Magyar Nép, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-16 / 235. szám
2. oldal. M A GYi\R NÉP 1947. október 16. Mégis szobrot emelünk Petőfinek Az amerikai Clevclandban a nyíregyházi Király Imre református tanító kezdeményezésére két évtizeddel ezelőtt szobrot emeltek Petőfinek, A tanítót, aki ott is magyar maradt, az ellenforradalmi magyar kormány érdemkeresztte 1 tüntette ki. Amint értesültünk, Jugoszláviában mozgalom indult meg, hogy a „Talpra magyar“ százéves évfordulója alkalmából szobrot emeljenek Petőfinek, A centennárium alkalmából a világ szabadság°t szerető népei ünnepségek keretében emlékeznek meg a halhatatlan szabad ságharcosról. A háborusujtotta Magyarország számtalan városában emelnek szobrot Petőfinek. Városunk dolgozói filléreikkel kívánnak hozzájárulni a nyíregyházi Petőfi szobor felállításához és önként csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, amelyet a szoborbizottság indított. A szoborbizottság által megindított mozgalom gáncsolónak láttán visszaemlékezünk vagy két évtizeddel ezelőttre, amikor az cllenforra- dalmár Kovács Istvánnak szobrot emeltek Nyíregyházán, egyetlen kifogás, vagy ellenvélemény nélkül. Pedig akkor sem vöt kissebb a nyomor, a dolgozók tömegei akkor is éheztek. Akkor nem akadt senki aki meg merte volna fogni a nyíregyházi ,lpmnkanélküliek kezét“ A szoborbizottság tovább folytat- ja munkáját, reméljük, minden további zavaró körülmény nélkül. Tudatában van annak, hogy a város közönsége támogatni fogja. A bizottsieg nem kért az államtól, sem a várostól támogatást, mert a dolgozók önként felajánlott filléreiből fogja megvalósítani tervet. Szobrot emelünk Petőfinek. M. B. LE KELL TÖRNI A NYÍREGYHÁZI PIAC MAGAS ÁRAIT A halóságok erélyes közbelépését kérjük A spekulánsok karmai közé ke* riiJft a nviregygházi piac. Az utóbbi hetekben a ‘nyíregyházi piac árai oly emelkedést mutatnak, amelyek emlékeztetnek a szomorú inflációs időkre. A Bessenyeidén piacon a viszont eladók uralják á helyzetet és diktálják a napróHiapi'a emelkedő árakat. A hatóságoknak komoly, erélyes rendszabályokhoz kell nyúlniuk, hogy megállítsák a piaci drágulást. Harcot kell indítani a drágaság letörésére. A d°lgozólk sürgős és azonnali beavatkozást várnak, mert nem tűrhető, hogy Szabolcsban a burgonya hazájában egy kiló burgonyáért 1.40*ett kérjenek és 90 fillérét adjanak légy darab tojást. Indokolatlanul magas a hagyma, a zöldségféle, a káposzta ára. A gyümölcspiacról már nem is beszélünk, mert beigazolódott 'tény, hogy Budapesten sokkal szebb gyümölcsöt olcsóbban árusítanak, mint Nyíregyházán, a szabolcsi gyümölcs metropoliszában. Ismételten felhívjuk a közellátá* si felügyelőség, valamint a polgár- mesterhelyettes figyelmét a piaci állapotokra és várjuk az°ka,t az intézkedéseket, amelyekkel letörik} a nyíregyházi piac spekulációs árait. Lapunk hasábjain többször foglalkoztunk Schultz Jenőnek az országos szélhámosnak viselt dolgaival. Megírtuk azt is, hogyan szökött meg a nyíregyházi fogházból és, hogy a debreceni rendőrség tette ártalmatlanná a veszedelmes szélhámost. A debreceni rendőrség Nyíregyházára kisérte Sokul íz Jenőt, alit szökésért külön von felelősségre a nyíregyházi törvényszék. Kihallgatása során sírva vallotta Schultz Jenő, hogy azért szökött meg a fogházból, mert menyasszonya egyszer sem látó gáttá meg és ö mindenáron látni akarta. Egy randevú hövetlnftiyei Tiniké Erzsébet, 21 éves' büd- szehtmihályi leányt. jól ismerik a nyíregyházi rendőrségen. Néhányszor „lebukott’* már az er, kölcsrendészeti raziákon. Almikor nagyon meleg lett a lábai alatt a nyíregyházi talaj, áttette mükdé- se szinterét Debrecenbe. Az elmúlt héten Timkó ErzséHova tűnt Kovács István szobrának mészkőtalapzata ? A felszabadulás után eltávolították a Luther-térről a hírhedt ellenforradalmi idők egyik emlékét, Kovács István szobrát. Lebonották a szobor mészkőtalapzatát is és azóta az egész feledésbe merült. Most került isimét szóba a do, log, hogy a Petőfi Szoborbizottság megkezdte működését. Sokáig töprengett a bizottság, honnan kellene a talapzattnak megfelelő kőanyagot szerezni, hogy ne terheljék meg túlságosan a szobor költségeit, A megbeszélések során ötlött ® bizottság tagjainak eszébe Kovács István eítávolitott szobrának ta- lapzaa. Amikor érdeklődni kezdtek akkor derült ki, hogy a szobor talapzatának hült helye lett. EL tűnt. Érdeklődtek az illetékeseknél is, városi és vármegyei körökben, de sehol nem tudnak felvilágosítást adni . A Mali- novszky emlékmű talapzaának készítője az érdeklődésre * azt ,a felvilágosítást adta, hogy az emlékműhöz teljesen uj követ használtak, Kovács István szobrának talapzatából egy darabot sem ’ használtak fel. Most aztán a Petőfi Szobor- bizottság és az illetékesek azon törik a fejüket, hova tűnhetett Kovács Isván szobrának talapzata ? A város közönsége is érdeklődéssel várja a nem min* dennfopi ügy fejleményeit. bet a repülőtéren 2.360 rubelt kínált eladásra. Az ott tartózkodó őrszemes rendőrnek feltűnt a nagymennyiségű idegen valuta Bekísérte a leányt a rendőrségre lahol bevallói ta, hogy egy ismeretlen férfi ajánlatot letfc neki, amit ő természetesen el is fogadott, Egy üres vasúti teherkocsi- ab mentek, ahol egy óvatlan pillanatban kilopta a férfi z*f._ béből aj pénztárcát, amelyben 2.360 rubel volt. Timkó Erzsébetet ia rendőrség őrizetbe vette. Elítéltek egy anyát, mert megölte gyermekét Balogh Irén 27 éves ópályi leány ezév júliusában megfojtotta házasságon kívül született gyermekét. A nyíregyházi törvényszék tegnap hozott ítéletet a gyermekgyilkosság ügyében. Balogh Irént gyermeke megöléséért 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Bertalan Antal volt csendőraihadnagy a népbiróság előtt Holnap reggel tárgyalja a nyír. egyházi népbiróság Bertalan Antal 48 éves, volt csecdöralhadnagy ügyét, akit háborús bűntettel vádolt meg a népügyészség. A vád szerint Bertalan Antall 944 év április havában a slmapusztai gettó parancsnoka volt és hatslmá vai visszaélve kegyetlenkedett a gettó lakóival Ütötte, verte és rúg dosta a szerencsétleneket és többeket kiköttetett, úgy. hogy azok eszméletüket vesztették A szadista csendőr azt is megtiltotta, hogy élelmiszert adjanak be a táborba és a gettó lakóitól a ruhaneműt is elszedte. Úgy szájonvágták egy baltával, hogy öt foga kiesett Bereczki Mihály 29 éves nyir- bogdányi lakos feljelentést tett Kalu Bertalan ugyancsak nyir- bogdányi lakos ellen, aki minden ok nélkül megámadta és egy baltával úgy vágta szájba, hogy öt foga kisett. Bereczki feljelentésében elpanaszolja. Uj gondnokot kapott a városháza A felszabadulás óta nem volt gondnoka ja’ városháza épületének és igv nemi volt, aki rendben tartsa a városháza udvarát és távoltartsa a városháza udvarától az ott jogosulatlanul tartózkodókat, Ez meg is látszik a városháza udvarán, mert meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Már több tanácsülésen foglalkoztak a kérdéssel, mig végül Kiss Lászlót, a polgármesteri hivatal hajdúját jelölték ki erre a tisztségre. A városháza- épület uj gondnoka — mint értesültünk — a régi gondnoki lakásba költözik és már a napokban elfoglalja hivatalát. hogy még csak haragos viszonyban eem volt Kalu Bertalannal és igy nem tudja felfogni, hogy miért történt a baltás támadás Kalu Bertalan . kihallgatásba során nem tagadta, hogy leütötte Bereczki Mihályt. Azzal vé- dekedekezett, hogy dőzsölésen volt és ott sokat ivott, Hazafelé menet hátulról megtámadták és úgy megütötték, hogy nekiesett a kerítésnek ési a száját meg- vérezte. Elkeseredésében, támadta imieg Bcreczkit és baltával megütötte. A verekedés ügyében a vizsgálat tovább folyik. •- EGÉSZSÉGÜGY! ELLEN ŐRZŐ KÖNYV kapható a Dózsa nyomdavállalainál Nyíregyháza Vay Ádám utca 5. Miért szökött meg a fogházból Schultz ]enő? Sirva vall a szerelmes szélhámos ZZ a Kama naaMien f«:; A« PinAonhÍA ia»T.Offtrfil^CÍlWiV Közreműködik: Anna Baker Budapest kedvence és Caffary elővétele: ©a riilUUullH? \aLL caysi .va . MCa a bűvészet nagymestere. ivántsóné tradkjában, városbázs