Magyar Nép, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-16 / 159. szám

1947. július 16. MAGYAR NSMP 3. oldal. Védjük meg a szabolcsi alma­termést Köztudomású, hogy a 3 éves terv többek között célul tűzte ki mező- gazdaságunk belterjesebbé tételét. Szabolcsvármegyében ehhez feltét lenül a gyümölcstermelés fejleszté­sén át vezet. Ha sikerül elérni, hogy homokdombjainkon az 1—2 q-át termő aszályos rozs helyett gyümölcsfák sorai álljanak, akkor ezzel elérjük azt is, hogy paraszt­ságunk mindennapi keserves gondja is megenyhül. Ezért döntő fontos ságu a szabolcsvármegyei gyümölcs- termelés fejlesztése. Nem lehet mondani, hogy ebben az irányban eddig semmi sem tör­tént volna Az elmúlt esztendőkben sorra keletkeztek kisebb nagyobb gyümölcsösök. Ahhoz azonban, hogy gyümölcs valóban teremjen is, nem elegendő az, hogy kellő mennyiségű gyü­mölcsfát ültessünk, hanem azokat a jó gazda gondosságával kell kezelni. A paizstetü az egyik legveszedel­mesebb ellensége almatermésünk nek. Megjelenése nemcsak azt je lenti, hogy a termés mennyiségben és minőségben jelentősen lecsökken, hogy a fák kipusztulnak, hanem azt is, hogy egyetlen pajzstetüvel fertő­zött alma miatt egész vagonrako­mány almának a külföldre való ki vitelét akadályozhatják meg a kül földi növényvédő egyesületek. A pajzstetü késő tavaszi és nyári rajzásával szemben a nikotinnal való permetezéssel tud a gazda a nö­vénynek kellő védelmet nyújtani. A nikotinnal azonban bajok van­nak. Az uióbbi időben egyre több helyről érkezik panasz hozzánk, hogy ez a döniő fontosságú növényvédő szer csak feketén szerezhető be. En nek a .fekete“ nikotinnak az ára azonban az utóbbi hetekben torony­magasságra emelkedett. 100 forintos árról indult és ma már túlhaladta a kg-kénti 200 forintot Minthogy pe­dig egy permetezéshez holdanként kb. 3 kg. nikotinra van szükség és még legalább két, de esetleg 3 per metezést kell a gazdának adnia a pajzstetvek rajzásától függően, min­denki kiszámíthatja, mennyibe ke­rül egy hold gyümölcsös kezelése csak ezt a kiadást véve alapul Ezen csak úgy lehet segíteni, ha az illetékesek a legsürgősebben le­hetővé teszik, hogy a gyümölcster melő gazdák hivatalos áron juthas­sanak hozzá ehhez a fontos növény­védőszerhez. A 12 ik órában vagyunk Néhány napon belül ugyanis esedékes a pajzstetvek 2 ik nyári rajzása. Ha nem jön sürgős segítség, úgy kár- bavész a gazdák fáradtsága és hiába való befektetésnek bizonyul mindaz a védősz.r, amit eddig a fákra per­meteztek. Ha az illetékesek azt akarják, hogy valóban komolyan vegyék azokat a fogadkozásokat, amik a a gyümölcstermelés fejlesztése ér­dekében átlag kéthetenkint elhang­zanak, akkor sürgős segítségükkel kell bebizonyítani, hogy a szavakat nem azért mondják, hogy azokból szép mondatokat kerekítsenek ki, hanem ezek mögött valóban az or­szág előbbrevitelének komoly akarata áll. KOCSIS FERENC — Ügyeletes gyógyszertéri szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (Vil. 12 tői—Vil 19 ig) a Hais' singer gyógyszertár, Bethlen u. Az utolsó hadifogoly is hazatért Jugoszláviából Belgrádból jelentik: Szabadkáról utnakindult Szegedre 434 hadifogoly, akiket a jugoszláv kormány hazaengedett. Minthogy a jugoszláv kormány meg 1943 ben hazaengedte a magyar hadi foglyok túlnyomó többségét, jólértesült körök közlése szerint most már több magyar hadifogoly ninas Jugoszláviában. Hegettek a tettek egy kisleányt Súlyos gondatlanságért indul eljárás a lelketlen anya ellen Kelemen Endre törvényszéki 1 orvosszakértő tegnap boncolta fel Budapesten Kocsis Irénke 4 éves kisleány holttestét, aki ismeretlen körülmények között halt meg. A boncolás során derült ki, hogy a szerencsétlen kisgyermeket meg­ették a tetvek. A hajában millió­szómra nyüzsögtek az élősködők. elszívták a kis gyermek vérét, úgy, hogy vérszegénységben halt meg. Az orvosszakértő a boncolás eredményét áttette a vizsgálóbíró­hoz, aki súlyos gondatlanság miatt indít eljárást a lelketlen anya ellen. Megszökött a nyíregyházi internálótáborbúi és másfél évig bujkált az erdőben A nyíregyházi rendőrség körözése alapján a debreceni rendőrség ál lamvédelmi osztálya elfogta és le­tartóztatta Bertalan Anial volt Csend­őralhadnagyot. Bertalan Antal 1946, év februárjában szökött meg a nyír­egyházi internálótáborból, ahova há borús bűnei miatt került. Szökése után másfél évig bujkált és élt re­meteéletet a hajdúböszörményi er­dőségekben. B-ertahn Antalt a nyíregyházi rendőrségre kisérték. MA NYÍLIK MEG A NEMZETI SEGÉLY GYERMEKOTTHONA A nyíregyházi Nemzeti Segély tagjainak és vezetőinek áldozat­kész munkája lehetővé tette, hogy megnyíljon végre a Nemzeti Se­gély gyermekotthona. Ma reggel 8 órakor a Lu'her­utcai székházból 100 gyermek vonul ki a Sóstói u. 15. sz. alatti otthonba, hogy nappalra uj otthont kapjon. A gyermekotthon ünne­pélyes megnyitását szombaton déli 12 órakor tartják meg. 3500 versenyző jelentkezett eddig a londoni olimpiászra Eddig 22 nemzet jelentette be részvételét az 1948. évi londoni olimpiászra, — jelentette az Ex­change Telegraph. A nevezők száma 3500. 15 más nemzet is elfogadta a részvételi meghívást, de még nem közölte versenyzői­nek számát. Az 1948. évi londoni olimpiászra ötven nemzethez in­téztek meghívást és a rendezőség 5.000 versenyző részvételére számit. Az USA 400, Anglia 300, Cseh- lovékia 280, Olaszország 260, Svájc 260 versenyzőt nevezett be. Ezek a nemzetek az olimpiász mind a 17 versenyszámában in­dulnak. Lezuhant egy kormányozható léghajó Az amerikai haditengerészet egyik kormányozható léghajója tegnap San-Franciscoiéi mintegy 200 mérföldnyire a tengerbe zu­hant. A léghajó 11 főnyi személy­zetéből kilencet sikerült megmen­teni. A léghajó lezuhanásának okát eddig még nem tudták ki­deríteni. — A Magyar Nők Demokra­tikus Szöetsége folyó hó 16-án, szerdán délután 5 órakor műsor­ral egybekötött nőnapot tart Béla- uíca 1. szám alatti helyiségében. Belépődíj nincs. Mindenkit szere­tettel vár az MNDSz. vezetősége. — A jó példa ragadós. A nyír­egyházi sajtókupa a szakmai és egyéb tréfásnak Ígérkező labda rugómérkőzések egész sorozatát nyitotta meg. Szombaton az építő munkások szakszervezete mérkő­zik a festőszakosztály labdarugói­val. Előreláthatóan a játékosok közül az építők nem fognak tég­lát magukkal vinni a mérkőzésre é3 remélhetőleg a festők sem fog­nak bemázolni. — Az OH nyíregyházi Kerü­leti Pénztára a munkaadók és munkavállalók tájékoztatása cél­jából folyó évi julius 16 ón (szer dán) délután 7 órakor a helybeli Ipartestület előadó termében (Vay Adám-u- 25.) havi értekezletet tart. Arra való tekintettel, hogy az értekezleten a kerületi pénztár előadói az Intézettel kapcsolatos jogokról és kötelességekről, vala­mint a munkaadókat és munka- vállalókat érdeklő legújabb ren­delkezésekről kívánják tájékoz­tatni s az esetleges panaszok is fel iesznek véve, kívánatos, hogy az érdekeltek ezen összejövetelen minél nagyobb számban vegye­nek részt. A Fúldmivesszövetkezetek szombati választmánya elé A földreform nem fejeződött be a földosztással, ezirányban a ma­gyar demokrácia alapvető kérdé­sei közé tartozik, hogy földhöz juttatott parasztságunkat életképes, virágzó gazdaságok birtokosává tegyük. Mintegy 650,000 teljesen nincs­telen törpegazda jutott föld- tulajdonhaz a földreform során. Ezeket a kisbirtokosokat kell élet­képessé tennünk, helyesebben életképességüket fokoznunk. Hogy ezt a feladatot sikerrel lökhessük be, a magyar mezőgazdaság egész szerkezetében uj útra, a belterjes gazdálkodás útjára kell lépnünk. Fent vázolt feladatok megoldá­sának előmozdítására alakult meg a Földmivesszövetkezet, amely a földreform során földhözjuttatottak termelési és értékesítési szövetke­zete. A Föld mi vessz© vetkezetek be annak megalakulása után a jutta­tásban nem részesült, régi kisgaz­dák is beléphetnek. A Földmives- szövetkezetek célja, hogy tagjai­nak okszerű, jövedelmező gazdál­kodását elősegítse, gondoskodjék a szükséges cikkek beszerzéséről, a termények feldolgozását és elő­nyös értékesítését mozdítsa elő s egyben eredményesen szolgálja tagjainak gazdasági, társadalmi és művelődési érdekeit is. Gondos­kodik egyszersmind a földreform során fel nem oszthatónak bizo­nyult mezőgazdasági ipari üze­mek (szeszgyár, olajütő, malom slb.) a Földmivesszövetkezet tag­jainak érdekében történő haszno­sításáról, ugyanakkor mezőgazda- sági ipari üzemek létesítéséről is. A Földmivesszövetkezet az egyéni tulajdon alapján áll. Tagjai egyéni gazdálkodást folytatnak s a Földmivesszövetkezet éppen en­nek az egyéni gazdálkodásnak az eredményességét mozdítja elő. Szabolcsmegyében egymás után épülnek a Földmivesszövetkezetek. Bár még alig jutottunk túl a kez­det kezdetén, 134 tagszövetkeze­tünk a megyében beszédes bizo­nyítéka annak, hogy Szabolcs- megye falvainak népe felismerte a Földmivesszövetkezetek jelentő­ségét. Ezzel a lelkes és remény- teljes jövő előtt álló szervezettel nézünk szombati megyei választ­mányi ülésünk elé, amelyet min­den tagszövetkezetünk nagy ér­deklődéssel kisér, mert ezen az értekezleten fogjuk megismerni a Földmivesszövetkezetek helyét a Magyar Országos Szövetkezeti Központ keretében. Llsztmztds Értesítem a város közönségét, hogy a julius hónapra érvényes kenyérjegy 1 (arabs kisegyes) szel­vényére 30 dkg. finomliszt, a 2 (arabs kiskettes) szelvényére 30 dkg. egységes búzaliszt, valamint a julius havi csecsemőpótjegy »Liszt“ „Cs“ 1947. julius I. hét szelvényére 30 dkg finomliszt és a „Liszt“ „Cs“ 1947. julius II. hét szelvényére pedig 30 dkg egysé­ges búzaliszt vásárolható a város­ban lévő bármelyik füszerkeres- kedőnél. A finomliszt ára 1 kg- ként T40 Ft, az egységes búza­liszt ára 1 kg-ként 82 fillér­A kereskedők a beváltott szel­vényekkel 1947. évi augusztus hó 5 ig kötelesek a közellátási hiva­talban elszámolni­Fazekas János polgármester. Kerékpárok, rádiók részletfizetésre ^fgf1? * * _____________ I — tlerekparjavitast és villanyszerelést vállalok —

Next

/
Thumbnails
Contents