Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-25 / 117. szám

1947. május 25 MAGVAK NKP 3. oldal. Munkás- paraszt találkozó Az idén pünkösdkor, mint tavaly ilyenkor is újból találkozik egymás­sal a falu és a város dolgozó népe. A Magyar Kommunista Párt ezév- ben is megrendezi már már hagyo­mányossá váló pünkösdi falujárását. Nagyszerű lehetőséget jelent ez az alkalom a falu szorgalmas paraszt­ságának, hogy megismerje a városi dolgozók problémáit, de nem kis mértékben teszi majd lehetővé a város dolgozóinak, hogy megtudják : mik a falu bajai. Pedig baj az van éppen elég. Két aszályos esztendő nyomorúságos öröksége mellett, ott van az adó, a terménybeszolgáltatás mindennapos gondja s ha mindezek mellett még van valamije a parasztnak, amit a piacra vihet, ott vannak az iparcik­kek toronymagas árai, amiket a nagy­tőkések és spekulánsok még mindig tu! alacsonyaknak találnak és ezért igyekeznek még magasabbra tor­nászni. A falu bajai közé tartoznak a volt földesurak és falusi ügynökeik által feiröpitett rémhirek. Hol háborút jó sóinak, hol azzal rémitik a falu népét, hogy a kommunisták elveszik tőlük az Istent, ha pedig mindez nem segit, akkor jönnek a nagy­ágyúval, hogy a kommunisták kolc- hozt akarnak és elveszik majd a parasztság becsületes munkával szer­zett kis magántulajdonát. ^ \’v*r • Mindez a lárma azonban csak arra jó, hogy eltereljék vele a pa- rasztság figyelmét igazi ellenségei­ről. Mert hiszen minden épeszű ember tudja, hogy az a párt, amely hatszázötvenezer családnak adta ma­gántulajdonul a földet, ezt nem azért tette, hogy azt elvegye tőlük. Az is bizonyos, hogy a kommunis­ták, akik jó néhány tucat romba- dőlt templomot hoztak rendbe, akik földet adtak az egyháznak, ahol az szegény volt: nem lehetnek a vallás ellenségei. Ezekkel a rágalmakkal szemben sokszázezer paraszt már most is nagyon jól tudja, hogy a magán- tulajdon és a vallás ellenségéit íná'S-' hol kell keresni. Vájjon kik nagyobb ellenségei a paraszti magántulaj donnák a népnyuzó bankoknál, amelyek sokszázezer szorgalmas paraszt alól húzták ki nemcsak az utolsó darab földet, hanem az utolsó párnát is És vájjon nem azok e az istentagadók, akik letaszitották az Istent trónjáról, hogy helyette a pénzt imádják ? Ezek az elemek és szövetségeseik azok, akik most minden erővel azon vannak, hogy a nép uralmának ki fejlődését megzavarják és az ország újjáépítésének terheit a dolgozó mil­liók nyakába varrják. Most, hogy arról van szó, hogy az ország újjá­építésének a terheit ne — mint ed­dig — a dolgozók nélkülözésével kelljen megfizetni, hanem, hogy vég­re a gazdagok fizessenek; igyekez­nek a nagytőkések minden szövet­ségesüket felvonultatni, hogy az új­jáépítés terhei a dolgozók vállán maradjanak. És vannak szövetségeseik. Néhány napja derült csak ki, hogy magát a paraszti pártnak nevező Kisgazda párt, a bankok és a parasztok kö zül, nyíltan a ba“kokat választotta Ezzel a választással ugyanilyen nyíl tan a parasztság ellen fordult, Jó lesz, ha ezt a falu népe megjegyz magának. De jó lesz, ha a falu népe meg­jegyzi magának azt is, hogy azok az igazi barátai, akik nem szavak­kal, de cselekedetekkel állanak mel­lette Mi nem beszéltünk sokat, ha­nem kiosztottuk a parasztság között a földesúri földet, eljártunk a Szov­jetuniónál is a hadifoglyok haza­hozatala • ügyében, S miközben a pünkösdi munkás paraszt találkozó folyik, már útban is van hazafelé hat­vanezer hadifogoly és hamarosan itthon lesznek a többiek is Mi nem beszélünk sokat, de mivel tudjuk, hogy az iparcikkek drágasága az egyik legnagyobb akadálya a dol­gozó magyar nép felemelkedésének, kidolgoztuk a hároméves tervet, amely hamarosan olcsó iparcikkek tömegét fogja piacra dobni. Mindennek az eléréséért persze harcolni kell. A harc kemény lesz, mert a volt földesurak, bankárok és gyárosok nem egykönnyen fognak engedni. Bizonyos azonban, hogy ezt a harcot a munkások, parasztok és dolgozó értelmiségiek fogják győz­tesen megvívni. Ennek a győzelem nek erős biztosítéka lesz a pünkösdi munkás- paraszt értelmiségi találkozó, amely Magyarország dolgozó népé­nek megmutatja: kik a barátai és kik az ellenségei. GYENGE KÁROLY a MKP megyei titkára HÍREK. Eljegyzés. Visnyik Olga és Ka­rakó Imre május 25-én tartják el­jegyzésüket. Minden külön értesí­tés helyett. — Felhívás. Kérem a nőiszabó és rokonszakmabeli szakosztályi tagokat, hogy folyó hó 27 én d. u. 6 órakor az Iparosszékházban megtartandó rendes havi értekez­leten saját érdekében megjelenni szíveskedjenek. Szakosztályi ve­zetőség. — Vasúti lopás. A nyíregyházi pályaudvaron állomásozó egyik szerelvény gyüj tőkocsiját ismeret­len tettesek felnyitották és két 20 kilós csomagot elloptak. •— Hirdetmény. A Nyíregyházi Statusquo Izraelita Hitközség Elől járósága közli, hogy pünkösd első napján, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik az istentisztelet, este negyed 9-kor, hétfőn reggel 9 óra­kor, Mázkir, ima a halottakért, délelőtt 10 órakor hitszónoklatot tart: dr. Lisszer László pesti rabbi. A nyirjesi második transzport elé­getett deportáltjaiért a halálozási évforduló hétfőn van. Mécses va­sárnap este gyújtandó. Templom- elöljáróság. Valakit megöltek Az Uránia Mafirt filmszínház ma ismét egy világfilmmel ked­veskedik a mozi közönségének. A legújabb MOPEX film cime: „Va­lakit megöltek“. A főszerepeket Amerika leghíresebb filmszinészei játszák: Genne Tierney, az uj drámai hősnő, Dánná Andrews, az uj szerelmes színész és Cilfton Weebb, az uj jellemszinész. A film irodalmi nívón áll. Mesteri rendezése és a szinészgárda ki­tűnősége biztosítják a sikert. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart ÍV. 24—V. 31 ig.)a Szopkó gyógy szertár, Vay Ádám-u. — Zenésmise. Pünkösd első napján a 10 órai főistentiszteleten, melyet Török Dezső apát-kanonok celebrál segédlettel, a Szent Ger­gely ének és zenekar is közremű­ködik.— Az istentisztelet alatt elő­adásra kerül Schubert „G-dur zenés miséje“ melyben a szólókat özv. Simkovits Endréné, Peehán Magda, Molnár Sári, Szatke Sán­dor, Molnár Miklós és Tassi Jó­zsef éneklik. — Orgonán kisér Szenthelyiné, Havassy Gizella, Ve­zényel Jakab József. — Itt említ­jük meg, hogy a „Szent Gergely“ zenekar Pünkösd másodnepján esti 7 órakor hangversenyt rendez a r. kát. elemi iskola dísztermé­ben. — Pályázat. Az OTB A pályá zatot hirdet egy fogszakorvosi ál­lás betöltésére. A pályázatok be­nyújtása a Kerületi Főorvosi hiva­talba Dessewffy-tér 9. Kér Fő­orvos. — Értesítés Értesítjük az ösz- szes bőrmunkásokat, hogy f. hó 27-én d. u. 6 órakor rendkívüli tagértekezletet tartunk. Kérjük a szaktársak feltétlen és pontos meg­jelenését. Elnökség. IV. Újjáépítési állami sorsjáték főnyeremény 50.000 forint Nyeremények: 25.ooo, 2xlo.ooo, 2x 5.000, 10x2.5oo, 16x2ooo, 24xlooo stb. összesen 16.650 nyeremény 500.000 Frt. értékben. Sorsjegy ára: Egész 5 forint Fél 2 50 forint Húzás Budapesten, 1947 junius hó 10-én, déli 12 órakor a Szé­kesfővárosi Magyar Pénzügy igazgatóságnál Budapest V, Szalay u. íO-14. alagsor 7. sz. A húzást a rádtó is közveiiti. Sorsjegyek kaphatók : A Székesfővárosi M. Pénzügyigazga­tóságnál (Bueapesten, V. Szalay u. 10 14 félemelet 1) minden dohány­árusnál és osztálysorsjegy föárusitó- nál, azonkívül egyes pénzintézeteknél. A pénz előzetes beküldése esetén a m. pénzügyigazgatóság a sorsjegyeket portómentesen küldi meg. 8 hónapi börtönt kapott egy volt rendőrőrmester A nyíregyházi törvényszék bün­tetőtanácsa 8 hónapi • börtönre Ítélte lopásért és sikkasztásokért Gyulai László mátészalkai volt rendőrőrmestert. m APRÓHIRDETÉSEK Negyven mázsáig ter­helhető kétlovas szekér eladó szállítónak alkal­mas. Cim a kiadóban 1959 Debreceni-uion telep­őrzésért ingyen lakást adok. Korbély, Holló-u. 9. szám. 1957 Három kerekű triciklit erős szerkezetűt, javít­ható hibával is veszek. Bácsik cukrászda 1966 Pl .cebérletet keresek, legalább 120 cm. ajtónyi lássál. Kossuth-utca 11 Kisebb méretű esem pés tűzhely eladó. Rossz nemsütő tűzhelyét is át cserélem. Listván lakatos műhely, Báthory-utca 28 Eladó 25o-es Puch mo torkerékpár, dohányba váltó, Virág utca 9. d. u 4-6-ig. 1933-3 Élő ezüstróka kölyök eladó Cim a kiadóban. 1855-3 Ószöllö utcában egy ház szőllőve! és gyümöl­csössel eladó. Érdeklőd­ni lehet Rákóczi u. 21. Bőrüzlet, 1950-2 Borpincénkben Rákóczi u. 4 szám alatt kiváló hegyaljai és nyír­ségi borokat nagyban és kicsinyben állandóan ki­szolgálunk Laczkovszky és Bleich Telefon 217 1839 2 szoba konyhás be­költözhető lakást a város belterületén keresek, köz­vetítőt díjazok■ Baranyai, Bocskai-u. 22. - 1946-2 Levelezésben gyors­írásban gyakorlattal bíró kisasszonyt felveszek. Cim a kiadóban. 1975-3 A Le Jardin des Modes eredeti párizsi divatlap az Ujságboltban. Ara 10'8o 1974-3 Áron alul aladó 100-as és 250-es prima motor- kerékpár, mindkettő majdnem uj. Valamint hét vagon szerencsi fagy­álló uj terméskő, esetleg kisebb tételekben is. Hé- czey fodrásznál, Nagy- korona­Egy kerékpár, egy fé­nyezett íróasztal, kissebb asztalkák eladók Vay Ádám utca 45■ sz, hátul az udvarban. 1594 Arany, ezüst ékszerek, óra és ékszerjavitás szó lid áron Vrabecz Andor­ne üzletében Lenin-tér 6. szám. 1951 Egy kereszthuros zon­gora eladó. Cim Körte­utca 24, 1941-1 Szép fazonú 14 kará fos jegygyűrű olcsón el­adó. Cim a kiadóban _ 1945 Príma állapotban lévő egy tonnás két hengeres Tátra eladó. Viz-utca 17. szám. 1911-2 Karády Katalin, Kapi­tány Anna és Lantos Olivér hanglemezei kap­hatók Komlós könyvke­reskedésben, Zrínyi Ilona utca 9­Perfekt gépirónőt kis munkára — ellátásért — keresek. Cim a kiadóban. ..... 1977-3 A Bedő-bokorban 2000 négyszögöl föld eladó- Érdeklődni Gabulya Já­nos, Felsőpázsit 52, szám alatt, 1969 Jókarban lévő 5 literes amerikai fagylaltgép el­adó Kossuth-utca 8. sz. Bent az udvarban. 1949 Bútorozott szoba ágy­nemű nélkül kiadó Se- lyem-u. 31. 1961 Egy fáskamara cserép­pel együtt eladó. Szarvas utca 121. 1968 Víz-utca 27. SZ. ház 1500 drb- cserép, 650 q szerencsi kő, 4 drb. kút- beton, 4 plusz 2-es rádió eladó, 1967 Központban különbejá- ratu bútorozott szoba, fürdőszoba használattal fiatalembernek kiadó. Cim a kiadóban. 1966 —————mii—^ Egy szoba konyhás la­kás üzlethelyiséggel el­adó. Borbánya, Kallói ut 13. szám. _ 1970 Üzlethelyiséget lakással központban keresek. Cim a kiadóban. 1998-2 Társaságok, társulatok, intézmények, egyesületek közgyűlési jegyzőköny­veit, magánosok szabad­előadásait hitelesen, pon­tosan, jutányosán gyors­írással készítjük. Cim a kiadóban. 1976-3 — Elveszett szombaton délelőtt Hernádi István Kisteleki-bokor 13. szám alatti lakos házassághoz szükséges összes iratai. Kérem a megtalálót adja be a kiadóhivatalba, ju­talomba részesül. 1972 Jégszekrény két ajtós eladó. Holió-u 32. 1996 Jól tejelő fejőstehenet tartásra keresek Kossuth utca 27. 1997 Eladó Fecske-utca 44 számú ház 411 négyszög­öl gyümölcsössel, beköl­tözhető. Értekezni Kótaji ut 22. ' 1974 Azonnal beköltözhető, adómentes, kétszobás elószobás ház esetleg félportával is eladó, Zi- mor.vi ut 15. 1999 Eladó családi kertes ház beköltözhető lakás­sal, égy 300 as mázsa, 300 drb- vályog Rozsnyó utca 46- Friedmann-telep Eladó magas fiúra Bocskai öltöny, női cipők1 Sip’utca 4. JUBIUS 1 Szakszervezeti paraszt-munkás-értelmiségi találkozó a bujtosi sporttelepen

Next

/
Thumbnails
Contents