Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-24 / 116. szám

1947, május 24. Szombat IV. évfolyam 1Í6. szóm. DEMOKRATIKUS NAPILAP Befutott Nyíregyházára az első hadifogolyvonat Máraiaaro^szlgelen ixtór ufabb szerelvény 'v&raJ&ozik M nt megiftuk, Sztálin generalisszimusz a magyar asszonyok kérésére még a békeszerződés ratifikálása előtt hazaküldi a magyar hadifoglyokat. Ez az ígéret már teljesedésbe is ment, meri tegnap reggel 6 óra 42 perckor befutott Nyíregy" házára az első hadifogoly- szerelvény. Az érke ő hadifoglyokat hat kocsiban hoztak és a nyíregyházi pályaudvaron a fogadóbizottság felkészülten várta őket. Friss, meleg étel lel, itallal ládák el őket és szeretettel gondoskodtak ar­ról is, hogy a legközelebbi állomásig bőven el legye nek látva élelemmel. A foglyok kitűnő kondí­cióban érkeztek meg. El- mondták munkatársunknak, hogy szerelvényűk Kijevből indult és a transzport tagja a kijevkörnyéki táborokból valók. Nagyrészük a zsito- miri 110/9. számú táborból jött. Szabolcsi fiú ebben a szállítmányban nem volt. Megtudtuk a hadifoglyok tói még, hogy az egész Szovjetunió területén vidám egyházára az első hadi. fogolyszerelvény. Mára marosszigetről máris jelen tették, hogy újabb szerel­vény lépte át a határt. Reméljük, hogy a követ« kező szerelvényekkel már szabolcsi és nyíregyházi fiuk is érkeznek majd. Havonta 200.000 pár olcsó cipő kerül forgalomba A két munkáspárt ösz- szekötő bizottsága csütör­tökön hozott határozatot a dolgozó tömegek szá­mára mind elviselhetetle­nebb drágaság kérdésében Ennek megfelelően a Gaz­dasági Főtanács azonnal értekezletet hivott össze­Az értekezlet határozata értelmében a rizskása árát azonnali hatállyal kilo- gramonként két forinttal leszállították. 1.60 forintos árban 30 vagon bab ke­rül forgalomba. Intézkedés örtént a dolgozóknak cu­korral és olajjal való fel­emelt adagu ellátására is. Junius elejével 50 vagon mosószappan helyett 150 vagon kerül kiosztásra. Igen fontos határozatot hozott az értekezlet a tí­pus cipőárak jelentős le­szállítása, valamint a tér* melés fokozása érdekében. Havonta 200 000 pár olcsó cipő kerül forgalomba Olcsó áru, úgynevezett ti a A törvényszék szabadlábra helyezte Németh Jánost Friedmann telepi rablógyilkosság első gyanúsítottját Ismeretes, hogy a Fried­mann telepi rabíógyilkosság ügyében a nyíregyházi rend őrkapitányság őrizetbe vette Németh Jánost, a meggyil­kolt Mester Frigyes társát, aki a felmerült gyanuokok alapján gyanúsítható volt azzal, hogy a rablógyilkos- ságot ő követle el. Mester Frigyes meggyilkolása ügyé ben megindított nyomozás első napjaiban a nyomozást léfolytató detektívek a Va- dászház WC jében megtalál­ták Németh János 9 milli méteres Frommer pisztolyát. A későbbi nyomozás so­rán azonban kiderült, hogy nem Németh János gyilkolta meg Mester Frigyest. A gyanú Bondics János állás­talan molnársegédre tere­lődött, aki még most is a nyíregyházi törvényszék vizs gálati fogságában van. Felmelegedés Délkeleti, keleti szél, többjeié még kisebb eső. A nappali Felmelegedés erősödik. Az éjszakai hőmérséklet alig változik. (MTI) A törvényszék vizsgáló bírája a hosszas tanukihall gatások és vizsgálat befeje­zése után a törvényszék különtanácsához tette át Németh János ügyét. A kü- löntanács a tegnapi nap fo­lyamán ült össze és úgy döntött, hogy Németh Jánost szabadlábra helyezi, de a fegyverrejtegetésérl továbbra is fenntartják ellene a vádat. A Friedmann-telepi gyil­kosság másik gyanúsítottja, Bondics JáHos ügyében még folyik a vizsgálat. Kötelezővé teszik az építőiparban teljesitménybérrendszer alkalmamat A magyar építési- és köz­munkaügyi minisztérium sajtóosztálya közli. a ter­melési tanács által kiadott és jelenleg érvényben lévő építőipari teljesitménybér­rendszer — mint ismere­tes — nem kötelezi az épi- tővállalkozókat arra, hogy aszerint fizessék munkása­ikat. Ez azt jelenti, hogy a munkások az esetek nagy többségében kevesebbet kapnak, mint amennyi ne kik járna- Az építési- és közmunkaügyi minisztérium rendelettervezetet készít, amely a teljesitménybér­rendszer alkalmazását az építőipari árkalkulációkban és a munkabérek fizetésé ben kötelezővé teszi. (MOT) pus textilanyagok termelé­sét négymillióról hat és félmillióra emelik fel. In­tézkedés történt arra is, hogy a dolgozók olcsóbb áron juthassanak jóminő- ségü zsebkendőhöz, fehér nemühöz. Figyelembe vet­ték azokat a háztartási cikkeket is, amelyek az élet apróbb szükségleteit elégítik ki, nevezetesen fog­krém, fogkefe, cipőpaszta, olcsó irka, írószer. Kizárások a Kisgazdapártban A Független Kisgazdapárt politikai bizottsága a vidéki gyűlésekkel kapcsolóiban elrendelt fegyelmi bizottság alapján Rácz Gábor kép­viselőt, Sáfrány István mis kolci és Hatvány Tibor ede- lényi szervezési titkárt ki­zárta a párt tagjai sorából. Gábriel János képviselőt a pártfunkcióktól felfüggesz- tették és a nyilvános politi­kai szereplésektől eltiltották. Pocsalyi László nemzet­gyűlési képviselőt ugyan csak eltiltották a nyilvános politikai szerepléstől. Csorna Sándor nemzet gyűlési képviselőt, aki ellen a köztársaság védelméről szóló törvény alapján el­járás indult, a vizsgálat be fejszéséig párttagságától fel függesztették. (MOT) Viharba került Tiidy Zoltánná repülőgépe Az amerikai rádi jelen­tése szerint Tiidy Zoltánné elnökasszony repülőgépe szerdán este viharba ke­rült. A gép Richmondban kénytelen volt leszállni és ezért az elnökasszony te- nessevölgyi látogatása el­maradt. (MTI) listétb Endre volt njjáépiiési miniszter és 42 társa a népbiróság előtt A budapesti népbiróság junius 12 én kezdi tárgyal, ni Mistéth Endre volt rsjjá- épitésügyi miniszter és 42 társa köztársaság ellenes összeesküvésének bünperét. A tárgyalás a vádlottak nagy számára való tekin­tettel előreláthatólag másfél­két hónapig fog tartani. a évi kényszermunkára népbiróság Menyhárt Lászlót A nyíregyházi népbiró­ság dr. Veress tanácsa tegnap hirdetett Ítéletet a háborús és népellenes bűntettekkel gyanúsított Menyhárt László 41 éves tiszaeszlári napszámos bű­nügyében. A vádirat szerint Meny­hárt magyar származása ellenére önként német „SS“ katonának jelentke­zett és a németországi gueni internálótáborban mint kéretlegény kegyet- lenkedett a deportáltakkal. A főtérgyaláson megje­lent tanuk, Ovics Ernőné napkori Grósz Ilona raka- mazi és Kohn Dezsőné büdszentmihályi lakosok, akik a gueni haláltáborból jöttek vissza, tanuvallomá sukkal alátámasztottak minden vádat. Elmondták, hogy szemtanúi voltak annak a jelenetnek, ami- kor Menyhárt géppiszto­lyával félholtra vert két lengyel táborlakót. A népbirósági tanács Menyhárt Lászlót jogerő­sen 5 évi kényszermun­kára Ítélte, ÁRA: M\ 'FILLER készülődés folyik a fogoly­táborokban Mindenütt sze relvényea állnak készen az indulásra. Alig érkezett meg Nyír

Next

/
Thumbnails
Contents