Magyar Nép, 1947. november (4. évfolyam, 250-273. szám)

1947-11-26 / 269. szám

2. olajai. M A G Y /A R NÉP 1497. november 26. Rejtélyek j a színház körül I I Az egész országban kezdődik a színiévad. Mindenütt lelkesen dolgoznak a színtársulatok, hogy megfelelő módon emelkedett szellemben nyújtsanak szórakc* zást a közönségnek. Nyíregyházára is megérke­zett a debreceni Csokonai szín ház együttese, hegy hathetes vendégszereplésével nyújtson szórakozást. Városunk kulturá­lis élete nehezen nélkülözi a színházat, így tulajdonképpen két kézzel kellene kapnunk az alkalmon, hogyha csak hat hét­re is, de mégis működjön szín* társulat városunkban. Az ember azt várná, hogy ha megékrezik a társulat, akkor bemegy a színházba és minden további nehézség nélkül elkez­dődik a színjátszás. Nálunk nemj így történik. A színtársulat ugyan megérkezett, de a ven dégjáték elé láthatatlan erők újabb és újabb akadályokat gördítenek. Nem a közönségre panaszko­dunk, mert Nyíregyháza közön­sége lelkesen és szeretettel fc* gadta a színtársulatot, amit az is mutat, hogy bérletben majd" nemj az egész színháztermet el­adták. Nehézségeket a hatóságok egyes szervei okozzák. A szín házat nem lehetett megkapni, mert ott mozi van. Az egyetlen alkalmas helyiség az Iparosok Székházának nagyterme, itt azonban nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű szék. A színház vezetősége széket kért, fűtést, világítást és a jövedéki adók elengedését a várostól, mint segítséget. Ezt azonban nem kapta meg. Minden város nagy anyagi ál­dozatokat hoz a iszíntársulatok fenntartásáért, így érthetetlen, hogy Nyíregyháza miért fogad­ták ilyen nemtörődömséggel a debreceni Csokonai Színház együttesét. Engedelmet kérünk — a város vezetősége úgy viselkedik ezen a téren, mint az újgazdagok, akik nem tudják eléggé értékel­ni a színjátszásban rejlő kul~ túrértékeket, mert sokakban hi­ányzik a megfelelő kultúr szemlélet és emelkedettség. Kérdezzük: hol van az illeté­kes színügyi bizottság és ha van, miért határozott ilyen elutasí­tóan és miért nem nyújtott tá­mogatást a színháznak? Színház nélkül elmaradott kis­város vagyunk. Kérjük a város vezetőségét, ne kompromittál­jon bennünket nyíregyháziakat, azzal, hogy elriasztja a társu latot a szerepléstől. A város la­kosságának szüksége van a szín­házra és ha megfelelő támoga­tást nyújtunk, úgy elsőrangú nívós kultúrdarabokat is igé­nyelhetünk. Sürgősen pótolja a város a mulasztásokat és vegye pártfogásába a színházat. Pálf;i) Ernő. Kint hagyták a földből a halott lábát a gyilkosok Elvetemült gyilkosság tette­seit tartóztatta le a rendőrség. Nemrég ismeretlen körűimé nyék között eltűnt a lakásáról Király József nagyecsedi gaz­dálkodó. Az eltűnt gazda tanyá­ja közelében az egyik reggel vo­nító,egymást tépő kutyákra let­tek figyelmesek a szomszédok. | A kutyákat elkergetve vették észre, hogy a földből egy emberi lábszárcsont áll ki, amelyről az állatok már lemarcangolták a húst. A lelet színhelyén ásni kezdtek és borzalmas leletre bukkantak. Megtalálták a na pókkal ezelőtt eltűnt Király Jó­zsef véres, összeroncsolt fejű holttestét. A közelben egy véres ásót is találtak. A vérnyomos ásó rendőrkézre juttatta a borzalmas gyilkosság két tettesét, Varga Károly és Varga József nagyecsedi legé­nyeket. Mindketten statáriális bíróság elé kerülnek. Nagybátyja vérével akarta meghúzni a határmesgyét Véres bonyodalmak színhelye volt Ibrány község határában a Tuíkovics porta. Tutkovics Ele mér János nevű bátyjával és annak fiával a családi földet osztották el egymás között. A határmesgyék meghúzásánál vi­ta támadt közöttük. A két Tutkovics testvér össze ve reke* A román határon szolgálatot teljesítő megerősített határrend- őrségnek sikerült elfognia Ke­resztesi László szatmárnémeti lakost. A lefolytatott nyomozás ada­tai szerint Keresztesi László hivatásszerűen foglalkozott em bercsempészéssel. Szekerén az éj leple alatt naponként 10—15 embert hozott át Romániából és mint megállapították, nem egy A Hivatalos Lap vasárnapi száma közölte a pénzügyminisz­ter luxusadórendeletét. A rende­let egyes cikkek után értékre való tekintet nélkül állapítja meg a luxusadót, míg más cik­kek után csak egy később meg állapítandó határidőn belül ál­lapítja meg a luxusadó-kötele- zettséget. Értékre valótekintet nélkül, kávé, tea. 5 százalékos, pezsgő, habzó bor 50 százalékos, az illat­szerek, kozmetikai cikkek 50 százalékos, papiros és szövetta péta 30 százalékos, játéktárgy 20 százalékos, állati selymet tartalmazó textilipari termékek 15 százalékos, szűcsáruk 20—40 iszázalékos, háromcsöves háló­zati, 4 csöves telepes, vagy ezek­nél több csöves rádió 10 száza­lékos luxusadóra kötelesek. A később megállapítandó ér­tékhatáron felül (tehát luxus kivitelű, drága cikkeknél) 10 százalékos luxusadót kell fi­zetni a pamut, len, gyapjú és a selyemszövetek, kötött-szövött és kötött-áruk, férfi- és női fehérneműek, zsebkendők, sá lak, nyakkendők, kalapok »ci­pők, papucsok, bőröndök, irat­táska, szivarok, cigaretta és pénztárca után. A palackozott bor és pálinka után. ha az el­adási ár üvegenként a 20 forin dett. A fiatalabbik Tutkovics János apja segítségére sietett. Kihúzta a földből az egyik ha­tárkarót és fejbesujtotta vele nagybátyját, Tutkovics Elemért, aki véres, bezúzott fejjel bukott a barázdára. Tutkovics Jánost őrizetbe vet te a rendőrség. esetben fordult elő, hogy meg­zsarolta és kifosztotta áldoza­tait. Keresztesi Lászlónál elfogatá* sakor többezer forint készpénzt, •négy lovat és többezer forint ér­tékű ingóságot találtak, amit el kobozott a rendőrség. Keresztesi Lászlót letartóztatták és tegnap ’ átadták a nyíregyházi állam­ügyészségnek. Ügyében még fo­lyik ,a nyomozás. tot nem haladja meg, 2 forint, 50 forintig 5 forint, ötven forin­ton felül 30 forint luxusadót kell fizetni. A következő üzleteknek be­vételük után kell fényűzési adót fizetni: Virágkereskedés 10 százalékos, élőállat-kereskedők 50 százalékos, értékutánzatok, dísztárgyak, emléktárgyak üzle te 50 százalékos, régiségi üzlet 30 százalékos, osztályon felüli női- és férfiszabó 10 százalék, kozmetika 20 százalék, vendég­lők, kávéházak, expressók, korcs mák, söntések este 10 órától 20 százalék luxusadót kötelesek fi­zetni. A luxusadó-rendelet de cember 1-én lép életbe, a beho­zatali és kiviteli forgalomban pedig azonnal. Borzalmas gyermekszerencsét­lenség történt a napokban Uj- fehértó községben. Barcsik An­na 12 éves újfeliértói kisleány halálra forrázta játszópajtását, a H éves Maga Ilonát. A szerencsétlenséget megelőző délutánon a kis Maga Ilonka át ment játszani szomszédjukba, Barcsik Józsefnéhez. Az asz- szony dolgát végezte a szomszéd szobában, a gyermekek a kony­Huszforinlos bank­jegyek kerülnek forgalomba Kemény György pénzügyi ál­lamtitkár bejelentette, hogy a 20 forintos bankjegyek előkészítése mélynyomás útján folyik. A Bankjegy Nyomda kapacitása azonban kicsi, ezek a munkák hosszú időt vesznek igénybe. FELHÍVÁS a vásárlóközönséghez I Értesítjük t. szövetkezeti tagja­inkat és az i. t. vásárló közönséget, hogy a Bessenyei tér 7- szám alatti üzletünket uj vezetés alatt, teljesen átrendeztük és a fogyasztóközön­ség igényeinek megfelelő nívón új és jóminőségű s egyben megfő elő mennyiségű áruellátással erőtelje­sen és megbízhatóan fogyasztóink szolgálatába állítottuk. Mindennemű fűszer- és csemege árukban, a legkülönfélébb és legfi­nomabb palackozott italárukban, továbbá textil és vsárukban, vala­mint közszükségleti cikkekben, háztartási és egyéb felszerelési anyagokban mindenkor a legjob­ban és. legolcsóbban a Népi Szö­vetkezet, Bessenyei tér 7. szám alatti üzletében vásárolhat. Az előzékeny és szolid kiszol­gálást biztosítja Fogarasi József üzletvezető személye, aki a régi Köztisztviselők Szöv etkezeténeik volt közismert vezetője. Ne higyjen e közleményünknek, győződjék meg és tapasztalja meg személyesen, evégfből keresse fel Íz­lésesen és szépen berendezett üzle­tünket . a Bessenyei tér 7. szám alatt. Nyírségi Általános Népi Szövetkezet. Telefon: 353. hában játszottak. Eddig még meg nem állapított körülmények között Barcsik Anna lerántotta a tűzhelyről a forró levessel telt ■fazekat és annak tartalma Maga Ilonára borult. A kisleány sú­lyos égési sebeibe néhány perc múlva belehalt. A rendőrség a gyermeksze ktencsétlenség ügyében nyomo­zást indított. Elfogtak egy embercsempászt, aki kirabolta áldozatait Itt az új luxusadórendelet Halálra forrázta játszótársát egy kisleány Téli swmpMS nagy választékban Nyíregyháza, Luther-n. 6.1 PAPP DENESNE-OÓI —---------—J

Next

/
Thumbnails
Contents