Magyar Nép, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-10 / 154. szám

1947. julius 10. MAGYAR N fi P 3. oldal. Telteket a szövetkezetekben és ne szép szavakat _ / Földmiuesszöuetkezeti rovatunk elé Lapunk hasábjain a jövőben rend szeresen tájékoztatni fogjuk olvasóin kát a Földmives Szövetkezetek köz­leményeiről, s a szabolcsmegyei szövetkezetek kérdéseiről, híreiről. A falvak népének régi követelése teljesült azáltal, hogy egy rendelet látott végre napvilágot, amely ren delet úgy intézkedik, hogy a M. 0 Sz. K. keretén belül a földmives szövetkezetek komoly szerepet kap nak a terményfelvásárlásban. Fenti rendelet a kisembereket, az őstermelőket segíti a felemelkedés utján, de az egész ország népének érdekeit is szolgálja ugyanakkor, mert a termeiőíől a legrövidebb utón csupán kiskereskedői közvetítéssel jut az élelem a fogyasztóhoz. A nagykereskedők s egyéb mellőzhető kezek kikapcsolásával a termelői ár és a fogyasztói ár közötti nagy elté­rések a dolgozók javára csökkeni fognak. Az emlitett rendelet, úgy mint általában az ilyenek, csupán abban az esetben érhetik el a kívánt ered­ményeket, ha a gyakorlati élet, a közületek és magánosok is a dől gozók, a termelők megsegítését akarják előmozdítani. Ennek pedig nemcsak szavakban, hanem tettek ben is meg kell nyilvánulnia. A tá mogatás azonban sokszor a szavak­ban erősebb mértékben nyilvánul meg, mint a tettekben. így tapasz talíák ezt Dombrád község kister­melői is, akik örömmel értesültek mól, hogy ezután maguk értékesít letik sajti szövetkezetük utján a erményeiket. Azonban a spekuláció gyekezett keresztülhúzni számítá­saikat Az történt ugyanis, hogy öombrád község elöljárósága érle­lhette a Földmives Szövetkezet ve- :etőit, hogy az általuk bérelt tér- nényraktárt ürítsék ki azonnal, s idják azt át Karászi Ferenc keres- :edőnek Karászi Ferenc múltjához méltóan gyekezett kisemmizni a dombrádi ermelőket Még az árverés előtt kö- ölte a szövetkezet megbízottjával, ogy ő igényt tart a kérdéses köz­égi raktárra, azonban szándékától ajlandó elállni, ha a szövetkezet zet neki 2 000 forintot. Kijelentette, Fekete csillag Orgovány felett A napokban jelenik meg a ,Ka- indregények“ könyvsorozatban Fekete csillag Orgovány telett imü regény, amely egy hires, öreg etektiv emlékiratait tartalmazza a irhedt orgoványi bűntettről, a Héj­ig banda garázdálkodásáról és a ihérterroristák kegyetlenkedéseiről jól. Soha még ennél izgalmasabb ilandregény nem jelent meg a ma- par könyvpiacon Regény, pedig inden sora valóság. A meggyilkolt irasztok, rendőrök, vasutasok, kis nberek véres árnyai lebegnek a )nyv lapjain, emlékeztetve azokra : évekre, amikor fekete csillag pis- kolt Magyarország felett és ami >r kegyetlen szadisták kezdték gyil- ilni és rabolni a szegény magya- kát. A 64 oldal terjedelmű, iz!é- s színes borítólappal ellátott könyv a 1 50 forint és kapható minden ságárusnál, dohánytőzsdékben és usz paviüonokban. hogy elleneseiben hajlandó elmenni az árverésen 10 000 forintig is. Túl is licitálta a birtokban lévő kisem­bereket, s felelőtlenül olyan ajánla tot tett, amit be sem tarthat, (ez nem is szándéka), mert múlt évi forgalma mindössze 4—5 vagon volt. Az MSzK, mint a kötött for Mindszyenthy József bíboros pri más kedden este Amerikából jövet Londonba érkezett Londoni jelentések szerint a her­cegprímás tegnap délelőtt repülőgé­Párizs: Bidault francia külügy­miniszter tegnap délelőtt a nem­zetgyűlés külügyi bizottsága előtt beszédet mondott a folyamatban lévő diplomáciai tárgyalásokról. Rámutatott azokra az események­re, amelyek a Marshall beszéd óta lezajlottak, majd megállapí­totta, hogy a tegnapi napig 11 nemzet válaszolt igennel a brit­francia meghívásra. Ezek a nem­zetek t Belgium, Görögország, Ír­ország, Olaszország, Luxemburg, Rendelet jelent meg arról, hogy a földadót búzában kell megfi zetni. Ha azonban az adózó —* birtokának természeti adottságai miatt — búzát egyáltalán nem galmu termények lebonyolításánál hivatalos szerv, azt javasolta, hogy a raktárt a szövetkezet rendelkezé­sére bocsássák, mert ezt kívánja a köz érdeke. A kisemberek ügye fellebbezés folytán a vármegyéhez került, ahol a most összeülő vármegyei kisgyü- lés fog dönteni a gazdák és a ter- ményes perében. Meggyőződésünk, hogy a demo krácia szempontjai, a termelés és a gazdatársadalom érdekei érvényesülni fognak a vármegyei kisgyűlés dön­tésében. VAJDA pen Londonból Magyarországra uta­zott Elutazása előtt a búcsúztatá­sára megjelent újságíróknak kijelen­tette: Nem aggódom Magyarorszá­gon az egyházak jövője miatt. Portugália, Hollandia, Törökország, Norvégia. Dánia. Az utóbbi kettő kikötötte parlamentének beleegye­zését. Csehszlovákia is hozzájárult a meghíváshoz, de szintén felho­zott néhány kikötést. A közeli ér­tekezleten Németországot a külön­féle övezetek parancsnokai kép­viselik. Megállapította a külügy­miniszter, hogy az értekezletet 12-én kezdik, de gyakorlatilag csak 15 én indulnak meg a tár­gyalások. (MTI) termel, vagy nem termel annyit, hogy saját szükségletén kívül a földadót is meg tudná fizetni, búza helyett más mezőgazdasági terménnyel is fizetheti adóját. NYÍRBÁTORI képeslap A nyírbátori városháza tornya előtt minden vasárnap este kiül­nek a község lakói és megbeszé­lik az uj termés és a jövő remé­nyeinek kérdéseit. Nyírbátor távol esik Nyíregyházától, talán épperr ez az oka annak, hogy ez a köz­ség érezve magárahagyatottságát hatalmas erőfeszítéseket tett és tesz sajátos kultúrája, társadalmi élete, ipara és kereskedelme ki- fejlesztésére. Az építés, a munka, a kulturá­lis élet lázas üteme lüktet ebben a községben, tehát állandóan fej­lődik Nyírbátor. * A Bóni Gyártelep Mezőgazda- sági Rt. üzemi bizottsága és a szakszervezet kezdeményezésére a vállalat központi vezetősége Ko­mor Lajos központi igazgatóval a gyártelep dolgozói számára kor­szerű, minden igényt kielégítő kulturház építését kezdi meg rö­videsen. A kulturház területén tekepályát, nyári táncparkettet helyeznek el. A kulturházban műkedvelő elő­adások rendezését tervezik. Ugyan­csak a kulturházban helyezik el a játéktermeket is, sakk, billiárd. asztali tenisz termeket, * Élénk színházi élet van Nyribá- torban. Tóvári Pál színtársulata játszik a községben. Minden este telt ház mellett mutatja be nívós­nál nivósabb darabjait a társulat. * A mezőgazdasági munkák kö­zül most az aratás van előtérben. Nyírbátor gazdatársadalma egy­éves küzdelmes munka eredmé­nyét aratja ebben a hónapban. Bér az aszálykár Nyírbátor gaz­dáival sem tett kivételt, mégis kö­zepes termésre lehet számítani. * . *■* Nyírbátor sportélete is élénk. Itt is a Bóni Gyártelep munkásai jár­nak elől. Szabó Sándor, az üzemi bizottsátt elnöke járt el Pesten a sportfelszerelés megszerzése érde­kében- Vasárnap a DMT — BSE csapata mérte össze erejét, nívós játékot mutatva fel. * A Bóni Gyártelep munkásainak számtalan megoldásra váró prob­lémájuk van. Ha igy haladnak a fejlődésben, valószínűleg rövidesen mindet megoldják. Most létesítik a munkásfürdőt. Most szerzik be a törülközőket a fürdőhöz. Az üzemi bizottsággal karöltve Marosvári Istvánnal, a szakszer­vezetek elnökével az őszre fel­állítják a dolgozók iskoláját is. Nyírbátor állandóan fejlődő iránya azt mutatja, hogy szellemi és fi­zikai dolgozói összefogásban dol­goznak, hogy községük az elkö­vetkező években gazdasági és kulturális szempontból még jobban fellendül. Ha célirányosan és igé­nyeit szem előtt tartva készíti el és oldja meg a hároméves tervét, akkor biztosra vehetjük, hogy né­hány éven belül Szabolcsvár- megye jelentékeny ipari központ­jává fejlődik. Korpát drágított Bulátkó Ferencné ujfehértói lakos a piacon korpát drágított Nagy­mennyiségű korpát adott el 2 forin­tos kilónkénti áron. A feketéző asz- szonytól elkobozták az áruját és zárolt cikk piaci árusításáért, vala­mint árdrágításért bíróság elé kerüL­Feje alatt tartotta pénzéi,mégis ellopták Bihari Sándorné ujfehértói korcs- máros bejelentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tolvaj garázdálko­dik a lakásában hónapok óta. — A tolvaj megleste hogy a feje alatti párnában egy könyvben tartja meg- takaritott pénzét és egy óvatlan pil­lanatban a könyv lapjai közül két 100 forintost és nyolc darab 10 fo rintost ellopott. Mísnap 10 méter inganyagot! és egy 60 forintot tar­talmazó pénztárcáját lopta el az is­meretlen tolvaj. A rendőrség megállapította, hogy a ház szarkája Bihari Sándorné háztartási alkalmazottja Balázs Mag­dolna volt, aki beismerte a lopá­sokat. Színház Tegnap este nagy sikerrel mu­tatta be a Beleznay színtársulat Kálmán Imre világhírű nagyope­rettjét, a „Csárdáskirá!ynő“-t. A darab ma is friss és eleven. A zenéje pedig feledhetetlenül szép. A primadonna szerepében Szerda­helyi Borbála csillogtatta énektu­dását. Gyönyörűen énekelt Dal- mady Géza, a kitűnő tenorista. Csupa báj, üdeség, frisséség Oláh Klári, aki Stézi szerepében szint es elevenséget visz a színpadra. Kerekes Ferkó szerepében brilli- áns alakítást nyújtóit Károlyi Ist­ván. kedves volt Hortobágyi Ar­tur. Újvárosi Kató és a kitűnő Solti Berci. Bonifác gróf szerepé­ben remek alakítást nyújtott Ker­tész Sándor. A nagysikerű elő­adást ma este megismétli a szín­társulat. HETI MŰSOR : Csüt. este 8-kor clCsárdáskirálynő Pénteken este 8 órakor: Ka- méliás hölgy, színmű 5 felvonás­ban. Szombaton délután 4 órakor nagy gyermekelőadás a debreceni Gyermekszinház és Gerard bohóc vendégjátéka: Hamupipőke. Hely- árak 1—4 forintig. Szombaton este 8 órakor: A „Bajadér“, nagy operett 3 felv-ban. Vasárnap délután 5 órakor és este 8 órakor: „A bajadér“. Mindszentlty hercegprímás londoni nyilatkozatában kijelentette: Nem aggódom Magyarországon az egyház jövője miatt Eddig 11 nemzet válaszolt igennel a brit-francia meghívásra Búzában kell fizetni a földadót

Next

/
Thumbnails
Contents