Magyar Nép - Nyírségi Magyar Nép, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-28 / 98. szám

Ära 60 fiííér gp V. évfolyam, 98. szóm. 9 ^I 1948. április h6 28 Szerda ^i^^Magyar Nép Viharos ülésen tárgyalté a Ház a felhatalmazási Javaslatot Barankovics botrányos tüntetése ez államosítás ellen szólva kielenlette, hogy ha az egyház nem hajlandó segíteni és védelmezni a demokrácia függetlenségét a demokrácia teljesíteni fogja kötelességét és meg­védi a maga biztonságát minden támadással szemben Megái lapít óta: örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy a felhatalmazással jól élt a kormány. Ezt bi­zonyba a NIK deficitjé­nek eltűnése is. Végezetül ezeket mondotta: kiderült, tőkés nélkül is lehet gaz­dálkodni, sőt jobban lehet tőkés nélkül gazdálkodni. A törvényjavaslatot meg­szavazta. Május 1. Minden ország dolgozóinak seregszemléje A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjaj május 1-i felhívá­sában, május 1-ét mint min den ország dolgozó sereg­szemléjének napját élteti. Ebből az alkalomból üd­vözli a demoráciáért és a szocializmus megvalósítá­sa győzelméért harcoló né­peket. Felszólítja a világ dolgozóit, hogy leplezzék le az (imperialisták és, a há­borús uszitók terveit és le­gyenek hű őrzői a békének Ebből a célból zárják ss> rosabbra soraikat a füg­getlenségét és szabadság­ért folytatott küzdelemben hogy meghiúsítsák az im­perialistáknak azt a tervét hogy szolgaságba juttas­sák a népeket. A bókéért a biztonságért, a népek sza­badságáért és függetlensé­géért vívott küzdelmek leg szilárdabb bástyája a Szov jetunió. Jelentés a szabolcsi fagykárról Az országgyűlés többhe­tes szünet után a felha­talmazási törvényjavaslat tárgyalásával újra meg­kezdte munkáját. Az ülé3 viharosan indult mert a jobboldal vezérszó­noka, Barankovics István nyíltan kiállt a gazdag gyárosok, a tőkés rend vé­delmében és az államosí­tás ellen foglalt állást olyan érveléssel, amely ínár erősen hasonlít a Su- iyok-Pfeiffer-féle társaság snódszereire. Barankovics azzal ér­velt (szakadatlan vihar közben) a felhatalmazás meghosszabbítása ellen hogy a kormány rendeleti utón való kormányzás lehe tőségét olyan rajtaütéssze­rű intézkedésekre használ­ta fel a közelmúltban, ami­yen a száznál több mun­kást foglalkoztató üzemek államosítása volt és' amivel megsértette a magántulaj­dont. Barankovics nagy de rültséget keltve kifogásol­ta azt, hogy az ellenzéki nem avatták be a kormány államosítási szándékába, ágy, hogy nem álmodták, mi készül. Végül az egy­ház és az állam viszonyá­ról beszélt Barankovics. A törvényjavaslatot nem fo­gadta el. Horváth Zoltán elvtárs, aki a koalíciós pártok ne­vében beszélt rámutatott árra, hogy minden ami az utóbbi hónapokban történt a magyar nép javára tör­tént és ennek tudatában van a nép is. Mondhatom — jelentette ki — hogy a száznál több alkalma­zottat foglalkoztató üze­mek tulajdonosai maguk szabták meg az idejét an­nak, amikor a demokrácia védelme és biztonsága ér­dekében állomosítani kell vállalataikat. Az egyházi kérdésről Tegnapra virradóra tal­pon volt egész Szabolcs pa­rasztsága: rálehelt hatá­runkra a búcsúzó tél utol­só dühe. A kertészeti kö­zépiskolában is talpon voltak egész éjszaka. Jel­lemző parasztságunk élet­erejére és életakaratára, — mondotta Welicli Sán­dor igazgató — bogy az éj szaka folyamán a tábor­tüzeken és füstökön kívül ágybélijét, ruhaneműjét hordta ki a parasztság a földekre: menteni, menteni minden talpalatnyi földet. A Meteorologiai Intézet jelentése szerint Nyíregy­házán —5 fok hideget mér tek. A reggeli órákban két ségbeesett jelentések érkéz tek be. Welicli Sándor azonal körútra indult és es téré megállapította, hogy bár volt fagykár — azon­ban korántsem olyan mér- vü amilyet az első órák­ban jelentettek, Sajátságos fagyás volt, nem talajmenti, hanem fen ti lehűlés. Általában a fagy zugosabb, mélyebb helye­ken volt lehűlés. A szőlőkben 40—50 szá­zalékos kárt állapított meg Welich Sándor. Hegyben nincs komolyabb kár, el­lenben a cseresznye száz- százalékos fagykárt szenve dett. A ringlószilvát száz- százalékos kár érte, a besz tercei szilvánál 50 százalé­kos. Az almákat, különö­sen a Jonathánt a legérzé­kenyebb állapotban érte a fagy. Ugyanis ezekre a napokra esett a teles virág- sás, a megtermékenyülés, ^linden kehely, minden összeállították a 2.000 élmunkás névsorát Az országos centenáris munkaverseny első mene­tében kitűnt dolgozókat, mint ismeretes a Szakszer­vezeti Taná cs ól mimic ás jelvénnyel tünteti ki. A SzT tegnap reggel 8 óra­kor kezdődött ülésén tár­gyalta le és hagyta jóvá a mintegy 2.000 élmunkás kitüntetését. Az Országos Munkaver- j senybizottság tegnap dél­után ült össze, hogy a be érkezett versenyjelentések .alapján eldöntse, mely üzemek érték el a legjobb eredményt a munkaverseny eteö szakaszában. A Mun- i kásegység Clubban össze- • ült Munkaverseny Bizott­ság ülésén megjelent Diny- nyés Lajos miniszterelnök, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Dobi István föld művelóstigyi miniszter és Kossá István, a Szakszer­vezeti Tanács főtitkára. A vasipar dolgozói közül összesen 239-en részesül­nek kitüntetésben, míg a bányász munkaverseny hő­sei közül 127 bányász ki­tüntetését hagyta jóvá a SzT. A vegyipari munká­sok közül 190-en részesül­nek a kitüntetésben. A cen tenárjs munkaversenyben élenjáró textilipari dolgo­zók közül 240 munkás és munkásnő kapott élmun- kásjelvényt. A SzT ezenkívül 25 nyomdaipari, 30 húsipari, 11 édesipari, 12 ruházati, 12 malomipari, 10 szállító, 58 póstás, 25 faipari, 11 dohánygyári 16 grafikai, 10 könyvkötő munkás, va­lamint 26 • gépjárművezető, 37 vállalati alkalmazott és 37 kereskedelmi alkalma­zott részére engedélyezett élmunkás elvényt. : tavaszi árpát mintegy tiz- ! százalékos. Napraforgóban 1 nagyon kevés kár esett csésze nyitva volt, úgy, egyéb gabonanemüekben hogy a magkezdemény fa- , pedig semmi. Érzékenyen gyott el. A borsót 50 szá- ! érintette a fagykár a korai zalékos kár érte, a gyenge j csíráztatott burgonyát. Aa MNDSz kiáHványa a világ asszonyaihoz A Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége II. orszá­gos kongresszusa alkalmá­val kiáltványt intézett a világ asszonyaihoz. A kiált vánvban hitet tesznek a Szovjetunióval való barát­ság megőrzésére, a béke ós szabadságszerető asszo­nyok összefogására és a magyar demokrácia gazda­sági és politikai megszi­lárdítására. Feiháborité merényiét a francia és magyar centenáris vendégeink ellen Felháborító merényletet követet el a magyar cente­náris ünnepségre indított különvonat magyar és fran cia utasai ellen a francia rendőrség. A francia hatá­ron a rendőrök körülfogták a különvonatot, az utaso­kat leszállították és hat órán keresztül nem enged­ték őket sem ételhez, sem vízhez jutni. Közben az utasok csomagjait feltör­ték, szétszórták. Az utaso­kat olyan kihallgatásoknak vetették alá, amilyet egy demokratikus országban csak vádindítvány alapján lehet elrendelni. A kihall­gatás befejezése után visz­szaengedték őket fülkéjük­be, de íenyverhasználattal fenyegetőztek ha a vonat ablakait ki merik nyitni. A centenáris ünepségek- re érkezett francia és ma­gyar vendégeket itt Ma­gyarországon baráti sze­retettel fogadták és visz- szaut ázásuk alkalmával meggyőződhettek róla, hogy a vasfüggönyt éppen az amerikai imperialisták alkalmazzák. Illetékes helyről megtör­tént a tiltakozás a francia „szocialista“ belügymi­niszter felháborító merény­lete ellen. Amerllc^f váayálom A New-York Herald Try- bune annak a vágyálmának ad kiíeezést, hogy a kom­munistákat szigeteljék el a Nenni vezetése alatt álló szocialistáktól, egyesítsék a baloldali szocialistákat a Sa ragath-íéle dollárszocialis- tákkal és léptessék be őket a kormányba. Azonban , nem kétséges, hogy a bal- | oldali szocialisták tovább- I ra is a kommunistákkal i varó szoros együttműkö­dés mellett döntenek. Ä Mitaerseny első szakaszának győztes üzemei

Next

/
Thumbnails
Contents