Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-29 / 119. szám

1947. május 29. Csütörtök IV. évfolyam 119. szám. DEMOKRATIKUS NAPILAP Levették a napirendről a város törvényhatósági jogának elismerése iránti kérelmét Középiskolát végzett fegyveres banditákat tartóztatott le a nyíregyházi rendőrség Kizárták 3 sajtó képviselőit a városi szakosztály Qléséről Kedden tárgyalják Páter Faddy Oltmár ferencrendi szerzetes ügyét A városi képviselőtestület tegnapi összszakosztályi ülé­sén Nyíregyháza város tör­vényhatósági jogának elis­merése iránti kérelme sze­repelt, mint a tárgysorozat első pontja. Dr Lupkovics György, aki elsőnek szólt hozzá "a í kérdéshez, annak a véle ményének adott kifejezést, hogy a várost kérelmének meghallgatása esetén hát rány nem érheti ugyan, csak előny, de nézete sze­rint szükséges, hogy meg­nézzék az érem másik ol­dalát is, hogy a közterhek milyen mértékben emelked hetnek ennek következtében. Javasolta, hogy ezt a kérel­met úgy terjesszük elő, hogy egyben biztosítsák városunk számára a törvényhatósági város tényleges jellegét is, tehát juttassanak bennünket vifcvezetckiscz, csatornákhoz és egyebekhez A szakosztály hosszas vita után úgy döntött, a kérdést vegyék le napirend­ről azzal, hogy a városi tanács vizsgálja meg a ke­reskedelmi, mezőgazdasági, állattenyésztési, valamint adóztatási szempontokat. A tárgyalások során úgy látszott, hogy a kérdéssel a város vezetőségéből érdem­legesen ezldeig senki sem foglalkozóit. Még az is ki derült, hogy az ügynek elő­adója sincs. Véleményünk szerint akkor, amikor ez a kérdés több mint egy fél- század óta van napirenden, legújabban is már egy év óla foglalkozunk vele, nagy mulasztás terheli a város vezetőségét, hogy ezideig sem talált időt arra, hogy > a könnyen megkereshető előző aktákat áttanulmá­nyozza és a változott vi­szonyoknak megfelelően ki­dolgozza. A villamossági tröszt kér dését már egy műit heti számunkban ismertettük A kérdés megtárgyalása után áttért a szakosztály a Ma gyár Városok Országos Szövetsége által rendezendő újjáépítési kiállítás költség- vetésének tárgyalására. A szakosztály hosszas Tovább tart a meleg Mérsékelt északi, észak­keleti szél, többfelé zápor­eső, zivatar. A meleg idő tovább tart.(MTl) vita után hozzájárult a költ ségvetéshez. Hozzájárult a szakosztályi ülés ezután a vasalóház új­jáépítéséhez is. Fazekas János polgármes­ter V. fizetési osztályba so­rolásának kérdésében a megyei törvényhatósági bi­zottság, mint fellebbviteli fórum visszaküldte a kép­viselőtestület heíyeslőieg meghozott határozatát azzal, hogy a kérelmet azzal az Tegnap délelSt- a hadi­foglyok hazatérését elő­készítő bizottság ülést tar­tott a népjóléti miniszté­riumban. A bizottság előtt Újhelyi Szilárd miniszteri osztály­főnök ismertette a bizottság által a múlt héten meg­választott albizottságok munkáját. A pénzügyi albizottság megállapította, hogy az 1946—47, évi költségve­tésbe a hazatértek szoci­ális ellátására és fogadá­sára személyenkint 45 forint áll rendelkezésre. Ezt az összeget 72 forintra kell felemelni ahhoz, hogy a hadifoglyok megfelelő ellátása biztosítva legyen. Az albizottság megbeszé­lésében bizonyos hadi­fogoly céladó esetleges bevezetése is felmerült, amelyet a pénzügyminisz­térium vizsgálat tárgyává tesz. A közlekedési albizott­ság elhatározta, hogy a Máv. egyenlőre, arnig a szovjet és román kormány­nyal a részlettárgyalások befejeződnek, ingajárato­kat állít be. amelyek Deb­recen és Focsany között fognak közlekedni. Az egészségügyi albizott­ság a szerelvényeket or­vosokkal, ápolókkal, vala­mint a szükséges egész­ségügyi anyagokkal látja el. Debrecenben 150 ön­kéntes egészségügyi mun­kaerőt képeznek ki gyor sitotott tanfolyamon. A deb­receni átadó-átvevő álló- más körülbelül 4.000 em­indokoiással kell újra elő- ! terjeszteni, hogy a sorolást nem az eredeti rendelet, hanem személyes kiválasz­tás alapján történt kinevezés szerint javasolják. A már egyszer eldöntött kérdésben f vita indult meg Dr. Lupkovits György és Lengyel Antal a polgármes­ter érdemeinek elismerése ellenére is úgy találták, hogy az V. fizetési osztályba való sorolás kérdése időszerűtlen, javasolják a kérdésnek napi­rendről való tevéteiét. augusztus elsejéig 6» 000 hadifogoly részére szemé­lyenként átlag 15 napra biz­tosította az élelmezést A beszámoló után Újhelyi Szilárd a hadifoglyok érke­zéséről a következőket mondta: A sajtóban megjelent és A Gazdasági Főtanács szerdán tárgyalta a nagy­bankok ellenőrzése tárgyá­ban készült rendeletet és, hozzájárult annak legköze­lebbi minisztertanács elé terjesztéséhez. A rendelet értelmében a pénzügyminiszter a Pénzin tézeti Központ első kuriájá hoz tartozó valamennyi bankhoz miniszteri biztoso­kat küld ki a bankművele­tek közérdekű feladatainak folyamatos ellenőrzésére és vagyonáliaga megőrzésére. A miniszteri biztosok pa­naszoló hatályú óvást emel­hetnek a pénzintézetek va­lamennyi ügylete ellen, amelyek a kormány pénz­ügyi politikájának szellemé vei ellentétben állnak. Óvás esetén a pénzügyminiszter dönt. Az állami ellenőrzés alá helyezett pénzintézetek rész­vényeit birtokasaik, vagy a tulajdonosok kötelesek a Pénzintézeti Központba jú­nius 15 ig bejelenteni. A dolgozókkal való köz­i A kisgazdapárti javaslatot a szakosztályi tagok 9: 7 arányban elfogadták. Schmidt Mihály V. fize­tési osztályba sorolása kér désében ugyancsak hasonló értelemben döntött a szak­osztályi ülés. kellőképpen nem eiienórzoti hírekkel szemben jelenleg az a helyzet, hogy Focsany- ban 1.300 magyar hadi­fogoly tartózkodik és 36 szerelvény pedig útban van Focsany felé. — Bizonyos, hogy hadifoglyok folyama­tos hazaszállítása napokon belül megindul. (MTI) vetlen kapcsolat érdekében a Gazdasági Főtanács ta. nácskozási joggal meghívta a Szakszervezeti Tanács és a mezőgazdaság képviselőit, hogy a dolgozók vélemé­nyét a tervezett intézkedé­sekkel kapcsolatban az ülé­seken kifejezhessék és ér­dekeiket közvetlenül is kép­viselhessék A kenyérhelyzet nehéz­ségeinek áthidalása érdeké­ben a Gazdasági Főtanács már ezév elején intézkedett Amerikából 2 400 vagon kenyérgabona vásárlása iránt A legújabb jelentések sze­rint azonban csak junius vé­gére várható az amerikai gabona megérkezése. Ezért a Gazdasági Fő­tanács a szerdai ülésen kény­telen volt magáévá tenni a kenyérellátás miniszteri biz tosának javaslatát a kenyér adagok általánosan napi öt dekával való csökkentésére. A csökkentés az amerikai gabona beérkezéséig marad fenn. A hadifoglyok hazaszállítására m Máv ingajáratokat állít fel 60.000 kataszteri főid van tartalékolva a hazatéré hadifoglyok számára Elrendelik a bankok állami ellenőrzését Jt&MM S’ jBMfjaäl HHHk MQA Mr* Bt . vlÉy MMff ISIgl ^gjjggj JKB, Wrml Mis Sum MjKL WPf bE » fóaM pj||a IÍSkhÍ ■ffigLdBpw ^Kekk r iSSisPä i&S&xíil1 -.y-. ■'v "i" BHkBH VHMhBL fíTrri^HBl SSS&El r>or reriőtleviitéíjcre és & - meneti elhelyezésére van felkészülve. A romániai Magyar Népi Szövetséggel foiyiatott tárgyalások ered­ményeképpen azokat a hadifoglyokat, akiknek ro­mániai ütjük alatt sürgős kórházi ápolásra van szük­ségük, a Magyar Népi Szövetség kórházakban helyezi el. A Magyar Vöröskereszt nagymennyiségű gyógy­szert ajánlott fel a hadi- 1 foglyok egészségügyi ellá­tására. A debreceni táborból családjukhoz hazatért ha­difoglyokat az illetékes hatósági orvos húsz na­pon keresztül négynapon­ként orvosi vizsgálatban köteles részesíteni A munkaügyi albizottság intézkedett abban az irány­ban, hogy a hazatérő hadi­foglyok az egyedárusági jo­gosítványok megszerzésénél előnyben részesüljenek. Az iparos és kiskereskedő hadi­foglyokat 1500—2000 forint­nyi minden garancia nél­küli hitelben részesíthetik. A hazatérő szakmunkások el­helyezéséről az iparügyi mí- nisztériiím és a Szakszer­vezeti Tanács gondoskodik. A nem szakképzett mun kásokat közmunkáknál és közípitkezéseknél juttatják munkához. A mezőgazda- sági munkások elhelyezésé­ről a földmivelésügyi mi­nisztérium gondoskodik. A hazatérők számára 60 0G0 kataszteri hold föld van tar­talékolva. Az élelmezési albizottság ARA: 4Q FILLER

Next

/
Thumbnails
Contents