas versenyre, amely a jólétért, a több- termelésért folyik. A s^abolcsmegyei szak- szervezeti titkárság elha­tározta, hogy versenyiro­dát létesít Szabolcsban. A megyei versenybizott­ság feladata az lesz, hogy segítsen a versenyműtök kidolgozásában, rendsze­resen ismertesse ,a verse­nyek állását és tanác­csal, f el vi 1 á gosí t ásókká 1 álljon rendelkezésre. A bizottság előkészítő munkáit már ma meg is kezdi és holnap reggel bejönnek a mezőgazdasá­gi munkaverseny feltéte­leinek kidolgozására a küldöttek, holnap dél­után pedig az ipari mun- ka versenyek feltételeit beszélik meg. — 11.-én a munkásigazgatókat és az üzemi bizottságokat hív­ja össze a szakszervezet a hároméves terv és a versenyekkel kapc-olatos megbeszélésre. bolcsi parasztság, főleg paraszti f j úság részére még ezév szeptember el­sején megindul a taní­tás a nyíregyházi szövet­kezeti középiskolában. A kormányzat a jövő tanév­re öt ilyen iskolát kíván felállítani. Az iskolák kö­zül a nyíregyházit azért is meg keli valósítani, mert ez a városnak régi kérése. A Kertészeti Középis­kola sikeres tető alá ho­zása után Pálfy Ernő. a Nemzeti Bizottság elnö­ke azonnal kiadta a jel­szót: szövetkezeti közép­iskolát Szabolcs megyé­nek. Szabolcsban rendkí­vül fejlett a szövetkezeti hálózat és különösen erő­sek, még országos össze­hasonlításban is, a föld- mívesszövetkezetek. Hire tani! a szövetkezeti középiskola? A Nyíregyházán létesí­tendő szövetkezeti közép­iskola a szövetkezeti ké­pesítés mellett komoly ál­talános műveltséget nyújt majd az ifjúságnak. Megtanítja őket az új szociális közgazdaság- tanra, és' emellett az is­kola érettségi bizonyít­ványával igen sok főisko­lára mehetnek majd to­vább a végzett növendé­kek. Elengedhetetlen köve­telmény, hogy a kereske­delmi képzett-ég mellett Szabolcsba címzett, kézbe* siihefetlen hadifosolytevelek mezőgazdasági szakokta­tást is nyújtsanak a nyír­egyházi iskolában, hiszen földmívesszövetkezeti szakembereket kell majd/" itt kiképezni. Internátus a vidéki tanulóknak * Az iskola egyik legfon­tosabb célja: parasztifjú­ságunk képzése. Ezt pe­dig csak úgy valósíthat­ja meg, ha a középiskola, mellett iinternátus is mű­ködik majd. Jócsik államtitkár kö­zölte, hogy a vidéki pa­raszti fjak részére inter-'' náttist is-. létesítenek dÍTokkantekat. Kérjük a Máv. állomás- főnökséget, hogy a jegy­pénztárak * kezelőit is utasítsák a jegveknek a had iir okkan laknak való kiadására, még pedig so­ronkívül. De a törvényre nem is, hivatkozva, puszta em­beriességből is megérde­melnek ennyit a háborúk csonkate tű áldozatai. H. T.J Had i f ogolyl e v< Jek ér- tr űztek S za boles megyébe, melyek hibás címzés ló ­vét kéziében kézbesithe­tetlcnek. Ezek a levelek a Yö röske r es z t rá d ióosztá- lyán átvehetők. (Buda­pest, Baross utca 15!) A cím megadása esetén a Vöröskereszt postán is kiküldi a leveleket a címzetteknek. Az érkezett levelek névjegyzéke a kö­vetkező. Munkával készülünk az országos nőértekezletre’ & USDS? országos találkozója Szerdán délután öt óra­kor a város vezetősége, pártok, társadalmi -szer­vezetek képviselői és nagyszámú érdeklődő je­lenlétében tartotta meg a Magyar Nők Demokrati­kus Szövetségének nyír­egyházi szervezete érte­kezletét, amelynek során megválasztották Nyír­egyházba város két. kül­döttjét, akik a magyar nők II. országos találko­zóján városaink asszo­nyait fogják majd kép­viselni. Az értekezleten Veress Albertné, a MNDSz ügy­vezető elnöke tartott be- s-zédet, amelyben hangsú­lyozta, Nyíregyháza asz­szonyainuk eleget kell tenniük a felhívásnak: munkával készülni a ma­gyar nők második orszá­gom találkozójára. ^ Az április 14-i II. nő­találkozóra dr. Bodnár Jenőn é és K. Kokas Ber­ta tanítónő utaznak majd fel a fővárosba, hogy képviseljék Nyíregyhá za asszonyait. A szerda délutáni érte­kezlet az építő munka megindulásának szene­mében folyt le: a nyír­egyházi nők is tudják, mi a feladatuk, milyen mun­kát kell elvégezniük ,a hároméves tervért, a jobb magyar jövőért. Antal Ferenc Mihály (107-5 )írt Antal Mihály­nak. Antal Sándor Jó­zsef (362-9) özv. Antal Józ-efnének. Axdó Lajos (7.256-20) Ardó József­nek. Bán Mihály (7.299-1) Bán Andrásnak. Bíró Já­nos (7.125-5) Bíró János- nénak. Csizmadia András (371) Csizmadia András- nénak. Csurpek Mihály (7.280-5) Csurpek ^ Mi­hálynak. Éliás Sándor (7.110-12) Bolgár János­nak. Ferenci I-tván (59-2) Ferenci Istvánné- nak. Földi Bertalan (144-9) Földi Bertalan- nénak. Gána Mihály (7.430-1) Gána Mihály- nénak. Gyulai István (198-7) Rendes Bertalan­nal'. Hatvani Béla (7.315-8) özv. Kázmér Lászlónónak. Kiss Péter (144-1) özv. Kiss Sándor- nénak. Kosina József (7.107-2) Kosina József-" nének. Lengyel János (7.159-10) Lengyel Já- nosnénak. Márton Mik­lós (7.234) ifjú Márton Gábornak. Móesán Pál (7.148-6) Móesán Pálné- nak. Molnár András (7.617) Molnár Andrásné- nak. H. Molnár Lajos (7.237-2) Badics István- nénak. Müller János (7.371-1) Szigeti József­nek. Nagv Gábor (7.625) Nagy Gábornénak. P. Nagy István (7.062-9) özv. P. Nagy Imrénének. Nagy B. Károlv (7.380-5) Nagy Károlynénak. Ocsai László (7.217-d) Mirolo- vics Jánosnak. Papp Mi­hály (7.108-14) Papp Mi­hálynak. Papp Mihály György (146-6) Papp Jó­zsefnek. Sinkó János (7.619) Nagy Mártának., Sári Bertalan (7.168-16) Sári Bertalannénak. Sza­bó István (182-2) Szabó Istvánnak. Suhajda Al­bert J7.148) Suhajda Al­bert nénak. Simon József (7.376-1) Simon László­nak. Szabó Pál (7.147) Szabó Páli.énak. Vágner István (7.126) Vágner Bélának. Virányi Gyula (7.430-1) Virányi Gézá­nak. Nyíregyházán, amelynek fenntartásához ,a kereske­delem és szövetkezetügyi minisztérium jelentős mértékben járul majd hozzá. — A IV. kerületi Könyvbarátok Egyesüle­tének Petőfi könyvtárát vasárnap délelőtt 9 óra­kor nyitják meg ünnepé­lyesen. A könyvtár min­den vasárnap reggel 9 órától lesz nyitva. Hirdetmény. Felhí­vom a város közönségének figyelmét arra, hogy a cen­tenáriumi év alkalmából Budapesten rendezendő ünnepségek részletes mű­sora megtekinthető a Vá­rosháza kapu alatti hirde­tőtábláján. Dr. Pápay End­re s. k. polgármester. • Száraztésztaosztás Értesítem a város kö- ' zöm-égét, hogy ,az április havi kenyérjegy 1. számú szelvényére! 40 dkg. kuko­ricaliszt, vagy 40 dkg. ku­koricalisztből készített csillag, tarhonya és cső­tészta, a kukoricaliszt bármelyik kereskedésben, míg a i-Eáraztészta csak Hoffmann Adolf Kos- suthtéri üzletében vásá­rolható, a készlet erejéig, miután egyelőre csak ki­sebb mennyiségű tészta érkezett. A tészta ára 1 kg-ként a következő: Tarhonya: 3.44 forint, plusz 3 százalék forgal­mi adó, ósága és csőtészta 3.64 forint, plusz 3 szá­zalék forgalmi adó. A kereskedők a bevál­tott szelvényekkel 1948. május 5-ig kötelesek a közellátási hivatalban el­számolni. Dr. Pápay Endre sk. polgármester h. ü*.1*7 közvetíti a rádió Rákosi Mátyás sárospataki beszállít

Next

/
Thumbnails
Contents