Magyar Nép, 1948. január (4. évfolyam, 296. szám - 5. évfolyam, 2-25. szám)

1948-01-30 / 24. szám

2. oldal. Az alispáni jelentés slvasásakor megtudjuk, hogy az őszi rendes közgyűlés miért maradt el ily sokáig, egé­szen a tegnapi napig. To- masovszky Mihály, Sza­bolcs megye volt főispán­ja 1947. november 12-én elismeréssel történt fel­mentése után Rákóczi Mihály nagyszénás lakos lett Szabolcs főispánja. A hivatalátadás és átvé­tel annak rendje és mód­ja szerint meg is történt, azonban — mint ismere­tes — Rákóczi Mihály fiőspán tisztségéről le­mondott és az új főispán kinevezése nem történt meg, csupán találgatások voltak ezen a téren, szó­beszéd formájában és sajtóhasábokon. A valóságnak megfe­lelően jegyzi meg az alis- páni jelentés, hogy To- masovszky Mihály egy­évi főispánsága a nyuga­lom korszaka volt. (Ez pedig Szabolcsban nem kis dolog.) Népmozgalmi adatok Nem ismételjük meg e helyen az alispáni jelen­tésnek azokat a részeit, amelyekkel már lapunk hasábjain foglalkoztunk. A népmozgalmi adatok közül kiemeljük, hogy a múlt év júliusától az év végéig 2.096 házasságkö­tés történt. 2533 halálo­zással szemben 5.580 az élveszületések száma. A mezőgazdaság Az aszály Szabolcs me­gyére rendkívül kedve­zőtlenül hatott. A búza­termés vármegyénkben emberemlékezet óta a legrosszabb volt. A ro­zsok jobban teleltek ki, így a rozstermés közepes­nek mondható. A földmívelésügyi igaz­gatási szervek már ara­táskor látták, hogy a sza­bolcsi búzatermés nem alkalmas vetőmagnak és az itt mutatkozó hiányok leküzdésére 146 vagon búzát és 70 vagon rozsot juttattak a szabolcsi gaz­dáknak. November végére az enyhe időjárás miatt a korábbi vetések szépen kizöldültek: általában a legkésőbbi vetésektől el­tekintve kikeltek. A téli enyhe időjárás1 azonban ezeket a kései vetéseket is kihozta a földből és igén erős növekedésnek, fejlődésnek indította. A tanügy az elmúlt félévben jelen­tős fejlődési szakaszon ment át. Az egyszerű emberek, a legeldugot­tabb tanyák népe is egy­re inkább kinyilvánítja a tanulás, a művelődés utáni vágyát, amelynek kielégítésére az általános iskola megteremti és egy­re fokozottabban teremti meg a lehetőséget. A le­hetőség, hogy a legsze­gényebb emberek gyer­mekei hozzájuthatnak a kultúrához, a népet lel­kesen, az oktatás ügye mellé állította, több he­lyen maga a nép végezte el a háború okozta rom­bolások újjáépítését. Az alispáni jelentés szerint az általános isko­lai tankönyvek megjele­nése ,a magyar szellemi újjáépítésnek egyi 1c leg­nagyobb erőpróbája. Az új könyvekből tanuló if­júságunk a demokrácia szellemében fog felnőni. Megállapítja végül az alispáni jelentés, hogy a legutóbbi közgyűlés óta jgrvult helyzetünk és ki­fejezi bizalmát, hogy a következő félévben elhá­rítjuk a még fennálló bajokat és akadályokat. Amivel ml nem ériünk egyel a jelentésben, az, hogy kérdéseknek, amelyek véleményünk szerint nem túlságosan jelentősek, döntő fontosságot tulaj­donít. Döntő fontosságú kérdésekben viszont fe­lületességet, és' — enyhén szólva egyoldalú tájéko­zottságot mutat. Szemléltetésképpen meg- megemlítjük, hogy a je­lentés teljes oldalon ke­resztül sajnálkozik afö­lött, hogy a képviselővá­lasztásokat nem követték újabb választások, azaz a községi választások. — Ugyanakkor két és fél sorban intézi el ,a föld- mívesszövetkezeték kér­dését. Nézetünk szerint a választások egyik tanul­sága a sok közül az volt, hogy nyugalmi helyzetet kell végre teremtenünk és a korteskedés korsza­ka után az alkotás kor­szakának kell következ­nie. Nem jelenti ez azt, mintha a közigazgatás kérdéseit nem kellene dű­lőre vinnünk, azonban más1 fontos kérdések is varrnak. Nemcsak mére­tében, de tartalmában is kifogásoljuk ,a földmí- vesszövetkezetekkel fog­lalkozó két és fél sort. A földreform diadalmas be­fejezése után éppen a földmívesszövetkezetek terén indul újabb döntő csatára boldogulása ér­dekében parasztság’unk. Egyoldalú beállítás az, mintha gazdáink idegen­kednének a földmívesszö- vetkezetektől. Ellenkező­leg. Azt tapasztaljuk, hogy jól működő földmí- vesszövetkezetek célki­tűzéseit megértik és ma­gukévá teszik a falvak dolgozói. Az is vitán fe­lül áll, hogy vannak még rosszul működő szövetke­zetek, de nagyon röviden lát az, aki mindössze eze­ket látja., V. M. Bajk László belügyminiszter üdvözlő levelet kapott a Madisz és a SzIM nagybudapesti leányveze­tőinek első közös össze­jöveteléről. Köszönetét mondanak a belügymi­niszternek a hat ameri­kai színész erkölcsrom­boló filmjeinek betiltá­sáért. Arr,a kérjük a bel­ügyminiszter’ urat — mondja a levél — hogy a megkezdett ilyen irá­nyú munkát tovább is. folytassa és a többi, az ifjúság szellemére és er­kölcsére rossz hatású fil­met is tiltsa be. Tegnap kísérték át a nyír egyházi államügyészség fog házába Fazekas Béla, Sír mon Elek, Varga Elek és Máté Elek tarpai lakosokat Ismeretes az/hogy a ti> szai áradás szennyes vize körülzárta Taxpa községet is. A környéken falvak ke­rültek víz alá, házak pm­Statárium álé kerülnek az árwi^i zsáktaivajofe lobiak össze, családi tűz­helyeket sodort el az ár, kongtak a vészharangok, pieneküR a, lakosság, Faze­kas és társai pedig ezt a1 borzalmas helyzetet hasz­nálták ki arra hogy ellopják azokat az anyagokat, ame­lyek hatalmas jelentőség­gel bírtak az árvizvédelem nél Fazekas és társai az egyik ladikból éjszaka elvittek 80 darab zsákot. Ezeket a zsá kokat földdé1 tömve gátépi lésre használták volna, ha bűnös kezek el nem tulaj­donítják. A letartóztatott négy árvízi tolvaj mindén valószínűség szerint rögtön ítélő kiróság elé kerül. Hi lesz q város nyári íégszükségM ? A szokatlanul enyhe tél, — amellett hogy segíti mezőgazdaságunkat és szép terméskilátásokkal kecsegtet — . városi vi­szonylatban gondot okoz, legalább is Nyíregyhá­zán. Az enyhe tél „befa­gyasztotta“ a jégtárolást. 18.000 forint namesfűz telepítésére Már beszámoltunk azok­ról a háziipari üzemekről, melyeket Szabohs várme­gyében a MOSzK kezdemé­nyezésére állítottak fel. En­nek eredményeképpen a ti­szai fűzből készített házi­ipari cikkeket már a kül­föld is vásárolja. Értesüléseink szerint a MOSzK budapesti központ ja bizottságot küldött Sza­bolcsba. Bejárták a tisza- mentét és kijelölték azokat a helyeket, amelyek alkal­masak nemesfűz telepítésre Erire aí célra 18.000 forintot irányzott elő a MOSzK. 11.000 forintot siiaszlotl egy boltkeze’ő - letartóztatták Tegnap délelőtt kísér­ték be a nyíregyházi ál­lamügyészség fogházába Gál István 27 éves tisza- bezdédi lakost, a tisza- bezdédi „Hangya“ szö­vetkezet bolt kezelőj ét. A tiszabekdédi szövet­kezetben lefolytatott el­lenőrző vizsgálat és lel­tározás során megállapí­tották, hogy a Gál által vezetett üzletben csak­nem 11.000 forint hiány mutatkozik. Gál az igaz­gatóság engedélye nél­kül többezer forint hitelt adott ki önkényesen és nagy effektiv hiánya is mutatkozott. Megállapí­tották még, hogy a tex­tiljuttatási akció során Gál több, mint 6.000 fo­rintot szedett össze ,a községbcli gazdáktól és csak 4000 forintot jelen­tett be feletteseinek, de még azzal sem tudott el­számolni. Gált letartóztatták sik­kasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Kihallga­tása során mindent taga­dott. Rövidesen bíróság elé kerül. Itt, van a február hónap lassan ki is megyünk a télből és jérvermeink még mindig üresen áll­nak. Önként vetődik fel tehát a kérdés minden előrelátó emberben: mi lesz Nyíregyháza nyári jégszükségletével! A jéggyár? Sajnos ta­pasztalataink és a való­ság azt mutatják, hogy jéggyárunkra egyáltalán nem számíthatunk és nem támoszkodhatunk. Ósdi, nóékorabeli, el­avult', teljesítőképesség nélküli, sóette, rozsdás gépek, amikkel városunk jégszükségletének egy­ötödét sem lehet fedezni. Mi lesz a kórház jég­szükségletével! Mi lesz a vendéglők, élelmiszer- és húsipari üzemek, a ma­gánosok jégellátásával! A nyári hőségben perce­ken belül megromlanak a kényesebb élelmiszerek és húsfélék. Jóelőre felhívjuk a vá­ros vezetőinek figyelmét, nehogy az utolsó pilla­natban kelljen fűhöz- fához t kapkodni. — Már most kezdjék meg al jég­gyár __ kapacitásának ki- szélesítését és a gépek jókarba hozását. Éssze­rűnek tartanók például, ha a tenniszpálya helyett egyelőre a jéggyárra for­dítanák a városnak ki­utalt közmunkaellát­mányt. Ha pedig ez nem elég és a városnak sincs kellő anyagi ereje jég­gyárunk üzembehelyezé­sére és a jégszükséglet biztosítására, akkor aján­latosnak tartanok, ha szövetkezeti kezelésbe ad­nák, az üzemet. Mindegy hogyan: biztosítani kell városunk nyári jégszük­ségletét. & szabolcsi téii kapa jelentősége Tegnapi számunkban is­mer ettük, hogy a Szalx>t-i esi TéM Kupa február 8-án indul. A labdarúgás szem­pontjából igen nagy jelen tőségü a Nemzeti Sportbi­zottság kezdeményezésére meginduló kupa mérkőzés sorozat, amely nemcsak a zöld gyep nagyobb tudását fogja az Egyesületek vetél­kedéséből kihozni, hanem egy uj, eddig még ismeret­len sportszeriiségi ^ponto­zás alapján is meg fogja állapítani az Egyesületek sportszeriiségi fokát. A Té­li kupa, amely Szél Béla javaslatára és Murckó Ká­roly kezdeményezésére ke­rült életre, úgy hisszük, nagy lendületet fog adni a szabolcsi labdarúgásnak. Amint halljuk Kisvárdán máris óriási az érdeklődés a 2 nyíregyházi csapat ven dégszereplése iránt, de Bal hányban és Nyíregyházán is nagy tömegek megmoz­dulására lehet számítani. A csapatok máris serényen készülődnek a kupa start- , jára. Február 2-an 8 ag»jaggfe Dögéi Imre beszél IJSS MAG Y A R NÉP 1948. január 30.

Next

/
Thumbnails
Contents