Magyar Nép, 1947. december (4. évfolyam, 274-296. szám)
1947-12-21 / 290. szám
1947. december 21. MA GYÁR N K P ő. oldal. Ki felelős! Két és fél vágón káposztát a szemétbe dobtak Fel kell vetnünk a felelősség- kérdését. 1947. telén felháborító" nak találjuk, hogy 243.50 mázsa élelem menjen veszendőbe híva tali hanyagság, körömpiszkáló bürokrácia miatt. Két é'st fél vagon káposzta rothadt el Nyíregyházán csupán azért, mert illetékesek restek voltak arm, hogy idejében kiállítsanak egy papírlapot. A káposztát a demecseri gazdák szolgáltatták be amit az állam közegei tudomásul is vettek. — Hogy, liogynem Nyíregyházán . hevert mindaddig, iámig a romlás veszedelmét megelőzendő a budapesti nagyválsártelepre nem szállítottak a Parasztok Termelő ás Értékesítő Szövetkezete út", ján. A két és fél vagon káposzta j azonban december 15-én megró- | tnolva érkezett vissz,a, amit ki is j hordtak a szemétre trágyának. I 16"án érkezett meg az intézke <!és Budapeiiltről, hogy a káposztát osszák ki a nyíregyházi dolgozóknak. KEVESLI karácsonyi segélyéi? Vegyen Sport-To-to szelvényt a MAGYAR NÉP kladólrátalában A dolgozók azonban nem kérnek’ sem ebből a káposztából, sem az ilyenfajta intézkedések" l/ől. Azt azonban követelik, hogy haladéktalanul induljon meg a legszigorúbb vizsgálat azirány- han, hogy kit terhel a felelősség az élelmiszer tékozlásáért? SZÍNHÁZ Műsor: Vasárnap-délután fél 4 órakor és este 7 órakor bérletszünetben „Egy bolond 100 at csinál“. Hétfőn e stc 7 órakor műn" kiselőadásban az „Egy bolond 100-at csináld’ Kedden este 7 órakor szel’ vénybérletben az „Egy bolond 100-at csinál“. Szerdán délután fél 4 órakor: Nagy karácsonyi gyermekdélután. A karácsonyi műsor: Mágnás Miska, Harapós férj, Vadvirág c. operettek.- Nehéztesti és testi munkások részére kiutalt augusztusi cukpr ‘kiszabadítása- Az érdekelt kereske dőket értesítem, hogy az Alspán Ur 31 873—1947 K. számú rendeletével az augusztus hónapra nehéztes f ti és testi munkások részére kiutalt i cukorból a fennmaradó mennyiséget f'elszbaditoüa. Felhívom a ke- , reskedőket, hogy ezen cukormeny- nyiséget szabadon hozhatják forga lomba. Fzekas János polgármester. MWiiiruBi'"' i> 'i'ir 4Mi H áWdlaSTOSfflMMBHI Karácsonyi maradékok óriási választékban Szövetek, selymek, szőnyegek, függönyök, paplanok ajánándék célokra legelőnyösebben Urbán János divatházában Vay Ádám-utca Telefon : 22- Pamatárnkbas légyre nagy választék fi ÍREK — Orvosi hír. Dr. Kónya Bertalan volt állami kórházi főorvos, belgyógyász szakorvos a Bocskai utca 10 sz. alatt rendelését megkezdte. Rendel d. e. 8—11-ig, d. u. 3—5-ig. — Karácsonyi textilakció lebonyolítása. Értesítem mindazon ipari kereskedelmi és szellemi, dolgozókat, akik a karácsonyi textilakció- val kapcsolatos igénylésüket a városi közellátási hivatalban 1947 de cember 15-ig beadták, hogy szakszervezel tagsági könyv, OTI illetve MARI bejelentő, valamint 40 fii lér térítési ellj ellenében az u'talvá- nyokat minden nap 8_2 és 4-6 óráig városháza I. emelet 5 számú szp bábán áa\ehetik. 21-én azaz vasárnap az utalványok 8~2 óráig vehetők át. Abban az esetben ha az utal vány,okát üzemenként illetve hivatalonként vészük át, az átvétellel meghízott minden egyes alkalmazott szakszervezeti könyvét, OTI. illetve Mabi bejelentőjét köteles fel mutatni. Felhívom továbbá az Ufosz valamint Fékosz tagjait, hogy a textilufalványt az Ufosz, illetve a Fékosz által kiállított lag- sági könyv, \ alamint a rendőrségi bejelentő lap felmutatása ellenében vehetik át. Akik az igénylést 1947 december 15-e után adta kbe azok részére a textilutalványok kiosztását későbbi időpontban közlöm. További igénylések a fennálló ren- dlekezésök értemében nem fogadható el. Ezúton is értesítem mindazon terhesanyákat, akiknél 1947 december 15—1948 március 15 közötti időpontban várható a szülés, hogy 2 drb. textilutalványt OTI, vagy tisztiorvosi, illetve a zöhlker leszt igazolása alapján a városi közellátási hivatalban városháza tsz 43 sz átvehetik. Fazekas János polgármester. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat- Ügyeletes szolgálatot tart (XII. 20-27-ig) a Gergelyffy, gyógy szertár Szent István ut. — A máj megbetegedéseinél reggelente éhgyomorra egy pohár Ferenc József keseríívizet. Kérdezze meg orvosát. Hirdetőtábla A Magyar Nemzeti Bank és a nyíregyházi pénzintézetek váltóbeszedés kivételével, ma egész nap rendes szolgálatot tartanak. Korcsolya élesítést homorúra, borotvák, olók, húsdarálók és mindenféle ipari kések éies tését szakszerűen végzi Var a Balázs köszörűs mester, Nyírfa tér 2. 4792 t ■ — — Egy asz ali tűzhely el adó. Bujtos utca 47, 4742 Perzs:jtésre szalma kap- kaíö. Deák Ferenc-utca 82. ________________4759 Taxinak 6 személyes legújabb típusú Pengeotl autó 5 új gumival eladó. Debrecen, Honvéd u. 26. Telefon : 615. 4724 Veszek használt bútorokat, hálót. kombinált hálót, garnitúrát, ir asztalt, szőnyeget, festményeket, zongorát Erdélyi János bizományi lerakat, Vay Ádám-utca 5. Mindennemű varrógépet, keránpárt, valamint azok alkatrészeit állandóan vesz Braun Miklós műszerész Nyíregyháza, Rákóczi-u. 6. (Bristol épület; 2983 Egy zongorát vagy pi- aniőt megvételre keresek. Hunv di u'ca 66 •'729 2 Féláron eladó gyönyörű zománcozott kétaknas, sa- mopos VEZÚV vaskályha. Megtekinthető Marika hölgyfodrász, Nagykorona, 476Ó-2 Menyasszonyi ruhát kölcsön adok, ágy sodrony eladó- Vécsey-u. 4 >. 47-7 Veszek, eladok, javítok írógépet varrógépei Nyírvidéki — Műszerész Üzent Nyíregyháza, Bethlen utca 10 Alkatrészek eladása, Zseblámpák elem, snőd, villamossági és műszaki áruk legolcsóbban PaloSay Ferenc műszaki kereskedőnél Zrínyi Ilona idea 8 Viszonteladóknak külön árengedmény Eladó 16 kalapácsos medicágó daráló, ugyanott ujjak is beszerezhetők. Csillag Mihály, Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 59 4772-2 í Piacon lévő hentes üzletemhez társat keresek. Címet a kiadóba kérem. ______ 4775-4 Kitűnő hegyaljai borok ka-hatók, 7 forint literje. Magály János bor kis- és ti gy kereskedőnél, Vay Áriám utca 1. Átjáró-udvar. 477c-2 Férfi bundabélést vagy női bundát megvételre keresek Kótaji-utca 84779-2 Elad'' egy jókarbán levő gumikerekű fekete hintó Rákóczi utca 70. 4780-3 Arany ékszerek, jegygyűrűk, ezüst ékszerek, cigaretta szelencék jutányos árban Özv. Vrabecz Andorné ónsékszer*sz, Lenin-tér 6. 4746 4 Egy jó all-potban tévő bárány kocsibunda eladó. Lenin-tér 16. Kárpitos műhely. 47o3-2 Elemi és polgári iskolai tanulók előkészítését vállalom Cim a kiadóban. ________________47 0-2 Ajtók, ablakok kaphatók Asztalosmunkát vállalok Bácskái asztalos, Bujíos-utca 88. 47-1-2 Eladó egy jókarban lévő 5 tonnás gumikerekű stréf- kocsi. Rékóczi-utca 7 i sz 4781-3 Bútorozott szoba kiadó. Vay Ádám-utca 28 szám 4782 Berkei mérleget megvételre kerekek Cimet a kiadóba kérek. 47 8-2 Jókaiban lévő használt gyermekkocsit megvételre keresek. Cim a Dózsa nyomdában. Kétszobás ház a. Laktanya, téren eladó. Érdek , lődni dr. Pártos Imrénél, Bocskai u. 1?. gyönyörű babák nagy választékban az Újságból than. Nem fizet fényűzés! adói. 3x Staniolpapir, rojtozott selyempapir. karácsonyfadísz kapható Komlós pa- pirkeréskedésében, Zrínyi Ilona utca 9. 4753 Pénzes társat keresek rentábilis üzlethez. Cim a kiadóhivatalban. 4777 Strálkocsi és szövőgép eladó. Debreceni-utca 50. _________ 4786 Hízott sertés és tengeriszár eladó. Debreceni-utca 77. 4788 Eladó zománckád hozzávaló fütő testei. Cim: Körte-utca 35. 4789 Alkalmi vételek: reka- mié, fotelek, kombinált j szekrény, könyvszekrény, vitrin, asztalok, székek, festmények. műtérgvek, i stb Olcsó árak. Erdélyi I János bizományi lerakat, j Vay Ádám-utca 5 I Teli női bunda, női \ kerékpár, egy ágy eladó. Lenin-tér 10. 4759-3 Vaskélyka melegítővel, fekete pedálos cimbalom, női hócipők eladók Debreceni-utca 28. 4774-2 Kevésbé haszn tt re- famiét és foteleket megvételre keresek. Cim a kiadóban. 4762 I dib. Kalor kályha, 1 pár siléc és l pár korcsolya eladó. Kereszt-utca E __________ 4791 Egy pár siléc eladó. Karolyi-tér 16. 4790 Összekötő magyar perzsa, gyapjú torontáli '. x3 gyapja búidé szőnyegek, márkás dísztárgyak, ezüsttárgyak, kis spálirkerd eladók Deák Ferenc-utca 26 4783 II hold szántófö'd to- kaji-ut mértén eladó Cím a kiadóban 4784-2 .................. Eladó Fordson traktort 8 HP motor üzemben. Megtekiulhető Olajűfő Kállósemjén. 4785 Az újjáépült HOTEL ASTORIA BUDAPEST. Újonnan felszerelt 150 szobája minden modern komforttal teljes üzemben Kiválófejayhája közismert! Mérsékelt árak Nyíregyháziak kedvelt szállodája Rádió SS Tl>1,t>|lllli