Magyar Nép, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1947-04-22 / 90. szám
1947. április 22. Kedd Még Moszkvában befejezik az osztrák béke tárgyalását IV. évfolyam 90. szám. Mindent beismert * Mester Frigyes gyilkosa Tegnap délelőtt játszatták le a gyilkossal a Friedmann-telepi véres drámát Háromheti izgatom, rendőri hajsza után lezáródott egy drámai gyilkosság utolsó fejezete. Elfogták Mester Frigyes gyilkosát, aki beismerte tettét és részletesen elmondta a véres gyilkosság minden fejezetét. . A közönség körében meg nyugvást kelt a hir, hogy a Friedmann telepi gyilkosság nem maradt kiderítetlen és hogy a rendőrség bravúros munkája eredményre veze- tett A nyomozás izgalmak ban bővelkedik. A nyíregyházi rendőrkapitányság bűn- ügyi osztálya olyan munkát végzett, amely dicséretére válna a főváros nyomozó testületének is. Ez az eredmény nemcsak azt bizonyítja, hogy a gyilkos elnyeri méltó büntetését, hanem azt is, hogy demokratikus rendőrségünk hivatása magaslatán áil és ha kell, akadályt és veszélyt nem ismerve dérit fényt a bűncselekményekre. A szerencsétlen véletlenek és körülmények folytán az első napok nyomozása alkalmával a gyanú Németh Jánosra, Mester Frigyes társára terelődött. Súlyosbította helyzetét az a körülmény, hogy fegyvert rejtegetett és azt a Vadássház W. C. jében találták meg. Vallomásában több ellentmondás mutatkozott és igy terelődött rá a gyilkosság szörnyű gyanúja A rendőrség azonban nem hitt bűnösségében, mert hiszen nem voltak megnyugtató bizonyítékok és tovább nyomozott szívós kitartással mindaddig, mig a tulajdonképpeni gyilkost Bondics János személyében kézre nem kerítette. A gyilkos Bondics János 28 éves, jelenleg munkanélküli molnársegéd, nyíregyházi, Lőcse utca 13. szám alatti lakos. (Friedmann-telep). A gyilkos középtermetű, igénytelen kinézésű, vékony, beesettarcu fiatalember. — Könnyelmű, léha életet élt, kisebb nagyobb szélhámos Ságokból tartotta fenn ma gát. Budapesten lakást tar tott a Váci utca 114. szám alatt. Április 1-én, kedden ér kezett meg Bondice Budapestről. Azért jött haza, mert elfogyott élelmiszere és az édesanyjától akart vinni élelmiszert. Este 7 óra tájban azzal a szándékkal in dúlt el lakásáról, hogy a Bocskai-utca 7. szám alatt lakó nőismerőséhez megy1 látogatóba. Mielőtt elindult, magához— Amíg Mester a vasutassal beszélgetett — mondja tovább a gyilkos — előre mentem és egy villanyoszlopnak támaszkodva várakoztam rá, itt töltöttem csőre a fegyveremet, amit később a zsebembe dugtam vissza. Itt határoztam el, hogy ha nem kapok Mestertől szépszerével pénzt, akkor megölöm és kirabolom. A rendőri nyomozók lecsatolják Bondics János kezéről a bilincset. Egy kiürített Frommer pisztolyt kezébe adnak é*s tovább indulnak vele a villanyoszloptól a hősök temetője sarkához, ahol végrehajtotta a végzetes gyilkosságotA rendőri bizottság megérkezik a gyilkosság szin helyére, ahol a föld még mindig fekete Mester Frigyes kiömlött vérétől. Bondics magábaroskadt, ajka remeg. Fegyverrel a kezében ei- játsza a gyilkosságot. — Két lépéssel hátrama radiam, elővettem a fegy vert és tarkónlőttem Mester Frigyest. Az előttehaladó nyomozó tején mutatja, hogy hogyan tariotta a fegyvert, hova célzott és hogyan sü tötte el. vette 7.65-ös Frommer pisztolyát, ami még katonako rából maradt nála. A fegyvert hosszú ideig a kertben , tartotta elásva egy kékszinti 1 rongyba csomagolva. Később I kiásta és a fáskamra ereszében rejtette el. A pisz- I tolyban hat töltény volt. a Gőzfürdőnél megáll a kocsi. A megbilincselt Bon dics Jánost leszállítják és a helyszínre kisérik. A gyilkos elindul azon az uion, amelyen a gyilkossá g estéjén haladt. A Ferencesek rend háza élőit megáll, majd igy szó!: itt találkoztunk és mentünk át a síneken. Mes ter a jobboldalamon haladt. A gyilkos tovább halad, a nyomozók utána. A Dohánygyár előtt Bondics ismét megszólal: Itt kértem a pénzt először Mes tértől. „Nekem nincs pén zem* — válaszolta Mester Frigyes. Beszélgetve haladtak tovább. Amikor a Hadikfalva nevű településhez értek, ta lálkoztak egy talicskázóem berrel (Kerényi László fő- mozdonyvezefővel). Mester szóbaelegyedett a vasutassal. Megölted a fiamat! Megölted ennek a csöppségnek az édesapján* A karján ülő kisgyermek, mintha csak érezné, hogy ez az ő drámája is, keserves, hangos sírásra fakad A ^riedmann telepiek a drámai jelenet hatása alatt könnyes szemekkel állják körül a csoportot. Öklök emelkednek a levegőbe, asz- szonyok sikoltoznak, majd Mester lakása előtt a meggyilkolt áldozat felesége őrjöngő sirógörcsök közben szitkozódik a gyilkos felé. Bondics görngyedten, megtörve, lesütött szemmel halad a két rendőrtiszt között. Fiam! Hát erre neveltelek? Lőcse ütca 13 Ebben a házban lakott a gyilkos. A nyomozókat és Bondics Já nőst egy megtört, zokogó öregasszony fogadja. Bondics János édesanyja. ,Fism ! Hát erre neveltelek 1 ?“ Több szó nem hagyja el ajkát, ájultan zuhan a kis ház udvarának földjére. Bondics János a nyomozók felszólítására megmutatja, hogy a nádtetőben hol volt elrejtve a pisztoly és hogy hová tette az aktatáskát a gyilkosság után. Az aktatáskában talált papírokat, fuvarleveleket a kertben elégette. Az áruló nyomok eltüntetése után bement a városba nőismerőséhez. Éjszaka visszatérve, a pisztolyt kivette a fáskamra nádas ereszéből és bedobta a kulba. Bondics vallomása szerint, a gyilkosság elkövetése után szerdán, egész nap nem mozdult ki a lakásból. Édesanyjától 40 forintot kért, azzal, hogy Pestre megy. A gyilkos Bondics csütörtökön reggel el is utazott Budapestre. A drámának vége A helyszíni szemle befejeződött. A Lőcse utca 13. szám alatti ház udvarában még mindig szivattyúzzák a tűzoltók a kút vizét és keresik az iszapba fúródott fegyvert A házból kiiépő Bond csőt, a rendőri bizottságot és a hirlapirókat nagy tömeg fogadja. Elkeseredett kiáltások és szitkozódások közben előáll a rendőrségi autó. A megbilincselt gyilkos és a rendőri bizottság beszáll az autóba és elindulnak vissza a rendőrségre. A végzetes találkozás Lejátszatják a gyilkosságot Tegnap délelőtt a rendőrségi autóval a gyilkost, a bűnügyi osztály nyomozóit riporterek kíséretében a gyiiMegfogamzik Bondics János agyában a gyilkosság gazdájától tudta, hogy MÁV szállító és sok pénzt hord magánál. Ez a találkozás döntötte e! Mester Frigyes sorsát. Bondics János elhatározta, hogy megszólítja Mestert és pénzt kér tőle. kosság színhelyére szállítót ták, hogy lejátszassák vele a dráma minden részleiét. A Széchenyi utca végén, A helyszíni szemle „élet hü,“ mert Mester Frigyest az egyik nyomozó szeméDrámai pillanatok Izgalmas pillanatok követ keznek. A dráma csúcspontjához ér. A nyomozók körül- állják a gyilkos játék színhelyét. A nyomozó fekszik a fö'dön baloldalán úgy, mint Mester. A gyilkos lehajol, megmufatja hol feküdt az aktatáska és hogyan szedte ki az áldozat zsebeiből a levéltárcát, töltő- ( tollat és hogyan csatolta le • karjáról az órát. A gyilkos ezután tovább vall: — Amikor a tárcát akar tam kivenni, Mester Frigyes felkiáltott, „jajj Istenem!“ De én tovább dolgoztam, kivettem a tárcát, töltőtollat, lecsatoltam a karórát, hónom alá csaptam irattáskáját, pisztolyomat a nadrágom zsebébe süllyesztettem és a temetőt megkerülve a Lőcse i utca 13. szám alatti la kásunkra futottam. A gyilkos színjátéknak vé ge, A Mestert helyeiiesitő nyomozó feláll, leveri ma * gáról a port és a nyomozók a gyilkost újra megbilin cseive tovább indulnak. Bondics a temető kerítése mellett megmutatja, hol lyesiti meg, aki a ravasz csattanása után elvágódik a földön. dobta el a levéltárcát, amiből kivette a pénzt, egy darab 100 forintost és 15 darab 10 forintost. — A töltőtollat is eldob- tam, mondja a gyilkos, mert úgy sem tudok magyarul irni. A rendőri helyszíni szemlét hatalmas tömeg nézte végig. Az állandóan szaporodó nézők hangosan kiabálták: Akasztóidra vele! Fel kell akasztani!“ A gyilkosság színhelyéről a nyomozók Bondicsot a Lőcse utca feié kisérik A Lőcse utca kertes házainak gyümölcsfái színes tavaszi virágpompába öltözve vár ják a nyarat. Ezen az u'cán haladt végig a véreskezü gyilkos az utca lakóinak sorfala között. Gyilkos 1 Megölted a fiamat! Házaikból az utcára ‘jönnek a Lőcse utca lakói. Mester Frigyes édesanyja, karján az árván maradt kis unokájával, őrjöngve fut Bondics felé : ,Te gyilkos ! A Friedmann telepről a Dohánygyár előtt haladt el és a vasúti síneken jött keresztül a város felé. A Vas gyár-utca sarkán megpilian tóttá szerencsétlen áldozatát, Mester Frigyest, akit csak látásból ismert, de háziá R & • vin fii i tfp