Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-24 / 116. szám
1947. május 24 MAGYAR NffiP 3. oldal. Az autóbuszüzem uj menetrendje hátrányos városunk gazdasági életére Nyíregyháza kereskedő és iparostársadalmának egyöntetű panasza az, hogy nem csak a Máv. üzletigazga tóság, de a Magyar Vasúti Forga- galom Rt. Autóbuszüzeme is Deb récén érdekeit szolgálja. Mindenki által ismeretes már az a hibás közlekedéspolitika, amivel nemcsak Sza- bolcsvármegye, de Nyíregyháza vá sárló és megrendelóközönségét is, Debrecenbe irányítják. Városunk joggal elvárhatná a Debrecenben székelő közlekedési ható Ságoktól, hogy a fejlődésben lévő Nyíregyháza érdekeit is tartsák szem előtt a menetrendek összeállításánál A május 4 én kiadott Máv. menetrend ismételt közbenjárás és kérés ellenére is a régi formában jelent meg A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: A magyar államrendőrség államvédelmi osztálya Csorna Sándor, nagykállói lakos, kisgazdapárti nem zetgyülési képviselő ellen a köz társaság védelméről szóló, 1946. VII. te. 7. szakasza 2, bekezdésébe ütköző vétség miatt eljárást indított. Csorna Sándor a rendelkezésre álló adatok szerint a felszabadulás előtt a fasiszta Baross Szövetség tagja volt és közismerten jobboldali beállítottságú volt. Jelenleg is ba ráti köre kizárólag volt internáltak bői, csendőrökből és egyéb, szélsőVéres családi háborúskodás játszódott le az elmúlt napok egyikén Nyirparasznya községben. Mint any nyiszor, most is a föld miatt folyt a harc, a föld miatt támadt rá bal fával Lengyel András nyirparasznyai földműves sógorára, Drabik Lászlóra. Lengyel András és Drabik László a földosztás óta vitatkoztak egy kis földterületen, amit a családnak osztottak ki. A verekedés napján Lengyel szántani ment a vitás földre, SPORT A Madisz csapata csütörtökön komoly edzéssel készült a tornára. Pokrovenszki játékára nem kerülhet sor, mert sérülése komoly és a budapesti sportszanatóriumba kell beutalni. Biztató viszont Szálai örvendetes javulása. Valószínű, hogy vasárnap már vállalhatja a játékot. Demeter keddi sérülése rendbe jött. A kiszivárgott hírek szerint valószínű, hogy az alábbi csapat veszi fel a küzdelmet a Phőbus ellen: Hudák, Magyar, Albert, Szalóki, Lovász, Demeter File II., Neumann, File I., Szalai, Mester. Pünkösd másodnapján az első nap kimaradt játékosok is szóhoz jutnak. A mérkőzések iránt nagy az érdeklődés, mint értesültünk a fedett tribünre csak 250 darab jegyet adott ki a rendezőség, ezért ajánlatos jegyekről mielőbb gondoskodni. Ugyanezt tapasztaljuk a most ki. adott uj autóbuszmenetrendnél is. Lássák be már végre az illetékesek, bogy nem lehet meggátolni a fejlő, désben egy országrész centrumát és nem lehet megfojtani hibásan és ésszerűtlenül megalkotott menetrendekkel egy hatvenezerlaku város gazdasági életét. Jogos és indokolt Nyíregyháza kereskedőinek és iparosainak most már az a határozott követelése, hogy változtassanak ezen a hátrá nyos közlekedéspolitikán. Miért ér keznek Nyíregyházára délután az autóbuszok és miért indulnak innen reggel? Állítson be az Autóbuszüzem ellenjáratokat! Érkezzen Nyír. egyházára is reggel autóbusz és induljon vissza innen is este. jobboldali elemekből áll. A képviselő a köztársaság demokratikus intézményeit állandóan ócsárolta, a köztársaság elnökéről, valamint saját pártjáról hivatalos személyek előtt nyomdafestéket nem tűrő hangnemben nyilatkozott. Az államvédelmi osztály a nyomozati adatokat megküldte a deb- receni népügyészségnek, hogy intézkedjék Csorna Sándor nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának a letartóztatásra is kiterjedő hatály- lyal történő felfüggesztése érdekében. de már ott találta Drabikot, aki javában dolgozott. Lengyel lovait és ekéjét hátrahagyva, baltával a kezében Drabik felé sietett. Drabik lovai elé állt és felszólította sógorát, hogy hagyja abba a szántást, mert különben megöli. Drabik figyelembe sem vette haragos sógorát, tovább akart szántani, de Lengyel nekiugrotí és baltájával súlyos sebeket ejtett Drabik arcán és mindkét kezén, majd a bal tát eldobva, ráugrott sógorára és leteperte a földre. Drabik szorult helyzetében nem tudott mit cselekedni, önvédelemből leharapta Lengyel András orrát. A véres háborúskodásnak a hely színre siető szomszédok vetettek véget. Drabikot és Lengyelt orvos hoz vitték, majd Lengyel Andrást súlyos sebével kórházba szállították. Az ügy érdekessége az, hogy a rendőrségen Lengyel tett feljelentést súlyos testisértésért sógora, Drabik ellen, holott ő volt a támadó. Hogy ki volt a verekedés kezdeményezője, azt majd a biróság fogja eldönteni. — Elloptak egy pirostarka te* henet. Ifj, Katona József ujfehér- tói földmives istállójából ismeretlen tettes ellopta 7 éves pirostarka tehenét. Kára 1300 forint. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (V. 24—V. 31 ig.)a Szopkó gyógyszertár, Vay Ádám-u. A nyíregyházi törvényszéktől. P. 853-1947. szám. Hirdetmény A nyíregyházi törvényszék közhírré teszi, hogy a Nyíregyházán az 194 . évi november és 1945, évi március hó közötti időben a háborús események következtében állítólag megsemmisültek a következő okiratok Az értékpapír kiállítója : Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület nyíregyházi bej. cég. Székhelye: Nyíregyháza: A pénzintézet képviselőjének neve : Dr. uhász Sándor ügyvezető igazgató, Nyíregyháza Kótaji utca 14. Az értékpapírok minősége : részvények. Kiállítás helye és ideje: Nyíregyháza, 1929 március hó 10. Folyószám, megjelölés, illetve sorozat nincs. Az értékpapírok számai: 1811-1815, 1826-1830, 5451-5480, 5531-5550. összesen 60 darab részvény. Részvények névértéke egyenként (daraí bonként) 50 pengő. Kamatláb : nincs. Az értékpapírok határozott névre kiállított, de üres hátirattal, forgatható részvények. A részvények első birtokosának neve : mint aminő névre a részvények kiállíttattak: 1811-1815, 5451-5480. számú részvényeknél Bogdán Ferenc, 1826-1830. 5531- 5550. számú részvényeknél Bogdán Mária. Értékpapírokban fizetési idő kitéve nincs s azok sorsolás alá nem esnek. A kiadott szelvények utolsó darabjának lejárati napja 1948. évi december hó 31. A részvényekkel együtt elvesztek a szelvényutalványok és az 1944. évtől járó be nem váltott szelvények is. A részvényekhez tartozó szelvényutalvá- nyok az 1949. évben lennének becserélen- dők uj szelvényekre. A szelvényivekben még be nem váltott elvesztett egyenként 5 darab szelvény, mégpedig 82. szelvényszámu 1944. évre járó 1945 évben beváltásra kerülő, 83. szelvényszámu 1945. évre járó 1946. évben beváltásra kerülő, 84. szelvényszámu 1946. evre járó 1947 évben beváltásra kerülő, 85. szelvényszámu, 1947. évre járó 1948. évben beváltásra kerülő, 86. szelvényszámu, ’948. évre járó 1949. évben beváltásra ke- ■■ ülő szelvény. A részvényeket kiállító pénzintézet alapszabályaiban a részvény megsemmisítésére nincsen más határidő megállapítva, mint a vonatkozó törvényben. Ezeknek az okiratoknak a megsemmisítése iránt az eljárást Bogdán György nyregyházi, Szarvas-u. 17. sz. alatti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja a fentleirt okiratok birtokosait, hogy a jelen hirdetménynek a Magyar Közlönyben történt közzétételét követő naptól számított 3 hónap alatt az okiratokat a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azokat a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Nyíregyháza, 1947. évi március 20. DR. GÖRGEY ÁRPÁD sk. törvényszéki biró. A kiadmány hiteléül: SZALAY kiadó. HÍREK — Értesítés* Értesítem az az érdekelteket, hogy a Bu- zatéren egy árusitóbódé azonnal kiadó. Havi bére 33 75 Ft. A bérbeadással a javadalmi hivatal van megbízva. Fazekas polgármester. — Vasutas majális a sóstói erdőben* Pünkösd második napján a nyiregzházi vasutasok majálist rendeznek a sóstói erdőben. Jó zene, ital és szórakozásról gondoskodott a rendezőség. A majálisra állandó villamosjáratok fognak közlekedni. A vasutas zenekar az ünnep első napján déli fél 12 órától fél egyik térzenét ad a Károlyi kertben. — A munkaadók jelentsék be mezőgazdasági munkásaikat. Nem egy ízben hívtuk fel sajtó utján a gazdálkodókat, hogy alkalmazásban lévő mezőgazdasági munkásaikat (cseléd, sommás, arató és cséplőmunkások) jelentsék be a munkaközvetítő irodánál és az uj alkalmazottakat ne a munkaközvetítő iroda megkerülésével alkalmazzák. Felhívásaink ellenére még mindig sokan vannak olyanok, akik ezeknek a kötelezettségeiknek nem tettek eleget. Utoljára és nyomatékosan hívjuk fel az illetékesek figyelmét ezen kötelezettségükre, mert a nem teljesítés esetén kihágásért fogunk feljelentést tenni, ami súlyos büntetést vonhat maga után. Kalicz Albin FÉKOSz. megyei titkár. Károlyi tér 7 sz. Felhívás, Kérem a nőiszabó és rokon3zakmabeli szakszervezeti tagokat, hogy folyó hó 27-én d. u. 6 órakor az Iparosszékházban megtartandó rendes havi értekezleten saját érdekében megjelenni szíveskedjenek. Szakosztály vezetőség. — A húsipari munkások figyelmébe Ä húsipari munkások szakszervezetének vezetősége felhívja azokat a munkásokat akik a vágóhídi panaszt névtelenül tették meg jelentkezzenek személyesen, mert névtelen levélre nincs módunkban az intézkedés. Az Elnökség. — Ügyvédi hir. Dr. Kosinszky József ügyvéd irodáját Lenin-tér 7 szám alatt megnyitotta. APROHIRDETESEK Azonnal beköltözhető, adómentes, ke'tszobás elő- szobás húz esetleg félportával is eladó, Zimo- nyi ut 15. 1947 2 szoba konyhás beköltözhető lakást a város belterületén keresek, közvetítőt díjazok. Baranyai, Bocskai-u- 22. 1946-2 Eladó a nagyállomás mellett Felsápázsit 350. száma lakóház gyümölcsössé]. Cim a kiadóban. 1938. Eladó egy 1000-es elevátor. Megtekinthető': Bárdi István, Apagy, Vasút utca 3. Utcai bútorozott szoba fürdőszoba használattal 1-re kiadó Luther-ház B. II. em. 6. ajtó. 1944. Bútorozott szoba kiadó Vay Ádám-u. 38. szám 700 drb• uj tégla eladó Buza-tér 6. 1942 Hollandi télikáposzta- palánta olcsón, nagy tételben kapható a Nagyállomásnál, Damjanich utca 9. 1939 Egy kereszthuros zongora eladó. Cim Körteutca 24, 1941-1, Épületfa, pléh, vasablakok, tölgyfaoszlopok, sz öllőkarók eladók. Templomok tatarozásához állványlétrát kölcsönadok. Vay Ádám-utca 48. szám. 1940 Ruha, kosztüm, gyermek ás fehérnemű divatlap nagy választékban kapható Komlós könyvkereskedésben, Zrínyi Ilona u. 9. ...... ————■!■■■■..... 2 Modern ház 2 szobás jj konyha, speiz, istálló el- j adó. Azonnal beköitöz* } hető. Hengertelep Pazo- nyi ut. Sós Bodi Károly j 1916-2 5 Ószőllő utcában egy ház szőllővel és gyümölcsössel eladó. Érdeklődni lehet Rákóczi u. 21. Bőrüzlet, 1950-2 A Le Jardin des Modes eredeti párizsi divatlap az Ujságboltban. Ára 10'8o 1974-3 _ Egy jóállapotban lévő fériikerékpár sürgősen olcsón eladó, Vécseyu. 4 _________________1934-2 1 drb. 5, 25xl6-os személyautó gumi eladó Rákóczi u, 21. Bőrüzlet. 1931-2 Eladó 25o-es Puch motorkerékpár. dohánybeváltó, Virág utca 9. d. u. 4-6-ig. ___________1933-3 Szoba-konyha bútoromat eladom, vétel esetén a lakást is átadom. Cim a kiadóban. 1952 Eljárás indul Csorna Sándor, Nagykállő nemzetgyűlési képviselője ellen Önvédelemből leharapta ballás támadója orrát