Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-11 / 106. szám

1947. május H MAGYAR NÉP 3. oldal. Bä Ki akar a zavarosban halászni ? Érdekes feljelentés HÍMEK A napokban érdekes feljelentés ér­kezett a rendőrséghez. A feljelentő Tóth András nyirmadai kovács­mester és haiász feljelentésében el- , mondta, hogy 1946. év óta bérli Ófehértó, őr, Nyirmada. Rohod és Vaja községek vizeit. Mint mondta, a halászat mellett foglalkozik azzal is, hogy kenderáztatáskor bérbe adja a vizeit és a faluk népe az áztatásért bér fejében minden tiz kéve kenderből egy kévét neki ad. Tóth András elmondta még, hogy a bérelt vizekért a bért rendesen fizette és most jutott tudomására, hogy a haiászterület titkára Székely László elsikkasztotta a befizetett összegeket és megszökött, igy a fővárosi központban Tóth bérletét visszavonták A feljelentő szerint a napokban megjelent Tóth András lakásán Goldstein Móricnak —a vizek évek­Megírtuk, hogy Kujbus Péter hodászi lakost a napokban súlyos fejsérülésekkel szállították kór­házba, ahol beszállítása után né­hány órával meghalt. Mint értesültünk, a Kujbus Pé­ter halálát okozó verekedés ügyé­nek kivizsgálása után a mátészal­kai rendőrség halált okozó súlyos lestisértés miatt előzetes letartóz­tatásba helyezte Balogh Mihály, Balogh Sápdor és özv. Balogh Józsefné, született Kujbus Vero­nika hodászi lakosokat, akiket tegnap délelőtt kisértek át a nyír­egyházi államügyészség fogházába. A nyomozati iratokból derült ki, hogy a hodászi véres verekedés oka — a benki háborúskodáshoz hasonlóan — itt is a föld volt. Schwarz Imre hodászi birtokos tulajdonát képező és a község határában lévő földeket a 600— 1945. M. E. számú rendelet alap* ján házhelyeknek kiosztották. — Ezekből a házhelyekből kaptak Balogh Mihály és Kujbus István hodászi lakosok is. Balogh Mihály és Kujbus István családja — bár rokonok voltak ugyan — már hosszabb idő óta haragos viszony­ban voltak egymással. Véletlen szerencsétlenség volt, hogy a mé­rések során a két haragos ház­helyei egymás mellé körűitek. De 1 az valószínűleg már nem volt vé­letlen, hogy Balogh Mihály a szántási munkálatok folyamán jó mélyen beleszántatott Kujbusék házhelyébe, ami újabb veszeke­désekre és haragra adott okot. Május 6-án délelőtt történt, hogy Kujbus István és Kujbus Péter kimentek földjükre dolgozni. Meglepetten látták, hogy Horváth István, — Balogh Mihály sógora — az ő földjükön is boronái. Fel­szólították Horváthot, hogy hagyja abba a munkát. Horváth nem tett eleget a felszólításnak. A szóvál­tásnál jelen volt Horváth István 11 éves kisfia is. akit az apja el­küldött a közelben lakó Balogh Sándorért. Balogh ásóval a kezében futva közeledett Kujbusékhoz és már messziről ezeket a szavakat kiabálta: „Megöllek! Most meg­kel ezelőtti tulajdonosának a leánya, Goldstein Mária. Felmutatott egy Írást, amely szerint a budapesti köz pont a Tóth András tulajdonában lévő vizeket Goldstein Mária ne vére irta. Még aznap szekerek is érkeztek Tóth András udvarára és az áztatási díjként beszedett, mintegy 7000 kéve kendert elvitték Az érdekes feljelentés ügyében a rendőrség vizsgálatot indított Gold­stein Mária kihallgatása során azt állította, hogy Tóth Andrást nem illette meg a kendervámszedést. Mint mondta, az általa jogtalanul „elkobzott*' mintegy 6 000 forint értékű kendervámot már e! is adta. A rendőrség feltevése szerint Gold. stein Mária viztulajdonosi iratai nem valódiak. Az érdekes ügyben a vizs­gálatot tovább folytatják. halsz Kujbus Pista!“ Amire Ba­logh felemelt ásóval odaért, Kuj­bus István a nála lévő bottal vé* dekezésül szóütón vágta támadó­ját, aki hang nélkül összeesett. Erre a jelenetre már odaérkezett az egész Balogh család is, élü­kön a 65 éves özv. Balogh Jó- zsefnéval, aki jajveszékelve borult a földön fekvő Sándor fiára, majd hirtelen felegyenesedett és a nála lévő karóval Kujbus Péternek esett és 3—4 ütést mért a fejére. Az események most már egymás után peregtek. Az öregasszony ütéseire Kujbus Péter a földre rogyott. Kujbus István egyedül védekezett támadói ellen, akik baltákkal, bo­tokkal és vasvillákkal mind a két Kujbust félholtra verték úgy, hogy — mint megírtuk, Kujbus Péter a kórházban bele is halt sérüléseibe. Az orvosi vélemény szerint Kujbus Péter feje özv. Baloghné ütései nyomán megrepedt és né­hány óra múlva az öregasszony ütéseitől kapott sérüléseibe halt bele. SPORT Hármas márkázás a bujtoson Ma délután három mérkőzés ke­rül sorra a Bujtosi pályán. Fél 6 órakor a Madisz—Mmte, fél 4 kor a Barátság—Madisz II. és fél 2 órai kezdéssel a Madisz mezítlábasai küzdenek meg egymással. További műsor az NB. Il-ben ; Bszkrt Előre—Mtse, Kisterenye— V, előre, Gse—Törekvés. I. osztályban: Kise—Nagyhalász, Btse—Nse, Máv. Egyetértés II.— Ny se, Mtkvse—Kmse. Ma vasárnap este a Madisz — MMTE NB II mérkőzést követően vacsora keretében nyitják meg a Korona helyiségében a Madisz iabdarugószako3ztáIy székházát, A Madisz TE. vezetősége ezúton hívja meg tagjait és kéri, hogy minél nagyobb számban jelenje­nek meg'. — Felhívás. Felhívom az ifjú­munkások figyelmét, hogy f. hó 15-én áldozócsütörtökön kirándu­lást tervezünk. Reggel 9 órakor gyülekezés a kisállomás előtt. Gya­log kisétálunk a Sóstóra, 3 óráig játék, fél 4 órakor mécs Kemecsei Madisz II. — Sóstóhegyi Madisz közt, utána szalonnasütés, majd éjfélig tánc cigányzenével. Rész­vételi dij 5 forint. Jelentkezni lehet szerda estig a szakszervezeti ifjú­sági gyűlésen. Vezetőség. — Értesítjük a zenészszakszer­vezet tagjait, hogy folyó hó 12-én, hétfőn délután 3 órakor gyűlést tartunk. Ezen a gyűlésen kiosztjuk a rendhatósági működési engedé­lyeket. Vezetőség. — Vasa Zoltán állásfoglalása a kiskereskedelem mellett. A Kiskereskedői Szövetkezetek Or­szágos Szövetsége a Kiszöv, ma d. e. népes küldöttséggel felkereste a Gazdasági Főtanács főtitkárát Vass Zoltán államtitkár urat. A küldöttség feltárta azokat a hibá­kat és sérelmeket, amelyek a kis­kereskedői beszerző szövetkezete kel a textilellátás terén érik. Az előadott panaszokból Vass állam­titkár ur megállapította azt, hogy a panaszok jogosak és azonnal utasítást adott az értekezleten je­lenlévő Anyag és Árhivatal meg­bízottjának, hogy 24 órán belül utasítsa a gyárakat arra, hogy mindaddig, amig a beszerző szö­vetkezetek igényeit nem elégítették ki, senki mást nem szolgálhatnak ki. Vass Zoltán ezzel is bebizonyi tóttá azt, hogy a textilkiskereske­dők érdekeit akarja támogatni a nagykereskedőkkel és az álszövet­kezetekkel szemben, a kiskeres kedői beszerző szövetkezeteken keresztül. — Ki tud róla ? Kovács Imrét és nejét 1944 ben Nyíregyházáról a Pacsirta-utca 20. szám alól de­portálták. Akik további sorsukról tudnak, címüket adják meg Barts Béla bőrkereskedésében, Bes- senyei-tér 3. sz. alá. — A Magyar Kommunista Pért közleménye. Holnap délután 7 órakor Rákóczi-u. 4. sz. alatti párt­helyiségünkben pártválasztmányi ülést tartunk. Felhívjuk pártválaszt­mányi tagjaink figyelmét arra, hogy fenti időpontban feltétlenül jelen­jenek meg. Végrehajtóbizottság. — Ügyvédi hir. Dr. Havas Győző ügyvéd irodáját Széchényi- utca 18. szám alatt megnyitotta. — Csécsi Horváth Miklós rá­dió szereplése- A nyíregyházi if- jusg kedvenc cigányprímása, Csócsi Horváth Miklós május 14-én, szer­dán 12 óra 15 perckor szerepel a rádióban. A nagy közkedveltség­nek örvéndő nyíregyházi cigány­prímás rádiószereplését minden valószínűség szerint sok nyirgy- házi fogja végighallgatni. Csócsi Horváth Miklós a nyári fürdő­évadban Hajdúszoboszlón mu­zsikál. — Viz alatt üsző elefánt... és Jonny Weissmüller. Csita és a kis Boy millió uj kalandjai fogják két órás izgalomban tartani a Tarzán filmek rajongóit, a Metró uj film­jében, amely Tarzán Titkos Kincse címmel kerül bemutatásra, az Urániában. ■- Munkásakadémia. Ma dél­után 6 órai kezdettel a Magyar Kommunista- Párt központi előadó­termében. Rákóczi-u. 4. sz. alatt munkásakadémiai előadást tartunk. Dr. Moskovits Károly „Népbeteg­ségek és társadalmi berendezke­dés“ címmel tart előadást. Veze­tőség. APRÓHIRDETÉSEK Eladó vagv kerékpár­ért cserélhető egy Ganz dinamó, permetezőgép, gardán tengely. Megte- í tekinthető Serház utca 16. Simkovics, 1812 Tégla eladó. A Julia- malom telken 60.ooo drb prima tégla kisebb-na gyobb tételekben eladó. Szerdán reggeltől naponta reggel 8-tól délután 5-ig a helyszínen átvehető. Építkezéshez való fa­anyag eladó. Viz utca 17 Egy magános férfi kvár­télyt kaphat. Sólydm utca 38 szám. 18Ö8 1 Eladó 2 méhkaptár. Ér utca 14. 1809 Férfi fekete öltöny el­adó. — Friedmann telep Felsőpázsit 330. 1805 Bútorozott szoba kü- lönbejáratu kiadó. Közép utca 19. 1806 Jól tejelő fejős tehenet kere«ek fejhaszonra. — Kossuth utca 27. 1807 Üzlettulajdonosok figyelmébe I Borfokolót «Mallígan- dot» megvételre keresek. Hónig Zoltán, Bessenyei tér % szám.. . 1834 2 Egy romház, faanyag, fürdőszoba berendezés és egv jégszekrény eladó Cim Borbély könyvkeres­kedés, Luther ház. 1804 Napellenző ponyvák ja­vítását és készítését vál­lalom. Cim a kiadóban. N\tári divatlapok. Di­vatszemle, Actuel, Sket- hes — kapható Komlós könyvkereskedésében — Zrínyi Ilona uica 9. 1835 A központhoz közel jó karban lévő 3 vagy 4 megvételre. Cimet a ki­adóba kérem leadni, 1811 Egy 1 lovas stráfkocsi eladó. Körte utca 13. sz. 9 Byermeli Színház vasárnap este fél 8 órai kezdettel a nagy­sikerre való tekintettel közkívánatra meg­ismétli nagyszabású előadását, leszállított helyárakkal. Szerelettel várunk mindenkit. Szombaton délben a Rákóczi utón elveszett 1 bőr retikül iratokkal és pénzzel. Megtalálója adja le az iratokat Tomasov- szky András névre a ki­adóba. A pénzt megtart­hatja magágak. 1816 3 és fél méteres osz­lopnak va'ó akácfa és egy mosogató asztal ol­csón eladó. Cim a kiadó- hivatalban, 1818 Női divatipari szakraj­zok és díszítő rajzok pél­datára iparosok és isko­lák számára. Ara 6 frt. Kapható Komlós könyv- kei-éskedéíébfen, Zrínyi Ilona utca 9. 1734 Letartóztatták a hodászi vérengzőket Egy 65 éves öregasszony Kujbus Péter gyilkosa Garay Zoltán KERÉKPÁR „szanatóriuma" Nyíregyháza Luther uica 6. sz, Újonnan berendezett zománcozó műhely.— Alkatrészek raktáron. Autogén heggesztés —

Next

/
Thumbnails
Contents