Magyar Nép, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1947-04-16 / 85. szám
1947. ápri'is 16. MAGYAR NÉP 3. oldal. Betörés, kerékpárlopás, zsebtolvajlás, csalás Bűnügyi Kik az igazi hazafiak ? A haza mindannyiunk legdrágább kincse. A föld, amelyen születtünk, élünk s egykor meg fogunk halni. Ha az ezeresztendős történelmi útnak egyes állomásait végigtekintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy ennek a földnek a kérdése, a hazának a kérdése millió és millió magyar ember cselekedeteit terelte az egyik, vagy a másik irányba. A hazafiasság nevében működtek az ország történelmének nagy alakjai. Szent István, Hunyadi Mátyás. Rákóczi, Martinovics, Kossuth és Petőfi mind a haza nevében, a haza nagyobb szabadságáért, a nép felemeléséért vívták hatalmas küzdelmeiket, ók mindnyájan abban látták a nép és haza fölemelkedésének az útját, ha a magyar viszonyokat összhangba hozhatják az európa- szerte uralkodó eszmékkel és elgondolásokkal. Akkoriban mindezeknek a céloknak a megvalósítása a magyar nép felemelését szolgálta, ezért ez volt az igazi hazafiság. De igazi hazafiság volt az is, ahogyan Dózsa György élére állt a hosszú évszázadokon át elnyomott parasztságnak földért sóvárgó tömegeinek és vezette őket a harcra a kisparasztok szabad Magyarországának célja felé. Hányán és hányán voltak azonban, akik ezekkel szembeáltak. Koppány, Mátyás belső ellenzéke. Zápolya szembeállottak mindazokkal a vezetőkkel és tömegekkel, akikről fentebb említést tettem. És mindnyájan a hazafiasság nevében állottak szembe velük, ők a haladással szembe állították a magyar mult, a nép hagyományainak emlékeit. S ezeknek a hagyományoknak a nevében vezettek véres felkeléseket, ültették tüzes trónra Dózsát, kötötték gúzsba a magyar paraszt szabadságát. Hova-tovább már csak az lehetett hazafi, az számított magyarnak, akiknek ők ezt külön kegyként megengedték és hazátlan bitangnak, hazaárulónak számított mindenki, aki el merte a magyar nép jövőjét úgy is képzelni, hogy az a kevesek duskálása helyett a széles munkás és paraszttömegeknek felszabadulását jelentse. A Horthy-rendszer 20 észtén" deje alatt, azt a reakciót nevezték ki hazafiasnak, amely a létért küzdő magyar nép,et idegen csapatok segítségével verte le. S ebből természetszerűleg következik, hogy hazafiatlan bitangok azok lettek, akik a magyar vörös- hadsereget megszervezték, s akiknek sikerült ennek a fiatal, de lelkes hadseregnek a segítségével Magyarország jelentős területeit felszabadítani a nép uralma számára. Ez a zür-zavar, a hazugságoknak ez a tervszerű sorozata csak csúcspontját érte el a második világháodrut megelőző években, amikor a szövetségesek elleni rablóháborut keresztes hadjáratnak, azt a pártot pedig, amely a magyar népet a végső romlás szélére taszította. Magyar Megújulás Pártjának nevezték. A hazafiasság, az igazi hazafiasság kérdése körül még ma is sok zavar és félreértés van. Erről a kérdésről tart értékes előadást Otta István a Magyar Kommunista Párt budapesti központi kiküldöttje, szombaton a vármegyeházán.* Kocsis Ferenc. Kertész Zoltán anarcsi földműves éléskamráját az éjszakai órákban feltörték és kifosztották. Az ismeret len tettesek nagymennyiségű lisztet, füstölt szalonnát és kolbászt loptak el. Tamás József dombrádi cipészmester műhelyébe ismeretlen tettesek behatoltak és Tamás egész szerszámkészletét ellopták, össze- csomagolták és magukkal vitték a cipészmester nyersbőr és talpkész letét és elvitték a javításra kiadott cipőket is. Tamás József kára többezer forint. Veres Ferenc dombrádi fűszerkereskedő kerékpárját ismeretlen tettes ellopta. A rendőrség nyomozása so rán megállapítást nyert, hogy a kerékpárt Király Bertalan szabolcs- bákai cipészmester lopta el, akinek a lakásán megtartott házkutatás során meg is találták az ellopott és szétszedett kerékpárt. Zilahi Józsefné demecseri lakos zsebéből ismeretlen tettes a nyíregyházi pályaudvaron kilopta 215 forintot tartalmazó bőrtárcáját. A pályaudvaron tartózkodó kisvárdai nyomozók még a helyszínen elfog, ták a zsebtolvajlás tettesét Horváth Béla kisvárdai lakos személyében, Bécsből jelentették, hogy a Fel* sőausztriában fekvő Weiszkirchen község határában újabb tömegsírra bukkantak. A sírban 3—400 magyarországi zsidó holtteste fekszik. Az áldozatokat a háború utolsó napjaiban hajtották nyugat felé, amikor a teljes felbomlás Városszerte nagy érdeklődés előzi meg a mai rendőr kupamérkőzést. A sportkedvelők serege latolgatja az eshetőségeket és a mérkőzés kimenetelét. A nagy érdeklődésre való tekintettel lapunk szerkesztőségéből tegnap délben felhívtuk a debreceni rendőrkapitányságot, hogy tájékoztathassuk lapunk sportolvasóit a debreceni rendőrcsapat felkészültségéről. A kagylót Hernády alezredes vette fel, aki kérdéseinkre kijelentette, hogy ő nem sportember, éppen ezért nem is tud felvilágosítást adni. Átadta a kagylót a csapat egyik lelkes tagjának, Elek főhadnagynak, i aki az alábbiakat mondta nekünk a debreceni rendőrcsapat nyíregyházi játéka előtti hangulatáról, fel- készültségéről, kondíciójáról. Csapatunk az alábbi összeállításban indul Nyíregyházára: Tóth — Soós, Puskás II. — Rácz, Elek II., Virág — László, Gombos, Gere, Sarkadi, Puskás I. — A csapat kitűnő formában van. Nyíregyházi utazását óriási lelkesedés előzi meg. A legutóbbi mérkőzés során Szolnokon Soós é3 Elek II, nélkül, tehát a csapat gerince nélkül mérkőztünk, mégis 3:0 arányban vertük meg a szolnokiakat. hírek a megyéből aki a rendőrség előtt hírhedt „zse- besként“ szerepelt Horváthnál megtalálták a 215 forintot. A zsebtolvaj azzal védekezett, hogy a tárcát találta, a pénzt kivette belőle és az üres tárcát eldobta. Horváth Bélát őrizetbe vették. Horváth Endre tiszaszalkai cigányt hosszabb idő óta körözte a rend őrség. A szélhámost az egyik éjszakai razzián fogták el. Horváth Endre sorozatosan követte el bűncselekményeit és szélhámosságaival több hiszékeny embert károsította meg. Egy alkalommal megjelent Péter Mihály bodrog- olaszi gazda lakásán és elmondta, hogy öccse, aki orosz hadifogságból tért haza, a szomszéd községben van, de nincs ruhája és nem tud tovább jönni. Péter ruhane- müekkel felszerelve szekeren elindult Horváth Endrével, aki egy óvatlan piliatban magáhozvette a ruhane* müeket tartalmazó csomagot, leugrott a szekérről és eltűnt. A szélhámos cigány több helyen rendőrségi küldöncnek adta ki magát és úgy követte el bűncselek, ményeit. Horváth Endrét letartóztatták. beállott. A szerencsétleneket SS őreik a helyszínen agyonlőtték és eltemették. Néhány áldozat személyazonosságát a budapesti rokonoktól kapott adatok alapján sikerült megállapítani. — Elek II., Soós, Rácz, Gombos, Sarkadi klasszist jelentenek, jó NB. II. nívón játszanak. — A csapatot nyíregyházi útjára dr. Kiss Sándor rendőrszázados vezeti. Elkísér bennünket dr. Kárpáti László rendőrörnagy is. Holnap délben 1 órakor indulunk autóval. — Reméljük, a nyíregyházi fiuk is alaposan felkészültek a mérkőzésre es Nyíregyháza sportközönsége szép játéknak lehet szemtanúja. Annakidején megírtuk, hogy a nyíregyházi államügyészség csalásért és sikkasztásért előzetes letartóztatásba helyezte Balogh Matüd és Balogh Jolán nyíregyházi piaci árusokat. Balogh Matild és testvére még február 28 án Erdei Miklós makói kereskedőktől átvettek 4 mázsa foghagymát, 150 kiló dughagymát és 70 kiló dughagymamagot azzal, hogy eladják és a vételárral elszámolnak Erdeivel. Az átvett árut el-, adták, de a pénzzel nem számoltak el, Abból 3.000 forintot saját célNem hagyhatjuk szó nélkül „vitéz“ dr. Szentmihályi-Toma- sovszky Lajos kurta búcsúját Nniregyházától. Mint ismeretes, szombaton mondott búcsút mindörökre szükebb pátriájától, Szabolcs vezér földjétől. Itt hagyta vitézi telkét, csak a borászati felszereléseket vitte magával, itt hagyta a „vitézi címert“ is. Kapualatti réztáblájáról csak ennyit vitt magéval: dr. Toma- sovszky Lajos, a vitéz Szentr mihályi árván, elhagyottan maradt hátra. Hát igen, igy van ez kérem egyeseknél. Uj idők, uj meggyőződések. Ezen nem lehet változtatni. Uj érdekek, uj meggyőződések. Valamikor jó „vitéz“ volt a doktor ur, ha ősei nevét oda is kellett adnia érte. Két pengő áru bélyegbe került csupán ez a vitézül „szent“ név, de cserébe megkapta érte a doktor ur egy kiszsidó szöllőjét, megkapta érte a Máv. orvosi állását, megkapta érte az OTI. nőgyógyász főorvosi állást, A fasiszta időkben vitéznek lenni rendkívül kellemes dolog volt. Most azonban, hogy megváltoztak az idők, fordult egyet a történelem kereke és lehetetlenné vált a vitézi privilégiumok zsíros jövedelmének a haszonélvezése. Gondolt egyet a doktor ur és az első kínálkozó alkalommal elfelejtette a Horthy Miklós „hadúrnak“ tett esküjét, hogy ezt a hazát minden csepp vérével megvédelmezi és soha el nem hagyja. Hol van már azóta a „hadúr“, hol van már, hova tűnt ez a jóljövedelmező eskü ? Tavalyi hó... „Vitéz“ dr. Tomasovszky Lajos elfelejtette az „esküt", könnyed mozdulattal lefricskázta válláról a mhadur“ vitézi kardjának avatóütését — ami annakidején olyan kellemesen megbizser- gette. — És most összecsomagolta vitézi telkéről a borászati felszereléseket. A présnek oly mindegy, hogy milyen föld szőlőjének nektárját sajtolja ki és Tomasovszky doktor urnák is teljesen mindegy, hogy kinek a szöllőjén préselget. Eddig a kiszsidó szőlőjét, ezentúl a felvidéki kismagyar szőlőjét műveli majd. Ugye, milyen egyszerű dolog ez ? Hisz oly mindegy neki. Most majd Szlovákiában szolgálja egyéni érdekeit. jaikra fprd itták. A nyíregyházi törvényszék büntető egyesbirója tegnap délelőtt tárgyalta Balogh Matild és Balogh Jolán ügyét és a két piaci árust két. két hónapi fogházra ítélte. * Ugyancsak tegnap délelőtt tárgyalta a törvényszék büntető egyes- bírája Sarecz Mihály nyíregyházi piaci árus árdrágitási ügyét is, aki a nyiradonyi nagyvásárban a csemegepaprikát a hatósági árnál jóval felül árusította. Sarecz Mihályt egy hónapi fogházra ítélte az egyesbiró. Újabb tömegsírra bukkantak Ausztriában HALLÓ, ITT DEBRECEN Telefoninterjú a debreceni rendőrcsapat vezetőjével 2-2 hónapi fogházra Ítélték Balogh Matild és Balogh Jolán piaci árusokat