Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-22 / 67. szám

1947. március 22. Szombat IV. évfolyam 67. szám. Rablótámadás Kisvárdán mm K3 SjSBk K^Be jáS SEmßm JjMBS t ^ sSf StPiipf Pgjp wSE&L SBíBIs^hke M&*- ^W I ^fr S j Wr *8§f mrm P* ü K ^ E B I ____«B.3^tu''mw^k ^g&glHP^ BSB ffirnl^BA Brai____^^888 j ____ A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja 32 HÁBORÚS BŰNÖS KISZOLGÁLTATÁSÁT KÉRJÜK Visszakapunk 105 tonna magyar ezfistSt Ausztria amerikai öve­zetéből A pénzügyminisztérium il­letékes ügyosztálya közli, hogy Nyárádi Miklós dr. pénzügyminiszternek a né­metek és nyilasok által el- hnrcolt magyar javak ügyé­ben Washingtonban folyta­tott tárgyalásai teljes ered­ménnyel jártak. A Német­országban tároló 105 tonna a magyar állam tulajdonát képező elhurcolt ezüstöt rö­videsen haza is szállítják. Nyárády pénzügyminisz­ter egyébként előre látható, lag március végén haza­érkezik. (MTI) A külügyminiszterek csü­törtöki ülésén Bevin kijelen­tette, ragaszkodik ahhoz, hogy Németországot gazda­sági egységként kezeljék. Marshall indítványozta, ha­lasszák el két nappal a tanácskozást, hogy a többi nemzet álláspontját tanul- mányoshassák. Indítványozta azt is, hogy hívják meg Ausztria képviselőjét Mosz­kvába, hogy az osztrák bé­keszerződés megvitatásánál ismertethesse álláspontját. A tanácskozás során Vi­Pénteken reggel nyitotta meg Jankó Péter tanácsel­nök az összeesküvők tizen­harmadik tárgyalási napját. Szentmiklóssy védője kér­te, hogy az ellenőrző or- vosszakértő négyszemközt vizsgálhassa meg Szent- miklóssyt. A tanácselnök a védő indítványának helyt Az igazságügyminiszté­rium nemzetközi jogi osz­tálya a szövetséges hatal­makhoz intézett átiratában 32 háborús bűnös kiszol­A nemzetgyűlés pénteki ülésén Kossá István elnök bejelentett*, hogy a buda­pesti főállamügyészségtől megkeresés érkezett Vócsa Ferenc független kisgazda- párti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyéban. A megkeresést ki­sinszkij megemlítette, hogy a külügyminiszterhelyettesek javasolták a volt csatlós­államok közül Románia, Bul­gária és Olaszország meg­hallgatását. Marshall megkérdezte, mi­ért hagyták ki- Magyar- országot ? Visinszkij azt fe­lelte, hogy Magyarország és Finnország nem emelhet igényt arra, hogy úgy te­kintsék őket, tfnint akik fegy­veres segítséggel vettek részt a Németország elleni harc­ban. (MTI) adott. Ezután Arany Bálint vé­dője ismételten kérte vé­dencének elővezetését és kihallgatásának folytatását. A tanácselnök enunciálta, hogy a népügyész közlése szerint Arany Bálint ügyé­ben pótnyomozás folyik és ezért pervezetési jogánál gáltatását kéri. A kért háborús bűnö­sök közt van Milotay Ist­ván, az „Uj Magyarság“ volt főszerkesztője, Szé­adták a mentelmi bizott­ságnak. Ezután Kondor Imre be­terjesztette a külföldön tartózkodó egyes szemé­lyek magyar állampolgár­ságától való megfosztásá­ról szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalási jelen­tését. Miután a javaslat tárgyalására kimondták a sürgősséget, nyomban meg­kezdődött a javaslat fe­letti vita. A vita sorén több fel­szólalás hangzott el. Nagy Vince többek közt félre­értett szavainak megma­gyarázása cimén szólalt fel és olyan kijelentést tett, hogy bizonyos mértékben kevesli a szabadságot. Kossá István elnök ezért másodszor is rendreutasi- totta. Viharos közbeszólásök hangzottak el a munkás­pártok és a Szabadságpárt oldalán, közben az elnök harmadszor is rendreuta- sitotta Nagy Vincét és ja­vasolta a Háznak az ügy mentelmi bizottság elé utalását. Szavazásra tette fel a kérdést. (A Kisgazda Párt­nak az ülésteremben lévő fogva Arany Bálint kihall­gatását utoljára hagyja. A védő semmiségi panaszt jelentett be. Ezután Sováry Tihamér volt vezérkari ezredes ki-* hallgatására került sor. Az elnök kérdésére válaszolva kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. (MTI) chenyi Lajos, a Hunga­rista Párt egyik alvezére, Ruprecht Olivér, Szemák Jenő, a Kúria volt nyilas elnöke, Héjjas Iván, Toldy képviselői közül nagyobb- szómban az elnöki javas­lat ellen szavaztak.) Az elnök ezután, meg­állapította, hogy a nemzet- gyűlés többsége az elnöki javaslatot elfogadta. Ez­után a Ház a törvényja­vaslatot elfogadta. (MTI) Londonból jelentették, hogy az Oroszországgal, Romániával, Finnországgal, Bulgáriával és Magyaror­szággal kötött békeszerző­déseket csütörtökön terjesz­tik az angol parlament elé A Független Kisgazda Párt vacsorát rendezett uj mi­niszterei tiszteletére. A vacsora során Ortutay Gyula kultuszminiszter ki­jelentette, első feladata lesz a magyar parasztság műve­lődésének a lehető legjobb feltételeit megteremteni. Sze­retné békés módon meg­oldani azokat a kérdéseket, amelyek a legtöbbet vitatot­tak az egyház és az állam viszonyát illetőleg. Erre vo­natkozólag már megkezdőd­tek a tárgyalások. Felszólalt Nagy Fereno miniszterelnök is és hangoz­tatta, hogy ma nagy áldo­zatot jelent vállalni a mi­niszteri pozíciót, mert eb­ben a pozícióban csak szol­gálni lehet,« csak áldozatot lehet hozni a magyar nép­Árpád csendőrezredes, Zilahy * Sebes Jenő volt külügyi sajtófőnök és Sze- leczky Zita színésznő. Az amerikai Vöröskereszt magyarországi segélyprog­ramjában több mint 50.000 pár gyermekcipőt, 11.000 pár női cipőt, 5CO.OOO darab ruhadarabot, 15.000 baba­kelengyét és 150.000 dollár értékű gyógyszert juttat Ma­gyarországnak. Az amerikai Ifjúsági Vöröskereszt 40.000 ajándékdobozt küld a ma­gyar gyermekeknek, (MTI) ratifikálás végett. Masaryk külügyminiszter ugyancsak bejelentette, hogy néhány napon belül a cseh­szlovák parlament elé ter­jeszti a magyar békeszer. ződéseket (MTI) ért. A magyar nép azonban megérdemli, hogy áldozatot hozzanak érte és ezért hálás azoknak, akik vállalták ezt a szolgálatot. (MOT) Nem vesz részt a pápa a húsvéti ünnepeken Romából jelentették, hogy a pápa orvosi tanácsra nem vesz részt a húsvéti szer- tartásokoa, mert már néhány napja gyengélkedik. (MTI) Hőemelkedés Mérsékelt, időnként élénk nyugati, délnyugati szél, változó felhőzet, sokfelé futóeső. Az éjsza­kai lehűlés erősödik, a nappali hőmérséklet emelkedik. (MTI) Magyarországot nem hallgatják meg a német békeszerződés kérdésében A |a B B* wj . r I f r Az összeesküvők targyalasonak 13-ik napja Viharos közbeszólásök a nemzetgyűlés pénteki ülésén 5o.goo pár gyermekcipő A magyar békeszerződés ratifikálása A magyar nép megérdemli, hogy áldozatot hozzanak érte ARA: 40 FILLER

Next

/
Thumbnails
Contents