Magyar Nép, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)
1947-07-22 / 164. szám
2. oldal. MAGYAR HéP 1947. julius 22Internálnak egy pénzügyőri főszemlészt A nyíregyházi rendőrség államvédelmi osztálya őrizetbe vette Sep- rényi Antal kemecsei pénzügyőri fő szemiészt, aki többek előtt demokráciaellenes kijelentéseket tett és a demokráciaellenes hírverés szollá iatába szegődött. Stprényi Antal ügyét kihallgatása után internál :si javaslattal teszik át Szabolcsvárme gye körzeti felügyeleti szemlélőié hez. Meglopta munkaadóját és megszökött Ardaí István tiszaadonyi földmű vés feljelentést tett a rendőrségen hűtlen alkalmazottja, Orgovány Fe renc ellen, aki az istállójából ellopott két pár lószerszámot, majd megszökött. A tolvajt körözi a rendőrség. Kifosztottak egy özvegyasszonyt Özv. Rinyu Andrásné nagykállói lakos bejelentette a rendőrségen, hogy távollétében ismeretlen tettesek többizben felnyitották a lakását és különféle ingóságokat és készpénzt vittek el. A betörők kilesték, mikor távozik el hazulról és az álkulccsal felnyitott lakásból több ezer forintot érő ruháit és fehérneműit elhordták Egy alkalommal ellopták a szekrénybe rejtett 160 forint készpénzt is. Ké- sőbb, egy újabb betörés alkalmával 200 forintot vittek el a lakásból. Az özvegyasszony tolvajait keresi a rendőrség. Elítéltek egy lakásfosztogatót A nyíregyházi törvényszék büntetőbírósága tegnap nágyhónapi börtönre ítélte Hamza Károly romániai lakost, aki feltörte és kifosztotta Szabó Károly mátészalkai lakos la kását. A bíróság elrendelte Hamza kitiltását Magyarország területéről. A rendelkezést H imza büntetésének letöltése után hajtják végre. A szabadszinjátszők csoportja bemutatta a „Duda Gyuri" című színművet Szombaton este a Magyar Kommunista Párt Rákóczi utca 4 szám alatti helyiségében kulturesiét ren dezett a Magyar Szabadszinjátszók Országos szövetségének nyíregyházi csoportja A szavalatokkal és kóru sokkal színezett műsoros est keretében bemutatták Molier „Duda Gyuri“ című háromfelvonásos színművét. A címszerepben ifjú Gábor Balázs motorként vitte az egész darabot. megnyerő és lendületes elő adásmódjával, kulturált jellemábrázolássá!. A pöffeszkedő ürítők sze szerepében Pazonyi Imre tehetséget árult el és jó! szórakoztatott, azonban gyakran kiesett szerepéből. A kényeskcdő Uritöknét Sipos Magda alakította, nevetséget keltve kitűnő komikuskészségével, D lettánsizüzn hatott ellenben Mlkula János Aladár báró szerepében, Sokkal báróibb megjelenésűnek és magatartásunk találtuk az egyébként ügyesen ját szó Zsupán Imrét az inas szerepében. (Szerepcserét ajánlunk). A rendezés jó volt kis döcögés tői eltekintve, a jövőben pontosabb kezdést kérünk. A szavalók közül Nagy Antónia József Atilla versét adta elő, fejlődésről és szavalókész ségről telt bizonyságot. Jóindulattal és elnéző szándékkal ültünk be az előadásra, azonban az előadás közben meggyőződtünk, hogy a színjátszók; c’birják a tár gyilagos kritikát is. V. M Lebontotta lakója Szegedi Lajos vásárosnaményi postaaltiszt a rendőrség segítségét kérte a háziura, Fehér Sándor dohánybeváltói őr ellen, aki minden előzetes bejelentés nélkül hozzáfogott Szegedi lakása lebontásához, azzal az indokolással, hogy Szegedi nem fizeti rendesen a lakbért. A kegyetlen szivü háztulajdonos nem törődött azzal, hogy a postaaltiszt hat gyermekével a? utcára kerül feje felöl a lakást A rendőrség közbelépésére Fehér Sándor abbahagyta a ház bontását, amire Fehér felesége megjelent Sze gediéknél és erőszakkal leszedte az ajtókat és ablakokat Szegedi ismét a rendőrség segítségét kérie. A rendőrségen a kétségbeesett Szege dinek adtak ig azat és Fehérnével visszarakatták az ajtókat és ablako kát, A furcsa házbontá3 törvényszék elé kerül. Mérsékelték az édesipari termékek árát A közeilátásügyi miniszter az édes- iperi termékek árának csökkentését rendelte el. Ennek megfelelően a cukorka, csokoláké, keksz, kétszersült, teasütemény é3 egyéb édesipari termékek gyártásával foglalkozó üzemek kötelesek termékeik árát a ren deleiben előirt módon csökkenteni. Az üzemek a rendelet szerint kiszámított gyári eladási árakat julius 15 ig voltak kötelesek életbeiéptetni, a viszonteladók pedig a csökkentett árakat julius 31 ével kötelesek életbe léptetni. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (VII. 19 tői—VII. 26-ig) az Illés gyógyszertár. Deák Ferenc-u. A padláson keresztül betörtek a Wirtschafter vaskereskedésbe Az üzletfosztogatás az egyheti zárvatartás Ideje alatt történt A Vay Ádám utcar Wirtschafter féle vaskereskedés alkalmazóéi sza badságo’ása m alt julius 14 tői 19-ig, egyheti időre zárva tartott. Egy hét után vasárnap délután az egyik üzlettulajdonos kinyitotta sz üzletet és meglepetten vette észre, hogy az üzlet hátsó részében elhelyezett kerékpárok nagyrészéről hiányzanak a gumik Rosszat sejtve vizsgálódni kezdett és az üzlet több részében nagyobb áruhiányt fedezett fel, msjd észrevette, hogy az üzlet hátsó ré szében lévő padiásfeijáró ajtaja' nyitva áll. Amig az üzlet egy hétig zárva volt, ismeretlen tettesek a pad láson keresztül behatoltak és az üres üzletben zavartalanul dolgozva több ezer forint — eddig pontosan meg nem állapítható — értékű kerékpárgumit, zsebkéseket és különféle szerszámokat elvittek. A betörők minden valószínűség szerint a Lenin tér és a Vay Ádám. utca közötti átjáró udvarból másztak át a Lenin-tér 3 számú ház ud , varába, ahová a Wírtschafter-féle vaskereskedés hátsó része benyúl ik. Erről tánuskodnak azok a levágott és félregörbitett tüskésdrőtok is, amelyek az átjáróudvart és a Lenin tér 3- számú házat elválasztó kőfal tetején vannak. A Lenin tér 3. számú ház raktár bódékkal telt udvarán zavartalanul dolgozhattak. Feljutottak az üzlet padlására és az üzletbe vezető pad lásfeljáró ajtaját felnyitva könnyű szerrel a vaskereskedésbe jutottak. A hatalmas üzlethelyiség végében könnyen 'dolgozhattak, akár fényes Hirt adtunk arról már, hogy a hároméves terv megvalósítása során a jelenlegi munkanélküliséggel szem ben szakmunkáshiány fog mutatkozni. Mintegy 60 000 szakmun kásra lesz szükség, hogy nemzet- gazdaságunkat elindíthassuk a fel virágoitarás utján Gombos Aladár, a Szak szervezeti Tanács szabolcsvármegyei titkára egy javaslatot dolgoz ki, amely sze ríni azokat a segéd munkásokat, akik nappal is, mert a Vay Ádám utca felé zaj nem hallatszott ki, a Lenin tér 3 számú ház csendes udvara felől sem fenyegetett semmi veszély. Hogy a betörés az elmúlt hét meFurcsa bonyodalmak kerekedtek a közelmúltban Vásárosnamériy és G.rgelyiugornya községek között Vásárosnamény község az 1945 ös földosztás során a Gergelyiugornya határában lévő Tomcsányi fele birtokból 153 hold legelőt kapott, aminek a telekkönyvezése most van folyamatban. A gergelyiugornyaik nem vették tudomásul, hogy a legelőt Vásárosnamény kapta, tovább legeltették ott teheneiket. Vásárosnamény községi elöljáró A napokban megjelent a tiszalöki rendőrségen Kiss Ferenc lókereskedő vés Varga Sándor tiszalöki lakosok, valamint Orbán Sándor, László József és Balogh Ferenc büdszent- mihályi lakosok és elpansszolták, hogy a tokaji vásárból jövet Tokaj és Tíszatardos között Kiss Péter és Tamás Béla büdszentmihályi hírhedt verekedők megtámadták őket és súlyosan bántalmazták nindannyiu- kat. Tamás Béla kést rántott elő és a szakmában egy bizonyos számú évet már ellőttek és a keltő szaktudást megszerezték, léptessék elő szakmunkássá, esti tanfolyamokon tegyék lehetővé a továbbképzést egészen a legmagasabb fokig, hogy ezáltal keresetük is munkájuk érékéhez képest emelkedjék. Gombos Aladár készülő javaslata megyei munkásságunk régi kívánságát tol mácsolja majd az Illetékes fórumokhoz. Ivik napján történt, nem tudták megállapítani. A rendőrség a Wirtschafter féle vaskereskedés fosztogatói kézrekeri- tésére erélyes nyomozást indított. sága feljelentést tett birtokháboritá sért a gergely:u ornyai parasztok ellen A rendőrség a feljelentésre egy alkalommal rendőrjárőrt vezényelt ki a vitás legelőre, de az olt legeltelő gergeiyiugornyaiak nem engedelmeskedtek a rendőröknek és nem hajtották el teheneiket azzal, hogy az ő községüknek nincs legelőjük A két község beperelte egymást és a vitás legelő ügye bíróság elé kerül. Kiss Ferenc lókereskadőt meg akarta szúrni, de Kiss és társai idejében a lovak közé csaptak és otthagyták támadóikat A bejelentésre a tiszalöki rendőrség járőrt kfl’döft ki Kiss Péter és Tamás Béla elfogására. A rendőr járőr a közeledő Kiss és Tamás kocsiját fei akarta tartóztatni, amire azok a rendőrökre hajtották a lovakat. A szekeret csak hosszas küzdelem után sikerűit megállítani, amire Kiss és Tamás leugráltak a koasiró! és a rendőröknek estek. Tamást sikerült idejében leszerelni, de Kiss kést rántott és ie akarta szúrni a kötelességét teljesítő rend- őrf, amire az pisztolya agyával fej- besujtotta. Kiss összeesett és epilepsziás rohamot kapott úgy, hogy a nyíregyházi kórházba kellett szál litani. Tamás Béla kihallgatása során erős ittasságával védekezel!. A rend őrség megállapítása szerint Kiss Péter és Tamás Béla hírhedt verekedők hírében álíoiiak és már többször voltak büntetve verekedésért. Mindkettőjük ellen megindult az eljárás. Léptessék elő szakmunkássá a segédmunkást BONYODALMAK KÉT KÖZSÉG KÖZÖTT Le akarta szúrni a kötelességéi teljesítő rendőrt